2023. november 8., szerda

Régi történet, új kezdet

 Remegtem a boldogságtól és a meghatottságtól azon a gyönyörű őszi napon, amikor a 18 éve pihenő osztováta alkatrészeit kihúztam a szoba sarkából. Ez nem EGY osztováta, hanem AZ osztováta. Nagytatám készítette nagymamámnak. Ha nem akartam volna szőni soha életemben, akkor is nagyra értékelném ezt a darabot, de hát még így, hogy a szövésre készültem.

az a gyönyörű őszi nap

Míg még itt vagyunk a szoba sarkában, hadd tegyek említést arról is, hogy micsoda körültekintéssel volt összepakolva itt minden. Itt Anikó nénnyémet és Sipos Ilonka nénit illeti a dícséret. Azóta már nekik sem tudom megköszönni. Egy zsákban a szövőszék alkaltrészei, másik zsákban nyüstök, bordák és csépök. Amikor néhány héttel később alaposan megszámoltam mindönt, hát 25 darab nádbordát és még 3 fémöt találtam, nyüsből pedig 8 párral. A képletbe nem volt beleszámolva az egér, aki néhány nyüstöt keresztülrágott. Másokat pedig az idő foga. Mindenesetre kiteregettem 2 jobbacska párat a nyárikonyhába szellőzni, vajon fogom-e tudni használni ezeket? Ez és még ezek kérdés vár válaszra, míg kiderül, hogy fogunk-e tudni szőni?
munkára készülő nyüstök


Hogy mi történt eddig? 

Nyáron elmentem a Kallós Zoltán Alapítvány kézműves táborába megtanulni, vagy újratanulni a szövés tudományát. Rájöttem, hogy mindent tudok, csak át kellett ismételni és bátorságot kellett gyűjteni hozzá. Ezután Sárosra szállítottuk a szövőszéket. (Firtosmartonos, Magyarsáros: két szép unitárius falu. Érdekesség: mindkettőnek Pákei Lajos tervei szerint épített gyönyörű temploma van! <3 ) S most, hogy a következő két hónapban sokat leszünk Sároson, úgy beszéltük meg Borókával, a húgommal, hogy megpróbáljuk felvetni, s elindítani a szövést rajta.

Így utazott...

Összeszereltük az alkatrészeket. Meglepődtünk, hogy ilyen kicsi? Gyermekkorunkból úgy emlékeztünk, hogy ez egy hatalmas valami. :)

A "kicsike"

A történetnek vannak szomorú részei is. Az idő megevett olyan fontos dolgokat, mint a vetőszög. Nagymama a pincében tartotta, mindig ott vetett fel. Na hát vetőszög nélkül felvetni nem lehet. De volt a válaszúti táborban egy másik kolozsvári hölgy, akinek, láss csodát, itthon Kolozsváron van egy ósdi vetőszöge. Felajánloatta, hogy menjek el hozzá és ott megcsináljuk a felvetésemet. Itt is hála Neked Kata, köszönöm a lehetőséget és a finom teát is :)

szegény... még körhintáztunk
is rajta a pincében,
amikor Nagymama nem látta
így néz ki a felvetés kalácsolva (ez egy kalács)
őszies színek
Kata vetőszöge elég régi, meghaljott,
mint a karácsonyfa februárban,
de jó szolgálatot tett,
hálás vagyok neki <3
Ja és a cica:
minden normális szövő asszonynak
van legalább egy macskája! ;)
Ó, a kalácsom <3

A fonalakat másodkézből vásároltam. Hogy a matringok letekerése gyorsabban haladjon, hát szükség lett volna egy tekerőlevélre, de a martonosi tekerőlevél egyszerűen nem került elő. Nyoma veszett. Na de azt "szereztünk" egyet kölcsönbe a sárosi asszonyoktól. 
a sárosi tekerőlevél

Ne mondjátok el senkinek, de nem fogadtam meg senki tanácsát, talán lehetnék kevésbé nagyképű. Mindenki azt javasolta, hogy kezdjek rongyszőnyeggel. Vastag felvetőszál kell hozzá, könnyebb kezelni. Hát de én eldöntöttem, h nem vagyok kezdő és vékony AIDA fonalat vetettem fel, 500 szálat. Tapasztalt szövők erősen csodálkoztak ezen, hogy én aidával akarok kezdeni, de... ejsze nem kellene ennyire magabiztos és nagyképű legyek, mert ezek a vékony szálak... hm... sokan vannak és kuszálódnak össze. 

...kuszálódnak össze...

Szóval valószínűleg igaza volt mindenkinek, aki a rongyszőnyeg kezdést ajángatta, ezt már tudom. De már késő bánat, az 500 szál félig már fel van húzva a hátsó hasajóra. Nem kell megijedni, a hasajó az egy rúd, amire felcsavarják a fővetött szálakot.

a hátsó hasajó

Mondja a férjem, hogy amikor a szövésről beszélek, akkor instant átmegyek martonosi tájszólásba. Megfigyeltem, hogy igaza van. Ma is azt mondtam Borónak, hogy "főmönyök a padlásra, s lehozom a csépököt". De hát erről csak így lehet beszélni, talán néhány olvasóm megérti ezt a jelenséget. :)

Azért van csak félig felhúzva a hasajóra az az 500 szál, mert ennyi idő volt. Azt hittük elég lesz 2 óra, hát nem volt elég.

