2016. augusztus 7., vasárnap

Bezzeg a mai... nagyszülők...

Lejártak a nyár fesztiváljai és koncertjei (már amelyikre mi/én el akartunk menni). Ilyen helyeken, bárkivel találkozok, mindenki azt kérdi, hol vannak a gyermekeim? És amikor kiderül, hogy a nagyszülőknél nyaralnak, sőt, nem csak ők 3-an, hanem még a húgom 2 fia is, tehát 5-en, akkor olyan kerek szemekkel néznek az emberek: "a szüleid elvállalnak egyszerre 5 gyermeket??". (És még nem is tudják, hogy a házi kedvencek is ott vannak: Tomi és Gyuszi, a mi két hullámos papagájunk és Pamóc, hugiék nyuszija.) Erre szoktam valamit dadogni, valami olyzansmit, hogy "nagymamámnak 7 gyermeke volt, ehhez képest 5?" vagy "a szüleim 20 gyermeket nyaraltattak nyaranta sátorban, ehhez képest 5 saját unoka a saját otthonukban?"... De az igazság az, hogy bennem fel sem merült, hogy ez kérdés lehet. Mindig illedelmesen megkérdem a szüleimtől, hogy né, ekkor-ekkor volna dolgom vagy bulizhatnékom, s akkor Csannával megbeszéljük, hogy ki mikor merre hová... s mindenki igyekszik úgy alakítani, hogy sikerüljön mindenkinek minden dolgát véghezvinni. Ezen a nyáron a húgommal tanakodtunk, hogy vajon túl sokat várunk a szüleinktől? Vajon tényleg az a normális, hogy a nagyszülőket ki kell kímélni a gyerekekben való örömöt lelésből? bezzzeg... a mai nagyszülők... Tudom, hogy sok-sok nagymamának nincsen ideje, nincsen elég nagy háza, nincsen pénze kajára, továbbá rengeteg érve van, hogy miért nem tud unokát fogadni néhány napra sem, esetleg tud, de egyszerre csak 1-et. De kedves Nagymamák, kedves Nagytaták! Bátorítanálak arra, hogy ne törődjetek az apróságokkal! Nyisd ki otthonod és szíved ajtaját és fogadd be az unokáidat! Egy kicsit se félj tőlük. Nem egy évre, ha nem csináltál még ilyent, akkor 3 napra kezdetnek, vagy egy hétre. -az unoka ki fog bírni 3 napot is akár ugyanabban a pólóban, -nem dől össze a világ, ha 1 este kimarad a fogmosás -s ha este sír is egy kicsit anyuci után, később úgyis arra fog emlékezni, hogy milyen csodálatos volt Nálad/Veled! Az igaz, hogy több dolgod lesz, általában a kaja miatt. Mert főzni kell, kisebb gyereknél fontos, hogy időre készen legyen, mert ha nem, elnyűgösödik szegény, utána meg mosogatni kell. De a főzésbe is... kérd a segítségüket. Sok kisgyreek már 2 évesen szívesen segít a konyhán. Hogy mit? Zöldséget pucolni, paníroznivalót lisztbe lapinyálni, kanalakat és villákat külön válogatni a fiókban... igazából sokmindenben. De ha valamivel leköti magát (vagy magukat), akkor legalább gyorsabban haladsz egyedül a konyhában. :) Ha a konyhánál tartunk: a gyerekek kevesebbet esznek, mint a felnőttek, nem az a lényeg, hogy naponta ünnepi menü legyen. És édesség sem kell minden nap! Sőt! Chipset, cukorkát, s egyéb butaságokat nem szükséges összevásárolni. Egy tábla csokit lehet 4 napig is enni, ha minden nap ebéd után 2 cikk jár fejenként, a többit pedig eltesszük holnapra. Hogy hisztizik a gyerek? Az nem baj, holnap is 2 cikk jár! Mert ha egy nap megesszük, akkor nem lesz több édesség a héten... Jajj, olyan édesen tudnak egyes nagyszülők alkudozni édesség-ügyben... :) egyiknek pénze nincsen, másiknak fáj a lába boltba menni, harmadiknál a kamaratündér csak ennyit ad egy nap, hiába is kérnek tőle többet. :) Ne etesd édességgel az unokát, nem attól fog Téged jobban szeretni, vagy hozzád járni szeretni. :) Ha föltétlen édességet kíván az az unoka, hát nyár van! Tele van a piac (szerencsésebb esetben kert) finomabbnál finomabb, édesebbnél