Így született Jutka

Ha nem szeretném, hogy végleg elmaradjon, akkor most vagy soha, meg kell írnom ezt.

Figyelmeztetés: Egy "ősanya" típusú beszámoló következik. (ála modoros)

Ott kezdem, h 32 hetesen dokit váltottam és attól tovafelé nem voltam igazán nyugodt. Főleg, h kiderült: ha nem akarok koraszülést, akkor legyek szíves visszavenni a tempót. Ezekután már nagyon imádkoztam, h legalább a 36 hetet betöltsem, de jó volna a 38-at, stbstb.
Végül eljött szeptember 20 és örültem nagyon, hogy na, mostmár nem fog koraszülésnek számítani, ha véletlenül beindul.

Jártam hetente CTG-re és mindig nyugis volt az aszisztensnő, h "nu aveti contractii" (nincsenek kontrakciók). Közben kiderült, h a lányka nincsen a legjobban beállva. Pontosabban fejjel lefelé van, de a hátgerince az én hátgerincem felé és az arca felfelé, ami nem éppen a legkedvezőbb.

Volt amiért idegeskedjek:
1. papírom volt arról, h császár legyen a szemem miatt.
2. Nincsen a legjobban beállva a gyerek, tehát ha nem jól alakul, akkor császár lesz.
3. nehogy korababa legyen.
4. Tibike születésekor ugye volt egy kellemetlen placenta-ügy (nem vált le jószántából), nehogy most is úgy járjak.

Nos értem én, h vannak olyan hezlyzetek, amikor az élet forog kockán, és a császár elkerülhetetlen, de "fölösleges" császárt nem akartam.

A sok izgulás ellenére, a lehető legsimábban ment minden.

Szerda este sétálni mentünk Tibivel, mint az utolsó napok mindenikén. Inkább rohngászás lett belőle, mintsem séta. De azért jól éreztem magam. Este 11 körül aludtam el gyanútlanul...

Megébredek egy igazi fájásra, tudtam, hogy "na, ez már AZ". Nézem az órát: 00:13.
Vártam még egy fájást, h lássam hány perc telik el addig. A következő 00:27-kor jelentkezett.

Nos, órát többet nem néztem, Tibit felköltöttem... és szerencsére Tibi beparancsolt zuhanyozni, mert az én tervem az volt, h még várok egy fájást és csak akkor kelek fel.

Már a zuhanyozás is úgy sikerült csak, hogy Tibi tartotta a zuhany rózsáját.

Nos, sokat nem húztuk az időt, öltöztünk, felköltöttem Csannát és elmentünk.

Szerencsére éjszaka volt: nem volt forgalom, a kórház udvarára be lehetett menni és a bejárathoz nagyon közel le lehetett parkolni.

Ott a nők úgy vártak, h "ce-i azi noapte? A saptea gravida vine!" (Mi van ma éjjel? A hetedik terhes jön!) - Há én erről nem tehetek :D
 Megvizsgált egy rezis csaj, mondta, h 7 centi és siessünk. Átöltöztem és felkísért egy ápoló valaki.

A szülőszobában szembejött egy bába, aki emlékezett arra, h a multkor milyen gyorsan ment a szülés (pedig nem is vele szültem volt, nem is értem, h honnan emlékezhetett). Kérdezte, h melyik orvost kell hívni. (A régi dokim már nem dolgozik ott.) Mondom, h kit és már hívta is telefonon.

Addig engem bevittek a vajúdószobába és a hasamra kapcsolták a CTG-t, ami rajzolta is a hullámokat :D
(Itt Tibit lekapcsolták, mert a sokágyas vajúdóba kerültem, minden foglalt volt azon az éjszakán.)

Elég hamar megérkezett az orvosnő, megvizsgált és azt mondja: "Maga mit keres a vajúdó szobába? Gyorsan fel egy asztalra!" De  kiderült, h a fájások nem erősödnek, hanem enyhülnek. A gép is ezt mutatta és én is ezt éreztem. Az mondja az orvosnő, h azért megvizsgál, fáradjak fel az asztalra. A default szülőszoba, ahol Tibike is született, foglalt volt, ezért engem betereltek a "pót"-szülőszobába. És valahogy nem voltam még felkészülve arra, h most szülni fogok. Kaptam oxistin-t, hogy a jó fájások nehogy megszünjenek.
Aztán mondták, h innen már csak akkor fogok leszállni, ha meglesz a baba. És, hogy kb 15 perc kell neki.

Ehhez képest a második tolóhullám végén már hallottam, h sír és mutatták is, h lányka. Megnéztem: 6 perc telt el attól, amikortól a 15 percet mondták. :D
És egész pontosan 3:34 óra volt.

Láttam, h nagyonnagyon hasonlít Tibikéhez és mondtam magyarul, hogy "milyen kicsi dárga!" Mire ott valamelyik nővér azt válaszolja: "nu-i kicsi, nu-i kicsi, treimiipatrusute". (nem kicsi, nem kicsi, hátomezernégyszáz)

Tibit ekkor hívták be, megérkezett egy fehér köpenyben.
Jutkát bepólyálták, elvitték, engem vissza a vajúdóba, ahol a csajok majdnem megvertek, h "tu ce ai facut? ai nascut? nu cred!" (te mit csináltál? szültél? nem hiszem!)
Aztán reggel 7 felé vittek be egy kórterembe, de Jutkámért háromszor mentem könyörögni, hogy adják ide. A másodiknál azt ígérték, h vizit után hozzák, de persze vizit után megint mennem kellett. Mindenki azt magyarázta, hogy aludjam ki magam, mert fáradt vagyok, én meg semmiféle fáradtságot nem éreztem, csak Jutkára voltam kíváncsi és alig vártam, h ideadják. (Közben olvastam a falon lévő naaagy plakáton, hogy mennyire fontos a szülést követően minél hamarabb mellre tenni a babát.)

Valami fél11kor végre odahozták hozzám a kiscsajt, utána már nem vitték el sehová. :)

Azon reggel megette a "kötelező" tejporadagját, azóta csak szopik.


Roppant boldog voltam, hogy megúsztam egy csomó kellemetlen dolgot: beöntést, gátvágást, burokrepesztést... és nem utolsó sorban a placenta-ügyet. :)
Utólag még az is kiderült, h  utolsó percen helyrefordult és a lehető legjobb pozícióban bújt elő.

Gondolom ezeknek köszönhető, hogy ezúttal sokkal de sokkal gyorsabban ment a felépülés is.