A mai munkánk

És mi van még hátra amíg mi szőni kezdünk? Hát rengeteg minden: Előszöris meg kell küzdjünk a felvetőszálak maradék 1/3-ával, mert erőst kezdtek gobancolódni. Azután nézzük meg, hogy a nyüstök megfelelnek-e a célnak, s ha igen, akkor fogdossuk bé a nyüstbe. (igen, mind az 500 szálat) Ha a nyüst nem jó, akkor 1-2 hét ugrás következik, mert akkor meg kell várjam míg valaki nekem megköti az új nyüstöt s elküldi futárral, vagy valahogy el is kell jusson hozzánkig. Na de reménykedjünk, hogy használhatóak lesznek a nagymamájéi.

Azután bé kell fűzzük a bordába. (igen, újra mind az 500 szálat).

Ha ezekkel mind megvagyunk, akkor ki kell találjuk, hogy mivel helyettesítsük a ponkostort, mert azt a válsznat totál szétrágták az egerek. Az kendervászon szokott lenni, hátha egy régi törülközőt beáldozunk, s akkor meg van oldva. Aztán rá kell jönnünk még arra, hogy hogyan kell az 500 szálat tincsenként valahogy odakötözni ehhez a ponkostorhoz?

Mikor ezekkel mind megvagyunk, akkor kezdődhet maga a szövés.

Csakhogy még nem tudom mivel fogunk csőrölni, s mire?... Amivel Nagymama csőrölt... hát azzal nem fogunk, mert az is tönkrement sajnos...

vannak, amik nem bírták ki ezt a hosszú várakozós időt


És persze kiderülhet még azután is, hogy a felvetőszálakat befőztük, hogy nem jó a nyüst vagy a borda, akkor ki kell húzni és másikba fűzni... háááá... ha ez most sikerül... maga lesz a megtestesült csoda! De hát addig mind csináljuk, ameddig sikerül, ameddig meglösz valahogy. 

így várja az osztováta a hétvégét

2023. augusztus 24., csütörtök

KMN23: Mándoki, Kondor és a szilvásgombóc esete

Mindenekelőtt gratulálni szeretnék Fall Sándornak a Mándoki koncertes cikkéhez. Olyan beszámolót írt, hogy azt hiszem Lénárd Laci is elismerően bólogatna, ha olvashatná szegény.

Egy példával tudnám szemléltetni a kolozsváriak, kolozsvári magyarok és Mándoki úr történetét.


Fotó a  KMN facebook oldaláról


Példabeszédem alapgondolatát Kondor szolgáltatja, becsületes nevén Varga András. Igazi multikulti erdélyi figura volt, flottul beszélt három nyelven: magyarul, cigányul, románul. Magyarsárosi cigány ember volt ez a Kondor - Isten nyugtassa, hogy emlegetem. Mielőtt bárki is rám szökne, ő cigánynak vallotta magát, kijavított volna, ha bármi más nemzetiséget rá merek fogni. Bükszén vallotta. Nem akármilyen átlagember volt! A medgyesi Gaz Metanhoz tartozó Conducte Magistrale-nál dolgozott, legtöbbször sáncot ástak testvérével, Gyorgyival. Történt a ’75-’80-as évek tájékán, hogy elvitték őket munka ügyben Libanonba. (Nem írtam el. Igen, akkor, amikor senki ki nem tehette a lábát külföldre!) Meg nem mondom, hogy ott mennyi időt töltöttek, de ami egészen biztos: onnan Kondor egy arany foggal a szájában érkezett haza. Sok sztorit mesélt a távolban töltött életükről, egyik emlékezetes, ami még halála után is szájról-szájra terjed a faluban: mivel nem találtak ott semmiféle alkoholt, ezért narancsból pálinkát főztek. Kimostak egy 200 literes benzines tartályt, megszedték hullás-naranccsal, s valami primitív módszerekkel pálinkát főztek belőle.

Kondor, annak ellenére, hogy ilyen menő helyeken járt és dolgozott, soha nem élt anyagi biztonságban. Előfordult például, hogy egy reggel 9 óra tájban, éppen az udvaron készültünk reggelizni, amikor a kapunk előtt hatalmasat sóhajtott és roppant elégedettséggel konstatálta: Varga András felmászott a hegyre! Mindenesetre egy cigánybál után reggel 9 órakor ez nagy teljesítmény volt számára! (Aki járt nálunk Sároson, az tudja: azt a jó nagy dombot megmászva, éppen a mi kapunk elé érkezik az ember.)

Nyugdíjas korában eljárt napszámba. Egy szép napon a mi mezőnkön kaszáltak az akkor kamasz unokáival (fontosnak tartotta, hogy a fiatalokat megtanítsa kaszálni!), és az átdolgozott nap után megérkeztek hozzánk ebédelni. Édesanyám rendesen készült, főzött egy kiadós levest, amitől jól lehet lakni egy kaszásnak is, másodiknak pedig szilvás gombócot készített, méghozzá rengeteget és irtó finomakat, gondolta, hogy Kondor kamasz-unokáit is motiválja. Mikor aztán a leves után a szilvásgombócra került a sor, akkor a fiatalok gyúrták a gombócokat egyiket a másik után, de Kondor csak kettőt vett. Ímmel-ámmal megette, aztán édesanyámhoz fordult, és elszivarozott, rekedt hangján (most is itt cseng a fülemben) jelentőségteljesen azt mondta: Hát, tanárné, hallgasson ide! A cigánynak nem kell galuska. A cigánynak tudja mi kell? Fuszulyka, káposzta, vagy pityóka!

Vicc ide, vicc oda, jó kérdés, hogy milyen koncertet kell/érdemes/vár el a közönség/kinek szól egyáltalán… szervezni a KMN záróeseményére?


Üvölthettük valamelyik nap a kölyködvoltamot, üvöltöttük is, annak ellenére, hogy kicsit szégyelltük magunkat, amiért ott vagyunk annak a Pataki Attilának a koncertjén, aki elég nagy blődségeket nyilatkozgat mostanában, s mindennek a tetejében, már az éneklés is nehezen megy szegénynek. De jólesett a koncert, s szétnézve magam körül láttam, hogy jól esett a monostori kilencedik emeletről érkezőknek is és elég sokmindenkinek. De most komolyan, záróeseménynek elég lett volna ez nekünk?

Hasonlóan egy másik napon a rock legendái is eljátszották a slágereiket, persze csak a kötelező új-számok szett után, amit kicsit untunk az elején. Abba is beleüvöltöttünk ezt-azt, pl hogy mindhalálig rock’n’roll. A kérdésem ugyanaz: záróeseménynek elég lett volna ez nekünk?

A balra a második ajtóról jut eszembe: olyan záróeseményt akarunk, amit Lukács Laci… khm… konferál?... Khm… (Megj: szeretem Lukács Lacit és a zenéjét, annyiszor nézem meg élőben, ahányszor csak sikerül. Láttam a Vibe fesztiváltól Balantonvilágosig elég sok helyen, még Codespring szülinapi bulin is.)

Talán egyetért velem a kedves olvasó abban, hogy valami nagy, valami extra kell a zárónapra.

Úgy érzem, hogy Mándokinak csak az a bűne, hogy aznap a legtöbben bulizni szerettek volna, nem kulturálódni. Erre volt is alternatíva, a LetShow ugyanis valóban orcátlan bulit csinált a Bánffyban, éppen egy időben Mándoki bácsiékkal. Átmentem két szám erejéig (találkám volt a fiammal), és kicsit irigykedtem is az ottani hangulatra, de hamar meggyőztem magam, hogy retró bulit még találok Kolozsváron máskor is, vagy más magyarnapokon is, de ilyen kaliberű zenekart és ilyen minőségű kultúrát egészen ritkán. És nem, nem zárnám őket az Opera épületébe! Semmilyen épületbe nem zárnám be őket. Egy ilyen műalkotásnak csakis egy grandiózus szabadtéri helyszínen kell megszólalnia, esetleg valami aréna-szerű… mindenesetre nagy, méltóságteljes hely kell neki. Máshol egyszerűen nem működne. A szervezőknek esetleg azt lehetne felróni, hogy nem készítették fel eléggé a közönséget arra, hogy mire számíthatnak. De hogy a Világot elhozták Kolozsvár Főterére, az mindenképpen nagyszerű, dicséretet, tapsot érdemel. (Mindenesetre jövő KMN-ig jó lenne hozzálátni valami állóképesség-fejlesztő edzéshez!)

De tudjátok mit? Sok a duma, befejezem. Ezzel itt: kell a fuszulyka/káposzta is, és kell a szilvás gombóc is! Kell az önfeledt buli is, és kell a minőségi kultúra is. Mert a sok SMS és e-mail között nagyon jól tud esni néha egy-egy kézzel írott levél.


2023. augusztus 7., hétfő

A válaszúti szövőtáborról

 Aki ismerte nagymamámat, „Pipás” Jolán nénit Firtosmartonosban, annak nem kell bemutatni, a többieknek írom: nagy szövőmester volt. Nem, nem olyan rongyszőnyeget szövögető nénike, hanem olyan szövőmester, aki komplikált mintákat tudott kihozni stikás nyüstbefűzésekkel. Igazi nagy szövőmester!

(De nem csak ennyi, mindennek mestere volt, ami fonal, ami textil, ami kézimunka. Tudott hímezni, szabni, varrni, paplant varrni, kötni hihetetlen mintákat, horgolni, bogozni, és még ki tudja miket nem, de most kimondottan a szövésről szeretnék írni.)

Még kislány koromban sokszor odaültetett, hogy segítsek neki. Először minden egyes felvetett szálat be kellett adogatni neki, amíg a nyüstbe befogdosta, azután a bordába fűzni kellett segíteni. Tudniillik a szövőszék felvetése, a szövés beindítása nem egyemberes meló. Mindig csodáltam, ahogy azt a millió szálat tette-vette, értette, hogy melyik honnan jön, merre megy és minden szál szót is fogad neki, olyan gyönyörűen illeszkedik mintába és alkot egy textilt a végén. Voltak részletek, amiket akkor megértettem, de soha nem láttam a folyamatot az első lépéstől az utolsóig, ez amolyan „bakancslistás” dolog volt, hogy egyszer majd odafigyelek és a folyamatot elejétől a végéig végigcsinálom mellette és majd tudni fogok mindent. Ne is mondjam, úgy alakult, hogy magával vitte a tudását. Ennek már sok sok éve, ám a szőhetnék soha nem halt ki belőlem, volt néha, hogy elhalványodott, máskor jobban előtört, de el nem múlik soha.







Tudtam erről a válaszúti kézműves táborról, amit a Kallós Zoltán Alapítvány szervez, legalább 10 éve készülök is, hogy beiratkozok és elmegyek a szövőtáborba. Idén végre sikerült!

Olyan jó volt nekünk ott egy hétig, hogy elmondani sem tudom. Már csak az is milyen volt, hogy elénk tették a kaját. Senki sem rinyált, hogy mi lesz az ebéd, hogy mikor lesz kész, hogy nem szereti, vagy hogy mittudommilyenbaja van. Csak a megfelelő órában eléd tolták a finom, házias kaját. Tiszta all inclusive! De ez még semmi!

Megérkezett Páll Etelka, ő volt a szövősök mestere ezen a héten. Megkérdezte, hogy ki miért jött ide, ki mit szeretne megtanulni, mire kíváncsi és úgy alakította, hogy mindenki kaphasson abból, amiért idejött. Hát így alakult, hogy egy csodálatos hangulatú szövős héten vettem részt. Mindent csináltunk: volt egy nyüstbe fogdosott felvetés egy szövőszéken, azt befőztük a bordába. Rögtön mintásat. Hiába volt „csak” két nyüst, voltak szimpla szálak, dupla szálak, meg kellett fejteni, hogy hol kell egy bordába 2 szálat fűzni, s hová csak egyet. Négyen koncentráltunk, de végre sikerült! Mikor azt hittük, hogy készen vagyunk, akkor következett az alázat és bebújtunk mind a szövőszék alá, megnéztük, hogy Etelka hogyan köti össze a nyüstöket a lábítókkal. 😊

Másik osztováta üres volt, de elő volt készítve egy felkalácsolt köteg szál. Azt felhúztuk a kompostorra. Másnap ezt be is fogdostuk nyüstbe, befűztük bordába. Érdekes volt a fogdosás. Leültem a nyüsttel szemben, és ahogy ránéztem, tudtam, hogy mit kell vele csinálni. Egyszerűen tudták a kezeim hogy kell megfogni, hogy kell belebővölni a szálakat. Jajj olyan jó volt, sikerélmény a javából. Persze Etelka folyamatosan rajtunk tartotta a szemét, hogy jól csináljuk-e? Másik három szövőszék fel volt vetve, azok 4 nyüstösök voltak, szebbnél szebb mintákkal befűzve. Egyik barackmagos, másik fenyőmintás… na de a harmadik… az nem is tudom milyen nevű minta volt, de arra olyan vékony szálak voltak felvetve, legalább 900 szál futott rajta.

És még csomó keret is. Mindenki csinált valamit. Volt aki szőtt, egyik kockásat, másik csíkosat, harmadik borzosat… a barackmagos már nem is volt nagy szám.

Nem győztünk gyönyörködni a saját és egymás munkáiban és fürdőzni a sikerélményben.

Mindegyre megállapítottuk, hogy „Ojjan jó nekünk! <3 „

Persze jó hangulat volt a többi műhelyekben is, volt ott nemezelős csapat, vesszőfonós csapat, bútorfestők, és hímzők meg varrók is. Én nem azt mondom, hogy máshol nem volt vidámság és jó hangulat, de én igazán sehová sem kívánkoztam 😊

Valamelyik nap felvetőszálat vett elő Etelka és a vetőfát beüzemeltük, csináltunk egy 5 singes felvetést, 140 szál. Otthagytuk a kalácsot egyik üres szövőszéken, mert ne is mondjam, hogy kettőt is leszőttünk a héten. A többieknél még van szőnivaló, hagytunk a következő táborozóknak is :D

Úgy érzem, a szövés is részem lesz ezután, mert hogy szőni kell, az már egészen biztos 😊

Végül itt egy képen mutatom, hogy miket szőttünk egy hét alatt, de a tudás, mint felvetés, nyüstbe fogdosás, bordába fűzés, stb… az sajnos nem fotózható.







UI: köszönet a kedves férjemnek, aki végiggürizte a hetet, ellátta a gyermekeit, mert enélkül ez a táborozás totál lehetetlen lett volna.

UI2: kamasz-száj:
-Na, hogy volt itthon apáddal s a húgaiddal?
-Hááát (vigyor), anya, lehet nem ezt akarod hallani, de nagyon jó volt!

2023. április 4., kedd

Konfirmálás, a nagynéni szemével

Kicsit nagyobb márketinget kellene csinálni a #nagynéniségnek. Sorolják (többek közt a feministák is) a női szerepeket: feleség, anya, ilyen-olyan szakember... a lista hosszú, de a nagynéniséget valahogy mindig kifelejtik. Pedig a nagynéniség! Egy igazán szép és hálás szerep. Teljesen más mint az anyaság és teljesen más, mint a barátnők gyermekeivel kapcsolatban lenni. 

Valahogy az anyatigris akkor is éber, amikor a testvérünk gyermeke(i) van(nak) fókuszban. Az a bizonyos rózsaszín szemüveg, az aktíválódik ezeknél a gyerekeknél is. Akinek van unokaöccse/unokahúga, szeretném bíztatni, hogy vállaljon minél nagyobb  szerepet annak életében. Szerintem a gyermekeknek is szükségük van a nagynénjeikre és nagybácsijaikra. Ha lehetőséget adunk ennek a kapcsolatnak, akkor egy nagyon szép történet alakulhat ki belőle. Ha egy településen laksz az unokaöcséiddel és -húgaiddal, akkor talán több lehetőséged nyílik arra, hogy elhívd ebédelni bizonyos napokon, vele tölts néhány órát időnként, menjetek bábszínházba, moziba, parkba, játszótérre, mindegy is hogy hová. Fordulj feléje figyelemmel és ismerd meg! Ha pedig nem ugyanazon a településen éltek, akkor is találj rá lehetőséget: menjetek együtt nyaralni, vagy nemtom. Hívd meg egy hétre, vagy csinálj valamit. Ha nem kelted életre ezt a kapcsolatot, akkor egy nagyon értékes kapcsolatról és sok sok gyönyörű kalandról maradsz le. Kár lenne.

Erről már régebben is akartam írni, de eddig mégsem került rá a sor. Most az hozta újra témába ezt a gondolatot bennem, hogy éppen konfirmált Laca, a legidősebb unokaöcsém a magyarsárosi unitárius templomban. Ott ültem a büszkeségtől dagadva, a meghatódottságtól könnyezve, a gyönyörűségtől lenyűgözve. Itt ez a gyermek, akivel együtt töltöttük a nyarakat és vakációkat, sőt a 2020-as kovidos karantént is. Akit elég jól meg- és kiismertem, de főleg nagyon megszerettem az elmúlt évek alatt. Annyira szép volt ezen az ünnepen, elegáns, okos és ügyes, hogy azt már fokozni nem is tudnám.

A tök, ami meg van csütörödve; a cukorlopás; Max és Moritz; a vége-hossza nincs Rumini kötetek; a garázsból az a rém koszos-rusnya nagykabát; a félelmetesen zümmögő méhek és darazsak; a kitérdesedett tréninggatyák; a vaskapu előtti vetődések; a kitaposott virágok; a talpnyi távolságra ültetett krumplik; a szórakozott elszólások; a szó szerint értett kifejezések; a kikerülgetett tyúkszarok; a nagyváradi kis jelenet a magyarságismereti versenyről; az íjazások, minden egyes elveszett nyílvesszővel együtt; a szánkózások és hóemberépítések; a szottyantott tehéntúró... és még mi minden... mind ott voltak a templomban.

Nem is szaporítom tovább a szót, csak muszáj valahogy elmondjam, hogy mennyire szép és mennyire érzelemdús volt ez a konfirmálási ünnepély. Hála, nagy-nagy hála a nagynéniségért!






2022. december 8., csütörtök

Mikulás 2022

Idén nagyon rosszkorra esett a Mikulás járás. Egy 5 napos hétvége után, amikor nyilván elhúztunk mi is Sárosra, hétfőn volt 5-e és kedden 6-a. Vasárnap hazajöttünk és arra jöttem rá, hogy amellett, hogy holnap, vagyis hétfőn rengeteg dolgom van a munkahelyen, még bevállaltam a negyedikesek ajándékainak becsomagolását is, és még asse tudom mit hoz itthon a Mikulás.

Na mindegy, gyorsnak kell lenni, rugalmasnak, hatékonynak, és késni nem lehet, hiszen a Mikulásnak mire jönni kell, arra jönni kell!

Nem igaz, hogy semmi nem volt. TibiApa megvett 1-1 legoembert a lányoknak, egyiknek korcsolya van a lábán, másiknak távcső a kezében. És egy nagyon menő, Hetfield-es gitárpengetőt Tibornak.

Sakkor: hétfő reggel hozta egyik anyuka az aranydiót és a csomagoló celofánt. Egy apuka hozta a megvásárolt gyümölcsöket és édességeket, és egy másik anyukát. Na, ezzel a másik anyukával itt megkávéztünk és összeállítottuk a negyedikesek csomagjait, bezsákoltuk és rohantunk is dolgozni. Kinga elérte a 30-as buszt, én is odaértem, fél 11-kor már be is voltam ülve a laptopomhoz.

Turbo üzemmódban nyomtam, pipálgattam ki a hosszú listámat. Írtó koncentráltan lehet dolgozni, amikor hosszú a lista és kevés az idő. Meggyőződésem, hogy a 8 órások legtöbb esetben nem dolgoznak többet, mint amennyiben egy kétségbeesett nagycslaádos anyuka, mondjuk 5 óra alatt. Olyankor nincsen cigiszünet, pletykaszünet, csak a listád van és a ketyegő óra. 

Nem akartam megvárni, amíg a tömeg megindul. Nekikeseredtem: minek kell annyit mind angyalkázni a suliban? Húznak az osztályban, h meglepjék egymást, ez aranyos, kedves dolog. De ezek a mai gyerekek nem úgy húznak, hogy viszel Mikulásra egy ajándékot s kész. Ezek egész decemberben angyalkáznak. Mind a 3 gyermekem húzott. (Idén mindenki fiút. Én szeretem a fiúkat, de ha lányt húznak, akkor betankolok csattok, ajakír, hajgumik... valahogy mindig könnyebben feltalálom magam, mint amikor fiúnak kell kedvességet vinni.) 

