Nő a volánnál... és a szülői következetlenség

Aki ismer, tudja: elég sokat vezetek. Igaz, főleg városban, de azért hosszúban is voltam már "pár" helyen. És amikor hallom az ilyen "vezet a nő" típusú sztorikat, valahogy sosem érzem úgy, hogy rólam szólna.
Ja és kaptam már a vezetésért dícséretet pasasoktól, és az fix, h nem udvarlás gyanánt dícsértek... :))
Én pedig soha nem akartam Sumihoz hasonlítani, de úgy képzeltem, h nekem és az autónknak megfelel a vezetési stílusom.

Na, de ma... az önbizalmam romokban hever...
Megérkeztem és leparkoltam a cégnél 11kor. Közben mindent intéztünk ketten Tibikével, ő közpem még aludt is a férj cégénél a vendégszobában (kösz, Tas)... Valami 6 körül indultunk haza. Azaz indultunk volna.

Az első ami feltűnt: a kocsi meg sem parittyázza a központi zárat, hiába nyomkodom teljes erőből a kulcson a gombokat. Nem kattan, nem villan, de legfőképpen nem nyílnak az ajtók. Valahogy nagy nehezen kizárom kulccsal a sofőr felőli ajtót. Aztán belülről kinyitom a gyerekülés felőlit. Megkerüljük, beteszem és bekötöm a gyereket. Aztán indul...nék...
Egyetlenegy lámpácska sem gyúl ki a bordon és se kép, se hang. Egész egyszerűen a kocsi meg se hess...

Próbálom rekonstruálni az eseményeket: minden valószínűség szerint égve hagytam a rövidfényt. :( És csúúúúnyán lemerült az akku.

Felhívom Tibit. Azt mondja jön, h megnézze. Megérkezik. Nézi. Na, visszamegy a céghez, hátha valamelyik kolléga tud segíteni. Elmegy. Megérkezik a CV-jelzésű segítőbrigád: B. Zoli.
Megtaszítják a kocsit. (Ami nem túlzottan ajánlott.) Semmi.
Összekötik a két akkut azzal a kábellel (mianeve?) Egyszercsak a bordon elkezdenek kigyúlni, de csak nagyon halványan a ledecskék. Aztán erősödnek. De a kocsi továbbra sem gyúl. Végül még egy megtaszítás... és beindul.
Hazajövök a gyerekkel. A fiúk a lelkemre kötötték: sehol ne állítsam meg a motrot, csak otthon. S aztán otthon mikor leállítottm, akkor próbáljam elindítani, lám, indul-e? Így is cselekedtem. Minden OK. Indul! Mi több: újra működik a központi zár is.

Na, megoldottnak látszik a dolog... de hogy lehet úgyfelejteni a lámpát??? Ez még sosem fordult elő velem :( Ezután nem intek be azoknak, aki "femeie la volan"-t (nő a volánnál) kiabálnak utánam :(( Igazuk van :(



És a gyerek... hát amikor Tibi segítségért indult, akkor a gyereket kivettem a székéből, h sétálgassunk, nehogy megfázzon, de nagyon sírni kezdett, "autó, autó" ismételegette.
-Tibike, az autó elromlott, meg kell várjuk édesapját, hogy jöjjön vissza és javítsa meg! - erre iszonyú nagy hisztit-bőgést lerendezett, gondolom érzékenyen érintette, h elromlott az autó, ilyent valszeg elképzelni sem tudott volna!

Aztán amikor Zoli és Tibi taszigálni kezdték a kocsit, akkor bekötöttem a gyereket az anyósülésbe, h ne lézengjen a taszigált kocsi körül. Ott egy ideig jól érezte magát, de amikor később összekötötték a két kocsi akkuját és csak vártuk, h töltődjön, akkor elkezdte "kavargatni" a sebességváltót. Mindenféle sebességbe benyomta és eléggé ellenkezett, amikor mi szép szóval próbáltuk meggyőzni, hogy ahhoz nem szabad hozzányúlni. Majd átmászott a sofőrülésre (kimászott a bekötött biztonsági öv alól :-o ) és nagyon örült a "komány"-nak. És akkor még nem is tudtam, h milyen veszélyes dolog ezt megengedni a gyereknek!

Végül amiután beindult a kocsi s mi haza indultunk volna, akkor iszonyú nagy hiszti, h ő nem akar hátul ülni a székében, hanem ő a "komány"-t akarja fogni!

Hazafelé aránylag csend volt...

Na de itthon nem volt hajlandó feljönni, továbbra is kitartott az a véleménye mellett, miszerint ő a "komány"-hoz ül!

Felhoztam az ölömben. Háááát... Szerintem holnap minden egyes szomszéd külön el fogja kérezni, h miért üvöltött úgy a gyerekem, mintha nyúznám, mert ők még SOHA nem hallották így ordítni! (Erről majd beszámolok, de le merem fogadni, h így lesz!)

A karomból csak akkor mertem letenni a fiamat, amikor már nemcsak, h beértünk a házba, hanem be is zártam az ajtót.

Újabb iszonyú hiszti az előszobában. Levetkőztetni nehezen tudtam, így félcsórén ott hisztizett, bömbölt, hüppögött: "autó! komány!" - ezeket követelte és teljes erejéből rázta a kilincset. Próbáltam ilyenolyan cselekkel elterelni a figyelmét, de reménytelen volt. Elkezdtem pufulec-et enni, hogy akkor tutti odajön, de nem, első alkalom, h a pufulec-es csel nem válik be.
Hát nem volt mit tennem, vártam, h majd megunja.


Egyszer, kéremszépen, mint derült égből villámcsapás bevágtat a szobába... át a szobán... neki annak a fióknak, ahol az ő tányérjai, poharai, evőeszközei vannak (és a cumisüvegek, de azokat már nyár óta nem használjuk), kinyitja, kotorászik benne és kiveszi a legnagyobb tányérját, a Micimackósat. Jól megnézi. Azt mondja: "komány!" és elkezdi tekergetni!!! Később még burrog is melléje!!!

Hát szóhoz sem jutok!

(Aztán, h hogyan szoktatjuk le a kormány-fogdosásról, azt nem tudom... hát nem gondoltam, h ez startból ilyen méretű függőséget okoz:(( )