KMN23: Mándoki, Kondor és a szilvásgombóc esete

Mindenekelőtt gratulálni szeretnék Fall Sándornak a Mándoki koncertes cikkéhez. Olyan beszámolót írt, hogy azt hiszem Lénárd Laci is elismerően bólogatna, ha olvashatná szegény.

Egy példával tudnám szemléltetni a kolozsváriak, kolozsvári magyarok és Mándoki úr történetét.

Fotó a  KMN facebook oldaláról

Példabeszédem alapgondolatát Kondor szolgáltatja, becsületes nevén Varga András. Igazi multikulti erdélyi figura volt, flottul beszélt három nyelven: magyarul, cigányul, románul. Magyarsárosi cigány ember volt ez a Kondor - Isten nyugtassa, hogy emlegetem. Mielőtt bárki is rám szökne, ő cigánynak vallotta magát, kijavított volna, ha bármi más nemzetiséget rá merek fogni. Bükszén vallotta. Nem akármilyen átlagember volt! A medgyesi Gaz Metanhoz tartozó Conducte Magistrale-nál dolgozott, legtöbbször sáncot ástak testvérével, Gyorgyival. Történt a ’75-’80-as évek tájékán, hogy elvitték őket munka ügyben Libanonba. (Nem írtam el. Igen, akkor, amikor senki ki nem tehette a lábát külföldre!) Meg nem mondom, hogy ott mennyi időt töltöttek, de ami egészen biztos: onnan Kondor egy arany foggal a szájában érkezett haza. Sok sztorit mesélt a távolban töltött életükről, egyik emlékezetes, ami még halála után is szájról-szájra terjed a faluban: mivel nem találtak ott semmiféle alkoholt, ezért narancsból pálinkát főztek. Kimostak egy 200 literes benzines tartályt, megszedték hullás-naranccsal, s valami primitív módszerekkel pálinkát főztek belőle.

Kondor, annak ellenére, hogy ilyen menő helyeken járt és dolgozott, soha nem élt anyagi biztonságban. Előfordult például, hogy egy reggel 9 óra tájban, éppen az udvaron készültünk reggelizni, amikor a kapunk előtt hatalmasat sóhajtott és roppant elégedettséggel konstatálta: Varga András felmászott a hegyre! Mindenesetre egy cigánybál után reggel 9 órakor ez nagy teljesítmény volt számára! (Aki járt nálunk Sároson, az tudja: azt a jó nagy dombot megmászva, éppen a mi kapunk elé érkezik az ember.)

Nyugdíjas korában eljárt napszámba. Egy szép napon a mi mezőnkön kaszáltak az akkor kamasz unokáival (fontosnak tartotta, hogy a fiatalokat megtanítsa kaszálni!), és az átdolgozott nap után megérkeztek hozzánk ebédelni. Édesanyám rendesen készült, főzött egy kiadós levest, amitől jól lehet lakni egy kaszásnak is, másodiknak pedig szilvás gombócot készített, méghozzá rengeteget és irtó finomakat, gondolta, hogy Kondor kamasz-unokáit is motiválja. Mikor aztán a leves után a szilvásgombócra került a sor, akkor a fiatalok gyúrták a gombócokat egyiket a másik után, de Kondor csak kettőt vett. Ímmel-ámmal megette, aztán édesanyámhoz fordult, és elszivarozott, rekedt hangján (most is itt cseng a fülemben) jelentőségteljesen azt mondta: Hát, tanárné, hallgasson ide! A cigánynak nem kell galuska. A cigánynak tudja mi kell? Fuszulyka, káposzta, vagy pityóka!

Vicc ide, vicc oda, jó kérdés, hogy milyen koncertet kell/érdemes/vár el a közönség/kinek szól egyáltalán… szervezni a KMN záróeseményére?

Üvölthettük valamelyik nap a kölyködvoltamot, üvöltöttük is, annak ellenére, hogy kicsit szégyelltük magunkat, amiért ott vagyunk annak a Pataki Attilának a koncertjén, aki elég nagy blődségeket nyilatkozgat mostanában, s mindennek a tetejében, már az éneklés is nehezen megy szegénynek. De jólesett a koncert, s szétnézve magam körül láttam, hogy jól esett a monostori kilencedik emeletről érkezőknek is és elég sokmindenkinek. De most komolyan, záróeseménynek elég lett volna ez nekünk?