Indulok, a fejemben körvonalazódik: Mikulás otthonra a 3 saját gyereknek, Mikulás a suliba a 3 kihúzott fiúnak... ötletem nincs, azon agyalok, vajon a gyermekeim miért nem segítenek? "Anya, akit húztam, szeret rajzolni, vegyél neki valami menő színeseket." Vagy "gyűjti a nemtommit, olyant vegyél." Nem, kérlekszépen... ezen morfondírozok, amikor hív a fiam. Ő IX-es. Végzett az órákkal, indul haza. Közli, hogy van neki egy szép karácsonyos mintájú gyertyája, nagyon jó az illata, nem gyújtotta meg egyszer sem, Ne idegeskedjek, mert ő azt viszi holnap az osztálytársának. S aztán én vegyek melléje még valamit. De mit, Tibor? - Hogyhogy mit, anya? Kamaszfiú fejjel gondolkozz: édességet! Sokat és finomat! - Háát, felvidította a gyerek a napomat. Milyen pragmatikus, milyen laza. Így kell ezt! Minek annyit idegeskedni?

Beszaladok a papírboltba. Piros pixet kell vegyek a középsőmnek. Az ő matektanárjuk ugyanis olyan, hogy oda nem lehet piros pix nélkül menni matekórára, s a léányka az enyémmel jár napok óta, mert az övé kifogyott. Vegyek végre piros pixet. Veszek 2-t. Mekkora ötlet, abban az osztályban kincset ér a piros pix! Szétnézek, találok meg valami érdekes hegyzőt, radír is van bele építve... hát ez jó lesz, veszek kettőt. Egyet vigyen Jutka, egyet Zsuzsi. Fiús színűeket választok. 

Aztán be a Mega Image-ba. Édesség, finom, sok. Betankolok: apró színes cukorkák, csokiba mártott mogyoró, fehércsokiba is mártott mogyoró... Közbe megveszem otthonra is a cuccokat.

Hazavágtatok, nem tévesztem el, amit az osztálytársaknak kell vinni az felviszem, a többit az autóban hagyom.

Valahogy ezzel a Mikulásozással nem készült el este az osztálytársak ajándéka. Azokat reggel pakoljuk. Megkeresem a 3 legszebb borkánt (gyk: beföttesüveg). 6szögű, gömbölyű... cifra. Összekeverjük a sok apróságot: színes cukorkák, csokiba mártott mogyorók, más csokigolyók. Megtöltjük a 3 borkánt velük, nagyon jól néznek ki. (kár, h nem fotóztam le, de ilyen reggeleken fotózni?...) Zsuzsi szerint, akit ő húzott, az egyszerre be fogja tolni az egészet. Ezért cimkét ír és ráragassza: "Makszimum 5 darab naponta" (Zsuzsi pontosan így írta.)

Hozza Tibi a gyertyát, ellenőrzöm, nem poros, tök jól néz ki, szép csomagolást keresünk, de abba a szépbe nem fér bele. Ó a francba... keressük a papírtasakot. Apa talál papírból, reklám nélkül a papírszemét mellett, az igen nagy. Aztán kihajítom az egész fiókot amiben zacskók, pungák, szatyrok vannak, végre találok egy BioBee-s fehér tasakot, az elég szalonképes, beletesszük.

Zsuzsi is elpakolja a szép borkánt s a hegyzőt. 

Jön Jutka: anyaaaa, nem találom a piros pixet meg a hegyzőt. Pfááá... hogyhogy nem találod? Én itt láttam az este. Igen, de onnan bevittem. Az íróasztalon a káoszban nincsen, nem látjuk. Átkutatjuk a táskát, ott sincsen. Indulni kell. Nem baj, Jutka, most kapjunk elé valami mást, egész hónapban angyalkáztok, a piros pix máskor is jó.

GYEREKEK!!! Kinek van valami apró valamije, amit Jutka osztálytársának odaadhatnánk? Vészhelyzet van, sürgős! Mindenki fut körbe. Találunk valamit, mondom né, ez jó lesz. Jutka is megörvend neki.

Bepakolunk, mindenki el.

Apával kitöltjük magunknak a kávét, egymásra nézünk és felröhögünk.

Aztán egyúttal rendet teszek a zacskós fiókba, visszapakolok és csak vigyorgok közben.

Vidám nap volt.

ui: délután hazajön Jutka: Anya, a táskámba volt a piros pix és a hegyző, végül azt adtam oda a csomagban. Ezt a pótajándékot, amit a reggel adtál, hazahoztam.
((...Az lehetett eldugva, héé... hisz én is kipakoltam azt a táskát a reggel... ))




2022. július 17., vasárnap

A vadreálos szülők átalakulása

 - vagyis az átalakulásuk kezdete

2021 szeptember közepe: megkezdődik az iskola. A VIII. osztály.

2021 október: első szülői értekezlet. Az Oszi ismerteti többek között a vizsga/felvételi menetét. Realizáljuk, hogy egy hónapot kell majd átizgulni, nyaralást s mindent ehhez kell majd igazítani. Vizsgák, majd egy hét múlva jegyek, majd még 1 hét az óvások megoldásának intézésére, aztán opciók megjelölése, aztán még egy hét izgulás, aztán egy örökkévalóság után a helyek konkrét kiosztása. És nem, nincsen még ekkor sem vége, még visszaigazolás… Oké… megértettem, h kemény nyarunk lesz.

