A kenyérsütőm

Nem is tudom, h tudtam megállni, hogy ne írjak a kenyérsütő masinámról.

(Hát úgy, h totál elfelejtettem.)


Nos, már régesrégen kívántam egy kenyérsütő cuccot. Jó, leginkább egy kemencét kívánok az udvarra, de így, amióta mindkettőt kipróbáltam, több dolgot is be kell látni:

A kemencében való sütés egy fél napi munka, kemény fizikai megerőltetés. Dagasztás, hevítés, bevetés, kiszedés, verés... stb.
Ha ki is tart egy hetet az adag, a vége eléggé megszárad, mindenféle pátyolgatás ellenére is.

Ezzel szemben, a masinába beszerelni a cuccot 5-8 perc között mozog.
Sokkal inkább merem variálni, h jaurtos, milyen-magos, milyen-lisztes, stbstb féle-fajta kenyér. Nagy dolog, h dagaszt, keleszt s mindent megcsinál, ráadásul úgy, h itthon sem vagyok, vagy éppen itthon vagyok és úgy alszom, mint a tej.

És a színtiszta valóság az, hogy olyan finomat, mint a kemencében... olyant géppel szerintem nem lehet sütni, de legalábbis nekem eddig még nem sikerült.
Aztán egy pszichológus most kisütné, h az igazi falusi házi kenyérrel együtt egy csomó emléket veszek magamhoz, stbstb. Hát mindegy mivan, de nem állok le kötekedni: a kemence az kemence és kész.
(Pl. a gépbe a káposztalapit sem tehetném be...)


S akkor a sztori az, hogy a garzonba nem fért volna el egy kenyérsütő apparátus. Az új lakásban pedig van helye végre. Az Angyal készült elhozni, karácsonykor, de akkor vásárolt egy rakat új bútort, s kitudja még miket, az Angyal pénze kifogyott.

És a kedves férjem, aki egyébként sem nem romantikus alkat, sem nem nagystílű ajándékozó típus... szóval ő kitalált egy nagyszabású meglepetést és a szülinapomra (február) meglepett egy kenyérsütővel.


Hát azóta finom kenyereket eszünk, ez tény. És igyekszem kipróbálni többfélét is. Volt ami elromlott, de csak az elején, s ritkán.
(Persze még van kipróbálásra váró recept :) )