Szerdán ugyebár midnenki végre hazaért. Gondolkodni is kezdtünk gyorsan, h mit csinálhatnánk ezen a 7végén?
Talán jó lenne elugrani Szatmárra, Bakiékhoz. Amúgy is régóta készülünk, de csak most sikerült időt szakítani rá.
Csütörtökön elhatároztunk, h tényleg megyünk és péntek este már ott is voltunk.
Nagyszerűen telt, annak ellenére, h 7en voltunk 2 napig egy 36 nm-es lakásban! Az alvás is megoldódott: a "nagy"szobában kihúztuk az ágyat és benne aludtunk mi 3-an, családostól. A gyerekszobábn pedig a kihúzott ágyon a szülők a nagyobbik lánnyal, Abigéllel, a kisebbik lányka, Maja, pedig az ő kiságyában.
Tibike végig terrorizálta Maját: hol a kutyáját tépte ki a kezéből és dobta el, hogy lökdöste, h "menj el", hol a székről akarta letaszítani: "leszáll, Maja", hol a vizeskulacsát dobta el jó messzire... eléggé szégyenkeztem miatta. Sajnos még megszidni sem tudtam igazán. Hgy miért? Mert azt hitte, h ez egy hőstett!
-Mit csináltál Majval, Tibike? (jó szigorúan)
-Jajjajj.
-Hát szabad ilyent?
-Igen! :D
-Pedig tudd meg, h nem szabad!
-De szabad!
-Nagyon szomorú vagyok,h ilyen rossz fiam van!
-Lossz, Pibike! (Itt kéne látni a képét, hallani a hangsúlyát. Erre írtó büszke, h ő LOSSZ!)
-Apa nagyon haragszik ezért!
-Nem!
...erre Tibi is beleszól:
-Biza haragszom fiam!
-Nem.
Szóval nem igazán tudom hogy lehetne meghatni. MIndenesetre tudja, h rosszat csinál, csak sajnos írtó büszke rá.
Maja persze minden bántásra úgy reagált, h befutott a kisszobába és legalább 5 percig bőgött. Baki röhögött rajta, mondta, h "ne hagyd magad, Maja, védd meg magad!". Tünde is azzal vigasztalta, h nincsen semmi baj. Abigél meg, a békebíró, a bántott fél nővére ment Tibikéhez: "Nem szabad verekedni, Tibike. Megkérlek, h ne bántsd a testvéremet!"
De Tibiek továbbra is nagyon büszke, h Majával verekedett, már elmondta a nagymamájának is telefonon:
-Majával.
-Mit csináltál Majával, Tibike?
-Velekettél.
-S hát miért verekedtél?
-Jajjajj.
...szóval ilyen jó fiúnk van :((((
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése