Könyv a PCOS-ről

A PCOS (policisztás ovárium szindróma) a vezető női meddőségi ok, ennek ellenére hazánkban ma még jelentősen aluldiagnosztizált, és a legtöbb esetben a páciensek félrekezeltek!

Végre-végre íródott róla egy könyv, nem orvosi szaknyelven, hanem laikusok számára is érthetően!

 A könyv címe: Az ezerarcú boszorkány - A PCOS-ről lányoknak és asszonyoknak

A szerzők (Sári Nóra és dr. Kovács Ramóna), akik maguk is PCOS-ben érintettek, évek óta küzdenek azért, hogy minél szélesebb körben felhívják a figyelmet a tünetegyüttes valódi természetére. Az elmaradó gyermekáldás csupán a jéghegy csúcsa!

Az érintettek száma ennél jóval bővebb: ha nem jutnak megfelelő kezeléshez, az életük második felében jelentős egészségromlással kell szembenézniük.

A könyv szakmai lektora dr. Breyer Helga, belgyógyász, aki évek óta Németországban dolgozik, kimondottan a pcos-sel foglalkozik.

PCOS "gyanúsítottak" a következő tünetekkel élő nőtársaink:

• pattanásos bőr a tinikoron túl
• fokozott szőrnövekedés vagy hajhullás
• ultrahangon látható apró ciszták a petefészekben
• gyakran rendszertelen vagy hiányzó menzesz
• gyakori hízékonyság, különösen deréktájon
• teherbeesési nehézségek / korai vetélés(ek)

Egyik tünet sem "kötelező", már az is érintett lehet, akinél 2-3 tünet stimmel a felsoroltak közül. 

A jó hírem az, hogy nem csak Magyarországról lehet megrendelni ezt a könyvet, hanem Romániából is, így megspórolva az átutalására kirótt kezelési költséget és a horribilis postaköltséget is.

Érdeklődni:

e-mail: pcoskor.kolozsvar@gmail.com

tel: 0721 83 51 10

A betegségről további infók: http://www.pco-szindroma.hu

A mo-i PCOS Szívügy Alapítvány facebook oldala:  http://www.facebook.com/pcosszivugyalapitvany

Íme egy miskolci háziorvos visszajelzése:

"Nagyon köszönöm a könyvet. Roppant hasznosnak találtam: kellően
vegyíti az ismeretterjesztést a tudományos igénnyel. Az én fejemben is
helyrerakott egy pár dolgot,pedig foglalkozom a témával egy ideje. Más
ezt a problémát egy érintett nő szemével látni, ezt így ebben a
mélységben a betegeim nem mondják el. Bár lehet, hogy csak én nem
tudtam, hogy mit kérdezzek... A fenébe, ez a férfi agy-női agy
különbség :)
Még egyszer köszönöm, a betegeim nevében is.
Tisztelettel,
Dr. Szépkuti Zoltán
háziorvos"

Idei Mikulásunk

Tibikével készítettük ezt a Mikulást, Apa pedig fotózott. Ajánlom szeretettel... :)

 Volt egy maradék polár anyagom, abból vágtunk 33×21 cm-es darabot, de ez a méret erősen függ a fakanál méretétől. Majd beférceltük és összeráncoltuk az anyagot egyik hosszanti oldalán, ráhelyeztük a fakanalat, majd jó erősen rákötöztük az anyagot a fakanálra, 

végül lehajtottuk a palástot.

Ezek után a sapka elkészítse következett. A mi Mikulásunk sapkájának méretei: magassága 17-18 cm, also alapja 15, a felső pedig 3 cm. De természetesen ez is függ a fakanál méretétől. A két oldalát szépen egymáshoz varrtuk, majd övet varrtunk a subára, és díszt a sapkára fehér cérnával. Javasolom azonban, hogy ezt előre varrjátok rá, mert sokkal könnyebb dolgotok lesz!

 Ezután következett a Mikulás zsákja, egy 20×20 cm-es négyzet alakú anyagból. Fehér cérnával ráncoltuk össze a szélét, négy diót tettünk bele.

Nem maradt más hátra, mint feladni a zsákot Mikulásunk hátára, majd elkészíteni az arcát is. Szakállat, bajuszt és ősz hajat kozmetikai vattakorongból “szabtunk” és ragasztottunk, szemet és szájat pedig zsírkrétával rajzoltunk.

Az összes képet a NATURallFAMILY.ro oldalon találjátok.

Jó szórazkoást!