édesebb gyümölccsel. Vagy készítsetek málnahabot, vagy valamilyen süteményt! Óóó, ha a gyerekek segítenek az elkészítésében, már az íze is finomabb lesz attól! :) Ha nincsen ahol aludni... lehet, hogy vannak valami díszpárnák az ágyon, keresztszemes vagy nagyírásos huzat rajtuk. Nos, ha kiveszed a párnákat a huzatból, abból olyan szuper ágyat lehet vetni a földre, hogy azok az unokák felnőtt korukban is azt fogják emlegetni. Akármilyen kicsike is a házad... A családod akkor lesz összetartó, egymást elfogadó, rokoni szálakat számontartó társaság, ha kisgyerek koruktól ismerik egymást. Na nem csak futólag, hanem voltak együtt focizni, együtt papást-mamást játszani, együtt piacon bevásárolni, együtt biciklizni, együtt krumplit szedni, együtt főztek-sütöttek, együtt takarítottak, együtt... együtt... együtt. Ha csak nagycsaládi összejöveteleken találkoznak a nagyvilág különböző pontjain élő unokatestvérek, akkor mikor, hogyan és hol gyűl fel az a sok-sok kedves és kellemes közös élmény? Ilyen kedves és kellemes élmények gyűjtésére kiváló helyszín a nagyszülők otthona, és kiváló mediátorok: nagymama és nagytata! Ha nyaraltál Te valaha nagymamádéknál, biztosan Te is tisztán emlékszel: -a ház jellegzetes illatára! Olyan illatú ház nincsen még egy a világon! -arra a törött fülű csorba csészére, amiből a tejet ittad minden reggel, amikor ott reggeliztél, -arra a recés élű késre, amivel a vendégvárót vágta fel nagymama, amikor ritka-nagy ünnepekkor vendégvárót sütött, -azokra a szivacsdarabkákra, amiből ágyat vetettetek a földre, amikor sok rokonság gyűlt össze, s alig volt ahol aludni, -annak az almásfánknak az ízére, amilyent soha senki nem tud sütni Rajta kívül, -ahogy a nagy szalmakalapjában üldögélt az árnyékban, amikor szénacsinálás közben megpihent, -hogy valahányszor meghallotta a déli harangszót, mindig összecsapta a két kezét és rácsodálkozott: "Édes jóIstenem, már dél van!" -hogy téli estéken mennyit röhögtetek együtt, miközben egy nagy kődarabhoz hasonló krumplicukorból farigcsáltatok s eszegettetek. -a meleg csempekályhára, és este, lefekvés után arra aludtál el, hogy hallod a tűz ropogását, és látod a plafonon azt a kis sávot... a kályhaajtó melletti kis résen kiszűrődik a tűz fénye... -hogy mekkora buli volt kenyeret sütni a kemencében, utána kürtőskalácsot, a kemencéből kihúzott szénen, -hogy miket tanultál tőle/tőlük: horgolni, kötni, szőni, paplant varrni, de még imádkozni is, (... de ez a lista igazából ennél sokkal-sokkal hosszabb.) -hogy a béke szigetén voltál olyankor, amikor gyerekként ott voltál. Akkor lesznek ilyen emlékei az unokáidnak, ha alkalmuk lesz begyűjteni az élményeket. Szülő korodban minden vágyad az volt, hogy a gyermekeidért mindent megtegyél. Eltaláltam, ugye? Nos, ha még mindig az, akkor ugyanide jutunk: segíts a gyermekeidnek kipihenni magukat. Sokszor erre több szükségük van, mint bármi egyébre. A nagyszülőknek fontos szerepük van (vagy kellene legyen!) az unokáik nevelésében. És, TISZTELET A KIVÉLTENEK, én úgy látom, hogy sok nagyszülő próbálja kihúzni magát ez a szerep alól. Csak azt hangoztatja, hogy "bezzeg a mai fiatalok", "bezzeg a mai szülők", de nem látja azt a bizonyos gerendát. És nem kell nagy dologra gondolni, hiszen nem kell átvenni a szülői szerepeket/döntéseket, igazából a szívükre van a legnagyobb szükség, a szeretetükre! Szóval nyisd ki otthonod és szíved ajtaját, gyűjtsd össze az unokáidat és kezdődhet a szórakozás. :) (Ja és ne bezzegelj, kérlek!)

