Zalán bátyát szeretjük

-Kit szeretsz, Tibike?
-Anyát.
-És még kit?
-Apát.
-És még kit?
-Zaá (újabban Zalá)
-Zalánt miért szereted, szivem?
-Motóóóóóóó! :D
-És még kit?
-NEM!
-Nagymamát?
-Nem.
Nagytatát?
-Nem.
stbstbstb... nemnemnem...


Szombaton elmentünk Medgyesre és készítettük Tibikét, hogy "édesaanya elmegy vonattal, édesapja elmegy autóval, Tibike ittmarad Nagymamával és Nagytatával.
Elsőnek én indultam. A két Tibi kikísért a vonatállomásra és integettek, amikor a vonat elindult. Ez a vonat Aradig ment, ott váltani kell...ett volna, mert Zalán bátyánk megígérte, h elém jön, én meg megkértem, (vagy beleegyeztem?) h akkor már ne autóval jöjjön, hanem motorbiciklivel :D

És megvolt a kalad:
Leszállok Aradon, bő 4 óra vonatozás után a gyorsvonatról. Hát senki sehol.
Gondolataim: remélem semmi bajuk nem történt (mert Sorinnal ketten jöttek). Felhívom! - De rögtön eszembe jutott, h hiába hívom fel, mert ha motron ül, akkor úgysem veszi fel. - Akkor felhívom Borót. - Jajj Isten ments, mert lehet, h csak egyszerűen késnek, s akkor Boró potyára jól megijed, h merre lehetnek?
Végül írtam Zalánnak egy SMS-t: "Itt szobrozosok a főbejárat előtt." És vártam. Akkor láttam, h befordul két motor. Egy szürkés, egy pirosas :D:D:D:D MEGJÖTTEK!

Előszöris leültünk meginni egy hűsítőt. Mert a fiúk nem otthonról jöttek direkt elém, hanem már korábban indultak s még összejártak egy-két helyet, ezért is késtek el. Sőt: így is lerövidítették a tervezett túrát!

Hűsítőivás után belibegtem a farmerruhácskámban a vonatállomás mosdójába, és kijöttem bakancsba és bőrgatyába. Ja: Zalán elhozta a hugicám motros cuccait. Aztán térdvédők, dzseki, kesztyű, sisak funkcióba helyezése. A hátizsákom tartalmát átpakoltuk a motor "dobozába" (vajon mi a _rendes_ neve annak?).
Megbeszéltük a jeleket: jobbváll veregetés jelentése: gyorsabban is lehet; bal váll veregetése: lassabban!

Aradon kicsit eltévedtünk, de aztán ahogy kijöttünk a városból már minden OK. (Aradon egyébként MINDIG eltévedünk, amikor Tibivel ketten jövünk kocsival. Eddig 2szer nem tévedtem el, mind a kétszer egyedül voltam, vagyis a gyerekkel. Az a politika szerint mentem, h ahol nincsen tábla, ott előre, ahol van tábla, ott az szerint.)

Mi mentünk elől, a TRIUMF TIGER-rel, hátul jött Sorin, a valamilyen Hondájával. Ja: Transalp, most mondja Boró.

Egyszercsak megálltunk, mert Sorin elmaradt. Vártuk-vártuk, megjött. Kiderült: nem húz a motra. Kicsit állítottak a relanton, aztán megegyezték, h csak 80-90-nel tudunk menni, és menjen Sorin elől. Így jöttünk Temesvárig. Hát a megálló előtt sem mentünk 100-nál gyorsabban, miattam, mert én 100-nál sűrgősen veregettem a sógorom bal vállát. :)

Nagyszerű volt! ;)
Szerettem volna egy fotót a mostros cuccban, motoron vagy ilyensmi, de a nagy izgalomban-buzgalomban elfelejtettem. S amikor megérkeztünk, akkor rohantam fel Boróhoz s a babához... :)

Laci-babáról holnap mesélek, remélem lesz időm. Előlegben annyit, h komolyan verseng a "világ legszebb babája" címért. ;) Nagyon-nagyon rohamtempóban nő: 1,40 kg-t hízott ás még csak nem egészen 4 hetes!

