Ígérem írok még a vakációnkról, de egyelőre, h el ne felejtsem, elmondom, h milyen komoly dresszír folyik, amióta hazajöttünk!
Az
alvási gondokról már írtam. Nos, h hazajöttünk, már első nap, nevezetesen vasárnap este az ő külön ágyikójába fektettük le a gyereket, nehogymár megszokja ismét a mi ágyunkat.
A vakációban aludt: egy hétig velünk Medgyesen, aztán egy hétig Szentgyörgyön külön kiságyban, de úgy, h mindig lefeküdtem melléje míg elaludt s majd amikor jó mély álomba merült, akkor áttettük a kiságyba. Persze éjszaka 3-kor, 4-kor, 6-kor, felállt és kiábrándulva, sértődötten, szemrehányóan, elanyátlanodva bömbölt, hogy "hééé, velem kitoltatok!". Ilyenkor visszavettünk magunk közé a nagyágyba.
Aztán a harmadik héten Medgyesen Csanna aludt vele.
És akkor most a szigorú szülők hazaértek, ééééés: kezdődhet az edzés!
Hogy őszinte legyek: nagyobb meccsre számítottam! Főleg a Szökiék sztorija után...
Nos vasárnap amíg ő bömbölt állva a kiságyban, addig mi "főztünk" a konyhában. Úgyis kellett Tibinek vinni valamit hétfőn. 25 percet tartott a sopánkodás. Persze 2-3 percenként bement valamelyikünk ilyen dumákkal: "ne sírjál Tibike, feküdj le szépen és aludjál", "nézd, a baba már alszik" (beszerveztük a félig-kész, angyal-hozta waldorf-babát, hogy ne érezze magát olyan egyedül). Tibi azt mondja szinte felröhögött hangosan, amikor egyszer én mentem vigasztalni s így kezdtem: "hát nem alszol, Tibike?"
Nos 25 perc múlva meggondolta magát, akkor már nem bömbölt, csak állva szopott a kiságy sarkában. Valami profi rendező lakozik benne vagy színészi tehetség, nem tudom, de olyan pózban állt meg, hogy annyira szerencsétlennek, elesettnek, elanyátlanodottnak, summa-summárum boldogtalannak látszott, hogy az valami iszonyúan szívfájlaló látvány volt...
Még 25 perc múlva már olyan fáradt volt, h majdnem esett össze, de a megroggyanástól felébredt, s akkor megint felállt. Akkor odamentem, szépen lefektettem, simogatás, biztatás, puszik... végre elaludt.
Tehát első nap: 50 perc!
Második nap, hétfőn este is sírókázott vagy 10 percet, ekkor is mondtam, h nem fogom kivenni, Tibike itt alszik a babával és a nagy ágyban alszik édesanyja és édesapja. Persze nagy hevesen hadonászott a nagyágy felé és kiáltozott: oda! oda!
Aztán a 10 perc üvöltés után önszántából lefeküdt és próbált elaludni. Olyan édes volt: fordult hasra, hátra, oldalra, mindenféleképpen bepróbálkozott. Az érdekesség: amikor észrevettük, h alszik, éppen hason volt. De nemcsak ő! A baba is!
Harmadik este lefeküdt a nagyágyba, gyorsan, h kitoljon velünk. Mi meg szépen elmagyaráztuk, h itt mi alszunk, ő meg a kiságyban a babával. Kicsit ellenkezett, de aztán lefeküdt, próbálgatott elaludni és végül sikerült is neki!
Hát ne mondjam: negyedik nap már napközben is EGYEDÜL! babázik :)) Szóval a sok autózás közben előfordul, h odamegy, megsimogatja a babát. Le vagyok nyűgözve, még a végén megtanul babázni a fiam :)))
Ma, negyedik este: már alszik! Ellenkezett, h ne fektessük be az ágyba, de végülis hamar belenyugodott. Tkp. ellenkezik azért is, h ne kelljen fürödni, aztán úgy belejön, h akkor azért kap dührohamot, hogy ne vegyük ki a kádból... Szóval vannak neki is elképzelései, h mit akar s főleg, hogy mit _nem akar_ csinálni...
Így, kedveseim, a problémát megoldottnak tekintjük! :)
Szép estét!