2016. július 4., hétfő

#doublerise, #torockó, #annaandthebarbies #bátorság


Most úgy szeretném elmondani, hogy a 2004-ben alakult zenekart én tkp. már 2001 óra imádtam... de ez nincsen így.
Ismertem a Márti dalát, Kiss Tibi miatt ismertem, persze, és szerettem és idéztem is sokszor: "kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni", meg hogy "minek ölre menni, kezdjetek szeretni"...

Persze szembejött 1-2 fotó egy őrült csajról, aki mindig rettenet módon van kifestve és a fekete ruhás zenészeit barbiknak képzeli... Láttam egy szilveszterkor a tv-ben előadni őket, valami Illés-számot, akkor is rózsaszín volt a csajnak a képe... Furcsa volt mindenképpen. De az én napjaimat a babázás töltötte ki az elm]lt években, nem az új zenék/zenekarok felfedezése...

És amikor valamelyik Szentgyörgyapokon lejárt a Uriah Heep koncert, leültünk egy sörre, a metálosok (lásd: Tibi és Andris) nagyon lelkesek voltak, hogy eddigi legeslegnagyobb együttes, aki valaha Szentgyörgyön járt... Nos, láttam a programban, hogy következik az Anna and the barbies nevű zenekar, s mondtam is Tibinek, Andrisnak, Zsófinak, hogy legalább 2 számot meg kell nézzünk a következő koncertből, mert nagyon kíváncsi vagyok rájuk. És akkor kezdődött a koncert, a buli, a show, az őrület... Zsófival tárgyaltuk, hogy ez a csaj úgy beszél, hogy tuttira tanulta valahol a szépkiejtést... úgy is mozog, mint aki nem puszta ösztönből vonaglik, hanem tanulhatta a táncolást... közben gyorsan kiderült, hogy a csaj mögötti zenészek sem éppen átlagosan kornyikálnak... :)
A show lenyűgözte a fiúkat is, nem győzték hangsúlyozni, hogy otthon nem hallgatnának ilyensmit, de ez a show nagyon vagány!!

Én, töredelmesen bevallom, hogy az a bizonyos sztgy-napi koncert után én nagyonis megbogarásztam a számjaikat a youtube-on, utánanéztem annak, h ki is ez a Pásztor Anna (igen, tanult táncolni, s még ezt-azt, nem is akárhol), s ki a tesója, (igen, tanult zenélni!) s miféle zenekar ez a zenekar.

És vártam a következő koncertet. :)

Amikor újra felléptek nálunkfelé, nevezetesen Tusványoson, akkor Tibi éppen Kanadában volt, én pedig a gyermekeinket őriztem Sároson, akkor letettem arról, hogy odamenjek, de valamiért az volt a fejemben, hogy a Kolozsvári Magyar Napokon is fellépnek, s na... nem utazok el Tusnádig, majd inkább megnézem őket Kolozsváron. Persze nem is volt szó a KMN-ról, ez csak az én fantáziám szüleménye volt, s azóta is bánva-bántam, h kihagytam azt a bizonyos Tusnádi koncertet.

 Közben persze láttam csomó fotót a PP oldalán. (Javaslom, h iratkozzatok fel a Pépé fotós oldalára! Olyan-de-olyan koncertfotói vannak, hogy ha megnézed, képes vagy odalátni magadat a közönségbe!!
Annáékról pl: Utópia turné, II - Vágóhíd, a Barba Negra-ban, és MÉG képek, s nem tartozik ide, de a tavaly nyári MOR-on készült Nightwish képeit is nézzétek meg, csak az érdekesség kedvéért! ;))

És vártam a következő koncertjüket! :)

Valamikor a tavasszal megjött a híre a Doublerise fesztiválnak, nem sokkal utána pedig, hogy Annáék fel fognak lépni ott. Azon nyomban megvettem a bérletet a torockói fesztiválra. És készületm lelkesen, aligvártam, stb, néhány hónapon keresztül, mire kiderült, hogy én aznap este 8ig a suliban kell ücsörögjek!! Opció nincsen, mert én vagyok a vizsgáztató bizottságnak egyik kulcsembere, és egyszerűen nem lehet ilyenkor hiányozni. Aztán mégis lett opció a kedves és megértő kollégáimnak köszönhetően, amiért itt is, ezúton is köszönetet mondok! És remélem mindenki irigy az ilyen kollégáimra, vagyis rám, h vannak ilyen emberek mellettem, akiknek biza van amit megköszönjek!

Nos, nagy dérrel-durral kiértünk Torockóra. A 30Y-nak 2/3 -át lekéstem, de az a néhány szám is jólesett, amelyikeket sikerült meghallgatni. :)

Aztán szünet, mert a PASO-ra nem voltunk kíváncsiak, amíg a főszínpadon csörömpöltek, addig KicsiRékával körbenéztünk a Folkudvarban, a falu utcáin, stb.

És siettünk vissza a PASO végére, mert Kicsi Rékának az volt a fixe, hogy be kell álljunk az első sorba, amíg van ott még hely. Mondtam neki, hogy az én koromban ez már ciki, nem illik, stb. Persze közben forgattam a szemeimet, gondoltam, h hátha találok olyan ismerőst, akihez csatlakozhatnék, tényleg ne filmeztessem le magam a 16 évesekkel együtt az első sorban. De KicsiRéka sem akart egyedül maradni, persze győzködött, hogy legalább az intrót innen nézzem meg. Na, egye fene, legyen intró. És eljött az idő, megérkeztek a fekete-ruhás fiú-barbik a színre, rázendítettek a nótára és jött, JÖTT ANNA! És nyomták-nyomták a pörgős számokat. Nem vagyok jó abban, hogy fejből soroljam a számok sorrendjét napokkal a koncert után, de az biztos, hogy olyan pörgős számokkal kezdték, mint a Négykézláb, meg az Ördögre kacsintva. Anna elég hamar levonult a közönségbe (minden koncerten megjárja magát a "nép között"). Valami skótszoknyás fiúkra meg egy papára volt kíváncsi :)) hehe... aztán szépen visszavonult a színpadra. Vagy 2-szer át is öltözött. Persze elkapott a gépszíj, és az első sor és dehogy vonultam vissza, onnan szökdöstem végig a bulit, a 16 évesekkel!! Egyszer járta hátra, a keverőpult előtti részre, mert kiderült, hogy ott buliznak régi, egyetemista-kori have-rock ;) , de 2-3 szám után sipirceltem vissza, előre. :)
Hogy ez ciki? Az lehet, de én szörnyű jól éreztem magam. Ment az összes olyan szám, amit elvárunk egy ilyen torockói koncerten, a Gombóc, a Macska, a Teszt, a Túl az óperencián... és persze a Márti dala sem maradhatott el! :)
És Simi újra bizonyított, hogy biza tud ő úgy énekelni, hogy igen! Hogy a szívét is kiakasztja arra a mikrofonra, csak úgy lüktet!


