Bátorság

Tibike nagyon ragaszkodik ahhoz, hogy ő mennyire bátor! Néha bátor oroszlán, másko bátor katona! Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a bátorságát nagyon sok esetben pátyolgatni kell... hogy diszkrlten fogalmazzak :)

De szegénykét megsajnáltam mind a két esetben.

Egyik:
a Fogarasban volt a cégbuli. És volt ott ún. tiroliana. Én eddig nem tudtam, h mi az: Két szikla között ki van feszítve egy kötél. Az emberre rákötnek valami hám-félét és felfüggesztenek erre a kötélre, azon meg végigcsúszol. Nagy buli volt, mert amikor odaértünk, akkora köd volt, hogy nem láttuk, h hová csúsznak az emebrek, csak annyit láttunk, h bele a nagy szürkeségbe. Én nagyszájú voltam, mert úgysem tudtam kipróbálni, az alvó Jutka jó alibi volt a hátamon :) Tibi is bevállalta, erre a gyerek elkezdett nyöszörögni, hogy "mi lesz Apával? Hová megy Apa? De vissza tud-e jönni Apa?" Nagyon be volt ijedve szegényke és csak akkor nyugodott meg, amikor az első lecsúszása után visszaérkezni látta az apját. Szegény még idesgebb lett, amikor Tibi leindult a nagy szürkeségbe, én meg üvölteni kezdtem, hogy "szamár a ködben"

Sorra csúszkált mindenki. Én nagyon írtóztam a gondolattól, h ott leszússzak, de Jutka olyan jól húzta a lóbőrt, h hálistennek nem kellett magyarázkodnom :D Feltűnt azonban, hogy a lecsúszók mind-mind újra menni akartak!
A gyerekeket is vitték a szülők. Már aki menni akart. És Tibikén kívül mindenki akart. Nyilván nem egyedül, de a szülővel együtt, külön hámban, de egy kampóra "akasztva" csúszhattak a gyerekek. És a Tibikénél kisebb gyerekek (többnyire lányok voltak) is vidáman kurjongattak: mégegyszer! mégegyszer!

Aztán Jutka megébredt és én is csúsztam kettőt. Alig mertem rászánni magam, de a végén nagyon örültem, h kipróbáltam. Nagy élmény volt!


Aztán este, amikor már lefeküdni készültünk, kérdi Tibike, hogy "anya! Azok a lányok akik ott lecsúsztak, azok bátrak?" Hát mit mondhatnék erre? "Igen, bátor lányok".
"De Anya! Én nem csúsztam le!"
"Nem, te nem akartál lecsúszni"
"Akkor az azt jelenti, h én nem vagyok bátor?"

----------------------
Másik:
A Szentegyházi gyerekek, a fiharmóniások egészen meg lennének hatódva, ha tudnák, h Tibikém mennyire  rongyosra hallgatja a CD-jüket. Azon belül is csak egy számot: a Klapka indulót.
"Föl-föl vitézek a csatára/ a szent szabadság oltalmára/ mennydörög az ágyú, csattog a kard/ Ez lelkesíti csatára a magyart!" - harsogják a vlahicai gyerekek és hangszereik.
Tibike pedig a magyar vitéz-katona, aki a hintaló paripáján vágtat és egy vállfa az íj. A tompaszögű háromszög vállfa, az akasztójánál kell kihúzni. Felkapja, megmutatja, hogy "így né, Anya!"
Közben a kardja is be van dugva a nadrágjába, mert kardja is van a mi vitéz magyar katonánknak!

Megtanulta a gyerek a 8-as számjegyet. Mert ez, a CD-n a 8-as. Ahogy lejár, rögtön szalad, fel sem ír, de semmi gond, mert odataszítja a kicsikészét, és forgatja vissza a kis bütyköt és vissza a 8-asra. (Azt most nem ecsetelem, h Apával együtt mennyire be vagyunk már zsongva ettől a nagy indulótól.)

Hogy ne legyen ez elég, három napig hiányzott az oviból. Torokfájás miatt itthon tartottuk. Hát három napig egyéb sem ment, csak "föl-föl vitézek a csatára, a szent szabadság oltalmára, stb..."

Na de egyszer úgy adódott, hogy a gyerek fel akarta hangosítani. És valami rosszul sült el, mert egészen feltekerte, az meg elkezdett üvölteni, ahogy még bulin sem... Tibike rééééééééémesen megijedt. Üvöltötte, hogy "anyaaaaaaaaaaa!". Én száguldottam a konyhából, ő futott velem szembe. Egyszer lekapcsoltam a hifit, utána ölbe vettem a remegő-reszető-üvöltő fiacskámat. Ölelgettem, puszilgattam, és magyaráztam, h az volt a baj, h igen felhangosította, de mostmár lezártuk.
"Jajj Anya! Úgy megijedtem." - magyarázta.
És a nagy vigasztalás-vigasztalódás közepette eszébe jut Jutka!
"De Anya! Jutk nem ijedt meg? Jutka miért nem sír? Jutka bátrabb?"

Tény, hogy Jutka is abban a szobában volt, de távolabb a hifitől. Nagyon nagy szemekkel figyelte, hogy mi törtnik, de egy hangot sem hallatott, így aztán én nyugisan Tibikét vigasztaltam. Hát ez lett a vége!