A szegényember

Volt egyszer hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember. Olyan szegény volt, mint a templom egere, de még annál is szegényebb. Rengeteg gyermeke volt, annyi, mint a rosta lika s még egyel több. Hiába na, a felesége nem volt pcos-s...

Azt hiszem, h az összes gyógyszeremet kidobom és az összes dokit elfelejtem s nem érdekel a téma...

Elfáradtam. :(
(ne kérdezzetek semmit, plíz)

Az első "kimenő"

Az úgy volt, h Tibi már régesrég megvette a Circle II Circle koncertre a jegyet. (május 15, péntek, Music Pub)

Később kiderült, h ugyanaznap Zanzibár és Tankcsapda koncert a Sportcsarnokban. És nagyon kezdte piszkálni a fantáziámat. Meg is beszéltük Tibivel, h megyünk! Ő oda, én ide...
Nem mertem jegyet venni, mert mi lesz, ha mégsem lesz, aki Tibikére vigyázzon?

Csanna Temesváron, a másik unokánál (mostmár két egyenjogú unokája van :) ). Csapja éppen azon a pénteken megy utána. Demeter Andi éppen akkor elutazik Bukarestbe.
Akkor a kismamaklubban érdeklődtem, h ki aludna nálunk azon az éjszakán? Senki. DE többen is jelentkeztek, h amennyiben Tibikét odaviszem, náluk aludhat.
Végül Évát választottam a 3 jelentkező közül. Több okból kifolyólag.
Talán őt ismerem legjobban.
Ovónő, tehát nem először fektet le idegen gyermeket.
Neki van 3 saját gyerkőce, akik közül a legkisebb, Zsófi, Tibikével egyidős.
NAGYON gyermekbarát a házuk s az udvaruk: hinta, csúszda, homok és mindenféle játékok, melyek közül legfontosabb a taposó kisautó és a traktor.

Persze a többieknek is roppant hálás vagyok!

Eleinte úgy képzeltem, hogy én elaltatom a gyermeket és utána megyek el bulizni. De Éva szerint nyugodtan hagyjam ott. És nem éppen a legnyugodtabban, de otthagytam :)

Már egy héttel azelőtt megbeszéltük, h Tibike ott lesz, így megvehettem a koncertjegyet és kezdődhetett az idomítás, ami két részből állt: A héten kétszer látogattuk meg Zsófiékat és naponta többször is elmondtam, h "ott fogsz aludni, szivem, Zsófiéknál. Aztán Évának fogadj szót! Még ki lakik ott?" és soroltuk: Éva, és Laci, aztán Kinga (aki már 15 éves és ő is Tankcsapdázott azon az estén :D ), Tamás, aki dobol (zenesulis és tényleg van otthon egy aranyos dobszerkója, ami megintcsak nagyon tetszik Tibikének. Amióta azt látta és próbálta, azóta a hét törpe közül is dobol az egyik...) na és Zsófi, a barátnő :)

Tehát péntek este 7kor beadtuk a Horváth családhoz a csemeténket. Mindketten mentünk szülőkül, nehogymár csak rám haragudjék, h elhagytam... És kiderült, h nem volt miért nagyon izgulni, legalábbis az első akadályt nagyon könnyedén vette. A búcsúpuszit akartuk adni, de alig engedte, ugyanis el volt foglalva, Zsófi ült az autón és őt kellett taszítani, nem igazán volt ideje a búcsúzkodásra...

A kapu előtt Tibivel ketten néztünk össze nagy csalódottan: ez még csak nem is nyöszörög utánunk...

