Amióta Tibike helyváltoztatásra képes, azóta nagyon ügyelünk az ajtókra. Mert ugye nem tudni hová mászik, hová támaszkodik, nehogy az istenért becsípjük valahová a kicsi kezecskéjét.
Bezzeg ő nem ügyel ennyire. És a rendmániás gyerekem... Indulni készültünk. Én éppen támaszkodtam az ajtófélfában s közben léptem bele a cipőmbe. Tibike meg nem tűrhette, h nyitva hagyjuk a budiajtót, s úgy megyünk el otthonról. Becsukja! - mondja, azzal szépen ráhúzta a gyűrüs ujjamra. Akkorát üvöltöttem, mint a sakál, ő erre megijedt és elkezdett bőgni. Én féllábon szökdösve sziszegtem, szoptam az ujjam s közben nyugodt hangon próbáltam vigasztalni a gyermeket. Furcsa egy jelenet volt.
Ritkán nézek filmet, de láttam és tetszett egy rádiósról szóló film. Abban volt egy jelenet, h egyik tag káromkodik, csapkod, valósággal tombol, majd pittyen a rádió, arra leül és felülmúlhatatlanul nyájas hangon köszönti a hallgatókat s kezdi mondani a híreket :)))
Hát valami hasonló lehetett ez is :))) - csak ez nem film volt.
Most az ujjam köszöni, jól van, kicsit megduzzadva és kicsit megkékülve az ujjbegyem, de abszolút túléltem, szóval csak nyugi :)
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése