Addig mi Jutkával ketten és Anikó nagynénémmel itthon mardtunk.
Szerettem volna picike hangyává változni és kihallgatni az apja-fia beszélgetést egész úton meg ott, meg úgy egyáltalán. Édesek lehettek, az elmeséléseik alapján.
A fő attrakció az állatkert meglátogatása volt. Legalábbis erről mesél Tibike azóta is.
"A legszebb állat a zsiláf volt, Anya. De képzeld el: a zsiláfnak olyan hosszú nyaka volt, h elélte azt a szénát, ami oda fel volt akasztva."
Íme Tibike és a hosszúnyakú kedvence:
Állatkerti pihenő, túrórudizaba:
Amit föltétlen szeretnék elmesélni... hát amit a saát szememmel láttam:
Hazaértek este fél11kor a fiúk. Már hallottam egy ideje, h megállt az autó az ablak alatt és beszélgetnek, de nem értettem, h mit. Nagy későre végre bejönnek, kopognak.
Kinyitom az ajtót és amit látok...
Ott áll Tibike, a szemecskék írtózatosan fáradtak, de roppant boldogak. Egyik kezében egy héilummal töltött lufi-szerű katicabogár. A madzagján hurok, ráakasztva a kis csuklójára és még fogja is jól. Másik kezében egy piros játékautóbusz, olyan, mint az AnnaPeti könyvben. Belépik a küszöbön és az ajtóközepében megszólal. Én köszöntem, de ő a köszönés helett: "Anya, kééépzeld el! A állatkeltben volt.... elefáááááááááááánt"
Aztán akkora sztorizás kezdődött, h másnap kihagytuk az ovit :D
(Jutka szabotálja a blogomat...)
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése