Maszkabál az oviban

Pénteken hazajöttünk az oviból és rögtön bedagasztottam a pánkót. Aztán ebédeltünk és Tibike lefeküdt. Amikor arra gondoltam, h eleget kelt a tészta, nekifogok megsütni, Tibike rögtön megébredt és végig segített a sütésben. 4:45-kor készen voltunk és 5:05-kor már úton is voltunk az ovi felé.

A pánkósütés... számomra is meglepő módon egy csomó nosztlgiázást idézett elő. Rég nem sütöttem, s most minden eszembe jutott. Hogy gyerekként Sároson Mamukával sütöttük, ahogy nagyobbak lettünk segítettünk a sütésben, később a dagasztásban. Mamuka szegény mindig elmondta, h az igazi jó pánkó "lyukas" és "szalagos".
Aztán vigyorogtam magamban, ahogy arra gondoltam, h egyetemista házibulikon mekkora adag pánkókat nyomtunk néha. Már híres voltam a pánkómról, ami, most sem tudom, hogy az én érdemem-e, vagy inkább a Mamukáé? Mindenesetre szerénység jobbra v balra, roppant büszke vagyok rá (pirulós szmájli).
Aztán lám-lám, mostmár a kisfiam ovis ünnepségére sütöm ugyanazt a pánkót. :)
Mi tagadás: jó érzés volt.
A tészta nagyon jól sikerült, jól viselkedett a dagasztásnál, kelésnél, sütésnél.
A forró olajba, ahogy bedobáltam őket, rögtön akkorára nőttek, hogy öröm volt nézni. Ekkora sikerélményben rég volt részem.
A végén előkészítettem az oviba-vivendő tálat, szalvétával, a legeslegszebb pánkókkal és frissen porcukrozva.
Annyira elégedett lettem magammal, h szerénytelenség volna már erről beszélni. :)

Na, akkor a váratlan meglepetés:
mondom Tibikének, hogy most visszamegyünk maszkabálozni az oviba. Erre roppant nagy hiszti-bömbölés kezdődött, h ő nem jön, ne menjünk! Hűűűűű, a mindenit... Ekkor már sejtettem, h ebből beöltözés nem lesz.

Már vagy 2 vagy 3 hete kértünk kölcsön egy oroszlán-jelmezt. (Szégyelljem magam, úgy képzeltem, h ha gyermekem lesz, akkor majd én kreálom a jelmezeket az ilyen alkalmakra. Errefel idő és ihlet hiányában inkább köcslönkértem valakitől.) Tibike nem volt hajlandó felpróbálni, mindig azt mondta, hogy "Majd a ovodában, amikol minden gyelek felöltözik."

No, a bömbölés valahogy elállt, megbeszéltük, h most nem kell ottmaradni az oviban és Apa is oda fog jönni és anya is ott lesz és blábláblá...
Elindultunk. Vidáman.

-És Tibike, igaz most fel fogod venni az oroszlánruhát? Most mindenki fel fog öltözni!
-Neeeeeeeeeem, anya én nem veszem fel. Brühhühűűűűűűűűűű...

Hát dehogyis vette fel. Még nekem esett rosszul!
Tehát minden gyerek beöltözött, Tibikén kívül.
Minden gyerek beüllt a félkörbe, az előre odarendezett székekre, Tibikén kívül. (Ő ti. az anyja ölébe üllt, a közönségben.)
Mindenki elmondta a versikéjét, kivéve Tibikét, aki, amikor az ovónéni kérdezte, kijelentette, hogy "Anya mondja el!" Végül az ovónéni és anya kórusban mondták, hogy

"Meneküljetek, fussatok,
én az állatok királya vagyok!
Nagy sörényem, izmos testem,
oroszlán a keresztnevem!"

Ezalatt Tibike az ujját szopva pisojgott (vagy pisolygott? hm...)

(Vert viszi veretlen, nyaka feje töretlen.)

Aztán, amikor evésre került a sor, akkor Tibike már nem akart kimaradni, végigkóstolt minden kaját, minden tésztát, minden innivalót. Amiután jól be-belet, átment táncolni a másk terembe, ahol minden gyerek táncolt, engem odavonszolt, hogy "én anyával táncolok". És a gyerekek mind párosan, plusz Tibike anyával... táncoltunk!
Később otthagytam csapot-papot, elmentem Csernus előadásra, Tibike és Apa pedig még jó sokáig ottmaradtak a buliban. Állítólag tovább is érdekes volt, de erről majd mesélnek ők, ha akarnak... :)

(Ja, a pánkó másoknak is ízlett, sok dícséretet inkasszáltunk vele :D )

Így volt, igaz volt, aki nem hiszi járjon utána!