 (előben is úgy előadva, hogy... hogy... hogy nem találok szavakat... - köszi Simi :) )

S most nem fogom a zenekar többi tagját is egyenként ajnározni, de jó fejek, jó arcok mind! :)


Az egyetlen baj az volt, hogy a koncert adott pillanatban véget ért. Mennyire-mennyire kapaszkodunk ilyenkor az élménybe, hogy a koncertnek vége is lett, de a szívünkből, az emlékezetünkből, a bőrünk alól nehogy kimenjen az érzés, az emlék.

Akkor mondtam Kicsi Rékának, hogy most pedig be kell menjünk a backstage-be, mert én Annával is, Simivel is szót kell váltsak. És Réka, mint aki nem először csinál ilyent, mondta, hogy jó! :) Mekkora szerencsém volt, hogy kicsiRékával mentem, nélküle a bodyguoard elhajtott volna, merthogy én nagyszájjal, ajtóstól érkeztem volna. Réka persze mondta, hogy csend, türelem, no hőbörgés. Amikor már a várakozó rajongók nagyrésze megunta a várakozást, kevesebben maradtunk, mint 10 ember, akkor kijött ugyanaz a bodygouard s mondta, h bemehetünk.
És bementünk és kilibegett Anna a sátorból... tudjátok hogy néz ki? Mint egy hableány, mint egy igazi balettáncos, könnyű hableány.
Gyorsan lefotóztam a sötétben a telefonommal:

Koncert után: Anna.
Én már ezzel a fotóval is megelégedtem volna :) de ilyen is készült:

Legalább a kezemet kivehettem volna a zsebemből, mi? :(

Persze ha már odamentünk, akkor valamit mondani is kellett, hogy "hahó, itt vagyok". És szerencsére eszembe jutott, hogy megköszönjem neki az édesanyák nevében azokat a dolgokat, amiket az édesanyákért tesz. Mert ha valaki nem tudná, akkor Pásztor Anna, két gyerekes anya ő is, több tv-műsorban, több facebook-posztban felszólalt az édesanyák védelmében, többek között a természetes szülés mellett: "Térjünk vissza az erőszakmentes szüléshez!" - hívja fel a figyelmet Pásztor Anna, csatlakozva a Rózsák forradalma nevű akcióhoz!
Erre gyorsan kaptam egy anyás dedikálást is, egy ilyen doublerise-os lehúzós hátára. Gondolom nem kell ecsetelnem, hogy mennyi ér nekem egy rockénekestől egy ilyen édesanyás dedikálás. Eddig is sokan voltak, vagyis inkább rengetegen, akik nem értették, hogyan fér meg egy bőrben a rokker csaj és a gyöngéd édesanya. Na, ha van még kérdés, akkor ne engem vegyetek alapul, hanem Pásztor Annát! - (kössz, Anna ;) )


 Nos, közben, amíg mi itt "anyáztunk", addig másik két lány kérdezték, hogy felpróbálhatnák-e a combig érő csizmákat? Erre rögtön ki is adta valaki a sátorból, mindenki felhúzott egyet, s fotózkodtak ezerrel! :) Igazán kíváncsi lennék azokra a csizmás(kandúros) képekre, de nem ismerem az illető hölgyeket, nem tudom, hogy kitől kérhetném? :)

Akkor kértem Rékát, hogy fotózzón le "Anna-kosszal" a képemen is, mert az egy dolog, hogy most minimum egy hétig nem mosdok, de félek, hogy lekopik. Valamennyire látszik?






Akkor már tényleg nem akartunk többet ott kellemetlenkedni, valamiért azt gondolom, hogy az ilyen művészeknek nem az a vágyuk egy-egy ilyen koncert után, hogy szellemes, átlagos akárkikkel jópofizgassanak, úgyhogy készültünk visszahúzódni! Csak föltétlen akartam Sámuelt is látni testközelből :)
Sajnos senki nem tudta, hogy hová lett, vagy legalábbis azt mondták, hogy nem tudják, merre lécelt le.
Akkor elbúcsúztunk Annától és a bodyguoardoktól, megköszöntük a lehetőséget és továbbálltunk, mielőtt helyben szétpukkadnánk a bennünk összegyűlt soksoksok érzelemtől-élménytől. :) ("amíg a nektár túl nem csordul... a peremén...")

Mondtam Rékának, hogy akkor lett volna teljes-egész a ma este, ha a barbikkal is találkozhattunk volna, na de ne legyünk elégedetlenek, mert ez így is szuper! Majd legközelebb hátha több szerencsénk lesz.