2021 október vége: gyerek hazajön az iskolából: anya, humán osztályba akarok menni. – Hogy micsoda??? Anyád-apád rendes osztályokba jártak, nem röhögtetjük magunkat ilyen himihumi osztályokkal. Humánba az megy, aki…  mások mennek humánba, nem mi. –Gyerek értetlenül bámul, bemegy a szobájába, becsapja az ajtót. Nem jön ki… hetekig.

Néhány hét múlva: az oszi behívott osziórára mind a 3 XII. osztályból 1-1 diákot, hogy mondják el, miért jó matek-infóra járni, közgázra járni, humánra járni. Más gyereke mit értett ezekből a kis bemutatókból, azt nem tudom, de a mi fiúnk azt, hogy a matinfóban sokat kell seggelni, debezzeg a humánba… ott a laza élet. Anya-apa összenéznek: áháá… humánba a lusták mennek. Valami furcsa és érthetetlen dologgal állunk szemben, hogy is gondolhat bárki is arra (bárki, de főleg a mi családunkból valaki), hogy humán osztályba akarjon menni? Tehát a gyerek lustálkodni akar…

2021 november-december: minden létező érvet felhozunk, hogy miért kell reál osztályba menni. Mert fiam, ha meggondolod magad, reál osztályból bármi lehetsz, (nézd, a nagynénéd is infó osztály után közönkézül a konziba kötött ki) de fordítva… humán után nincsen élet. Mégis mi leszel? Munkanélküli? Nézd, apád is az informatikájával tart el ötünket…

2022 tél: magunkba szállunk. (tbsz, mert az apjával közösen) Ha jól meggondoljuk, ez a gyerek VI-os korában Háború és békét olvasott, Sztálin életrajzát, meg a Bruce Dickinsonét, meg politikával kapcsolatos híreket. A youtube-on is miket néz? Mikor milyen dokumentumfilmet a második világháborúról, vagy egyéb harcokról.

2022 tovább: Még jobban magunkba szállunk: a gyereknek kb 6-osai vannak fizikából, kémiából… az infó… a kis algoritmuskák, a gyönyörű algoritmuskák tök hidegen hagyják, egy nyűg megírnia házira őket. Itt muszáj megjegyeznem, hogy én libabőröztem a gyönyörűségtől, amikor megírtam egy-egy algoritmust, kicsi programkát és a gép értette, hogy mit akarok tőle. Na, semmi ilyent nem vettem észre a fiamon. Bármennyit is gondolkozok, nem emlékszem, hogy egyetlen szöveges feladat után, síkmértan, valami… soha nem láttam ezen a gyermeken azt az eufórikus örömöt, amit okozni tud (-ott nekem ilyen koromban) egy szép megoldás megtalálása. A matek füzetéről most ne beszéljünk. Annak sem eleje, sem vége, sem… sem… Aki szereti, aki kíváncsi rá… annak a füzete nem ilyen na… nem ilyen… Így… ilyenformán milyen lehetőségeket nyújthat egy reál osztály?

2022 tavasz valamikor: Úgy alakul, hogy találkozok a humán osztályt (majd az egyetemen történelem szakot) végzett unokatesómmal. Látom, hogy él, hogy nem halt éhen, sőt, egy kiegyensúlyozott, elégedett embernek látszik. Nagyon rövid volt az a találkozás, de beszélgetünk kicsit erről. A fiam humánba akar menni. Látom, hogy számára ez egyáltalán nem ijesztő. Sőt! Hmm…

Közben (egész tanévben, folyamatosan): humános ismerősöket zaklatok, meséljenek már, ugye milyen gáz dolog humánba menni? Erről minden gyermeket le kell beszélni és bármi áron legalább valami fél-reál osztályt kell választani. Ugye? Igaz? De a legtöbben csak röhögtek rajtam, türelmesen nyugtatgattak (nem mondom, empatikusak általában). Figyeltem is őket: olvasnak, műveltek, utaznak, idegen nyelveket beszélnek, könyveket írnak, címlapokon szerepelnek. Apropó címlap: a Nőileg címlapján egyszer láttam Botházi Marikát. Ő évfolyamtársam volt, csak ő nem járt rendes osztályba, csak a humánba, na de mindenesetre a rendes osztályokból (a gimis évfolyamomról) még soha senkit nem láttam címlapon, csak Marikát. Aztán vizsga után még Katona Laci is megjelent, szintén a Nőileg címlapján, aki ugyanabba az osztályba járt, mint Marika, vagyis nem a rendesekbe. Úgy látszik, a címlapokon inkább szerepelnek a humánosok, mert az A-ból, B-ből még senkit nem láttam ilyen helyen. (Ha volt, de nem tudok róla, akkor bocsánat.)

2022, még tavaszabb: Közeledik a vizsga: Ez a gyermek, ez nem reálos. Hamar megtanul 1-1 típusfeladatot megoldani matekből, de élvezni nem élvezi őket, sőt, ha sikerül, az sem okoz örömet neki. Na de a vizsgán át kell esni. Közben a kamasz fiúk lustasága utoléri és izgalmas mellette az élet. Én izgultam mindenki helyett is, de neki volt ideje plafont bámulni… Pfáá… ez a vizsga amúgy annyira rosszkor van. Amikor legjobban utoléri a masszív növésben lévő fiúkat a lustaság… na pont akkor kell vizsgázni, amikor annyira lusta, amilyen egész életében nem volt. (Hogy ezután lesz-e, azt még nem tudjuk. J )

2022 június 1: körmünkre égve a gyertya, még nem gyakorolt be matekből ezt, azt… románból s magyarból sem láttam sokat tanulni… Rugdossuk szegényt, préselem bele a rövidített számítási képleteket, terület képleteket, számtani és mértani közép… és mindent amit lehet. Másik két vizsgatárgyból csak remélem, hogy rendben lesz, de otthon tanulni nem látom.

