Úgy kezdődött, hogy Tibike talált a földön egy 10 banist. Befutott vele a kiságyába, annak is a legbelső sarkába. Én persze mentem utána és kitartott tenyérrel, (mint a koldus "datimizecebani"):
-Tibike add vissza a pénzemet.
-Nem.
-De, légy olyan kedves Tibike, add vissza a pénzt.
-Nem.
...
stb
...
-Mit csinálsz a pénzzel, Tibike?
Errefel a bal kezével (a jobb ugyebár foglalt volt) a szájacsksájába mutogat:
-Oda!
-Nem, Tibike, a pénzt nem tesszük a szánkba, az nem ennivaló, jobb, ha visszaadod.
-Nem!
Meguntam. Kedvesen elvettem Tőle, visszaélve a túlerőmmel.
-Tegyük fel a polcra.
Feltettem jó magasra.
-Polc.
-Igen, a polcra tettük.
-Polc.
Szájmutogatás: -Oda!
-Neeem, Tibike, a pénzt nem esszük meg.
-Pénz.
-A pénz nem ennivaló! Édesapja nem teszi a szájába, édesanyja sem teszi a szájába, sőt nagymama és nagytata sem esznek pénzt.
Diadalmasan érzem magam, hűűű, milyen jól elmagyaráztam neki.
Tibike részéről hatásszünet következett, majd jól a szemembe néz és görbíti lefelé a kicsi száját (de nem az igazi, hanem a tettetős formájúra). Azt mondja:
-Sííí.
-Ki sír, Tibike?
-Baba.
-Melyik baba sír?
Mutatja saját magát és azt mondja:
-Pibi.
-Miért sírsz Tibike?
-Pénz.
:))
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése