Egyik este nagyon sóhajt Tibike és azt mondja:
-Alig várom, h kikeljék a kicsi testvérem!
Na, tisztáztuk, h nem kikel, hanem megszületik. És jött a kérdés, amit Jutka születésekor már sokszor megbeszéltünk, de úgy látszik, h elfelejtette:
-Hogy jön ki a hasadból a baba?
-Hát van egy kijárat, és ott ő kibújik.
-A kicsibabák megkapják a kijáratot és ügyesen kibújnak, de mikor megnőnek, akkor elfelejtik. Én is elfelejtettem már.
(És több kérdés nem is érkezett ebben a témakörben... legalábbis egyelőre.)
2012. március 31., szombat
Testvérek száma...
Egy szép, nyugis szombat este Apa elvitte Jutkát lefektetni, mert álmosabb volt, mint éhes. Tibikével ketten maradtunk a konyhában, a vacsora utolsó falatjainál tartottunk már és közben beszélgettünk.
-Te Anya! Én azt szeretném, h három testvérem legyen.
-Melyik hátom, Te?
-Hát Jutka, aki a pocakodban van és még egy.
-S hát miért legyen annyi?
-Hogy ne férjünk a Volvoban!
(Kicsit meglepődtem, de vettem a lapot és folyt tovább a beszélgetés.)
-Akkor milyen autót vegyünk?
-Hát egy Sharant.
-Az hét személyes.
-És ha abban sem férünk?
-Akkor mit vegyünk?
-Hát egy Vivarot.
-Jó.
-És ha még születik egy gyerekünk, akkor egy egész nagy buszt kell vegyünk!
-Hát akkor igen.
-De anya, ha annyi gyerekünk születik ahány hely van a buszban s még egyel több, akkor mit csinálunk?
-Hát akkor villamost veszünk!
Ekkorra már elég iazgatott lett a gyerek, szeme ragyogott, hangja hangosodott és egyre lelkesedett!
-De ha már abba sem férünk, anya, akkor gyalog kell menjünk!
-Hát akkor igen.
-És akkor az emberek mondanák az utcán: "né mennyi gyermeket visznek! né mennyi gyermeket visznek"!
S közben nagyon jól szórakozott a gyerek, hogy micsoda jó dolgot talált ki. :)
Akkor feltettem a fogas kérdést:
-De te Tibike, ha annyian lennénk, akkor hol aludnánk? Nincs is annyi ágyunk!
-Hát szivacsokat tennénk a földre, még a földön is aludnánk!
-És akkor én hol aludnék? Mert mindenki mondaná: "én anyával alszom! én anyával alszom!"
-Hát tudod, én lennék a legnagyobb és én is kiabálnék: "én alszom anyával!"
Akkor a gyerek variálta tovább:
-De Anya! Nem férnénk a fürdőkádban! Egyesével kéne fürödjünk! Először én, azután Jutka. De Jutkának apa más vizet kéne fogjon, mert én annyit fürödnék, míg a víz egészen kihűlne!
-Már reggeli után neki kéne fogjunk a fürösztésnek, h estig minden gyermeket megfürösszünk!
...na így folyt a szombat esti beszélgetés :)
-Te Anya! Én azt szeretném, h három testvérem legyen.
-Melyik hátom, Te?
-Hát Jutka, aki a pocakodban van és még egy.
-S hát miért legyen annyi?
-Hogy ne férjünk a Volvoban!
(Kicsit meglepődtem, de vettem a lapot és folyt tovább a beszélgetés.)
-Akkor milyen autót vegyünk?
-Hát egy Sharant.
-Az hét személyes.
-És ha abban sem férünk?
-Akkor mit vegyünk?
-Hát egy Vivarot.
-Jó.
-És ha még születik egy gyerekünk, akkor egy egész nagy buszt kell vegyünk!
-Hát akkor igen.
-De anya, ha annyi gyerekünk születik ahány hely van a buszban s még egyel több, akkor mit csinálunk?
-Hát akkor villamost veszünk!
Ekkorra már elég iazgatott lett a gyerek, szeme ragyogott, hangja hangosodott és egyre lelkesedett!
-De ha már abba sem férünk, anya, akkor gyalog kell menjünk!
-Hát akkor igen.
-És akkor az emberek mondanák az utcán: "né mennyi gyermeket visznek! né mennyi gyermeket visznek"!
S közben nagyon jól szórakozott a gyerek, hogy micsoda jó dolgot talált ki. :)
Akkor feltettem a fogas kérdést:
-De te Tibike, ha annyian lennénk, akkor hol aludnánk? Nincs is annyi ágyunk!
-Hát szivacsokat tennénk a földre, még a földön is aludnánk!
-És akkor én hol aludnék? Mert mindenki mondaná: "én anyával alszom! én anyával alszom!"
-Hát tudod, én lennék a legnagyobb és én is kiabálnék: "én alszom anyával!"
Akkor a gyerek variálta tovább:
-De Anya! Nem férnénk a fürdőkádban! Egyesével kéne fürödjünk! Először én, azután Jutka. De Jutkának apa más vizet kéne fogjon, mert én annyit fürödnék, míg a víz egészen kihűlne!
-Már reggeli után neki kéne fogjunk a fürösztésnek, h estig minden gyermeket megfürösszünk!
...na így folyt a szombat esti beszélgetés :)
2012. március 5., hétfő
Gyerekszáj történetek - Medgyesen töltött hosszú hétvége
Medgyesre már csütörtök délután elutaztunk hárman, én és a két gyerek. Ja és a harmadik gyerek is, nagyon kiszolgáltatott lévén szegényke :D
Mivel éppen március elseje volt, Tibike vitt nagymamának egy hóvirág alakú márciuskát és egy gyönyörű rajzot. Ez a rajz 3 arcot ábrázolt, tiszta egyformák, csak méretbeli eltérések vannak közöttük. Középen a legnagyobb Csanna, balfelől kicsit kisebb Csapja és a jobb szélén a legkisebb Laca. Ez volt az ajándék Nagymamának :D
Röviden: csütörtökön megérkeztünk mi, Laca már ott volt, ő az egész hetet ott töltötte, pénteken délután odaért Boró is Bálintkával. Szombaton délelőtt kimentünk Sárosra, ahol a névadó sár éppen ott volt, mindenhol... (ahol nincsen aszfalt,) de hát az udvaron-kertben nincsen, hálistennek...
Amíg csak Laca volt még ott, Csanna szélforgót készített neki. Kettőt is. Aztán Laca szaladgált velük, megállapította, hogy egyik sebességebbül pörög, mint a másik.
Másik napon sütöttek valami kekszfélét. Köteményt kötöttek és süteményt sütöttek - állapította meg Lacuska.
Tibike pénteken s szombatn sem volt hajlandó lefeküdni délután. Ilyenkor elnyűgösödik egy idő után. Délután 6 körül szerettük volna kivinni a gyerekeket levegőzni, de Tibike hisztizni kezdett, h nem akar kimenni, unja az öltözködést, stbstb... láthatóan ez volt a fáradtság kiütközése. Kezdem vigasztalgatni, megértően, mert hát ugye fáradt a gyerek... de egyre türelmetlenebb lettem, mert semmi nem hatott a hisztire. És akkor így szidtam:
-Mikor fejezed már be? Már egy fél órája imádkozom Neked, s Te még mindig bőgsz!
Jött a sértődött válasz:
-Nem is imádkozol, Anya, mert az imádság szépen van, Te pedig csúnyán beszélsz!
(mennyire tudja, hogy kell leszerelni anyát... )
Tibikétől azt is megtudtuk a hétvége folyamán, hogy Nagymama nagyon futkékony, mert mindig csak azt mondja, hogy "lefutok a Mădălina-ba".
Magyarázat: ha valami elfogy, akkor Nagymama lemegy a közeli, Mădălina nevű üzletbe.
Jól telt a hétvége, főleg a nagyfiúknak :)
Ők ti. az IKEA-s fasínekkel nagyon jó sínpályákat raktak ki és mindegyre Thomas-ékat játszodták el. Mi a "kicsiket" őríztük, (Jutkát és Bálintkát), akiknek nagy buli lett volna a pálya szétszedése. Elég nagy strapa 4 gyermeket (és 4 felnőttet) egy 3szobás blokklalásban tartani, még sok kimenővel is.
De nem baj, mert jön a nyár, s kiülünk Sárosra! Ott aztán a kertben elférnek, sőt, még jónéhány gyermek elférne. (Elvégre még osztálykirándulás is sátorozott az udvarunkon valamikor. - jut eszembe...)
Mivel éppen március elseje volt, Tibike vitt nagymamának egy hóvirág alakú márciuskát és egy gyönyörű rajzot. Ez a rajz 3 arcot ábrázolt, tiszta egyformák, csak méretbeli eltérések vannak közöttük. Középen a legnagyobb Csanna, balfelől kicsit kisebb Csapja és a jobb szélén a legkisebb Laca. Ez volt az ajándék Nagymamának :D
Röviden: csütörtökön megérkeztünk mi, Laca már ott volt, ő az egész hetet ott töltötte, pénteken délután odaért Boró is Bálintkával. Szombaton délelőtt kimentünk Sárosra, ahol a névadó sár éppen ott volt, mindenhol... (ahol nincsen aszfalt,) de hát az udvaron-kertben nincsen, hálistennek...
Amíg csak Laca volt még ott, Csanna szélforgót készített neki. Kettőt is. Aztán Laca szaladgált velük, megállapította, hogy egyik sebességebbül pörög, mint a másik.
Másik napon sütöttek valami kekszfélét. Köteményt kötöttek és süteményt sütöttek - állapította meg Lacuska.
Tibike pénteken s szombatn sem volt hajlandó lefeküdni délután. Ilyenkor elnyűgösödik egy idő után. Délután 6 körül szerettük volna kivinni a gyerekeket levegőzni, de Tibike hisztizni kezdett, h nem akar kimenni, unja az öltözködést, stbstb... láthatóan ez volt a fáradtság kiütközése. Kezdem vigasztalgatni, megértően, mert hát ugye fáradt a gyerek... de egyre türelmetlenebb lettem, mert semmi nem hatott a hisztire. És akkor így szidtam:
-Mikor fejezed már be? Már egy fél órája imádkozom Neked, s Te még mindig bőgsz!
Jött a sértődött válasz:
-Nem is imádkozol, Anya, mert az imádság szépen van, Te pedig csúnyán beszélsz!
(mennyire tudja, hogy kell leszerelni anyát... )
Tibikétől azt is megtudtuk a hétvége folyamán, hogy Nagymama nagyon futkékony, mert mindig csak azt mondja, hogy "lefutok a Mădălina-ba".
Magyarázat: ha valami elfogy, akkor Nagymama lemegy a közeli, Mădălina nevű üzletbe.
Jól telt a hétvége, főleg a nagyfiúknak :)
Ők ti. az IKEA-s fasínekkel nagyon jó sínpályákat raktak ki és mindegyre Thomas-ékat játszodták el. Mi a "kicsiket" őríztük, (Jutkát és Bálintkát), akiknek nagy buli lett volna a pálya szétszedése. Elég nagy strapa 4 gyermeket (és 4 felnőttet) egy 3szobás blokklalásban tartani, még sok kimenővel is.
De nem baj, mert jön a nyár, s kiülünk Sárosra! Ott aztán a kertben elférnek, sőt, még jónéhány gyermek elférne. (Elvégre még osztálykirándulás is sátorozott az udvarunkon valamikor. - jut eszembe...)
95%, hogy lány
Ezt mondta ma a nődoki, aki a 12. héten még fiúra fogadott volna.
Ma, a 17+2 -es vizsgálaton pedig megállapította, h biza tévedett volna, mert ez nagyonis lánynak néz ki.
Az én elméletem szerint: Tibikével gyönyörű volt az arcbőröm a terhesség alatt, Jutkával pedig jó pattanásos, főleg az állam körül. Egyéb különbség nem volt a két terhesség között, de nagyon nem is lehetett, mert a pocaknövésen kívül mást nem vettem észre, nem voltam rosszul, stbstb. Úgy látszik, nekem a teherbeesés ment nehezen, utána minden karikacsapás-szerűen folytatódott.
A 12. heti vizsgálaton a doki "talán fiú"-t mondott, mert valami hosszút látott. És nem stimmelt az elméletem, a pattanásos arcbőrrel, mert most sem tudok szabaduli tőlük. És láss csodát: mostanra "megnőiesedett" a pocaklakó :)
Nem mintha nem lenne tökmindegy, csak meg akartam örökíteni a dolgok alakulását.
Nos, akihez még nem jutott volna el az infó, az megtudja most: augusztusban 5-ön leszünk. Vicces, hogy a meglepetésbabánk éppen Apa szülinapjára, augusztus 9-ére van kiírva.
Innen tovább kéretik drukkolni, h továbbra is minden rendben legyen, fiú/lány... tökmindegy, csak az egészség... ugyebár?
PS: lánynév javaslatokat szívesen fogadunk. :)
Kiegészítés: közben hazaért Tibike az oviból és csaódottan vette tudomásul, h ismét huga lesz. Ő nagyon fiút várt, hiszen "fiútestvérem még nincsen". A mai hírre...
-elkerekedett a szeme
-elkerekedett a szája és azt mondta, hogy: óóóóóóóóóóóóóóóóó.
-majd: Nem baj, mert hátha még lesz egy testvérem és az fiú lesz!
Nekem úgy tűnik, h Tibike nem egészen érti, h tőlünk független ez a dolog. Azt hiszi, h mi akartuk így, megrendeltük, vagy nemtom...
Ma, a 17+2 -es vizsgálaton pedig megállapította, h biza tévedett volna, mert ez nagyonis lánynak néz ki.
Az én elméletem szerint: Tibikével gyönyörű volt az arcbőröm a terhesség alatt, Jutkával pedig jó pattanásos, főleg az állam körül. Egyéb különbség nem volt a két terhesség között, de nagyon nem is lehetett, mert a pocaknövésen kívül mást nem vettem észre, nem voltam rosszul, stbstb. Úgy látszik, nekem a teherbeesés ment nehezen, utána minden karikacsapás-szerűen folytatódott.
A 12. heti vizsgálaton a doki "talán fiú"-t mondott, mert valami hosszút látott. És nem stimmelt az elméletem, a pattanásos arcbőrrel, mert most sem tudok szabaduli tőlük. És láss csodát: mostanra "megnőiesedett" a pocaklakó :)
Nem mintha nem lenne tökmindegy, csak meg akartam örökíteni a dolgok alakulását.
Nos, akihez még nem jutott volna el az infó, az megtudja most: augusztusban 5-ön leszünk. Vicces, hogy a meglepetésbabánk éppen Apa szülinapjára, augusztus 9-ére van kiírva.
Innen tovább kéretik drukkolni, h továbbra is minden rendben legyen, fiú/lány... tökmindegy, csak az egészség... ugyebár?
PS: lánynév javaslatokat szívesen fogadunk. :)
Kiegészítés: közben hazaért Tibike az oviból és csaódottan vette tudomásul, h ismét huga lesz. Ő nagyon fiút várt, hiszen "fiútestvérem még nincsen". A mai hírre...
-elkerekedett a szeme
-elkerekedett a szája és azt mondta, hogy: óóóóóóóóóóóóóóóóó.
-majd: Nem baj, mert hátha még lesz egy testvérem és az fiú lesz!
Nekem úgy tűnik, h Tibike nem egészen érti, h tőlünk független ez a dolog. Azt hiszi, h mi akartuk így, megrendeltük, vagy nemtom...
2012. február 22., szerda
Jutka
Hááát, szegény kis csajom a háttérbe van szorulva rendesen, de megsúgom, hogy csak ezen a blogon van így, a gyakorlatban nagyon nem. Majdnem másfél éves, egész pontosan 1 éves és 4 és fél hónapos, és még nem is nagyon írtam Róla. Egyszer bemutathatnám. Például pár szóban most. :)
Baba korában...
vagy szopott, vagy üvöltött. De ugyebár a Tibike szoptatása nem úgy sikerült, ahogy elterveztem, ezért azt gondoltam, h nem érdekel mi az ára: én szoptatok!
Csak egy hétig keltem éjszaka fel a lányhoz, annyiszor óhajtotta éjszaka is az odabújást, hogy egyszerűen képtelen voltam annyiszor talpra állni. De nem csak a talpraállás a gond ilyenkor: felveri az ember a munkábajáró házurát, az ovibajáró nagyfiát... Jobbnak láttuk máshogy megoldani ezt. A megoldás az lett, h összetaszítottunk két ágyat és így ... egy fél szobányi ágyon elfért az egész család. Mai napig így alszunk. Tibike legbelül. Egész pontosan a nagyhalom plüssállat legbelül és mellettük-közöttük Tibike.
Azután következünk mi ketten Jutkával, a sorrend függ a szoptatástól.
Apa legkívül. Ez volt az egyetlen hozzáfűznivalója az együttalváshoz: lehessen ő legkívül. :)
Az együttalvásos szoptatásról csak áradozni tudok. Az ember nem felébred ezerszer, hanem csak kómásan kinyitja a szemét, betömi a nyávógó gyerek száját és mindenki tovább alszik. Az anyukának nem kell lábraállni és felébredni. A baba olyan gyorsan kapja, h nincsen ideje megébredni és dühbe gurulni, h aztán hosszú percekig kelljen vigasztalni. A nagytesó sem nagyon féltékeny, hiszen ő is odabújhatott a csládhoz. Biztosan nem jut eszembe minden előny, de ezek a legfontosabbak.
Reggel nem emlékszünk, hogy hány is tkp az az ezer, de hát kit érdekel. Az már annál inkább, hogy reggel mindenki pihent.
Hátrány: mindenki, aki ezt megtudja (szomszéd, rokon, vagy csak a játszótéren a szupernayu), kiosztja az észt, hogy micsoda elkényeztetés, majd meglátom, h nem fogom tudni kirakni. Úgyis az lesz a végee, h drasztikus módszerekkel írtjuk ki a gyerekeket a hitvesi ágyból. Szóval ezeket végig kell hallgatni. Általában minden "jótanácsot" unok, és ez az együttalvás téma, ez nagyon vonzza azokat a bizonyos idézőjeles jótanácsosztókat.
Na szóval nonstopszoptatás folyt kb 4 hónapig tutti. Négy hónaposan talán egy kicsikét lazább lett, aztán fél éves volt Jutka, amikor rájöttem, h bizony már van olyan, hogy eltelik 15-20 perc azzal, hogy egyedül elmatat a játékaival.
Enni elég későre kezdett el. Fél évig, sőt, 6 és fél hónapig kizárólag csak szopit kapott. Aztán kezdődtek a pépek. Eléggé kétségbe estem, hogy a lányka semmit sem akar enni, de aztán rájöttem, hogy megeszi ő, csak ne adjak pépet, azt útálna, adjak darabokat, azt a kis kezével ő maga teszi a szájába és úgy megeszi. Azóta is elég disznó módon eszik, de igazán nem panaszkodhatok, jóétvágyú kicsi léányka, nem válogat, nagyjából mindent megeszik.
Egyéves korára annyira kis csendes baba lett, hogy nem igazán akartam hinni a szememnek.
Nagyon szééép, aranyos, kedves, stb. Objektív anyai véleényem szerint...
Ha Zalán ideadja majd azt a jólsikerült fotót, akkor majd felteszem, h mindenki megcsodálhassa :)
Most a legújabb az, hogy a "csöcsöncsüngő" lányomat szombaton reggel 10-kor megszoptattam, majd elmentünk Homoródra. Lásd a multkori bejegyzést. Vasárnap délután 4kor visszaértünk, és a lányka nagyon örült nekünk, tapsolt, kacagott, rittyegtetett, de nem kért szopit. Azóta nem is adtam. Nagyon ritkán jutott eszébe, de nagyon könnyű leszerelni.
Cuci barátnémnak volt igaza: nagyon önnyű lesz, ha határozott leszel. A hugom is megmondta: a legelső lépés az, hogy én nagyon határozottan el kell döntsem, hogy tényleg le akarom szoktatni.
Nos, az igazság az, hogy én tkp csak az éjszakairól akartam leszoktatni, pontosabban reménykedtem, h arról le tudjuk. Hogy ez így fog alakulni, azt nem tudtam.
Tehát az elmúlt hétvégét, ha még nem lelkendeztem róla eleget, nagyon szok szempontból jól sült el.
Megadta a löketet a szopi abbahagyásához.
És arról még nem is beszéltem, hogy Tibikének, nekem és a kettőnk kapcsolatának mennyire-de-mennyire jó volt ez a kis együttlét. Tehát mindenki jól járt! :)
Most így utólag jöttem rá, hogy a cím ez kellett volna legyen: Jutka szoptatásának története. :)
Baba korában...
vagy szopott, vagy üvöltött. De ugyebár a Tibike szoptatása nem úgy sikerült, ahogy elterveztem, ezért azt gondoltam, h nem érdekel mi az ára: én szoptatok!
Csak egy hétig keltem éjszaka fel a lányhoz, annyiszor óhajtotta éjszaka is az odabújást, hogy egyszerűen képtelen voltam annyiszor talpra állni. De nem csak a talpraállás a gond ilyenkor: felveri az ember a munkábajáró házurát, az ovibajáró nagyfiát... Jobbnak láttuk máshogy megoldani ezt. A megoldás az lett, h összetaszítottunk két ágyat és így ... egy fél szobányi ágyon elfért az egész család. Mai napig így alszunk. Tibike legbelül. Egész pontosan a nagyhalom plüssállat legbelül és mellettük-közöttük Tibike.
Azután következünk mi ketten Jutkával, a sorrend függ a szoptatástól.
Apa legkívül. Ez volt az egyetlen hozzáfűznivalója az együttalváshoz: lehessen ő legkívül. :)
Az együttalvásos szoptatásról csak áradozni tudok. Az ember nem felébred ezerszer, hanem csak kómásan kinyitja a szemét, betömi a nyávógó gyerek száját és mindenki tovább alszik. Az anyukának nem kell lábraállni és felébredni. A baba olyan gyorsan kapja, h nincsen ideje megébredni és dühbe gurulni, h aztán hosszú percekig kelljen vigasztalni. A nagytesó sem nagyon féltékeny, hiszen ő is odabújhatott a csládhoz. Biztosan nem jut eszembe minden előny, de ezek a legfontosabbak.
Reggel nem emlékszünk, hogy hány is tkp az az ezer, de hát kit érdekel. Az már annál inkább, hogy reggel mindenki pihent.
Hátrány: mindenki, aki ezt megtudja (szomszéd, rokon, vagy csak a játszótéren a szupernayu), kiosztja az észt, hogy micsoda elkényeztetés, majd meglátom, h nem fogom tudni kirakni. Úgyis az lesz a végee, h drasztikus módszerekkel írtjuk ki a gyerekeket a hitvesi ágyból. Szóval ezeket végig kell hallgatni. Általában minden "jótanácsot" unok, és ez az együttalvás téma, ez nagyon vonzza azokat a bizonyos idézőjeles jótanácsosztókat.
Na szóval nonstopszoptatás folyt kb 4 hónapig tutti. Négy hónaposan talán egy kicsikét lazább lett, aztán fél éves volt Jutka, amikor rájöttem, h bizony már van olyan, hogy eltelik 15-20 perc azzal, hogy egyedül elmatat a játékaival.
Enni elég későre kezdett el. Fél évig, sőt, 6 és fél hónapig kizárólag csak szopit kapott. Aztán kezdődtek a pépek. Eléggé kétségbe estem, hogy a lányka semmit sem akar enni, de aztán rájöttem, hogy megeszi ő, csak ne adjak pépet, azt útálna, adjak darabokat, azt a kis kezével ő maga teszi a szájába és úgy megeszi. Azóta is elég disznó módon eszik, de igazán nem panaszkodhatok, jóétvágyú kicsi léányka, nem válogat, nagyjából mindent megeszik.
Egyéves korára annyira kis csendes baba lett, hogy nem igazán akartam hinni a szememnek.
Nagyon szééép, aranyos, kedves, stb. Objektív anyai véleényem szerint...
Ha Zalán ideadja majd azt a jólsikerült fotót, akkor majd felteszem, h mindenki megcsodálhassa :)
Most a legújabb az, hogy a "csöcsöncsüngő" lányomat szombaton reggel 10-kor megszoptattam, majd elmentünk Homoródra. Lásd a multkori bejegyzést. Vasárnap délután 4kor visszaértünk, és a lányka nagyon örült nekünk, tapsolt, kacagott, rittyegtetett, de nem kért szopit. Azóta nem is adtam. Nagyon ritkán jutott eszébe, de nagyon könnyű leszerelni.
Cuci barátnémnak volt igaza: nagyon önnyű lesz, ha határozott leszel. A hugom is megmondta: a legelső lépés az, hogy én nagyon határozottan el kell döntsem, hogy tényleg le akarom szoktatni.
Nos, az igazság az, hogy én tkp csak az éjszakairól akartam leszoktatni, pontosabban reménykedtem, h arról le tudjuk. Hogy ez így fog alakulni, azt nem tudtam.
Tehát az elmúlt hétvégét, ha még nem lelkendeztem róla eleget, nagyon szok szempontból jól sült el.
Megadta a löketet a szopi abbahagyásához.
És arról még nem is beszéltem, hogy Tibikének, nekem és a kettőnk kapcsolatának mennyire-de-mennyire jó volt ez a kis együttlét. Tehát mindenki jól járt! :)
Most így utólag jöttem rá, hogy a cím ez kellett volna legyen: Jutka szoptatásának története. :)
2012. február 20., hétfő
Csanna shoppingol
(Ezt a bejegyzést főleg azért írom, h nehogy valaki rossz véleményt alakítson a fiamról, amiért nem akart a nagy pályán sízni.)
Csannánál kitört egy kis szakmai ártalom, de szerintem, a Waldorf-párti fejemmel mondom ezt, ennek az ilyen formája belefér. Én magam is meglepődtem a dolgon. (Aki nem tudná, Csanna matektanárnéni volt, míg nyugdíjba nem volnult.)
Medgyesen Tibike egy veder játék építőkockát kirakott, az volt az ő boltja, és "gyere nagymama vásárolj!" Nagymama ment is hűségesen, cseresznyét, salátát és mindent vett. Egyikből többet, másikból kevesebbet. Tibike addig nyomkodta Csapja őshonos rádióján a gombokat, míg kinyílt az ajtója (ahová a kazettát kellett betenni, amikor még műlödött az a része is). Az volt a kasszagép, ami úgy kipattant. Megmondta, h 8 lej, vagy 13 lej vagy éppen mennyi. Csanna a markába nyomta a levegőpénzt és ment minden, mint a karikacsapás...
Az a bizonyos szakmai ártalom ez a boltos játék közben tört elő.
-Gyere Nagymama vásárolj valamit!
-Narancsot kérek!
-Mennyit?
-Annyit, h ahányan vagyunk, mindenkinek jusson egy.
-Hát Jutka egy, Csapja kettő, Anya három, Te vagy négy és én vagyok öt. Ötön vagyunk, Nagymama.
-Jó, akkor öt narancsot kérek!
(Jutka a másik szobában aludt, Csapja nem volt otthon, tehát nem lehetett mindenkire ránézni.)
-Gyere Nagymama vásárolni!
-Barackot kérek!
-Mennyit?
-Annyit, h mindenkinek kettő jusson!
A gyerek mit elmélkedett magában, mit nem, egyszercsak azt mondta, hogy:
-Akkor tízet adok!
Egyik következő alkalomkor valamire 9 lejt kért a boltosbácsi.
-Nekem csak 10 lejesem van, boltosbácsi, kérem adjon vissza!
-Jó!
-Na, mennyit ad vissza, boltos bácsi?
-Hát egy lejt!
Még volt egy ilyen visszaadásos próbálkozás, de 10 lejből kellett volna visszaadnia, amikor 8 lejbe került a dolog, de az már nem sikerült.
Teljesen ledöbbenve hallgattam a shoppingolási akciót, ti én soha még számolni sem tanítottam a fiamat. Most számol valameddig, felismeri a számjegyeket, és ezek szerint ért is valamit belőle.
Csannánál kitört egy kis szakmai ártalom, de szerintem, a Waldorf-párti fejemmel mondom ezt, ennek az ilyen formája belefér. Én magam is meglepődtem a dolgon. (Aki nem tudná, Csanna matektanárnéni volt, míg nyugdíjba nem volnult.)
Medgyesen Tibike egy veder játék építőkockát kirakott, az volt az ő boltja, és "gyere nagymama vásárolj!" Nagymama ment is hűségesen, cseresznyét, salátát és mindent vett. Egyikből többet, másikból kevesebbet. Tibike addig nyomkodta Csapja őshonos rádióján a gombokat, míg kinyílt az ajtója (ahová a kazettát kellett betenni, amikor még műlödött az a része is). Az volt a kasszagép, ami úgy kipattant. Megmondta, h 8 lej, vagy 13 lej vagy éppen mennyi. Csanna a markába nyomta a levegőpénzt és ment minden, mint a karikacsapás...
Az a bizonyos szakmai ártalom ez a boltos játék közben tört elő.
-Gyere Nagymama vásárolj valamit!
-Narancsot kérek!
-Mennyit?
-Annyit, h ahányan vagyunk, mindenkinek jusson egy.
-Hát Jutka egy, Csapja kettő, Anya három, Te vagy négy és én vagyok öt. Ötön vagyunk, Nagymama.
-Jó, akkor öt narancsot kérek!
(Jutka a másik szobában aludt, Csapja nem volt otthon, tehát nem lehetett mindenkire ránézni.)
***
-Gyere Nagymama vásárolni!
-Barackot kérek!
-Mennyit?
-Annyit, h mindenkinek kettő jusson!
A gyerek mit elmélkedett magában, mit nem, egyszercsak azt mondta, hogy:
-Akkor tízet adok!
***
Egyik következő alkalomkor valamire 9 lejt kért a boltosbácsi.
-Nekem csak 10 lejesem van, boltosbácsi, kérem adjon vissza!
-Jó!
-Na, mennyit ad vissza, boltos bácsi?
-Hát egy lejt!
***
Még volt egy ilyen visszaadásos próbálkozás, de 10 lejből kellett volna visszaadnia, amikor 8 lejbe került a dolog, de az már nem sikerült.
Teljesen ledöbbenve hallgattam a shoppingolási akciót, ti én soha még számolni sem tanítottam a fiamat. Most számol valameddig, felismeri a számjegyeket, és ezek szerint ért is valamit belőle.
Hétvégi kaland, sízéssel
Az úgy kezdődött, h amikor Bakibébi telefonált, h Homoródon lesz ez a sízés, akkor Tibi már rég tudta, hogy ő azon a 7végén Budapesten lesz Dream Theater koncerten, a jegye is megvolt már rég.
Tehát Baki telefonált, hogy ezen a hétvégén megy a nagycsapat Homoródra.
Előszöris 1-2 órát keseregtem, hogy milyen kár, hogy nem tudok elmenni. Mert Tibi elviszi az autót, mert két gyerekkel nem tudok elbánni, főleg, h Jutka még nem is jár, tehát őt vagy bent tartom, vagy kint a hátamon. Tehát volt néhány nagyon jó okom nem menni. De persze kívánkoztam nagyon. Néhány óra kesergés és önsajnálat után elkezdtem azon gondolkodni, hogy tudnám megoldani a dolgot. Első lépés az lett, hogy még aznap elkezdtük a "nincsen már éjszakai szopi" nevű őrpjektet. Este szophatott és reggel, közben nem. Éjszaka Tibi volt szolgálatos. Eredmény: sokkal könnyebben ment, mint amire mi számítottunk. :)
És akkor azon a héten szerdán kezdődött az igazi kaland. Szerdán este, az egész család elrobogtunk Medgyesre, majd csütörtök hajnlaban Tibi visszajött, neki ti. munkanap volt a csütörtök. Ő csütörtökön elvonult Budapestre, pénteken megnézte a nagy koncertet, szombaton hazajött. Vasárnap pedig értünk jött Medgyesre.
Ezalatt mi a csütörtököt és pénteket ott töltöttük a szüleimnél, hogy Jutka szokja a terepet és a nagyszüleit :) (Bár már felismeri és elfogadja Őket, ehhez nem fér kétség.) Szombat reggel aztán reggeli után 10 órakor szopit kapott és mi Tibikével ketten, Csapjának az Aveojával meg sem álltunk Homoródig. Ott pedig rögtön felöltöttük a sícuccot és mentünk is ki a pályához. Béreltünk Tibikének egy kis bakancsot és lececskét. Nagyon jól állt a lábán. :) A tag nekem nem adott léceket, mondván, h nincsen az én méretemhez illő léc, csak hosszabb, ha tudnék úgy sízni, mint ahogy nem tudok, akkor adott volna egy olyant. De nem is baj, Tibikét én húzkátam valami lankás részen, lefelé szaaldtam mellette kézenfogva, felfelé húztam. Több mint egy órát sízett, nagyon lelkes volt. Figyelte Maját, ahogy az oktatóval sízik és azt mondta, h ő is szeretne attól a bácsitól megtnaulni sízni. Megbeszéltük Ernővel, az oktatóval, hogy holnap reggel 10 és 11 között Tibikével foglalkozik.
Aznap Tibike sokat nézte a felvonót, ezer kérdést feltett a működésével kapcsolatban... szemlátomást nagyon le volt nyűgözve ettől a fantasztikus szerkezettől. :)
(zárójel: kérdem Tibikétől, hogy mondjuk holnap a bácsinak, h te Tibike vagy, vagy Tibor? Válasz: -Mondjuk inkább, hogy Tibor, mert Tibike inkább csak a házinevem.)
Reggel 10 órakor már ott tündököltünk teljes díszben. Előkerült Ernő is, és hipp-hopp nagy bátran elindultak a felvonón felfelé ketten. Én lent maradtam, a pálya aljában és büskén néztem utánuk, hogy hééé, nem ismerek a fiamra, mintha nem is ő lenne. A kis óvatos, visszahúzódó, semmi újat ki nem próbáló fiacskám minden különösebb rábeszélés nélkül megengedte, h sílécet kössünk a lábára és egy vadidegen pasassal vonul felfelé. A gyerekek felvivése a felvonón úgy zajlott, h az oktató a lába között tartotta a gyereket. Tehát a 4 síléc párhuzamos egymással, a két szélső az oktatóé, a két középső a gyereké.
Büszke is voltam erősen a fiamra, gondoltam magamban, h csak lászik, h már majdnem 5 éves, már sokkal bátrabb és bizalommal fordul egy idegen felé. Tibit felhívtam telefonon és lelkesen magyaráztam, h micsoda kalandban van részünk! Azonnal jönnek lefelé. Hosszasan elbeszélgettünk telefonon, de feltűnően későre láttam meg őket, amint nagyon lassan araszolgatnak lefelé.
Valahogy leértek, csak azt nem értettem, hogy miért hozza Tibikét a lába között az oktató, másokat úgy hozott elsőre, hogy ő háttal jött, a síbotba kapaszkodott a tanítvány és így kanyargóztak lefelé.
Végre valahára leértek éééééééééééééééés akkor kiderült, h Tibike többször NEM fog felmenni.
Ami kiderült: amikor felértek, és a gyerek szembenézett a pályával, akkor annyira elkezdett reszketni, hogy az egész teste remegett. Az oktató mondta, h életében nem járt így, aki nem akar sízni, az a hisztit kiveri a felvonó előtt, tehát visszakerül a szülőkhöz, mielőtt feltennék a felvonóra. Az én Tibikém nem hisztizett, nem bőgött, nem csinált jelenetet, de agyon határozott volt abban, h nem fog újra felmenni. A kérdésre, hogy soha többet? az volt a válasz, hogy "de igen, amikor 5 éves leszek, akkor jobban fogok tudni sízni." Ernő bácsival haver volt, pacsit adott, és beszélgetett illedelmesen (nála ezek sem egyértelműek, simán lesüti a felét és egyetlen szót sem szól ahhoz, aki neki nem szimpatikus).
Nekem akkor hirtelen kettőt kellett vigasztalnom. Előszöris a fiamat, másodszor az oktatót, aki nem győzte magyarázni, hogy de higgyem el, h ő soha nem járt így, nem szólt gorombán a gyermekhez, stb, nehogy azt higgyem, h miatta alakult így a dolog. Én ezt tudtam pontosan, hiszen egyrészt ismerem a fiamat, másrészt előtte való nap volt alkalmam lefigyelni, hogyan foglalkozik a gyerekekkel. Ha nem tűnt volna szimpatikusnak, de főleg megbízhatónak, akkor nem bízom a kezeire a gyermekemet. Tehát ott álltam és vigasztaltam kettőt, miközben engem is vigasztalhatott volna valaki.
Ott két napig azt látom, h minden gyerek, beleértve a térdigérőket is, sízik és élvezi, hogy sízhet és elég nehéz leszedni ket a pályáról, mert üvöltenek, hogy mégmégmég... az én fiam meg...
A kérdésekre két válasz érkezett. Az egyik az, hogy félt, hogy leeseik a dombról, a másik pedig, hogy az volt a baj, hogy anya nem volt ott velem.
Ez a leesik a dombról... ez elég ismerős. Ugyanis Tibike nagyon félt a felfelé való mászástól már egészen pici korától. (Lásd 3 éves elmúlt, mire mert csúszdázni a játszótereken.) Teljesen úgy tűnik, h tériszonya van. Nem tudom, h a tériszonnyal születnek, vagy honnan lesz. Na én sem vagyok egy alpinista típus, de még soha nem féltem attól, h leesek egy dombról.
Na akkor a magam vigasztalása:
Vasárnap 2 körül indultunk Tibikével visszafelé. Medgyesen Apa már odaért. Jutka megörült nekünk, de meglepetésemre nem kért szopit. Nem csak akkor rögtön, hanem egész nap nem.
Ebédeltünk és ebéd után mindenkinek kiosztottuk a gyerekét, az autóját és szépen hazajöttünk. Este 9re holtfáradtan ugyen, de hazaértünk és ma már mindenki csinálta a maga dolgát.
Nagyszerű hétvége volt! Eldöntöttem, hogy ezután többet járunk sízni. Erre majd inkább spórolunk nyáron. :D
Tehát Baki telefonált, hogy ezen a hétvégén megy a nagycsapat Homoródra.
Előszöris 1-2 órát keseregtem, hogy milyen kár, hogy nem tudok elmenni. Mert Tibi elviszi az autót, mert két gyerekkel nem tudok elbánni, főleg, h Jutka még nem is jár, tehát őt vagy bent tartom, vagy kint a hátamon. Tehát volt néhány nagyon jó okom nem menni. De persze kívánkoztam nagyon. Néhány óra kesergés és önsajnálat után elkezdtem azon gondolkodni, hogy tudnám megoldani a dolgot. Első lépés az lett, hogy még aznap elkezdtük a "nincsen már éjszakai szopi" nevű őrpjektet. Este szophatott és reggel, közben nem. Éjszaka Tibi volt szolgálatos. Eredmény: sokkal könnyebben ment, mint amire mi számítottunk. :)
És akkor azon a héten szerdán kezdődött az igazi kaland. Szerdán este, az egész család elrobogtunk Medgyesre, majd csütörtök hajnlaban Tibi visszajött, neki ti. munkanap volt a csütörtök. Ő csütörtökön elvonult Budapestre, pénteken megnézte a nagy koncertet, szombaton hazajött. Vasárnap pedig értünk jött Medgyesre.
Ezalatt mi a csütörtököt és pénteket ott töltöttük a szüleimnél, hogy Jutka szokja a terepet és a nagyszüleit :) (Bár már felismeri és elfogadja Őket, ehhez nem fér kétség.) Szombat reggel aztán reggeli után 10 órakor szopit kapott és mi Tibikével ketten, Csapjának az Aveojával meg sem álltunk Homoródig. Ott pedig rögtön felöltöttük a sícuccot és mentünk is ki a pályához. Béreltünk Tibikének egy kis bakancsot és lececskét. Nagyon jól állt a lábán. :) A tag nekem nem adott léceket, mondván, h nincsen az én méretemhez illő léc, csak hosszabb, ha tudnék úgy sízni, mint ahogy nem tudok, akkor adott volna egy olyant. De nem is baj, Tibikét én húzkátam valami lankás részen, lefelé szaaldtam mellette kézenfogva, felfelé húztam. Több mint egy órát sízett, nagyon lelkes volt. Figyelte Maját, ahogy az oktatóval sízik és azt mondta, h ő is szeretne attól a bácsitól megtnaulni sízni. Megbeszéltük Ernővel, az oktatóval, hogy holnap reggel 10 és 11 között Tibikével foglalkozik.
Aznap Tibike sokat nézte a felvonót, ezer kérdést feltett a működésével kapcsolatban... szemlátomást nagyon le volt nyűgözve ettől a fantasztikus szerkezettől. :)
(zárójel: kérdem Tibikétől, hogy mondjuk holnap a bácsinak, h te Tibike vagy, vagy Tibor? Válasz: -Mondjuk inkább, hogy Tibor, mert Tibike inkább csak a házinevem.)
Reggel 10 órakor már ott tündököltünk teljes díszben. Előkerült Ernő is, és hipp-hopp nagy bátran elindultak a felvonón felfelé ketten. Én lent maradtam, a pálya aljában és büskén néztem utánuk, hogy hééé, nem ismerek a fiamra, mintha nem is ő lenne. A kis óvatos, visszahúzódó, semmi újat ki nem próbáló fiacskám minden különösebb rábeszélés nélkül megengedte, h sílécet kössünk a lábára és egy vadidegen pasassal vonul felfelé. A gyerekek felvivése a felvonón úgy zajlott, h az oktató a lába között tartotta a gyereket. Tehát a 4 síléc párhuzamos egymással, a két szélső az oktatóé, a két középső a gyereké.
Büszke is voltam erősen a fiamra, gondoltam magamban, h csak lászik, h már majdnem 5 éves, már sokkal bátrabb és bizalommal fordul egy idegen felé. Tibit felhívtam telefonon és lelkesen magyaráztam, h micsoda kalandban van részünk! Azonnal jönnek lefelé. Hosszasan elbeszélgettünk telefonon, de feltűnően későre láttam meg őket, amint nagyon lassan araszolgatnak lefelé.
Valahogy leértek, csak azt nem értettem, hogy miért hozza Tibikét a lába között az oktató, másokat úgy hozott elsőre, hogy ő háttal jött, a síbotba kapaszkodott a tanítvány és így kanyargóztak lefelé.
Végre valahára leértek éééééééééééééééés akkor kiderült, h Tibike többször NEM fog felmenni.
Ami kiderült: amikor felértek, és a gyerek szembenézett a pályával, akkor annyira elkezdett reszketni, hogy az egész teste remegett. Az oktató mondta, h életében nem járt így, aki nem akar sízni, az a hisztit kiveri a felvonó előtt, tehát visszakerül a szülőkhöz, mielőtt feltennék a felvonóra. Az én Tibikém nem hisztizett, nem bőgött, nem csinált jelenetet, de agyon határozott volt abban, h nem fog újra felmenni. A kérdésre, hogy soha többet? az volt a válasz, hogy "de igen, amikor 5 éves leszek, akkor jobban fogok tudni sízni." Ernő bácsival haver volt, pacsit adott, és beszélgetett illedelmesen (nála ezek sem egyértelműek, simán lesüti a felét és egyetlen szót sem szól ahhoz, aki neki nem szimpatikus).
Nekem akkor hirtelen kettőt kellett vigasztalnom. Előszöris a fiamat, másodszor az oktatót, aki nem győzte magyarázni, hogy de higgyem el, h ő soha nem járt így, nem szólt gorombán a gyermekhez, stb, nehogy azt higgyem, h miatta alakult így a dolog. Én ezt tudtam pontosan, hiszen egyrészt ismerem a fiamat, másrészt előtte való nap volt alkalmam lefigyelni, hogyan foglalkozik a gyerekekkel. Ha nem tűnt volna szimpatikusnak, de főleg megbízhatónak, akkor nem bízom a kezeire a gyermekemet. Tehát ott álltam és vigasztaltam kettőt, miközben engem is vigasztalhatott volna valaki.
Ott két napig azt látom, h minden gyerek, beleértve a térdigérőket is, sízik és élvezi, hogy sízhet és elég nehéz leszedni ket a pályáról, mert üvöltenek, hogy mégmégmég... az én fiam meg...
A kérdésekre két válasz érkezett. Az egyik az, hogy félt, hogy leeseik a dombról, a másik pedig, hogy az volt a baj, hogy anya nem volt ott velem.
Ez a leesik a dombról... ez elég ismerős. Ugyanis Tibike nagyon félt a felfelé való mászástól már egészen pici korától. (Lásd 3 éves elmúlt, mire mert csúszdázni a játszótereken.) Teljesen úgy tűnik, h tériszonya van. Nem tudom, h a tériszonnyal születnek, vagy honnan lesz. Na én sem vagyok egy alpinista típus, de még soha nem féltem attól, h leesek egy dombról.
Na akkor a magam vigasztalása:
- tkp úgy indultam el itthonról, hogy ha sikerül ráimádkoznom a lécet a lábára, akkor már megérte odamenni. Nem voltam biztos abban, h ez sikerülni fog. Ehhez képest már menet az autóban aggódva kérdezte, h ő hogyan fog sízni, mert neki nincsen bakancsa és léce? Megbeszéltük, h lesz kölcsönző és már úgy mentönk oda, hogy na hol az a síszerkó?
- A gyereknek tetszett a felvonó és fel akart menni. Lelkesen várta, h az a tanárbácsi őt megtanítja sízni. Jószántából felment.
- Hiszti és jelenet nélkül, de határozottan tudta, h mi a véleménye. Tehát nem lehetett legyúrni a torkán, amit ő nem akart, ez végülis nem rossz dolog. Nem fogösszeszorítva végigcsinálja, amit elvárnak tőle.
- Végül nem azt mondta, hogy soha nem sízik többet, hanem azt, h jövőben még meg fogja próbálni.
- Na és mi a legrosszabb, ami történhet? Hogy nem tanul meg sízni! Hát élnek még a Földön olyan emberek, akik nem tudnak sízni. Mégpedig úgylehet boldogan élnek ettől.
- És ez kaland után még kérte, h sízzünk ott, ahol a tegnap próbálkoztunk. Ezek után még egy jó bő félórát csúszkált a lankás részen.
Vasárnap 2 körül indultunk Tibikével visszafelé. Medgyesen Apa már odaért. Jutka megörült nekünk, de meglepetésemre nem kért szopit. Nem csak akkor rögtön, hanem egész nap nem.
Ebédeltünk és ebéd után mindenkinek kiosztottuk a gyerekét, az autóját és szépen hazajöttünk. Este 9re holtfáradtan ugyen, de hazaértünk és ma már mindenki csinálta a maga dolgát.
Nagyszerű hétvége volt! Eldöntöttem, hogy ezután többet járunk sízni. Erre majd inkább spórolunk nyáron. :D
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)