Kezdtünk a Pubban. Ott már a rokker banda: Nyufi, Andris, Boti és még sokan mások össze voltak gyűlve és nemsokára kezdődött is a koncertjük. Akkor én átmentem találkozni Kingával s Janóval, majd együtt el a Sportcsarnokba.
A Pub-beli koncertről majd mesél Tibi, a Tankcsapda nagyszerű buli volt. Sajnos a hangzás messze nem volt tökéletes, igaz elég hátul álltunk... De a buli az nagyon nagy volt! Találkoztunk ott Csabi unokatestvéremmel, s főleg Vele buliztunk hatalmasat, Tibi másnap masszírozta a nyakamat, mert azt hittem, h le fog esni a fejem. (ebből is látszik, h nagy volt a hangulat)

Éjfél körül ért véget, akkor visszamentem a Pubba a fiúkhoz, akik mondták, h itt drága a sör, inkább vegyünk "flakonos" sört és menjünk el Botiékhoz. Így is lett. Hát ez a "Botiéknál" nagyon nosztalgikus volt. Egyetemista lakosztály. Tipikusan a megboldogult egyetemista korszakunk emlékeit idézték. Az egyik szobában dübörgött a zene és a különösen toleráns szomszédok nem jöttek át zsarukihívással fenyegetőzni, pedig néha még énekeltünk is.

Reggel hat után indultunk Tibivel haza. A Györgyfalvi negyedben, fák között, csiripeltek a madarak és idősebb bácsik sétáltatták már a kutyusaikat... Mire hazataxiztunk és lefeküdtünk már 7 óra lett. Vagy fél 3ig aludtunk.

Tibikéért csak este 8kor mentünk. Nekünk NAGYON megörvendett a gyerek, de azért nem lehetett őt babusgatni, Zsófival sok dolguk volt. Itthon is folyamatosan Zsófit emlegeti azóta is.
-Még megyünk Zsófiékhoz, Tibike?
-IDEN :D
-Még alszol náluk?
-IDEN :D

Szeretném itt is megköszönni Évának a közreműködést.
Persze Zsófinak is.
És Tibikét sem hagyhatom ki, mert ha nem lenne ilyen ügyes gyermek, akkor... passz.

Azt a következtetést vontam le egyébként, hogy a gyermekeink sokkal többet megértenek, mint ahogy azt mi gondoljuk. Úgy tűnik ugyanis, h Tibike többek között azért is nem esett pánikba és simán el volt az "idegen" családdal, mert megértette és komolyan vette, amit mi egész héten adagoltunk neki.

A hordozókendő további ajnározása

Azt hiszem nem először mondom: imádjuk a hordozókendőt. Én is s a gyermek is! (Azt mondja neki: keggő.) De már rég, h csak a hátamon tudom vinni. Nagyocska, na. De azért én írtó kényelmesen tudom vinni.

Előnyök:
-nem tűnik nehéznek.
-nem az ölemben viszem a gyermeket, ami SOKKAL nehezebb
-arrafelé megyünk, amerre én szeretném
-a gyerek vidám benne. Lovagol, a járókelőknek mosolyog, sorolja az elhaladó kocsik márkáját, egyszerűen: jól érzi magát.
-NAGYSÁGRENDEKKEL gyorsabban haladunk, mintha gyalog jönne s időnként elémállna, h: ölbe!
-ha elalszik, akkor neki is nekem is... semmi probléma, ott nyugodtan aludhat, a hátamon...

Még biztosan van ezer előnye, de most csak ennyi jutott eszembe.

Hátrány:
a jrókelők közül sokan megjegyzik, hogy "az a gyermek már mehetne gyalog is, mert elég nagy". Vagy: "maga tönkre fogja tenni a hátát, ne cipelje azt a nagy gyermeket, ha jót akar."

Nos, ejsze felgyűlt ez a sok megjegyzés, mert ma úgy határoztam: ez a gyermek elég nagy, bemegyünk a központba, mit nekünk kendő... GYALOG! fogunk menni és trolival.

