Az abrosz

Szép, nagy asztal, és rajta ez a terítő. Kalotaszegi mintával van kivarrva. Pirossal. Nagy írásossal. Ránézésre gyönyörű, mondhatni: lenyűgöző. Ha jobban szemügyre vesszük, akkor láthatjuk rajta a virágokat, mindenféle bugyrokat, díszítéseket. Ezek az apró kis bugyrok, amiket kivarrni rém unalmas, fölöslegesnek tűnnek. Kitartás, türelem kell hozzá, és a tudat, hogy a végén, amikor kiterítem és ránézek felülről, messziről, mennyire szép lesz...

Csak varrogatjuk-varrogatjuk. Varrás közben sokkal több szépséget, csodálatos szimmetriát lehet felfedezni rajta. A szimmetria is... amúgy unalmasnak gondolná az ember..., de amennyire fokozni lehet azt a kisebb-nagyobb mintákon, és összekombinálni ezt a szimmetriát azzal... roppant érdekes. Annyit lehet rajta csodálkozni-elmélkedni-vizsgálódni. S természetesen ha még többet nézzük-fürkésszük, akkor még apróbb részleteket, még cselesebbeket fedezhetünk fel rajta.

S ha varrogatjuk, néha szorgalmasabban, néha lassúbb tempóban... előbb-utóbb befejezzük. Akkor elvégezzük rajta az utolsó simításokat: széle eldolgozása, mosás, keményítés, és diadalmasan felterítjük az asztalunkra. Már csak néha kell vele törődni, általában nagy ünnepek előtt szoktuk: mosás, keményítés, újraterítés.

Ha olykor újra mélyen rászegezzük tekintetünket, jólesik újra az ismerős vonalakat, szimmetriákat fürkészni. Minden ismerős, hiszen mi varrtuk. Azt a tulipánt akkor varrtam, amikor itt volt a barátnőm. Kávéztunk közben, és a matektanárról pletykáltunk. Ott, azokat a bugyrokat rémesen untam. Gondoltam: ezek a kalotaszegiek vajon miért szeretik ennyire cifrázni? Csak varrtam gépiesen, hogy fogyjanak minél hamarabb, hogy tudjak nekifogni a másik sarkánál annak a szép tulipánnak.

...És ahogy fürkészem, meglátom, hogy egy helyen megpattant a fonal. Hű, gondolom, ezt nem lehet így hagyni. Rontja az összképet, és különben is, nehogy tovább bomoljon. Egyébként annyira kis apró hibácska, hogy az összképet... senki észre sem veszi rajtam kívül. A barátnőmnek megmutatom ezt a kis fonalszakadást. Azt mondja: "áh, nem észrevehető". Engem bosszant, de annyira sok a dolgom, a lótás-futás a mindennapokban, hogy csak néha jut eszembe.

Egyszer aztán feltűnik, hogy tovább bomlott. Most már rajtam kívül mások is észreveszik. Nem sokan, csak néhányan. A barátnőm is.

A lótás-futás nem akar szűnni, muszáj megszerveznem az időszakítást. Jó, akkor mosogatás helyett...

A tű, az megvan. Az írásost mindig ezzel varrom, itt van a tűspárnában. Na de a fonal? Kutatom, vajon van-e pont abból maradék? Pont abból, amivel ezt varrtam. A fonalas dobozomban nincsen. Van még egy hely, ahová gomolyákat szoktam bedobni. Nézem-keresgélek-hasonlítgatom a színeket, hogy lám, ez-e az? Egyforma nem lehet, hiszen ezt néha kimostam, vasaltam, a másik azóta is itt van feltekerve a fiókban. Tehát remélem, hogy ez volt az, és nekilátok.

Először tervezgetek, mint egy mérnök. Innen ezt kivágom, onnan azt visszabontom. Óvatosan, hogy a mellette-varrást ne bántsam... Amikor kiötöltem, akkor fogom a kisollót, tűt, fonalat... közben eszembe jut, hogy ez az a matektanáros rész... Közben hasonlítgatom a szimmetrikus párjával, hogy minél jobban eltüntessem a hibát. Ügyködök, művészkedek. Váratlanul beállít a barátnőm. Azt mondja, hogy "végre megcsinálod, mert már szörnyen nézett ki." Csodálkozom, mert eddig mindig nyugtatott, hogy nem vészes, úgysem veszi észre senki, most meg tessék, ezt vágja a képembe... Ezek a barátnők...

Lényeg, hogy megrenováltam, amit akartam. Visszaterítem az abroszomat a helyére. Én tudom, hogy hol a javítás. Ha alaposan megkeresem, akkor megtalálom. De mások, akik messziről, egyben pillantanak rá, nem veszik észre. Ez, mondjuk nem is lényeges, az annál inkább, hogy ott már biztosan nem bomlik tovább.

...

Vigyázzunk az ilyen szálakra, amelyek nincsenek jól elvarrva, ki akarnak bomlani, elrondítják a kézimunkát, kilógnak a szimmetriájukból...

Lehet ez a varrogatás-javítgatás egy beszélgetés egy kávé vagy egy sör mellett, egy őszinte szembenézés valakivel, egy...

...lényeg, hogy ne hagyjuk kibomlani a saját kezünkkel varrt abroszt. Annyi munka van benne, emlék, élmény... Kár lenne érte. Vigyázzunk rá!