Közben elképzeltem, hogy bezzeg az udvarhelyi srácok (Nagy Koppány Zsolt és Farkas Wellman Endre) felléphettek Annáékkal. Ha mentem volna én is valamilyen bölcsész egyetemre, akkor valami dísztelen jelmezben, "ne etesse az írókat" feliratú rács mögött olvashattam volna fel a kortárs irodalmat! De így... ilyenformán... csak a legszimplább nézője lehetek ezeknek a showknak. Na, nembaj, ennél nagyobb baj sose érjen... :)


És akkor mentünk a Folkudvar felé, közben benéztünk a sportudvarba, ott is volt egy házibui-szerű valami. Aztán fél3 magaslatában úgy döntöttünk, hogy eltesszük magunkat holnapra. És elindultunk a Folkudvarból visszafelé, a Nagyszínpad közelében volt az autó, abban aludtunk. (kombi autó, székek le, hálózsák, stb.)
Mit ad Isten, egyszercsak... nem, nem látomás... jönnek szembe velünk a barbik!! :) Nagyon meglepő volt, kicsit dumáltunk, de csak 1-2 mondatot, valamiért az volt a fejemben, hogy biztos unják, hogy mindenki leállítja őket, bár utólag visszagondolva, eléggé lazán járkáltak az emberkék körülöttünk, nem ismerték fel sokan a fiúkat!
Akkor fotózkodtunk... már amennyire a sötétben egy telefonnal lehet. :)))
Tehát íme a "Rékák és a barbik" című éjszakai, nem éppen PogárPeti minőségű fotók :D





Aztán persze nem akaszkodtunk rájuk, bár kedvem lett volna leülni egy söröcskével velük. De hát nekik is későre járt már, nekünk is, vigyorogtunk így is eléggé (látszik is, nem?) úgyhogy egyszerűen csak visszavonultunk, befeküdtünk a kocsiba és amíg a ránk sütő nap engedte... addig aludtunk.

Köszönjük az élményt, köszönünk mindent! És várjuk a következő Anna and the barbies koncertet! :)
Ha sokat kell várjunk rá, akkor lehet, hogy kilépünk egyet BP-re. Lehet, hogy csak így "csajosan", mert Tibinek nem elég metálosak. :) De nambaj, hátha Tibi megbeszéli Szilvás Gergőékkel, hogy nála elaludjunk? Gergő úgyis elég kitartóan jár az Anna-koncertekre, neki bezzeg elég metálos? Majd meg fogom kérdezni Tőle! )

---------------

Reggeli 1 lejes bundáskenyét, narancslé, kávé és kis séta. És 11-kor éppen indulni akarunk a falu központjából, amikor megérkezik 2 szürke kisbusz, "Anna and the barbies" felirattal. Persze lassulnak a mzdulataink, lám, mit csinálnak? Kiszállnak a barbik és bemennek az üzletekbe. Nem mind együtt egybe, hanem ki a falusi vegyesboltba, ki a szuvenír-üzletkébe. Közben zavar engem, mélyen zavar, hogy éjszaka fél3kor mekkora szám van, de nappal bezzeg nem vagyok akkora vagány, hogy odamenjek! Akkor el is döntöttem helyben, h hát miért is ne volnék nagyszájú nappal is? Hámivan? :D
Beültünk KicsiRékával az autóba, kiálltam a parkolóból, s ahogy a szuvenír-boltocska előtt szép lassan hajtok el a Volvoval, hát látom, h Simi még mindig ott van, nem ment be, hanem a kint kirakodott cuccokat nézi. Lassítok, (vagy meg is állok? nemtom), kiálltok határozottan, vigyorogva: "Simi?!" Keresi a hangforrást, felnéz, s én nagy bátran határozottan puszit dobok: "Szia!!!", KicsiRékával integetünk, ő is mosolyog, integet, "sziasztok!"... na, megnyugodtam: nem csak az éjszakai sötétben vagyok bátor! Egyből jól érzem magam, hiszen a saját próbámat kiálltam! ;)

Beérünk Tordára, az OMV-nél találkozunk Arnival, Réka átül, ő innen Udvarhelyre megy tovább. Én is indulok vissza, Kolozsvár felé...
Tehát egyedül az autóban, szépen kigördülök, előnyt adok, stb... érzem a fáradtságot, nem sietek, fokozottan figyelek! És Tordán, a nagy körforgalmat amint éppen kerülöm... mit hallok? veszekedés?... verekedés?... csetepaté!... Ott azon a részen, ahol az Nagyenyed felé stoppolók állnak: szalad egy nőci, vagy 2 zacskó a kezében, fut utána egy pasas. utoléri... megfogja... a nő ledobja (leejti?) a zacskóit... próbálja védeni a fejét, amit a pasi megfogott, üt, üti a fejét. Behúz: arc, nyak, talán szem is... a nő fejéről leesik a napszemüveg, a pasi összetapossa... üvöltés... további ütések...
Gyalogosok nincsenek a környéken, de több autó is elhúz mellettük... én a másik oldalon vagyok... eredetileg előnyt adni álltam meg, de már rég nincsen senki a körforgalomban, mehetnék... gondolom, h lehúzom az ablakot, kiüvöltök, hogy hagyja abba... vagy dudáljak? vagy? vagy? mit kell ilyenkor tenni? Immár bátor vagyok éjszaka fél3kor, és délelőtt 11-kor, de amikor veri agyon... az apa a lányát?... vagy a pasi a nőjet?... nem tudom megítélni, hogy milyen viszony lehetett közöttük... akkor... akkor mit tegyek? Közben persze felgyűltek mögöttem... egyedül vagyok az autóban, egy ilyen vadbaromtól... én is félek... közben a pasi megelégedett a saját munkájával, mert otthagyta a nőcit, s mint egy tollait felborzolt pulykakakas nagy gőgösen továbbsétált...
Nem tudtam tovább nézni... keveset aludtam, a vezetésre kellett koncentrálnom... jobban mint máskor... kuplung... egyes... index... nem jön semmi... gáz...
és mint a többiek... én is eljöttem...