Bátorság

Tibike nagyon ragaszkodik ahhoz, hogy ő mennyire bátor! Néha bátor oroszlán, másko bátor katona! Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a bátorságát nagyon sok esetben pátyolgatni kell... hogy diszkrlten fogalmazzak :)

De szegénykét megsajnáltam mind a két esetben.

Egyik:
a Fogarasban volt a cégbuli. És volt ott ún. tiroliana. Én eddig nem tudtam, h mi az: Két szikla között ki van feszítve egy kötél. Az emberre rákötnek valami hám-félét és felfüggesztenek erre a kötélre, azon meg végigcsúszol. Nagy buli volt, mert amikor odaértünk, akkora köd volt, hogy nem láttuk, h hová csúsznak az emebrek, csak annyit láttunk, h bele a nagy szürkeségbe. Én nagyszájú voltam, mert úgysem tudtam kipróbálni, az alvó Jutka jó alibi volt a hátamon :) Tibi is bevállalta, erre a gyerek elkezdett nyöszörögni, hogy "mi lesz Apával? Hová megy Apa? De vissza tud-e jönni Apa?" Nagyon be volt ijedve szegényke és csak akkor nyugodott meg, amikor az első lecsúszása után visszaérkezni látta az apját. Szegény még idesgebb lett, amikor Tibi leindult a nagy szürkeségbe, én meg üvölteni kezdtem, hogy "szamár a ködben"

Sorra csúszkált mindenki. Én nagyon írtóztam a gondolattól, h ott leszússzak, de Jutka olyan jól húzta a lóbőrt, h hálistennek nem kellett magyarázkodnom :D Feltűnt azonban, hogy a lecsúszók mind-mind újra menni akartak!
A gyerekeket is vitték a szülők. Már aki menni akart. És Tibikén kívül mindenki akart. Nyilván nem egyedül, de a szülővel együtt, külön hámban, de egy kampóra "akasztva" csúszhattak a gyerekek. És a Tibikénél kisebb gyerekek (többnyire lányok voltak) is vidáman kurjongattak: mégegyszer! mégegyszer!

Aztán Jutka megébredt és én is csúsztam kettőt. Alig mertem rászánni magam, de a végén nagyon örültem, h kipróbáltam. Nagy élmény volt!


Aztán este, amikor már lefeküdni készültünk, kérdi Tibike, hogy "anya! Azok a lányok akik ott lecsúsztak, azok bátrak?" Hát mit mondhatnék erre? "Igen, bátor lányok".
"De Anya! Én nem csúsztam le!"
"Nem, te nem akartál lecsúszni"
"Akkor az azt jelenti, h én nem vagyok bátor?"

----------------------
Másik:
A Szentegyházi gyerekek, a fiharmóniások egészen meg lennének hatódva, ha tudnák, h Tibikém mennyire  rongyosra hallgatja a CD-jüket. Azon belül is csak egy számot: a Klapka indulót.
"Föl-föl vitézek a csatára/ a szent szabadság oltalmára/ mennydörög az ágyú, csattog a kard/ Ez lelkesíti csatára a magyart!" - harsogják a vlahicai gyerekek és hangszereik.
Tibike pedig a magyar vitéz-katona, aki a hintaló paripáján vágtat és egy vállfa az íj. A tompaszögű háromszög vállfa, az akasztójánál kell kihúzni. Felkapja, megmutatja, hogy "így né, Anya!"
Közben a kardja is be van dugva a nadrágjába, mert kardja is van a mi vitéz magyar katonánknak!

Megtanulta a gyerek a 8-as számjegyet. Mert ez, a CD-n a 8-as. Ahogy lejár, rögtön szalad, fel sem ír, de semmi gond, mert odataszítja a kicsikészét, és forgatja vissza a kis bütyköt és vissza a 8-asra. (Azt most nem ecsetelem, h Apával együtt mennyire be vagyunk már zsongva ettől a nagy indulótól.)

Hogy ne legyen ez elég, három napig hiányzott az oviból. Torokfájás miatt itthon tartottuk. Hát három napig egyéb sem ment, csak "föl-föl vitézek a csatára, a szent szabadság oltalmára, stb..."

