Objektív anyai véleményem szerint a gyermek okosodik :))

Első sztori:
Reggel mondom Tibinek, h fel fogom hívni Évit.
Tibike: - Ébi!
-Igen, Évit akarom felhívni.
-Pajji.
-Igen-igen, Pannikának az anyukáját.
Felcsillanó szemecskékkel: - Autó!
-Hát igen, ők messze laknak, hozzuk mindig autóval szoktunk menni.
Tovbbái vigyor: -Szészi.
(Szészi a szóban forgó családban az apuka. Általában soha nincsen otthon, amikor mi odamegyünk, de ez a gyerek mégis tudja, hogy "ez a banda" valahogy egy helyre tartozik.)

Második sztori:
A szopis pokrócot legtöbbször eldugom napközben mostanában, hogy annyit ne szopja az ujjacskáját a gyermekem. Anélkül nem tud szopni. Valamelyikszer nagy szomorúan kereste: -Koposz! (=pokróc)
-Tibike drágám nincsen pokróc, elvitte a kutya.
Aztán rá vagy 2 órára elindulunk sétálni. Nem megyünk messze, a szemetes körül meglátja a kóborkutyát: -Kuka.
-Igen, Tibikém, ez itt egy kutya, látod?
-Koposz!

Harmadik sztori:
Egy hétfői nap jártunk a cégnél, apjánál. Akkor Tibike megmutatta nekem a "nanaj autót" (nagy-nagy autó) az udvaron és megbeszéltük, hogy a Szészié.
Rá több mint egy hétre, szerdán megint mgyünk a céghez.
-Milyen autó ez, Tibikém?
-Nanaj!
-Az. Tényleg jó nagy autó!
-Szészi!