És eljön az idő. Vége a VIII. osztálynak: Nagyon szép volt a ballagási ünnepély. 

Előadtak egy kis színdarabféleséget. Nem véletlen, hogy a mi fiúnk a költő szerepét játszotta és a saját versét szavalta. Mások csodát tevő varázslók voltak, kísérletező tudósok, vagy szerencsét próbáló diákok. De a költő pont ő volt.

Óda az almafához


Valahogy lejár a vizsga. És, ahogy az oszi mondta az elején: várunk egy hetet a jegyekre, aztán még egyet, hogy az óvásokat elrendezzék, aztán választjuk az opciókat.

Opcióválasztás: saját kezemmel írom be, büszkén a humán osztály kódját, 177! Nincsen B tervünk. Természetesen beírunk mindenféle opciókat arra az opcióválasztós lapra, de hát egyik sem talál hozzá, csak ez, ez a humán osztály.

Bárhogy számigáljuk… nagyon izgalmas, hogy bejut-e abba a bizonyos humán osztályba. Mert eddigre már nagyon szilárd meggyőződésemmé vált, hogy ennek az én fiamnak ott volna a helye. Az összes számítási tehetségemet összeszedem és megállapítom, hogy ahhoz a vonalhoz nagyon közel lesz. Vagy fentről, vagy lentről?

Az opciók megjelölésétől még mindig hátravan egy hét, az év eddigi hetei közül a legesleghosszabb… olvasom Botházi Mari cikkét a hértelmiségiekről… Ajánlott olvasmány: Így gondozd erdmagyar humánértelmiségidet. Megérint, felháborodok, szegény hértelmiségiek… de most már kezdek együtt érezni velük, kezdem rettenetesen szégyellni, hogy eddig én sem voltam valami túl jó véleménnyel a humán osztályos diákokról. Egyre inkább humánosan gondolkozok, érzek… Alázat, Réka, alázat! – mondogatom magamnak. Találkozok egy anyukával azon a héten, ő is humános volt világ életében. Mikor meghallja, hogy ezek XI-diktől nem fognak mateket tanulni, azt mondja „jajj hála Istennek” – erre felháborodok, érzem, hogy gyűl a düh bennem. Mi az, hogy hálistennek? Mi az? Hogy is lehet anélkül élni? És még annyit sem tudnak majd ezek, hogy mi az a derivált? Hogy honnan lehet tudni, hogy egy függvény merre görbül? Hol van szakadási pontja? Hol folytonos? Hol nem az? Határértékek, stb? Hát hogy lehet így élni? Ezek olyan érdekes és szép dolgok… Na de azt mondja ez az anyuka, hogy nagyon jól lehet, sőt! –Álmélkodva hallgatom…

Meg is állapítom: van még tanulnivalód Rékácska… sok van még. Nem is olyan egyszerű ezt belátni, elfogadni, hogy nem olyan nagy baj az, ha határértékek, deriváltak, integrálok és algebrai testek, gyűrűk s mittudommik nélkül éli valaki az életét.

Mert mint fentebb próbáltam érzékeltetni, megerősítés nincsen! Mindenhonnan az ömlik, hogy a rendes osztály az csak reál lehet, esetleg a fél-reál. –Hogy bejutott a fiatok? Hát persze, hogy bejutott a ti fiatok! – kábé mindenki így áll hozzá, aztán mikor kiderül, hogy igenám, csakhogy nem a reálba, akkor gyanús tekintettel néznek: ezek reálosok, ezek pedig tudhatnák, hogy! Hááát… biztosan elment szegényeknek az eszük.

 

UI: a fiúnk bejutott a humán osztályba!

Az érzelmeim furcsák, de bele fogok jönni. Előszöris természetesen büszkeség, boldogság, bizalom… de van egy csepp bizonytalanság is még.  Mindenesetre kíváncsian várom, hogy milyen is ez az új helyzet, s igyekszem nyitott lenni. S hogy mi lesz a gyerekből? Hát ejsze programozó vagy mérnök nem, de egy sor egyéb még bőven lehet. Én nagyon bízok benne!


2021. december 20., hétfő

Csillagom

 "ULTIMA STATIE!" - kiáltotta valahonnan egy rekedt hang. Nem volt ideges hang, csak fáradt.

Felnézek, senki sehol az egész buszon, csak a sofőr. Ő kiáltott rám. Nem vettem észre, hogy ez a végállomás és mindenki leszállt már a 32-esről. Amennyire gyorsan csak tudom becsukom a dobozt. 



A Csillagom meséjét nem tudtam végigolvasni. Annyit tudok, hogy Jutka lányomról szól, ő az, aki varázsfénnyel alszik, pedig már nagy. 11 éves. De ragaszkodik hozzá.

Hogy mi lett a mese vége... azt nem tudtam meg, de olyan jó volt belefeledkezni.

"Scuzati-ma, multumesc" - dadogom vissza a sofőrnek, ő pedig boldog karácsonyt kíván: "Craciun ferecit, doamnă!"