A nagy találkozás

Múlt pénteken Tibikével ketten elmentünk Sárosra. Szombaton én visszajöttem, Őt pedig otthagytam a nagyszülőkkel. Hát nyaraljon a gyerek! ;)
Szombat-vasránap ki is buliztuk magunkat rendesen.
Hétfőn mentem a gyerekért.
De azért maradtam otthon anyumékkal pár napot, s ngayon örültem, h kifogtam otthon a Klári néniék látogatását. Több mint 10 éve nem találkoztam Velük.
Klári néni és Péter bácsi a szüleim nagyon jó, talán legjobb barátaik. Sajnos már régóta kiköltöztek Csikágóba és ott élnek. Most Medgyesre látogattak.
Olyan édesek, egyébként PONT olyanok, mint régesrégen. :)


Nos, ma: csütörtökön jöttünk vissza Tibikével Medgyesről. Tibivel találkoztunk a Dorobantilor utcában, így voltunk egyezve. Mi hamarabb érkeztünk, kiszálltunk, sétáltunk. Az átjárónál vártuk, h mikor mehetünk át, amikor láttuk, h a túlsó felén érkezik Apa a biciklivel.
Na, elmennek az autók, indulunk. Tibike széles vigyorral szalad. Azt hittük, h az apjához, hát nem, az apját kikerülte! A biciklihez szaladt.
Röhögünk rajta. :))

Aztán persze csak viccelt vagy mi, mert rögtön vissza Apához. Az apja ölbevette, mire ő felém hadonászik: Anyja, Anyja! Gondotlam magamban: szegény Tibi. Odamegyek és láss csodát: a gyerek nem akart átjönni hozzám... dehogyis! Odamentem egész közel, odahúzott a kcisi karjával és akkor értettük, h mit akar:
Egyik karocska átölelte Apa nyakát, másik kicsi karocska az én nyakamat. És mindehhez széles, igazi boldog mosoly!

Hát ez így elmesélve nem is túl nagy sztori, de annyira megható volt a jelenet. Ennek a gyermeknek mi hárman alkotjuk az egészet. Mi hárman egyhelyre tartozunk. Mi hárman vagyunk "a csapat". Így teljes a kép: ha hárman vagyunk együtt. :)


(Ez még csak a kezdet, a bemelegítő, hamarosan 2 hetet fog teljesen nélkülünk tölteni.)