Előszöris elmentünk a postára. Ami egy hosszabb buszmegállóra van tőlünk. Adott pillanatban nem hittem, h oda fogunk érni. Virágot szedtünk útközben. Rengeteget. "Azt is." Az utcából majdnem kimentünk, amikor eszébe jutott a drágámnak, h nem hozzuk a piros kalapot. "kaap. pizsos." Azzal hátraarcot vágott és vagy 100 métert rohant visszafelé, mire utolértem és felkaptam. Felkaptam? Akkor nem tudtam letenni, mert "ölbe!"... Szerintem kendővel a hátamon legalább négy ötödét megspórolhattuk volna az odaútnak. (Úgy értem, h időben.)


A román posta ajnározását is beszúrom ide:
A postán összevesztünk kicsit a nénivel. Az uram megrendelte a Metal Hammert, de az én nevemre, mert akkoriban még nem volt "flotant"-ja. Azóta van. Havonta megyek tehát a csomagjáért. A nők már ismernek. Többször előfordult, h Tibi kivette volna a MH-t. Mert el voltam utazva, vagy csak egyszerűen jobb doglom is volt, mint a gyermekkel odalovagolni a postára... De SOHA nem adták ki Neki, mert más a neve és más a címe. Tegnap ment vidáman, mert mostmár van "flotant"-ja erre a címre. De persze nem adták ki, mert hogy lehetünk mi házasok, ha más a családnevünk? Hát én értem, h lelkiismeretesen akrják végezni a munkájukat, de a nők már ismernek, 2 éve, h havonként megyünk a csomagért. Tibi is, már nem eéőször próbálkozott és én is töbször megjegyeztem, h a férjemnek is kiadhatnák. Na mindegy. Odamegyek, nem akarok cirkuszt. Csak csendben nyújtom a cédulát és a személyimet. Kitöltöm, aláírom, kiadja. Azt mondja: kell adjak még 60 banit, mert túl későn mentem utána (taxa de depozitare). Kérdem nyugodtan: tegnap mennyit kellett volna adnom? Semmit. Tegnap még ingyen volt. És innen kezdve fokozatosan felemelkedett a hangom: Akkor nem adok! Semmit nem adok! Szégyellje magát! Tegnap itt volt a férjem, adta volna oda neki. Hol él? A középkorban? A 21.sz.ban még nem látott olyant, h a férjnek s feleségnek más a neve? Különben is: 2 éve jövök havonként. Mit képzel, hogy nincsen jobb dolgom, mint a gyermeket idehurcolni a világ tuldó végéről? Közben kipiszkáltam a 60 banit a pénztárcámból, kivágtam a pultra az orra elé: "Aici aveti 60 de bani!", azzal megfordultam s fiastól kijöttem. A csaj szóhoz sem jutott. Remélem megjegyzett! Ja, megkérdezte, hogy "dar cand a fost sotul?" (Mikor járt itt a férje?) "Ieri dimineata" (tegnap reggel).

Onnan kimegyünk buszjegyet vásárolni. A két jegyárus nőci pletykál egymással. Adok 5 lejt, visszaad 2-t. És a jegyet nem adja. Mondom: kérem a jegyet is. Erre elkezdi leüvölteni a fejemet, h ő ideadta a jegyet. Nem adta. Adta... Egyik sem hisz a másiknak. De tényleg nem adta. Akkor elkezdte megszámolni a pénzét és 10 perc számolás után adott egy jegyet, mert kiszámította, h több jegye van, mint pénze... Közben a fiamat alig tudtam magam mellett tartani, el akart kóricálni.

Na, betroliztunk végre a központba. Már gondoltam, h ne is menjek az oviba, mert ma szerencsétlen napom van... De aztán elmentünk. Úgy tűnik ovis lesz Tibike, ha nem is ősztől, de januártól. Nagyszerű! Én ennek is örülök :)

Onnan megyünk a suliba, hogy adjuk be az igazolást a titkárnéniknek. Ott még kis pletyka a kollégákkal. Hazafelé a fiam elaludt a trolin az ölömben! :-o És nem volt nálunk a keggő. :(((
A buszmegállóból ölben hoztam haza. Ha nem akarok panaszkodni, akkor is az az igazság, h a karom leszakadt.