Hasonlóan egy másik napon a rock legendái is eljátszották a slágereiket, persze csak a kötelező új-számok szett után, amit kicsit untunk az elején. Abba is beleüvöltöttünk ezt-azt, pl hogy mindhalálig rock’n’roll. A kérdésem ugyanaz: záróeseménynek elég lett volna ez nekünk?

A balra a második ajtóról jut eszembe: olyan záróeseményt akarunk, amit Lukács Laci… khm… konferál?... Khm… (Megj: szeretem Lukács Lacit és a zenéjét, annyiszor nézem meg élőben, ahányszor csak sikerül. Láttam a Vibe fesztiváltól Balantonvilágosig elég sok helyen, még Codespring szülinapi bulin is.)

Talán egyetért velem a kedves olvasó abban, hogy valami nagy, valami extra kell a zárónapra.

Úgy érzem, hogy Mándokinak csak az a bűne, hogy aznap a legtöbben bulizni szerettek volna, nem kulturálódni. Erre volt is alternatíva, a LetShow ugyanis valóban orcátlan bulit csinált a Bánffyban, éppen egy időben Mándoki bácsiékkal. Átmentem két szám erejéig (találkám volt a fiammal), és kicsit irigykedtem is az ottani hangulatra, de hamar meggyőztem magam, hogy retró bulit még találok Kolozsváron máskor is, vagy más magyarnapokon is, de ilyen kaliberű zenekart és ilyen minőségű kultúrát egészen ritkán. És nem, nem zárnám őket az Opera épületébe! Semmilyen épületbe nem zárnám be őket. Egy ilyen műalkotásnak csakis egy grandiózus szabadtéri helyszínen kell megszólalnia, esetleg valami aréna-szerű… mindenesetre nagy, méltóságteljes hely kell neki. Máshol egyszerűen nem működne. A szervezőknek esetleg azt lehetne felróni, hogy nem készítették fel eléggé a közönséget arra, hogy mire számíthatnak. De hogy a Világot elhozták Kolozsvár Főterére, az mindenképpen nagyszerű, dicséretet, tapsot érdemel. (Mindenesetre jövő KMN-ig jó lenne hozzálátni valami állóképesség-fejlesztő edzéshez!)

De tudjátok mit? Sok a duma, befejezem. Ezzel itt: kell a fuszulyka/káposzta is, és kell a szilvás gombóc is! Kell az önfeledt buli is, és kell a minőségi kultúra is. Mert a sok SMS és e-mail között nagyon jól tud esni néha egy-egy kézzel írott levél.

A válaszúti szövőtáborról

 Aki ismerte nagymamámat, „Pipás” Jolán nénit Firtosmartonosban, annak nem kell bemutatni, a többieknek írom: nagy szövőmester volt. Nem, nem olyan rongyszőnyeget szövögető nénike, hanem olyan szövőmester, aki komplikált mintákat tudott kihozni stikás nyüstbefűzésekkel. Igazi nagy szövőmester!

(De nem csak ennyi, mindennek mestere volt, ami fonal, ami textil, ami kézimunka. Tudott hímezni, szabni, varrni, paplant varrni, kötni hihetetlen mintákat, horgolni, bogozni, és még ki tudja miket nem, de most kimondottan a szövésről szeretnék írni.)

Még kislány koromban sokszor odaültetett, hogy segítsek neki. Először minden egyes felvetett szálat be kellett adogatni neki, amíg a nyüstbe befogdosta, azután a bordába fűzni kellett segíteni. Tudniillik a szövőszék felvetése, a szövés beindítása nem egyemberes meló. Mindig csodáltam, ahogy azt a millió szálat tette-vette, értette, hogy melyik honnan jön, merre megy és minden szál szót is fogad neki, olyan gyönyörűen illeszkedik mintába és alkot egy textilt a végén. Voltak részletek, amiket akkor megértettem, de soha nem láttam a folyamatot az első lépéstől az utolsóig, ez amolyan „bakancslistás” dolog volt, hogy egyszer majd odafigyelek és a folyamatot elejétől a végéig végigcsinálom mellette és majd tudni fogok mindent. Ne is mondjam, úgy alakult, hogy magával vitte a tudását. Ennek már sok sok éve, ám a szőhetnék soha nem halt ki belőlem, volt néha, hogy elhalványodott, máskor jobban előtört, de el nem múlik soha.

