Temesvár 2

Nem akarok minden napról külön bejegyzést írni, de vasárnapról muszáj. Vasárnap iszonyú rossz idő volt. Hideg, szél, eső. Reggeltől késő délutánig. Nem akartunk sehova se menni, csak a kiállításra, amit Eszter mondott. 5-ig volt nyitva, mi meg fél5kor indultunk otthonról s féltünk, h összepakolnak, mire mi odaérünk.

Nos, nem voltak összepakolva. Annyi "elszállt" emberke volt, hogy csaodálkoztunk is rajta egy csomót. Azt mondja Boró: "nem s tudtam, h ennyi elszállt alak van Temesváron". Aztán a kiállított dolgok között is voltak nagyon szép dolgok is, de voltak annyra művészi alkotások, amit semmi pénzért nem viselnék. Ruhák, táskák, ékszerek midnenféléből...

Mikor onnan kijöttün, hát pont nem esett az eső. No, sétáljunk egyet, mert ma még ki sem jártunk a házból, idáig is autóval jöttünk... Sétálgatás közben mutatja Boró, h "né, itt az a teázó, ami úgy tetszett nekem a multkor". Hűűű, menjünk be a "Carturesti"-be, mondom. Boró úgy tudta, h vasárnap nincsen nyitva, de né, mégis. Nosza gyorsan beültünk.

(Az egy olyan teázó, h bemész, könyvesbolt. Kiválaszthatsz bármilyen könyvet, felmész vele a lépcsőn. Fent teázó. A legklönfélébb teákból lehet válogatni, a menüt ki sem tudod olvasni, akkora. Aztán nagyon vagány csészékbe-kannákba töltik a fincsi teákat. Amikor én voltam terhes akkor voltunk ott és készítettünk ezt a képet:


eddig a zárójel)

No, felmegyünk hárman, nézzük, h olyan sokan vannak, csak a két legkényelmesebb asztalnál van hely, egyiken táblácska, h foglalt. Leülünk a másikhoz. Azt mondja Boró, hogy "te: ejsze jöttek át a kiállításról, mert itt is annyi az elszállt tag." Nézek szét, há tényleg. (az elszállt tag értelmezés szerint = furcsán öltözött, furcsa frizurával, furcsa testtartással... szóval ránézel és azt gondolod róla, h nem ezen a világon él.)
Vihogunk egy csomót, hogy ez a hétvége az elszállt hétvége. Kérjük a teát. Egyszercsak látom vagy 5-ön is fényképeznek a terem különféle sarkaiból, kezdek pofákat vágni, grimmaszkodni és morrogni, h nehogymár kedve legyen valakinek engem lefotózni. Egyszercsak kiáll egy csaj és köszönt midnenkit szeretettel... Jéééé, mi egy fotókiállítás megnyitójának kellős közepébe csöppentünk. Ahhoz az asztalhoz azért nem mert senki leülni, mert túl közel volt a "foglalt" asztalhoz, ahol a művész és az irányítója (vezetője? mestere?) ült.

Hát semmi sem véletlen!!! Miről is szólt a fotókiállítás? Ennek az Alin Neamtu -nak kislány született és a szülészeten, szülés előtt-közben-után készített fotókat. A terem egyik felében az örömöt sugárzó képek lógtak, másik felén olyanok, melyekre ha ránézel kiráz a hideg: hogy micsoda rideg-doncs-embertelen körülmények között történik a szülés. ITT sok kép megvan, ami ki volt téve, de persze nem ezek mind, csak egy pár közülük.
Jobban járok ha belinkelem IDE a művésznek a weboldalát.

A végén odajött a mentor és elnézést kért Borótól, hogy nem azért csinálták, h félve vagy írtózva menjen be a szülészetre. Ne is mondjam, h pont ugyanott fog a hugom szülni, ahol ezek a képek készültek.

Közben egy tag lapotyázott. Odajött, h megkóstolhatja a teánkat? Hát ilyent még nem láttunk, nagy röhögve mondtuk, h persze szölgálja ki magát...

Aztán fizetni akartunk, de kiderült, hogy "din partea casei" (a ház ajándéka). Hiába magyartuk, h mi nem tudtuk, mi csak bepottyantunk, azt mondták, h "ati avut noroc" (szerencséjk volt). Hazafelé indultunk, bekászálódunk a kocsiba, ahogy kiindulunk a kisutcából éppen átmegy előttünk az a tag, aki teát potyázott tőlünk. Vidáman integetett nekünk, biztosan szimpatikusok voltunk neki :))))

Na, ez egy ilyen elszállt nap volt. Ezt leszámítva nagyon szomorú...