Na de egyszer úgy adódott, hogy a gyerek fel akarta hangosítani. És valami rosszul sült el, mert egészen feltekerte, az meg elkezdett üvölteni, ahogy még bulin sem... Tibike rééééééééémesen megijedt. Üvöltötte, hogy "anyaaaaaaaaaaa!". Én száguldottam a konyhából, ő futott velem szembe. Egyszer lekapcsoltam a hifit, utána ölbe vettem a remegő-reszető-üvöltő fiacskámat. Ölelgettem, puszilgattam, és magyaráztam, h az volt a baj, h igen felhangosította, de mostmár lezártuk.
"Jajj Anya! Úgy megijedtem." - magyarázta.
És a nagy vigasztalás-vigasztalódás közepette eszébe jut Jutka!
"De Anya! Jutk nem ijedt meg? Jutka miért nem sír? Jutka bátrabb?"

Tény, hogy Jutka is abban a szobában volt, de távolabb a hifitől. Nagyon nagy szemekkel figyelte, hogy mi törtnik, de egy hangot sem hallatott, így aztán én nyugisan Tibikét vigasztaltam. Hát ez lett a vége!

Pompás mennyegző

Tibike beleélte magát a dologba és nagyon lelkesen adta elő:

-Amikor vőlegény leszek, akkor téged is (mutat rám) és téged is (mutat Jutkára) feleségül veszlek! És még Apát is! Itt fogunk lakni ebben a házban, (tehát itthon) de egy kombi limuzint veszek és elmegynk a lakodalomba!

Gyerekszáj

Sajnálom, h az utóbbi időben kihagytam a gyerekszáj történeteket. No, de ne sajnálkozzunk, hanem nézzük a mostaniak közül a legjobbakat :)

1.
Az ovis uzsonnát Tibike nem szokta hazahozni, de egyik nap felét hazahozta. Valami süti-szelet volt, tehéntúrós, mazsolás valami. Csodálkoztam nagyon, h vajon hogyan maradhatott meg? De hát megmagyarázta: "Megettem a tetejét, és itt is ezt a felét, és megéreztem, hogy HŰHA! olyan finom, hogy jobb ha otthonra is hagyok!"

2.
-Olyan szép fiúcska vagy, Tibikém! - mondtam én.
-És nagyon jószívű, és nagyon vicces! - tette hozzá elégedetten!

3.
Télen mindig ki van száradva a szája Tibikének, rágja, szopja, mittudomén. Nem zeretem ezt a szokását, de mit tehetek? Vettem szőlőzsírt neki. Azt pár nap után elveszítette, de gondoljuk, h itthon lehet a házban, mert ki nem vitte... Lényeg, h az ajakír eltűnt.
-Hová lett a szőlőzsír, Tibikém?
-Hát amikor egyszer  mindent kihordunk a lakásunkból az utcára, akkor megkapjuk.
-De Tibikém, nekem nincsen kedvem mindent kihordani az utcára!
-Akkor jó lesz ide is, az ovi udvarára.

4.
A rendmánia, ami a legtöbbek szerint egy megbecsülendő, jó tulajdonság, néha nem is olyan jó. Ti. Tibike, amiután abbahagyta a délutáni ujjszopást (mostanában nem alszik délben, csak egy kicsit szopja az ujját és büngyürgeti a pokrócát), helyre akarta tenni a "koprócot" (kopróc= a szopis pokróca).
Rögtön felállt az ágyon, kereztülgyalogolt rajta, el az alvó Jutka feje mellett, aki persze fel is ébredt rögtön.
-Jajj, Tibikém, miért mászkálsz a Jutka feje mellett? Most felköltötted!
-De Anya! A koprócot helyre kellett tegyem, mert befejeztem a szopást!

5.
Vasárnap este:
-Most hétköznap van, Apa?
-Nem.
-Akkor mi van? Tízköznap?

Az abrosz

Szép, nagy asztal, és rajta ez a terítő. Kalotaszegi mintával van kivarrva. Pirossal. Nagy írásossal. Ránézésre gyönyörű, mondhatni: lenyűgöző. Ha jobban szemügyre vesszük, akkor láthatjuk rajta a virágokat, mindenféle bugyrokat, díszítéseket. Ezek az apró kis bugyrok, amiket kivarrni rém unalmas, fölöslegesnek tűnnek. Kitartás, türelem kell hozzá, és a tudat, hogy a végén, amikor kiterítem és ránézek felülről, messziről, mennyire szép lesz...

Csak varrogatjuk-varrogatjuk. Varrás közben sokkal több szépséget, csodálatos szimmetriát lehet felfedezni rajta. A szimmetria is... amúgy unalmasnak gondolná az ember..., de amennyire fokozni lehet azt a kisebb-nagyobb mintákon, és összekombinálni ezt a szimmetriát azzal... roppant érdekes. Annyit lehet rajta csodálkozni-elmélkedni-vizsgálódni. S természetesen ha még többet nézzük-fürkésszük, akkor még apróbb részleteket, még cselesebbeket fedezhetünk fel rajta.

S ha varrogatjuk, néha szorgalmasabban, néha lassúbb tempóban... előbb-utóbb befejezzük. Akkor elvégezzük rajta az utolsó simításokat: széle eldolgozása, mosás, keményítés, és diadalmasan felterítjük az asztalunkra. Már csak néha kell vele törődni, általában nagy ünnepek előtt szoktuk: mosás, keményítés, újraterítés.

Ha olykor újra mélyen rászegezzük tekintetünket, jólesik újra az ismerős vonalakat, szimmetriákat fürkészni. Minden ismerős, hiszen mi varrtuk. Azt a tulipánt akkor varrtam, amikor itt volt a barátnőm. Kávéztunk közben, és a matektanárról pletykáltunk. Ott, azokat a bugyrokat rémesen untam. Gondoltam: ezek a kalotaszegiek vajon miért szeretik ennyire cifrázni? Csak varrtam gépiesen, hogy fogyjanak minél hamarabb, hogy tudjak nekifogni a másik sarkánál annak a szép tulipánnak.

...És ahogy fürkészem, meglátom, hogy egy helyen megpattant a fonal. Hű, gondolom, ezt nem lehet így hagyni. Rontja az összképet, és különben is, nehogy tovább bomoljon. Egyébként annyira kis apró hibácska, hogy az összképet... senki észre sem veszi rajtam kívül. A barátnőmnek megmutatom ezt a kis fonalszakadást. Azt mondja: "áh, nem észrevehető". Engem bosszant, de annyira sok a dolgom, a lótás-futás a mindennapokban, hogy csak néha jut eszembe.

Egyszer aztán feltűnik, hogy tovább bomlott. Most már rajtam kívül mások is észreveszik. Nem sokan, csak néhányan. A barátnőm is.

A lótás-futás nem akar szűnni, muszáj megszerveznem az időszakítást. Jó, akkor mosogatás helyett...

A tű, az megvan. Az írásost mindig ezzel varrom, itt van a tűspárnában. Na de a fonal? Kutatom, vajon van-e pont abból maradék? Pont abból, amivel ezt varrtam. A fonalas dobozomban nincsen. Van még egy hely, ahová gomolyákat szoktam bedobni. Nézem-keresgélek-hasonlítgatom a színeket, hogy lám, ez-e az? Egyforma nem lehet, hiszen ezt néha kimostam, vasaltam, a másik azóta is itt van feltekerve a fiókban. Tehát remélem, hogy ez volt az, és nekilátok.

Először tervezgetek, mint egy mérnök. Innen ezt kivágom, onnan azt visszabontom. Óvatosan, hogy a mellette-varrást ne bántsam... Amikor kiötöltem, akkor fogom a kisollót, tűt, fonalat... közben eszembe jut, hogy ez az a matektanáros rész... Közben hasonlítgatom a szimmetrikus párjával, hogy minél jobban eltüntessem a hibát. Ügyködök, művészkedek. Váratlanul beállít a barátnőm. Azt mondja, hogy "végre megcsinálod, mert már szörnyen nézett ki." Csodálkozom, mert eddig mindig nyugtatott, hogy nem vészes, úgysem veszi észre senki, most meg tessék, ezt vágja a képembe... Ezek a barátnők...

Lényeg, hogy megrenováltam, amit akartam. Visszaterítem az abroszomat a helyére. Én tudom, hogy hol a javítás. Ha alaposan megkeresem, akkor megtalálom. De mások, akik messziről, egyben pillantanak rá, nem veszik észre. Ez, mondjuk nem is lényeges, az annál inkább, hogy ott már biztosan nem bomlik tovább.

...

Vigyázzunk az ilyen szálakra, amelyek nincsenek jól elvarrva, ki akarnak bomlani, elrondítják a kézimunkát, kilógnak a szimmetriájukból...

Lehet ez a varrogatás-javítgatás egy beszélgetés egy kávé vagy egy sör mellett, egy őszinte szembenézés valakivel, egy...

...lényeg, hogy ne hagyjuk kibomlani a saját kezünkkel varrt abroszt. Annyi munka van benne, emlék, élmény... Kár lenne érte. Vigyázzunk rá!

Réka és a kékszeműek

Katóca készítette rólunk ezt a fotót. Ugye nem kell modnanom, hogy nagyon szeretem? Nem Katócára értettem, hanem a képre. s persze nem kimondottan a kép minősége miatt.