Tibike kihalászta a fiókból egyik tányérját. Kék, Micimackó, Malacka és Tigris vannak rajta.
Felült vele az ágyra és elkezdett vezetni. Mondta is: komány, veze. De ezen már nem csodálkoztunk.
Utána feltette a fejére és kijelentette: kaap. Ezen elszórakozott egy ideig, mert a tányér időnként leesett, de mindig visszatette. Sőt! Ha leesett az ágyról, akkor képes volt lemászni, felvenni, visszamászni vele és visszatenni a fejére.
Amikor ezt megunta, akkor leborította maga elé a tányért, elkezdte ütni-püfölni: dobo, mondja hozzá.
Mindezt úgy, hogy tudja, hogy az egy tájé.
Nagyon érdekes végignézni, ahogy egy gyerek egyre okosabban játszik. És amikor pár hósan sikerült megfognia a hattyúja nyakát annyira örültünk. De persze azzal a bizonyos hattyúval vigyázni kellett: ha úgy adtuk a kezébe, hogy a hattyú feje esett a szája felé, akkor a fejet-hosszú nyakat ledugta a torkán és nagyokat öklendezett tőle. Tehát mindig vigyáztunk, hogy úgy adjuk a hattyú-nyakat, h annak teste kerüljön a szája felé.
Ehhez képest mekkorát fejlődtünk...
Jó érzés, na :)
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése