Gyerekszáj: -ság, -ség

Én: -Háát, ez a Zsuzsi egy perszóna!
Tibor: -Mi az a perszóna?
Én: -Egyéniség! (Bár azt gyanítottam, hogy erre is rá fog kérdezni)
Jutka nagy csodálkozva: -Nénisééég?

Írásgyakorlat

Jutka, a mesemondó

Nagy komótosan kispárnákra ülnek Jutka és Zsuzsi, és Jutka egy összefirkált lapról "olvassa" a mesét:

Egyszel volt, hol nem volt, volt egyszel egy herszegnő. Pöttyös luhában volt, lózsaszín pöttyös luhában.  És nem akalta kifújni a ollát!

És volt egy füldőluhája, zöld. És kiment a mezőle, melt ott volt egy patak és ott úszkált a patakban. És a tengelben is úszkált.

Ott labok is voltak, de a helszegnő nem tudta, hogy labok, és ellopták a luháját! Csík is volt a luháján!
Ennyi.

Zsuzsi, ülj a mesepálnála, melt még van egy mese.

Egyszel vol, hol nem volt, egyszel volt egy kilályfi.

Itt veszekedés következik, mert Tibor rájött, h Jutka az ő párnáján üldögél a földön.
-Ez nem mesepárna, ez rendes éjszakai alvópárna és az ENYÉM!! - mennydörgi a bigbráder.
Kis vitatkozás, kapkodás, nyávogás, végül megegyeznek, hogy Jutka a mese végéig ülhet a párnán És így folytatódik a mese:

A kilályfinak nem volt lánya sem, fia sem, ezélt elment a mezőle... és ott látott kicsi lókákat... a lókáknak nem mondott semmitsem, úgyhogy továbbment.

Tibikeeee! Vége a mesének, itt a pálnád!

Tomi története...

Az úgy volt, hogy már egy événél több, hogy Samuék, Tibor osztálytársáék, házba költöztek és vettek egy szép nagy fehér kutyakölyköt, (eddig már biztosan jó nagyra nőtt). :)

Na, azóta, hogy megvan Samuéknak Bodza kutya, azóta van nálunk műsoron az a lemez, h mikor lesz nekünk is kutyánk? Vagy macskánk? Vaaagy... teknősbékánk?  Vaaaaaagy halak? Vaaaaaaaaaaagy... bármi, csak állat legyen.

Ahol most lakunk, kutya, macska szóba sem jöhet. A teknősbéka... hát nem kígyó, ez biztos, de hüllőnek hüllő, s én a hüllőkkel, töredelmesen bevallom, hogy nem vagyok túl nagy barátságban.

Azt is tudtam, h a háziállatot nagyrészt magamnak szerzem be, ami a gondozást illeti. :) Meg amikor elutazunk... Meg amikor, meg amikor... Na, aztán mindent egybevetve eldöntöttük, és beszereztük Tomit. Ő egy hullámos papagáj. :)

Soós Kata adott egy kalitkát, ami ezúton is köszönünk Neki! :)
Elég hihetetlen, de az olx-en találtunk papagájt. Ettől a családtól vettük, mert amíg a kereskedésben lévők sokan vannak egy kalitkában, egy részük gubbaszt, másikuk sántikál... ezzel szemben ezek minden egyes madárkájukról tudták, hogy melyik költésből való, mit a szokásaik, meg ilyenek. El is mentünk hozzuk a Katától kapott kalitkával és kiválasztottak a gyerekek egy szép zöldhasú, zöldhátú, sárga fejű, fekete-sárga szárnyú példányt. Én más színűt választottam volna, de teljesen rábíztam a gyerekekre. Hihetetlen, de Tibor és Jutka meg tudtak egyezni, nem vesztek össze, mindkettőjüknek ez a zöld tetszett!!

Ja, fontos szempont volt, hogy legyen fiú. Tibor nagy szomorúan kérdezte, hogy "de legalább a papagáj lehet fiú?" - hiába na, néha előbukkan a frusztráció, h sajnos mindkét testvér lány. Ebbe mindenki beleegyezett, mert így a nemek aránya egyenlő a lakásban! :))

Szép hazahoztuk a papagájt és nevet kellett neki adni. A döntés teljesen a  gyerekekre volt bízva, így lett TOMI!

Hazahoztuk, s Tibor egy óra múlva ideges lett, hogy miért nem beszél ez a papagáj? Vajon nem is igazi? :)) Így lassan rájöttem, h mire gondolt a gyerek, amikor kérdezte, hogy "de anya: román papagájt, vagy magyar papagájt fogunk venni?"

Tomi eleinte igen sokat állingált egy helyben, első napokban alig evett. A hangját sem igazán lehetett hallani. Valamivel élénkebb akkor lett, amikor kitettük a teraszra, a fehér polc tetejére Egészen lázba jött, amikor meglátott egy verebet, rigót, galambot.

Egy szép délután otthagytuk, és mi hátra mentünk a kertbe, ahol Jutka egyszercsak ártatlanul közli, hogy ő bepisikált. Mérgelődtem is, s elindultunk fel, hogy öltözzön át. Hát ez volt eddig a legeslegszerencsésebb bepisilés!! Már messziről észrevettem, hogy Tomi kalitkája nincsen ott, ahol hagytuk. Kérdem is a gyermekektől, hogy bevittük végül, vagy miért nincsen ott? Mindenki nagy izgalomba jött, mert jól tudtuk, h Tomit kint hagytuk levegőzni. Amint közeledünk az ajtónkhoz, Ovi cica (vagyis a bestelen macska, akit sajnos nem tudtam soha megszeretni) ugrik ki a konyhánk nyitott ablakán. Rosszat sejtve, erősen nagy izgalomban rohanunk be, hááát, ott a kalitka a földön, a konyhaablak alatt, a magok szétszórva, a víz kifolyva, a rudak összevissza benne... Szegény Tomi pedig ott lihegett a földre lapulva.

Gyorsan rendbetettük a kalitkát, becsuktuk az ablakot, és ott vigasztalták egy ideig Tomit, majd felfegyverkeztek Tibike kardjaival, s elindultak hátra a kertbe, hogy "Ovi cicát most jól megverjük"- mondta Tibor. "Ez nem visszes, Tomi szinte meg_alt!" - mondta Jutka. Zsuzsi nem mondott semmit, de csóré fenékkel csatlakozott a csapathoz.

Ettől kezdve Tomira jobban vigyáztunk, csak akkor tettük ki, amikor mi magunk is a közelben voltunk... Majd eljött a nyári vakáció és Tomit elköltöztettük Sárosra. Az utazás is kissé kalandosra sikerült, mert Tibor csak úgy betette a hátsó székre, s az első nagyobb féknél szegény Tomi beköltözött a két ülés közé. Megtelt kölesmaggal az autó, Apa nem kis bosszúságára. (Csak Tiborral ketten voltunk, amikor Tomit költöztettük a nyaralóhelyére.)

Sároson Tomi roppant jól érezte magát. Éjszakára és a délutáni pihenőre bevittük a verondára, s a kalitkáját a függönytartóra akasztottuk fel, mert a cicákon kívül még féltettem a lelkes gyerekcsapattól, nehogy kiengedjék, s föltétlen olyan helyre akartam tenni, ahol nem érik el. :) A verondának 3 oldalán ablakok vannak, onnan fák, lombok és levelek látszanak, behallatszik a madárcsicsergés a nagy természetből. Tomi rengeteget énekelt hajnalonként is, délutánonként is.

Nappal pedig a szilvafán volt a kalitka helye, ott lógott egy kampón. A közelben egy eperfa (fekete), ahová szezonban rengeteg madár jár eprészni: mátyásmadár, csuszka, harkály, hogy a verebekről s az egyebekről ne is szóljak. Tominak folyton futkorásznia kellett jobbra-balra és énekelni. Csak akkor lett kissé lazább a tempó, amikor az eper letűnt, akkor többet tollászkodott, de nem vészesen sokat.

Egyik hétvégén mindenki Martonosba utazott 3 éjszakára, akkor magunkkal kellett vigyünk. S mint az elején, amikor hozzánk került, itt is keveset evett, ijedezett...


Egy majd2 hónapos vakáció után hazajöttünk Sárosról. Itthon Tomi pontosan úgy viselkedett, mint amikor először hoztuk: félénk volt, csendes, alig mozdult, alig evett.

Folyt köv.

Varázslat

Jutka lánykám ma egy jó nagy száraz fenyőágat talált a kertben. Azt mondta, hogy varázspálca és elkezdett varázsolni. Először Tibor felé hadonászott és mormolta (vagy kiabálta) a varázsigét:
-Ablaka-ablaka, lejél béka!
Utána Zsuzsi felé:
-Ablaka-ablaka, lejél vadállat!
Végül következtem én:
-Ablaka-ablaka, lejél boldog!

Minek nevezzelek?

Jutka hangját hallom a szomszéd szobából:

-Tibikee!!!?!?! Tibike?!?!
-Nem Tibike vagyok!
-Tibol! Allod? Tibol!?!?!
-...
-Tibi nindzsa?!
-Nem Tibinindzsa, Teeee!! TI-NI nindzsa!
-Jó na, akkol Tini Nindzsa... sértődött meg Jutka...

Szerda délután

Ma hárman mentünk a suliba Tibor után. Vittem Zsuzsit a hátamon, Jutkát kézenfogva, ti. ő most beteg és nem vittük oviba. Persze későre sikerült elindulni, ezért felültünk egy 25-ös trolira. Szerencsére nem késtünk el!

Aztán hazafelé gyalog jöttünk, mert nagyon tavaszias meleg volt, kellemes volt a séta. Tibor nagy lázba volt, nem győzte mesélni, hogy miket tanultak ma a bálnáról, a gyilkos bálnáról, a karszárnyú delfinről (ez is gyilkosbálna), a császárpingvinről, az óriásbálnáról, a fókáról, az elefántfókáról, a rozmárról, majd holnap is lesz valami nagyon érdekes, amit nagyon várnak. És hűűű-ha, hogy ez mennyire tetszene a biológus-Botinak és Lacának!! El is fogja mesélni majd nekik - ha addig el nem felejti. :))

A Deák Ferencz utcában észreveszem a kis bódét, amin írja: "Coffee TO GO". Átlátszó a bódé, hogy az ember láthassa, hogyan készül a finom kávé és jól megkívánhassa.
-Na, én itt veszek egy kávét, s hazafelé megiszogatom - mondom én.
-Óóóó, Anya!! Te annál SOKKAL finomabb kávét tudsz főzni magadnak otthon! - hallom vissza a fiamtól, saját álláspontomat, ami az útszéli pizzákat, pereceket, s egyéb gyermekek által megkívánt dolgokat illeti.
-Ja!?! - szeppenek meg - fiam, Neked teljesen igazad van... nyeldeklem csepegő nyálamat és hősiesen otthagyom a guszta kávét.

Hazaérünk, kézmosás, kajamelegítés, ebéd...
Valahol az ebédrekészülődés időszakában cseng a telefonom, hozza Zsuzsi, h cseng. Egy helyi szám. Felveszem:
-Bună ziua, suntem de la 112, ce problemă aveți? (Jó napot kívánok, az 112-től hívjuk, van valami problémája?)
(Ajajajjjj - ezt csak gondolom)
-Nu am nici o problemă... sűrű bocsánatkérés, a gyerek játszott a telefonnal... bláblá... Nézem a híváslistát, tényleg hívtam a segélyhívást.... óóó... Istenemsegíts, nem akartam!!! Zsuzsiiii!!

Ebéd után megnézünk két részt a youtube-on a Gryllusos maszkabálból (a teknősbékát és a skótot választották), majd Tibike kérlelésének engedve megnézzük, hogy a Hanni apukájáék mit csináltak Afrikában, s ez elég is volt ahhoz, h kifussunk időből... Jutkával feküdtünk egymás mellett, ő megmondta, h nem fog aludni, mert "nem vajok álmos". Zsuzsi jött-szopott-ment, jött-szopott-ment, jött-szopott-ment és jött-szopott-ment. Időnként hancúroztak egyet Jutkával, nagyon jól szórakoztak... Egyszercsak kérdem Jutkától:

-Jucus, ebből hogy lesz alvás?
-SE ON - ez volt a válasz.

Fél 5 után teljesen váratlanul elaludt Zsuzsi. Akkor kivonultam a konyhába, h végre megfőzzem magamnak azt a sokkal finomabb kávét. Jöttek Tibor és Jutka uzsonnázni, megettük felét a ma sült kenyerünknek, mert túl finom volt. Bejövök végre kávézni, mire észreveszem Jutka felpiszkálja Zsuzsit, az bőgve felébred.

Namármost van egy nagyfiam, aki elvárná, h vele legózzak vagy neki olvassak vagy végre csináljunk valamit. Egy hullafáradt-nem-aludt lányom és egy túlkevesetaludt másik lányom....

Apa hazaért, mielőtt begolyóztam volna, most pedig, h ezt leírtam, öltözök és megyek egy fél órát sétálgatni, Apával addig megvacsoráznak. ha ittmaradnék vacsorára, abból csak veszekedés lenne... Jutka már nekiment az ajtófélfának, olyan szinten van...

Elmentem sétálni, pá!