2016. március 15., kedd

a mi Napunk

Oviba készülünk reggel, az előszobában fésülködünk. Zsuzsi van soron, nagy komolyan nézi magát a tükörben, én fésülgetem. Göndörödik a huncut kis fürtje a jobb fülecske mellett, majd a bal fülecske mellett. Akkor boldogan felkiált:
-Nap vagyok! Gyere Jutka nézd meg! Kijöttek a sugaraim!!!

2016. március 6., vasárnap

Nem csak a mesében: élőben is léteznek jótündérek! LÁTTAM!!

Az a hétvége azért nem lett tökéletes, mert elhagytunk egy laptoptáskát, benne egy laptopot és egy táblagépet.

Natehát: nem tudtunk enni sem, aludni sem, nem tudtuk, hogy mihez kezdjünk. Az anyagi kár felett izgultunk erősen azért is, hogy mi lesz a céges infókkal (Tibi dolgozni is használta) és személyes adatainkkal? Volt egy néhánybetűs password a windowson, az azért lett, hogy a gyermekek ne kapcsolgassák be, esetleg felügyelet nélkül... mindenesetre roppant hálásak voltunk annak a kis jelszavacskának.

Reméltük, hogy az a bizonyos megtaláló nem annyira elszánt, hogy szétcsavarozza, stb, hanem egyszerűen csak újraformázza. A tablettel nem nagyon törődtünk, mert azon tudtuk, hogy nincsen semmilyen fontos információ. Nagyon sajnáltuk, mert új volt, szép volt, jó volt, Tibi ajándékba kapta a cégtől. De legalább annyi, hogy azt még nem "laktuk be". De a laptop miatt nagyonnagyon búsultunk. Boróéknál éjszaka passwordokat cserélgettünk yahoon, gmailen, facebookon és minden létező fontosabb helyen. Tibi emaileket írt a rendszergazdáknak, hogy a fontosabb servereket is biztosítsák, né hogy jártunk... Szóval az izgalom nagy volt.

Másnap reggel 9-kor felhívuk az Ikeát, de hát oda nem vitte be senki, nem tudtak semmiről. Kértek egy telefonszámot, hogy ha véletlenül megtudnak valamit, értesíthessenek. És továbbra is sokat szomorkodtunk meg idegeskedtünk. Tibi felhívta az Ikeát még csütörtökön is, hogy biztos-é nem tudnak semmit azóta sem? Hát persze nem, dehogyis.

Közben kiírtam a Facebook-ra is, hogy eltűnt, gondolván, hogy ha valaki rájön, hogy a miénk lehet a laptop és nyomoz, akkor meggyőződhessen, hogy valóban a miénk.


Hatizsakban laptop es tablet. Ezt keressuk. Az IKEA parkoloban felejtettuk, Budaorson.
Közzétette: Réka Iszlay – 2015. december 13.


Kínunkban nem tudtunk ennél jobbat kitalálni. Persze velünk együtt mindenki tudta, hogy annak annyi, teljesen reménytelen az eset.

És akkor Tibi nekilátott új laptop után nézni, hetekig nézte a laptopul.ro típusú oldalakat, amíg végül kiválasztotta, s sikerült megvennie az újat.

És a történet február 29-én folytatódik. :)

Este van, lefektetjük a gyermekeket, én is bebújok, Tibi kinyitja a laptopját és hozza: Réka, Réka, RÉKA!!! Gyere ezt nézd meg!!! - Olyan extázisban volt Tibi, aki egyébként ritkán szokott érzelmileg kilengni, el sem tudtam dönteni, hogy most valami jót vagy rosszat fogok-e látni, de hogy különöset, az egészen tiszta volt számomra. És hogy mit láttam? Ezt:



Akkor ketten fogalmaztuk vagy 20 percig a 3 soros választ, gondolkodni is alig tudtunk. Hogy ezt a mailcímet soha nem használtuk, hogy tényleg a miénk a cucc, hogy megvan-e még? (Mi is ki tudjuk számítani, hogy 2 és fél hónapnál több, hogy elhagytuk...)
Akkor lefeküdtünk és ugyanolyan gyomoridegem volt, mint azon az első éjszakán, amikor felfedeztük, hogy hiányzik. Beszélgettünk, hogy hogy is nem jutott eszünkbe, hogy a táblagépen fogja látni a megtaláló azt az emailcímet, s ha jó szándékú, akkor ott fog minket keresni?

