És te hol nyaraltál?

Ezzel a címmel írt SÁndor Bogi egy kis csikkecskét a Szabadságban.

Hát majdnem felháborodtam, hirtelen éreztem, hogy annyi minden hozzáfűznivalóm van ehhez a dologhoz.

És nem is tudom, h hol kezdjem s hol folytassam, h a végén érthető valami legyen belőle :)) Tehát valószínűleg ez egy össze-vissza-csapongós dolog lesz ebből...


Normális ember? Soha nem jártam Görögben és Tunéziában sem és még egyszer sem éreztem késztetést, h odamenjek. Hogy érthető legyen: Magyarországon, Ausztriában jártam az itthonon kívül.
És az normális-e, hogy nem megy el valaki 250 km-rel arrébb pl. egy közeli rokon esküvőjébe, mert nincsen rá keret, és különben is, ő most a nyári hollandiai útra gyűjt. Aztán a hollandiai út az olyan, h 7 nap s 7 éjjel nyomul az autóbusz az autópályán, néha itt-ott meg-meg áll egy-egy városkában és rohamtempóban várost néznek, néhány szobor mellett lőnek egy-egy fotót, hogy legyen amit otthon mutogatni majd és hazafelé megállnak egy jó nagy hipermarketnél, hogy a maradék pénzt elköltsék. Na, ez talán nomrális? Aztán elmondhatják, hogy itt meg ott nyaraltak... Hajrá!

Engem a nyaralásban szinte nem is érdekel, hogy hol vagyok, hanem az érdekel, hogy kivel vagyok. Tudom, h ezzel sokan nem értenek egyet, de hát nem is akarok senkit sem meggyőzni, csak a saját véleményemet szeretném kifejteni. Amikor elmentünk a Balatonhoz az egyetemista haverokkal... az például jól telt! Aztán amikor elmentünk Szovátára a másik bandával, hát az is roppant jól telt. A tavaly nyáron Martonosban töltöttünk pár napot a barátokkal, az is jól telt.

Na, de ha hazamegyek a szüleimhez Sárosra és lazulunk egyet a friss levegőn, az is mindig jól telik.

No, és amiért el akartam kezdeni írni!

A falusi nyár! Gyermekkorunkban azért vártuk a vakációt, hogy elmehessünk egyik vagy másik nagymamánkhoz (sajnos a nagytatáinkhoz nem igazán volt szerencsénk, korán távoztak...).

Sároson szerettük. Sároson általában csak 3-an voltunk itthon: Mamuka és mi ketten a hugommal. Voltak azonban a faluban gyerekek, akikhez szívesen eljártunk és akik (gondolom, hogy) szívesen jártak hozzánk. Barangoltunk a berekben, mászkáltunk a patak körül, zabáltunk egy csomó gyümölcsöt. Rossz idő esetén keresztszemest varrtunk, vagy kötöttünk. Ezeken kívül, amikor Mamuka valamit éppen tett el télire, akkor üvegeket mostunk, pancsoltunk fél napig. Paradicsomot őröltünk. Abből is zabáltunk rengeteget.
Soha nem költött fel senki, annyit aludtunk, annyit ettünk amennyit csak akartunk, nem siettünk soha sehova.
Még olvastunk is közbe-közbe, de be kell vallanom, hogy ebben a Hugim volt sokkal erősebb, én abban az időben nem igazán szerettem olvasni.

Martonosban is szerettük. Ott többet voltunk, úgy emlékszem.
Ott sokan voltunk. Nagymama, Lehel, Andi, legtöbbször Sankó is, az unokatestvéreink (közül egy páran) és még mi ketten.
Nagymamának az volt a fixe, h ne menjünk ki az udvarról. Azt sem bánta, ha a fél falu gyermeke a mi udvarunkon futkorász, üvöltöz, stb, de szerette, ha tud rólunk. Azért természetesen eljártunk ide-oda, például DÉnkóhoz, Ilonka nénihez, Emeséhez. Egyik évben például Gyárfás Zsigánénak kirolniztuk a konyháját. Ilyenkor azonban kellett előre szólni, h hová megyünk és mikor jövünk és ezt ajánlott is volt betartani.

Martonosban sokat jártunk szénázni. Persze ha valaki azt képzeli, h valakit megöltek a munkával, akkor az súlyos tévedésben van. Az úgy volt, hogy kiballagtunk Nagyival, vittünk valami kaját, és persze vizet a korsóban. Ketten forgattak, többiek hülyültek, aztán megpihentünk, aztán váltottunk és a másik 3 emberke dolgozott. Esétre játszva feltakartuk a szénát/sarjút.
Amikor hozták haza a szénát, akkor felmásztunk az udorba segíteni megtaposni. Esétre olyan koszosak voltunk, hogy szörnyű, de hát megmosakodtunk s kész. Milyen büszkék voltunk magunkra, h mennyit segítettünk!

