Keresztelő

Nos, nagy nap volt január 31-e. Végre megkereszteltettük Tibikét.

Már elég nagyfiú, csodálkoztak is sokan, h még nem volt megkeresztelve ezidáig. Nálunk az a szokás, hogy pár hetesen, de ha nem is, akkor pár hónaposan megkereszteltetik a csecsemőt.

Eleinte azért halogattuk, mert nem tudtunk dönteni, h milyen vallású legyen. Tudniillik a kedves férjem romai katolikus, én pedig unitárius vagyok. Végül győztek a hagyományok, miszerint fiúgyermek az apja vallását "örökli".

Már egyszer kitűztük az időpontot 2008 tavaszán, az egy éves szülinapot megcélozva, de akkor sajnos anyukám bekerült a kórházba egy szívinfarktus következtében és ijedtségünkben gyorsan lefújtuk. Aztán maradt a halogatás, logikusan megszerkesztett indokokkal, hogy pont most miért nem megfelelő az időpont.

Végül a karácsonyi vakációban a hugom határozottan rámszólt, hogy "Réka! Én januérban még el tudok utazni Kolozsvárra, de februártól már akkora lesz a pocim, h nem tudok utazgatni!" Tudni kell, h bő 300 km-re laknak a hugomék tőlünk és mivel őket választottuk keresztszülőnek, ezért aztán jelenlétük nélkül lehetetlen ezt nélkülük megtartani. Ja, pocinövés: Tibikének áprilisben unokatestvére születik! ;)

Nos visszajöttünk a téi ünnepek után, nyomban nekiláttunk a szervezkedésnek és január 31-én lebonyolítottuk a keresztelőt.

Túl nagy cécót nem akartunk, ezért csak a legfonotsabbakat hívtuk össze: Nagyszülők, keresztszülők: Hugom, Boróka és Zalán-férje, sógorom Szili és Iza-felesége, barátaink Kriszta és Öcsike a másfél éves Zitájukkal, valamint Fetés Karcsi és Ildikó. Mielőtt bárki meglepődne a keresztszülők nagy hadseregén :))) elmondom gyorsan, h Hármszéken az a szokás, hogy "elkérik" a gyermeket, vagyis bejelentkeznek, h szeretnének keresztszülők lenni. És persze visszautasítani nem nagyon illik. Ns így lettek ennyien.
A meghívottak listájából kifelejtettem Andit, ő az egyedüli Kolozsáron élő rokonom első unokatestvérem, így nem hagyhattam ki Őt ;)
Tehát voltunk 15-en plusz Tibike, a főszereplő és Zita, a Krisztáék kislánya.

Nos, Boróék már pénteken megérkeztek és itt aludtak nálunk szerény kis otthonunkban. Szombaton érkeztek a többi vendégek, itthon volt finom süti az asztalon, kávé és hűsítő. Aprócska lakásunkhoz képest rengetegen begyűltünk, folyamatosan üldöztük a vendégeket, h menjen valaki átöltözni a fürdőbe, végül déli 1 órára elértünk lazán a Szent Péter templomhoz.
Nem felejtettük itthon a gyertyát, a fehér ingecskét (amit Csanna végül vett, varrni akart egyet, de aztán letett róla valamiért) és a családi örökségünket, a poharat. (Dédnagyapám csináltatott egy ezüstpoharat, amikor egyetlen fiát, nagyapámat keresztelték, bele vésve egy cirkalmas I.L., nagytatám nevének iniciáléja. De aztán ebből kereszteltette nagytatám is a fiait és apum is a lányait. A plébános úr mégcsak extra kérésnek sem tartotta, hogy ebből töltse a szentelt vizet a gyerek fejére, noha a pohár eddig csupa unitárius emberkét keresztelt :) )

A keresztelő hamar lezajlott, mivel mise nem volt, csak maga a keresztelői szertartás. Szép volt, Tibike emelgette a lábait, el akart indulni valamerre, és néha beszólt, hogy "pürlá-pürlá". Kicsit elkeseredett amikor vizet töltöttek a fejére, de nem volt vészes a dolog, szerencsére nem kellett szégyenkeznem. :)
(Azért napok óta készítettem, h "a papbácsi meg fog keresztelni, vizet fog tölteni a fejedre, de Te nehogy sírjál". Amikor hallotta a "keresztelő" szót, akkor mindig a fejére mutatott és mondta "oda-oda".)

Még két óra nem volt, mikor az egész társaság felértünk a Györgyfalvi negyedbe, a Bethlen Kata Diakónia Központba. Ott már várt a gyönyörűen megterített asztal, a kedves felszolgálók!

Minden elvárást tökéletesen kielégítettek, sőt fölül is múltak, mondhatnám. Gyönyörű asztal, nagyonnagyon finoman elkészített kaják, kedves nőcik mindenütt.

Összefoglalom gyorsan a menüt:
Az előétel rántott sajt volt, aztán hagyományos húsleves, majd csirke és disznósült, krumplival, mexikóival és párolt brokkolival. És egy-egy kávé. Ez volt amit tőlük rendeltünk, ezenkívül mi vittük a piákat és a sütiket.
Rövid ital volt a Csapja-féle szilvapálinka és az Ibolya (anyós) féle köményes. Bort pedig a dícsőszentmártoni Seprődi nevű borásztól hozattunk.
Sütemény pedig valami sós virágocskák, Ibolya sütötte, ez az ő specialitása, édes pedig három féle, ezeket Boró s Csanna sütötték: kókuszkocka, szalonkifli és citromszelet.
Ami az összes finom kajánál-piánál-sütinél többet ér: nagyszerűen éreztük magunkat, ünnepi hangulat, jó kis beszélgetések... sajnos nagyon ritkán jön így össze a család...

Ebéd után egyöntetűen megszavazták az emberkék, h nem kérnek vacsorát. (Pedig az is lehetett volna!)

Éjszaka a két pár nagyszülő, Krisztáék és Boróék ottmaradtak a Diakóniában, ott aludtak, Szizliék elmentek barátaikhoz aludni, a Fetés család este 10kor vonatra ült, s otthon csak mi hárman :)

A reggeli benne volt a szállás árába, de mi is felmentünk, h együnk együtt.
Utána mindenki fejött hozzánk és 12 körül elmenegettek a vendégek. Csanna s Csapja itt maradtak ebédre, de nekik csak két óra az út hazafelé, mindeki más messzebbről jött, szóval ők lazázhattak.

Vasárnap este mindenki visszatelefonálgatott, hogy szerencsésen hazaért és köszönik a vendéglátást, nagyonnagyon jól érezték magukat.

A napokban lesznek majd képek is. Egyelőre egy a gyerekekről (Zita 4 hónappal fiatalabb!) :