Reggelre megérezett a válasz: megvan minden, persze. Csak két hónap után nem gondolta, hogy jelentkezi fogunk és megformázta. Holnap felhív. Fel is hívta Tibit. :)

Nos, kilátásban volt egy budapesti út, de most már NAGYON sürgős lett. És döntöttünk: szombaton elugrunk Pestre. Kialakult: Csilla itt lesz, elvállalja a gyermekeket, mi ketten megyünk, felváltva vezetünk. Főztünk, minden kaját előkészítettünk, hogy Csillának csak melegíteni kelljen. Péntek este Csilla már itt aludt, mi pedig 5kor keltünk, fél6kor elindultunk Kolozsvárról. Váradig én vezettem, onnan tovább Tibi. Elintéztük a dolgainkat, s a végén a Media Markt-ból felhívtuk a jótevőnket: itt vagyunk a környéken. Megbeszéltük, hogy negyed óra múlva találkozunk. És igen, negyed óra múlva ott áltt előttünk a jótündér, kezében a táskánk, az összes elvesztett cuccunkkal. Meg akartuk hívni egy kávéra-valamire, hogy kicsit beszélgessünk, de azt mondta, hogy dolga van, és otthagyott minket.

Azt mondják, hogy csak a mesében vannak olyan jótündérek, akik csak otteremnek a semmiből, kisegítenek, és azzal már el is tűnnek. De nekünk lehetőségünk volt igazából megtapasztalni, meglátni, hogy ez nem mese, ilyen létezik!! :)

Aztán még megebédeltünk a Budakert vendéglőben, és elindultunk visszafelé. Én vezettem Nagyváradig, be is sötétedett közben, onnan átvette Tibi és este 11-re hazaértünk. Gyerekek aludtak, Csilla várt és ő is hitetlenkedett, persze, hogy tényleg mindent visszakaptunk!

Mennyire jó érzés, hogy az emberrel ilyensmi történik. Azt hiszem, hogy alábecsültem eddig az emberek szívében élő jóságot! Ezen el kell még gondolkodnom. :) És hálás vagyok, hogy velünk ilyen hihetetlen módon megtörtént ez a csoda!

Köszönöm itt is annak a jótét léleknek, aki megtalálta, majdnem 3 hónapig megőrizte, majd visszaadta a dolgainkat!

A majdnem tökéletes hétvége

December 12-én Budapestre mentünk Tibivel bulizni, ami össze is jött: Amorphis, Arch Enemy, Nightwish. Csodálatos volt az a koncert, mondhatnám akár azt is, hogy tökéletes. Kicsit sajnálom, hogy addig napoltam a koncertbeszámoló megírását, míg egészen elmaradt, mert megért volna egy bejegyzést, az biztos.

De a bulizáson kívül egyéb dolgaink is voltak: angyaloknak segédkezni. Hát december közepén... tudtuk, hogy idén sok időnk nem lesz korzózni a plázákban, de mindent kinéztünk a neten, s ha már úgyis elmegyünk Pestig, akkor összekötjük a kellemest a hasznossal, s úgy jövünk haza, hogy karácsonyra már csak főzni kell, de vásárolni már nem. :)

A terv nagyon jó volt és aszerint is haladt minden:

péntek este elautóztunk Kolozsvártól Temesvárig mind az 5-en. Ott egyet aludtunk, majd  szombaton reggeli után, Boróra és Zalánra bízva a saját 2 fiúk mellé még a mi csapatunkat is, elindultunk Budapestre. Jól utaztunk, jó volt a kedvünk, rég nem kirándultunk kettesben :)
Pesten Szökiékhez érkeztünk, ott finom ebéddel, nagyonnagyonfinom kávéval vártak, kellemes hangulatban elbeszélgettünk estig, akkor mi Tibivel elmentünk a PappLászlóSporarénába és végignéztük kettesben a koncertet. És most kitolok mindenkivel aki várja, mert ezt angolosan átugrom. :)

Este későn visszamentünk Szökiékhez, ott még megittunk egy kis sört, beszélgettünk és igazán jól éreztük magunkat. Vasárnap reggel pedig a reggeli és kávé után elindultunk. (Szöki meg van győződve róla, hogy én mindenkinek azt mondom, hogy a világ legfinomabb kávéját Ő főzi, de, hogy bizonyísam a dolgot, most hivatalosan is kihirdetem: Szöki a világ legfinomabb kávéjának a főzője! :)   )

Tehát elindultunk és térképekkel, "dzsépészével" és cédulákkal felszerelkezve, az utat előre kigondolva és optimizálva hipphopp: könyvesbolt, innen miiskell?, ez, kérjük, fizetjük, futás tovább.
Hipphopp játékosbolt, miiskell?, ez, kérjük, fizetjük, futás tovább.
Hipphopp Ikea, körbefutás, cikkszámok listáját pipálgatása, minden begyűjtve, önkiszolgáló kasszánál rövidebb a sor...
kijövünk az Ikeából, ünnepeljük magunka, hogy mennyi mindent megcsináltunk ma: minden sikerült, mindenhová elértünk, mindent megvettünk amit meg akartunk és még 6 óra sincs, hűűűdejó!! Bepakolunk a csomagtartóba, kicsit necces, mert alig fér a cucc, puzzlezünk, kivesszük-betesszük, stbstb, végül lecsukjuk a csomagtartót, mi sem hisszük, hogy még csak 6 óra és már készen vagyunk.

