Amikor konfirmáltam

 Nem vagyok nagy Bibla-olvasó, de úgy adódott, hogy a napokban kezembe került a Bibliám. És ahogy felütöttem a fedelét, megakadt a szemem a dedikáláson, azon belül a dátumon.

Jé, 33 évvel ezelőtt szintén március 24-re esett virágvasárnap! Ez a Bibliát ugyanis ajándékba kaptam a papbácsitól, éppen konfirmációi ajándék.

Mutatom is:

 

Tehát ezelőtt pontosan egy harmad évszázaddal, 1991 március 24-én konfirmáltam. Nem sokra emlékszem, de amire igen, az olyan fennkölt, magasztos emlék. A Medgyesi Unitárius Templomban haton konfirmáltunk abban az évben. Csak Kovács Melindára emlékszem, a többi négyről sajnos nem tudom már, hogy kik voltak. A lelkész akkoriban Kiss Karcsi bácsi volt, életem egyik meghatározó papbácsija. Nem volt egy laza, jópofáskodó ember, inkább amolyan régivágásúnak nevezném. Kátéórákról nagyon kevés konkrét emlékem van, de az órák hangulatát most is fel tudom idézni. Most is kellemes érzés, szeretettel gondolok rá.

Emlékeim szerint a konfirmációi istentiszteleten az volt a kiválasztott ige: “Ti vagytok a földnek sója, Ti vagytok a világ világossága.”  - én így emlékeztem, de ma rákerestem és nem egészen így van, hanem:  “Ti vagytok a földnek savai; ha pedig a só megízetlenül, mivel sózzák meg? Nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthetitek el a hegyen épített várost. Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és  fényeljék mindazoknak, akik a házban Vannak. Úgy fényeljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dícsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Máté evangéliuma, 5. rész, 13-16)

Nem egy ismeretlen rész, biztosan más konfirmáláson is választották már ezt, de hogy milyen  jó volt a prédikáció hatására arra gondolni, hogy értékes vagyok és én is világíthatok jó cselekdetekkel... Fennkölt volt na, 13 éves voltam és roppant megilletődött és büszke.

Hogy fénykép készült-e ott, ki emlékszik már? Nem volt ekkora fotózkodó világ, az biztos. De fotó nélkül is emlékszem, hogy otthon ebédeltünk, a Gura Câmpului negyedi kicsi blokklakásunkban, nem volt nagy felhajtás, a szűk családon kívül “csak” a nagymamáim voltak ott és a szüleim testvérei, természetesen mindenki családostól, sorolom:

• ·        Mamuka Sárosról és
• ·        Nagymama Martonosból.
• ·        Dícsőből Imre bátyámék 4-en,
• ·        Udvarhelyről sokan: előszöris Anikó nénnye, keresztanyám (ő már hamarabb jött, mert édesanyámmal ketten ők süttek-főztek meg mindent a nagy alkalomra)
• ·        Pista bátyámék mind az öten,
• ·        Jancsi bátyámék is 4-en és
• ·        Sanyi bátyámék, szintén 4-en.
• ·        Vásárhelyről eljött Feri bátyám, ha jól emlékszem másodmagával, 
• ·        és Kolozsvárról Jóska bátyámék 3-an.

 

Na ez volt akkoriban a nem túl tágas családunk, ha jól számolom négyünkön kívül alig 26-an. Mindenesetre mind ott kajáltunk a 3 szobás, nem túl tágas blokklakásunkban, a Tomis utcában, a Gura Câmpului-ban.

Mire emlékszem még: életemben először lett pénzem, mert kaptam ajándékot a rokonaimtól. Persze nem mindenki pénzt hozott. Anikó keresztanyámtól egy szép karórát kaptam. Kicsi hatszögű lapja volt, 2 csinos mánussal és vékony fekete bőrszíjjal. Az volt aztán az órám még fiatal tanár koromban is. Mikor elromlott, még őrizgettem emlékül, aztán valamelyik költözésnél elbúcsúztam tőle. De nem fogom elfelejteni soha.

Nagy jelenet volt, amikor Nagymama megérkezett Martonosból, három gyönyörű új, szőttes (természetesen saját szövésű) abrosszal a kezében lépegetett fel a második emeletre a lépcsőkön, úgy hozta a szőtteseket, mint valami szent ereklyét. Nem is adta a kezembe, nekem csak megmutatta, hanem édesanyámra bízott kettőt: a Rékáé és a Borókáé. A harmadik az Andié volt. Valamelyik fia a sok közül ugratta, hogy “de édösanyám, ma csak Réka konfirmál, a kicsik nem”. Mire az volt a válasz: “jól van fiam, ki tudja, élök-e még akkor, s ez lögyön mög.”

Egész pontosan EZ az az abrosz.

Valami sztori is élt azután, vihogtunk is rajta sokat Csannával és Anikóval, most mégsem jut egészen pontosan eszembe. Megettük a díszebédet, s folyt a hehe-haha, nagy hangos dumálás Pipás módra, s egyszer Pista bátyám azt mondja, hogy olyan finom volt az a második, hozzanak még, együnk! Csanna s Anikó pontosan tudták, h elfogyott minden kaja, amit aznap ebédre szántak. Szerencsére elő volt készítve… vacsorára vagy másnapra (mindenre én sem emlékezhetek) a töltött káposzta, s azt szolgálták fel, közben sürögtek s forogtak délután, hogy mire újra enni kell, újra legyen kaja. (1991 tavaszán bizony még nem úgy volt, hogy leszaladok a sarki boltba, kellett oda kreativitás bőven.)

Na, ilyenekre emlékszem a saját konfirmálásomról, és bár nagyon, nagyon, nagyon megfogyatkoztunk azóta… jól esett most újragondolni a nagymamáimat, nagybátyáimat, keresztanyámat, édesanyámat akkori fiatalon, és azt a szeretetet és biztonságot, ami minket körülvett abban a kis- és nagycsaládban.

33 év pontosan egy harmada egy évszázadnak.