2010. november 1., hétfő

Itthon

Jutka egy csütörtöki napon született és vasárnap már haza is pakoltak a kórházból.

Mire hazaértünk, itt már összegyűlt a család, mint valami bazi nagy görög lagzira, vagy nem is tudom :))
Itt volt Csanna alapból, aztán szombaton megérkezett a Szilágyi család Temesvárról, vasárnap meg Csapja és Attila is Sárosról.

Nos, egyedül csak Tibi jött értem, így kértem.

Itthon volt nagy dinom-dánom a konyhában, de én erről keveset tudok, mert mi Jutkával bevonultunk a szobába és már szoptattunk is. Tibike érkezett egy kis meseolvasásra, azon nyomban.

Zalán csak megnézte a kislányt és már ment is hazafelé.

Csapja és Attila is hazautaztak délután. Csapja örömmel konstattálta, h Jutkának kimondottan zongorista ujjacskái vannak :D

Csanna kedden ment el, Boró és Laca 2 hetet maradtak.

Boró volt a megmentőm. Főzött, mosogatott és délutánonként elvitte a két fiúcskát a jtászótérre, egyébként is mindig elfoglalta őket. Ezek mellett mint valami nem-akármilyen hivatástudattal rendelkező lll-s tanácsadó, engem meganított szoptatni. Ezt szó szerint kell érteni. Most ebből a melledből szoptass, most abból, most fejjél, most így csinálj, most úgy csinálj! Közben úgy biztatott mint egy hullámzó közönség a kedvenc focicsapatját.

Mindezt 24-25 hetes pocakkal! Mondta is, h sajnálkozva néztek rá az emberek, amikor a fiúkkal vonult: jó nagy pocak, Laca babakocsiban, Tibike mellette motrocskán v biciklin.

Amit föltétlen el kel újságolnom: megénekeltette a fiamat!!! Tibikét, akit még soha senki nem hallott énekelni: egyszerűen éneltek! Amiután Boróék hazamentek, próbáltam én is, de kijelentette: "én nem szeletek veled énekelni, én csak Bolókával szeletek énekelni!"

 Jó volt nagyon, h a két "nagyfiú" úgy el volt egymással foglalva, hogy Jutkával nemigen törődtek. Laca minden délelőtt fel volt háborodva, h Tibike hová lett, Tibike pedig nem akart oviba menni, mert ő inkább Lacával maradt volna.

Lacának bejött Jutka, nagyon érdeklődve figyelte, amikor éppen ideje volt rá :)))

Aztán Boróék elmentek, ezt mindeannyian nagyon sajnáltuk :( Lehet, h még ők is, de nem akarok nagyképű lenni és ilyeneket kijelenteni.

Másik hétre még visszajött Csanna. Éppen kapóra, mert Tibikét orvoshoz kelltt hordozni. Erről majd mesélek, de lényeg, h mégsincsen rendben a petikó, sőt: most lett baj vele igazán :(

Csanna elment csütörtökön és péntek óta Apa szabadságon van. Olyan szabadság ez, h napi 2-3-4 órát mégiscsak dolgozik, vagy itthonról, vagy elutazik Tordán túlra, vagy bemegy a céghez. De már ez is valami!

Szóval tkp. csak jövő7 hétfőtől leszünk "magunkra".


Jutka egyébként 10 napig alvóbaba volt, azóta ölbaba, letenni NEM LEHET! Illetve lehetni lehet, de akkor hallgatjuk, hogy üvölt, amit nem igazán tűrünk jól. Tehát babázunk... :)
Jellemezni így lehetne a kiscsajt: csöcsöncsüngő.

Amint sikerült, még jelentkezem, de a napokban örültem, ha 2 percre letehettem, rögtön elmosogattam pár cuccot, vagy bevágtam a mosógépet, vagy ilyenek...

Blogírásra nemtom mikor lesz idő :(

3 megjegyzés :

Betti_ca írta...

Hát minden segítség ilyenkor aranyat ér! Ki is kell használni :)
Fotót majd tegyél lszi magatokról!
Kitartás, csak az eleje ilyen kusza, semmire sincs idő-s ;)
Puszillak benneteket!
(Fiadnak pedig jobbulást! Várom a leírásod, hogy mi történt! Remélem, azért semmi komoly ;) )

reka írta...

Bettica! Én is remélem, h nem komoly, a vér és vizelet eredmények holnap délutánra lesznek meg.

Csete - Bodor család írta...

Gratulálunk a kislányod születése alkalmából. Nőjjetek nagyra. Sok puszi.