Felhívjük még1x Szökiéket, úgyis ott laknak közel ahhoz, ahol mi megyünk fel az M5-ösre, tehát visszaugrunk egy búcsúkávéra.
Este 7-8 körül elindulunk. Örülünk, hogy minden összejött, a koncert is olyan volt, amilyent elvártunk, vagy inkább még olyanabb, a bevárásárlás is összejött. És még az is nagyszerű, hogy látunk, nincsen akkora köd, mint amilyent jósoltak a tévében, tehát nem éppen araszolgatva nyomulunk az M5-ösön, Temesvár felé.

December 13-án, este 11-kor megérkezünk Boróékhoz, a gyerekek szépen lefektetve, mind alusznak, csak Boró s Zalán várnak, hogy igyunk egy pohár bort, s meséljünk mi is a kalandjainkról, s ők is az 5gyerekes hétvégéjükről.
Nade, a bor kitöltése előtt azt mondja Tibi, hogy teli van a csomagtartó, be sem lehet húzni, tehát látszik, hogy teli van mindenféle cuccal, az utcán fogja tölteni az éjszakát... nehogy valakinek valami eszébe jusson, legalább a laptoptáskát felhozza. Le is megyünk ketten a kocsihoz, kinyitjuk a csomagtarót. Tibi még be sem néz rendesen, s aszongya nekem: Réka, hogy a laptoptáska? Én nem tettem be! - Én pedig aszondom, hogy itt kell legyen és kihajigálok minden gondosan behelyezett cuccot és látom, hogy tényleg nincsen. Akkor nézzük egymást és eszünkbe jut, hogy ott hagytuk az Ikea parkolójában, nekitámasztva egy olyan bevásárlókocsi...tartó... kerítésének. Mert az Ikeás vásárlás után necces volt a pakolás, féltünk, hogy be sem fér és mindent kiszedtünk, hogy alul tehessük a nagyokat, stbstb... és közönkézül ottmaradt.

Az idegességtől nem is ettünk, nem is aludtunk... és utólag megbeszéltük, hogy nem lehetett tökéletes ez a hétvége... :( Pedig lehetett volna, minden esély megvolt rá. :(

S hogy mit kezdtünk laptop nélkül, azt a következő bejegyzésben olvasható.

2016. február 22., hétfő

Réka 15 évnél régebbi képei

Voltam baba

Voltam vidám kisgyerek

Voltam balerina

Voltam jótanuló

Voltam pionír

Voltam sportoló

Voltam... zongorista

Voltak barátaink

Volt ahová hazamenni (és voltak magyarországi rokonok, akiknek volt színes fényképezőgépjük).

Voltam ballagó diák

Voltam stoppos

Voltam KMDSZ diáknapokon vénasszony

Voltam május elsején Sároson (99-ben?)

Voltam a Madarasi Hargitán télen

Voltam gyöngyárus a Szentgyörgynapokon

Voltam ballagó diák

Voltam néha kocsmázni

A bizonyíték, hogy nem is olyan régen 4 infótanár volt a Brassaiban.

Tibinek már ezelőtt 15 évvel is az volt a mániája, hogy alvás közben fotóz le.

Sütöttem pánkót mindenhol, még Tibi hűvösvölgyi albérletében is.

Az eljegyzésünk délutánján, amikor nagyon büszkék vagyunk a jegygyűrűnkre. (ez csalás, mert csak júliusban lesz 15 éve)

2016. január 20., szerda

Demokrácia

Szilveszter óta a gyermekek ki vannak tiltva az ágyunkból. Ma este a következő  beszélgetés zajlott pizsomábaöltözés közben:

Zsuzsi: Anya! Mi a baj, ha mi is ott alszunk a te ágyadban?
Én: gyere Apa, hallgasd meg a Zsuzsi kérdését.
Apa megérkezik, s biztatjuk Zsuzsit, hogy kérdezze meg apától.
Zsuzsi: Apa? Mi a baj, ha mi itt alszunk a ti ágyatokban?
Apa: hát anya az én feleségem, én vagyok anyának a férje és mi szeretük összebújni és ketten aludni.
Jutka: tudod Zsuzsi, hogy ebben az ágyban kettő felnőtt és három gyerek nem férünk el.
Tibor: lányok! De kettő felnőtt és három gyerek ha szavazunk, akkor mi győzünk!!
Erre mind a hárman fellelkesültek:sza-vaz-zunk! Sza-vaz-zunk!!!