Lényeg a lényeg: a sok aggódó, hátamat féltő járókelőnek semmi köze hozzá, üzenem nekik, hogy ez a gyermek még nem nőtte ki a kendőt! Ezután nem fogjuk itthon hagyni!

A ma reggeli kávé

(avagy randi az urammal)
(útálom az avagy-os címeket...)

Itthon nem kávézok. Vagy csak nagyon ritkán. A férjem nem iszik kávét, ezért aztán én is unom. A kávénak ugyanis számomra az a legeslegfontosabb "tulajdonsága", hogy társ van az ivásánál. Asszem túlfogalmaztam, de a lényeg az, h a kávéivás az egy parti és egyedül nem buli...

Ma reggel Tibi elmegy olajat cseréltetni az autóban. Azt mondta, h haza fogja hozni a kocsit s bciklivel megy dolgozni.

Mi Tibikével kelünk, reggelizünk (juhsajtos tojásrántottát - nyámm-nyámm), s közben eszembe jut, h igazán ihatnék egy KV-t. TÁmad egy ötletem és már megy is Tibinek az SMS: "kedves Férjem! Meghívlak egy KV-ra. Csörrenj egyet amikor indulsz, h tegyem oda! Jó?" Alig küldöm el, már csörren is a telefon. Hűha: most ez azt jelentette, h megkapta a SMS-t és, hogy jó, vagy pedig már indul is hazafelé? Odateszem KV-t, mert ismerem Tibit, fölöslegesen nem "bippelget". Lekotyog, azzal Tibi be is esik az ajtón :)
És leülünk KV-zni. A KV amúgy túl erősre sikerült, nem is volt túl finom. De 10 percet ketten töltöttünk (jó, 3an. Tibike is mondta: kettő, kávé). Közben röhögtünk, meghallgattam, h milyen alakok járnak az autószerelő szervízbe :))

Aztán mindenki elment a dolgára. Olyan jó volt :)

Az ujjam és a budiajtó

Amióta Tibike helyváltoztatásra képes, azóta nagyon ügyelünk az ajtókra. Mert ugye nem tudni hová mászik, hová támaszkodik, nehogy az istenért becsípjük valahová a kicsi kezecskéjét.
Bezzeg ő nem ügyel ennyire. És a rendmániás gyerekem... Indulni készültünk. Én éppen támaszkodtam az ajtófélfában s közben léptem bele a cipőmbe. Tibike meg nem tűrhette, h nyitva hagyjuk a budiajtót, s úgy megyünk el otthonról. Becsukja! - mondja, azzal szépen ráhúzta a gyűrüs ujjamra. Akkorát üvöltöttem, mint a sakál, ő erre megijedt és elkezdett bőgni. Én féllábon szökdösve sziszegtem, szoptam az ujjam s közben nyugodt hangon próbáltam vigasztalni a gyermeket. Furcsa egy jelenet volt.

Ritkán nézek filmet, de láttam és tetszett egy rádiósról szóló film. Abban volt egy jelenet, h egyik tag káromkodik, csapkod, valósággal tombol, majd pittyen a rádió, arra leül és felülmúlhatatlanul nyájas hangon köszönti a hallgatókat s kezdi mondani a híreket :)))

Hát valami hasonló lehetett ez is :))) - csak ez nem film volt.

Most az ujjam köszöni, jól van, kicsit megduzzadva és kicsit megkékülve az ujjbegyem, de abszolút túléltem, szóval csak nyugi :)

Pibi KE

Hát elég régóta már, hogy a fiúnk Pibi-nek nevezi magát. Csütörtökön-pénteken gyakorlatozni kezdett: Pigike, Pikike... Végül sikerült kimondani, hogy Pibike és annyira boldog. Ő is tudja, hogy így vagy ez jól: PIBIKE. Ma a játszótéren legalább 100-szor elmondta és mosolygot hozzá: Pibike. :)