Ijesztőbükk alatt szerettük. Messze volt a falutól, mint a fene, lehetett vadrécét is látni abban a tóban, pár szál nádat szerezni meg ilyensmik. jajj és nehogy elfelejtsem: jóóól kiordíthattuk magunkat. Torkunk szakadtából énekeltük a népdalokat, a fejünk ki volt vörösödve, s a nyakunkon kimeredtek az erek, de nekünk anyira-de-annyira jólesett az ordítás, hogy azt el sem lehet mondani.
A Harangódal az közelebb volt, ott nem ordítoztunk akkorán, mert az simán behallatszott a faluba. De azért ott is futottunk, üvöltöztünk eleget. Ott almafák voltak, fosóka szilva, ősszel besztercei... szerettük, mert ott általában mindig volt valami rágcsálnivaló.
A legkedvesebb szénázó hely az talán a Fűzes volt. Azért is elég sokat kellett menni, h odaérjünk. Az út és a patak között van az a területecske. Ott, aki éppen nem a villa v gereblye nyelit fogta, az lubickolt egyet a Gagy patakában, közben Nagyi aggódva figyelmeztett 15 percenként, h nehogy kígyóra lépjünk. Nem is emlékszem, h ott láttunk volna kígyót, de gyíkot, rákot és apró halacskákat igen.
A Tanorok az a falu között van, oda nem mentünk egész napra, csak lesirültünk, megforgattuk és hazamentünk. Amikor már nagyocskák lettünk, akkor Nagyi sokszor nem is jött, csak szólt: "Mönnyetök le gyermökök a Tanorokba, s forgassátok meg azt a kicsi sarjút."
De persze ezeken kívül még szénáztunk Patakelejibe, az Avasba, meg termsézetesen otthon a kertben... és még kitudja hol?
Volt, h elmentünk Dénkónak v Ilonka néninek segíteni. Dénkó átjött: "Jolán néni, valamelyik gyermököt elengedi-é velem ide v oda? Olyan jó volna, van egy kicsi szénám, ne mönnyek égyedül."

Na de a szánázáson kívül sok más dolog is került, voltunk pityókát szeni, kukoricát kapálni, máskor szedni.

Nagyinak a szövőszéke örökké fel volt vetve. Ha leszőtte, akkor csak pár napig szünetelt és már vetette is fel a következőt. Lehetett tél, vagy nyár, ő csak szőtt rendületlenül. Mikor rongyszőnyeget, mikor valami szép ágy és fotelterítőt... zsáknak valót, törülközőt, konyhatörlőt... Abba is szerettünk beleszőni. Máskor kötöttünk, vagy szabtunk és varrógéppel varrtunk ruhákat a babáinknak.

Persze kártyázni is volt időnk, együtt barangolni az unokatestvérekkel és a szomszéd gyerekekkel.

Voltak kemencébe kenyeret sütős napok, ez általában szombaton, de néha máskor is, amikor nem volt kenyerünk. Mert nem volt. Nagyinak járt napi fél kenyér a bonra és... és ennyi... De mi soha nem éreztük úgy, hogy éheznénk, sőt! Olyan jókat zabáltunk ebédre/vacsorára, stb, hogy csak!

Uzsonnakor volt, h engem, mint a legnagyobb lányt Nagyi felkülfött a házba, h kenjek midnenkinek egy zsíros kenyeret. Vagy szilvaízest. Ez a kétféle uzsonna volt, de ősz tájékán annyi gyümölcsöt bezabáltunk, hogy eszünkbe sem jutott, hogy uzsonna is létezik.

Esti program: csordanézés. Ismertük a teheneket, hogy most nem is értem, h ismerhettük olyan jól? Tudtuk: ez a Szász Ilona nénié, ez a Mezeibáé, stbstb. És a neveiket is tudtuk: Bojtos, Foltos, Gyöngyös, Virág, stbstb.

Itt is voltak olyan szokások, h senkit nem kötltötek fel reggel, midnenki addig aludt, ameddig jólestet neki. Aki akart, délután is pihenhetett egyet. Nem siettünk soha sehová. Ismertük egymást jól, mert sok időt töltöttünk együtt. Ha esett az eső, akkor pl. kártyáztunk.


Hát tudtam, h túl hosszúra fog nyúlni ez a dolog, ha belebocsátkozom, és még mi mindenről nem írtam!!!

Nos, csak annyit akartam elmondani, h ezek után ha megkérdezték a suli első napján, hogy hol nyaraltunk és mi tetszett, hát azt útáltam, h csak 1-2 percet szabadott róla beszélni... Tudtam volna én napokig regélni...
Hogy amikor meg akartuk fejni a Szászék kecskéjét! Be is csaltuk az udvarra, de Anna-nén persze észrevett, s kénytelenek voltunk elengedni a kiszemelt kecske-áldozatot :))
Meg amikor Sankó elrontotta a zárat s szegényt Nagyi annyit taslizta mérgében, h már sajnáltuk...
Meg amikor sátrat építettünk rongyszőnyegekből az udvarra, s oda bevittük a vacsorát s ott laktunk hetekig...
Meg amikor Andi leontotta az egész farakást, s odaállítottak, h rakjuk vissza estig...
Meg amikor kiloptuk a tyúk alól a tojást és a konyhából a cukrot és málnahabot csináltunk titokban a csűrben... Persze Negyi rájött, mert meglátott EGY szem cukrot a szénában :))
Meg amikor...

Tiszta őszinte szívemből mondom, hogy annyira-de-annyira sajnáltam azokat az osztálytársakat, akik egész nyáron a blokk körül ténferegtek és esetleg 1-2 hetet a tengeren töltöttek. Tudtam, h foggalmuk sincsen, hogy mi micsoda élményekkel gazdagodtunk, stbstb...

Szóval csak meg akartam védeni a falusi nyarat!

És még mielőtt leállnék, hozzáteszem azt, h nagyon de nagyon boldog vagyok, hogy a szüleim hasonló falusi nyaralást tudnak biztosítani az unokáiknak. Hogy át lehet menni Kendi bácsihoz és meg lehet nézni, hogy feji a tehenet. És megfoghatja a gereblyét és kipróbálhatja. És enni és inni adhat a csirkéknek, tyúkoknak. És elmehet Csapjával a majorházhoz, és símogathat báránykát meg 2 napos csikót. És még sorolhatnám...

Szóval, h ebben mi a ciki? Azt nem hiszem, h ebben az életben meg fogom érteni...