Tudtam erről a válaszúti kézműves táborról, amit a Kallós Zoltán Alapítvány szervez, legalább 10 éve készülök is, hogy beiratkozok és elmegyek a szövőtáborba. Idén végre sikerült!

Olyan jó volt nekünk ott egy hétig, hogy elmondani sem tudom. Már csak az is milyen volt, hogy elénk tették a kaját. Senki sem rinyált, hogy mi lesz az ebéd, hogy mikor lesz kész, hogy nem szereti, vagy hogy mittudommilyenbaja van. Csak a megfelelő órában eléd tolták a finom, házias kaját. Tiszta all inclusive! De ez még semmi!

Megérkezett Páll Etelka, ő volt a szövősök mestere ezen a héten. Megkérdezte, hogy ki miért jött ide, ki mit szeretne megtanulni, mire kíváncsi és úgy alakította, hogy mindenki kaphasson abból, amiért idejött. Hát így alakult, hogy egy csodálatos hangulatú szövős héten vettem részt. Mindent csináltunk: volt egy nyüstbe fogdosott felvetés egy szövőszéken, azt befőztük a bordába. Rögtön mintásat. Hiába volt „csak” két nyüst, voltak szimpla szálak, dupla szálak, meg kellett fejteni, hogy hol kell egy bordába 2 szálat fűzni, s hová csak egyet. Négyen koncentráltunk, de végre sikerült! Mikor azt hittük, hogy készen vagyunk, akkor következett az alázat és bebújtunk mind a szövőszék alá, megnéztük, hogy Etelka hogyan köti össze a nyüstöket a lábítókkal. 😊

Másik osztováta üres volt, de elő volt készítve egy felkalácsolt köteg szál. Azt felhúztuk a kompostorra. Másnap ezt be is fogdostuk nyüstbe, befűztük bordába. Érdekes volt a fogdosás. Leültem a nyüsttel szemben, és ahogy ránéztem, tudtam, hogy mit kell vele csinálni. Egyszerűen tudták a kezeim hogy kell megfogni, hogy kell belebővölni a szálakat. Jajj olyan jó volt, sikerélmény a javából. Persze Etelka folyamatosan rajtunk tartotta a szemét, hogy jól csináljuk-e? Másik három szövőszék fel volt vetve, azok 4 nyüstösök voltak, szebbnél szebb mintákkal befűzve. Egyik barackmagos, másik fenyőmintás… na de a harmadik… az nem is tudom milyen nevű minta volt, de arra olyan vékony szálak voltak felvetve, legalább 900 szál futott rajta.

És még csomó keret is. Mindenki csinált valamit. Volt aki szőtt, egyik kockásat, másik csíkosat, harmadik borzosat… a barackmagos már nem is volt nagy szám.

Nem győztünk gyönyörködni a saját és egymás munkáiban és fürdőzni a sikerélményben.

Mindegyre megállapítottuk, hogy „Ojjan jó nekünk! <3 „

Persze jó hangulat volt a többi műhelyekben is, volt ott nemezelős csapat, vesszőfonós csapat, bútorfestők, és hímzők meg varrók is. Én nem azt mondom, hogy máshol nem volt vidámság és jó hangulat, de én igazán sehová sem kívánkoztam 😊

Valamelyik nap felvetőszálat vett elő Etelka és a vetőfát beüzemeltük, csináltunk egy 5 singes felvetést, 140 szál. Otthagytuk a kalácsot egyik üres szövőszéken, mert ne is mondjam, hogy kettőt is leszőttünk a héten. A többieknél még van szőnivaló, hagytunk a következő táborozóknak is :D

Úgy érzem, a szövés is részem lesz ezután, mert hogy szőni kell, az már egészen biztos 😊

Végül itt egy képen mutatom, hogy miket szőttünk egy hét alatt, de a tudás, mint felvetés, nyüstbe fogdosás, bordába fűzés, stb… az sajnos nem fotózható.

UI: köszönet a kedves férjemnek, aki végiggürizte a hetet, ellátta a gyermekeit, mert enélkül ez a táborozás totál lehetetlen lett volna.

UI2: kamasz-száj:
-Na, hogy volt itthon apáddal s a húgaiddal?

-Hááát (vigyor), anya, lehet nem ezt akarod hallani, de nagyon jó volt!