Bekamerázott lakásban az élet

 Nem kelünk korán, nem kell sehová sem rohanni. A 10 és 13 évesem öltözik, bekészülnek 8-ra a kuckóikba. A 10 éves még evett is. Egyik szobában ücsül az egyik, tablettel, másik szobában a másik, laptoppal. Becsukják az ajtóikat, megkezdődnek 8-kor az óráik. Kiderül, hogy a 8 éves, akinek csak 9-kor kell élőbe lépnie, pizsomában maradt. És a nővérével közös szobába nem tud bemenni öltözni, mert ott már kamera van. Nem baj, reggelizzünk mi is. Jutkának megszakad a tablettjén a net, beszaladok, nincsnagybaj, visszacsináljuk, de arra elég, hogy kihűljön a pirítós kenyerem. Nem baj na, rágom hidegen. Megreggelizik a kicsi is, pizsomában, borzosan. Szerencsére „csak” 40 perces a nagylány órája, 8:40 van, fel tud öltözni 9-ig, közben a nagyfiú reggelizik a 9 órás szünetjében. Hű aszta hééé, már 9 óra, le kell szedjük a konyhaasztalt, mert a kicsike ott fog belépni az ő online világába. A konyhapulton eszem a második kihűlt pirítósomat. Duzzogok kicsit... nembaj, legalább a tea még langyos, vigasztalom magam.

9 óra, visszalépik minden gyerek, hallgatom a Zsuzsi matek óráját (szegény tanítók, ennyi nyílt órája egy életben nem volt egy tanítónak, mint amennyi ezen az elmúlt néhány héten/napon), elpakolom a konyhapultról a cuccokat. Előkeresem a törülközőmet, bemegyek zuhanyozni. Osonok ki egy szál törülközőben a fürdőből... nagyon óvatos kell lenni, hiszen az egész ház be van kamerázva. Mennék be a saját szobánkba... a mindenit! Közben elkezdődött Apa meetingje fél10-től, hallom, hogy angolul dumál... Álldigálok a konyhában törülközőben, nem megyek be, meglátnak a finn kollégák. Zsuzsi laptopja (ami az enyém!!) szerencsére háttal van nekem, így nem láthatnak meg a másodikosok.

Cseng a telefonom, a húgom hív. Óvatosan, csendben beleszólok... rájövök, hogy nincsen ahol nyugisan cseverésszek... beosonok a fürdőszobába, ülök törülközőben a kád szélén, húgommal beszélgetek. Náluk is be van kamerázva az egész ház, ő a 2 évesével sétálgat a környéken, fárassza, hogy aztán el tudjon aludni délben.

Végre vége a finnekkel a meetingnek, ez rövid meeting volt, lassan előnyújtózkodik mindenki, 10 órás szünet van. Anya, mit lehet megenni? – Nahát, nem ettetek? Mindenki evett. Ettünk, de olyan jó volna valami finomság. Jövő szünetre megígérem, hogy lesz. Most öltözöm, amíg még lehet.

10 után megint elvonul mindenki. A 8 éves nem kellett még visszalépjen, ő kapott valami megoldanivaló házikat 3jegyű számokkal, mondigál, irdogál... valami ebédet próbálok beindítani csendben... (multkor a botmixerrel vártam a szünetet)

És még csak 10 óra, folyik ki az idő a kezem közül...

Aztán a 11 órás szünetben megesszük a kekszet, amit a tegnap délután sütöttünk, mézes teát is tölthet melléje, aki kér. Hoppá, már megittuk a 2 liter teát, tehetjük oda a következő adagot. Féligmeddig van ebéd, a többit majd rögtönözze Apa, amikor ebéd idő lesz, fél 12 van, elindulok az irodába. Dolgozhatnék ugyan otthonról, de nincs egy négyzetcentiméter, ahová leülhetnék egy laptoppal én is. Negyed 1, mire nekifoghatok a saját dolgomnak. És nem, nem fogok estig bent maradni.

Amit nem szeretek: a nagyfiú, aki VII.-es, majdnem többet bámulja a monitort, mint az apja, aki programozó. Nem gondoltam, hogy az online oktatás arról fog szólni, hogy napi 7-8 órát kell egy ekkora gyereknek képernyő előtt ülnie. Volna is rá más lehetőség, volna is rá ötlet, hajlandóság is a tanárok részéről, de a beígért inspekciók... már nem lepődünk meg azon, hogy megint a gyermekek az utolsók a sorban, akikről szól ez a cirkusz. A fiam hátán el van szakadva a bőr, mint a terhességi striák, úgy néznek ki. A gyors növéstől van. Az izmok nem tudtak ilyen tempóban a csontok után nőni. Gyógytornászni kell, ha nem akarunk bajt látni. És nem ő az egyetlen iskolás hasonló gondokkal. Kérdem én, a napi 7-8 óra (+házik) üldögélés-görnyedés segíti ezt a problémát? Lehetne nyugodtan 4-5 óra/nap is... csak akkor mit ellenőriznének az inspektorok?

A szemekről, szemüvvegekről ne is beszéljünk... amúgy is rövidlátó majdnem az egész család nálunk, ha így folytatjuk, akkor a lencséink dupla ilyen vastagok lesznek néhány éven belül.

Az elemiseknek is több a gépnél ülés, mint amennyi normális volna, de úgy látom, hogy nekik még nem annyira vészes. Kibírható.

Amit viszont szeretek:

Soha nem lehetett a gyeremekeket igénybe venni egy kis házimunkára. (Nem azért, hogy kihasználjuk őket, hanem azért, hogy megtanulják ők is az igazi fontos dolgokat: hogyan készítsek el egy kaját magamnak, hogyan rendezzem a ruháimat, stb.) Egyszerűen nem voltak otthon. Most van olyan, hogy szünetben leviszi a szemetet, pityókát hoz fel a pincéből... És a kisebbek, akik hamarabb végeznek, segítenek murkot-ezt-azt megpucolni... együtt főzögetünk, sütögetünk... Mindig hiányzott a közösen házimunkázás az életünkből, most meg van. Ez a VII.-esre nem érvényes. Ő ugyanis majdnem nonstop a gépnél ül. És nem, nem szórakozás miatt.

A másik nagy előny: egymásra találnak a tesók! Hogy valami vidámmal zárjak, megmutatom a vasárnapi idillt: