Az 1992-es szeben megyei atlétikaversenyt, ahová Császár tanárúr vitt el minket, azt nem számítjuk. Ott a futás 50 m volt, 100m -ezen volt 4 gát is-, és a végén egy 800 méteres. Ez volt a hosszú! 0,8 km!! :)
De ha már szóbajött, akkor el kell mondanom a kezdeteket is. Valamikor V-VIII osztály folyamán édesanyám elkezdett küldeni a sportpályára, azt hiszem azért, mert igen gyorsan igen magasra nőttem és hogy mozogjak is valamit. Ott aztán levezettük az energiánkat. Ez a bizonyos Császár úr csak kiszólt a fülkéjéből: lányok! 10 kör bemelegítő. Akkor nem számítottam ki, de az 4 km volt. :) Ezt csak azért mondtam el, hogy mindenki láthassa, micsoda sportos múlttal rendeltkezem! Utána következett rögtön vagy 20-25 év szünet, és most végre újra járok futni... csak most már nem a medgyesi sportpályára, ahhoz túl messze van. - De akármilyen "régvoltigazsevolt" kategória is: köszönet az akkori medgyesi sporttanároknak!
Aztán telt múlt az idő, közbejött a pcos, és ott biza nagyon promoválták a csajok a futást, mint ami jajjdemilyenjó a pcos-oknak, hiszen a heti 2-3 olyan edzés, ami tartósan magasan tartja a pulzust hozzátartozik a pcos kezeléséhez. (Ne értsen félre senki, nem a futás az egyetlen esélye a pcos-oknak!)
És a magyarországi lányok bizony futottak, nagy támtámot csaptak a futóversenyeken, megjelentek egyenpólóban, sőt, saját sátruk is volt... és futott ki ahogy bírt. Volt aki 2 km-t, volt aki a családi kategóriában és olyan is volt, aki sokat. Nekem legalábbis rengetegnek tűnt. Számomra akkor vált világossá, hogy egyszer én is komolyabban futni fogok, amikor megláttam egy képet. Rajta voltak:
- Tűű-doki, a pcos-guru endokrinológus orvos,
- Zentai Andi, a pcos-guru dietetikus és
- Norka, a pcos-guru, a pcos-mozgalom elindítója és zászlóvivője.
Hárman lefutották stafétában az egész maratont. Elképzelni sem tudtam, hogy lehet ennyit futni, de ezek mindhárman olyan emberek, hogy hétszentség minden szavuk számomra!!
Na, ilyen példaképekkel már nincs sok a futásig :)
Szóval tehát ott volt a fejemben és halogattam: majd egyszer futni kezdek. Aztán rájöttem, h határidő nélkül a széllel fog elszállni ez az "egyszer". És szép lassan kialakult:
"mielőtt betölteném a 40 évet, lefutom a félmaratont!"!
A szülinapom februárban van, év elején nincsenek futóversenyek (jó, amit -16 fokban szerveznek a Bükkben... talán nem azzal kéne kezdenem :D ) tehát az előző évben kell. És ez az előző év éppen most van, 2017-ben.
Tavaly ősszel neki is fogtam. Norka megmondta, hogy ha 7 hónap alatt fel akarok készülni a fm-ra, akkor edzeni kell hetente 3-szor és majd februártól 4-szer. Ez a heti 3 edzés nekem vagy összejött, vagy nem, de az biztos, hogy amikor nem jött össze, akkor nekem nagyonnagyon komoly érveim voltak! Mert az iskola, mert a gyermekek, mert mittudommi. Ha az ember nem szeretne kihagyni egy edzést, akkor... akkor éjfélkor is kimegy futni, vagy nem tudom.... Annyira nem lettem elszánt, hogy hajnali 5kor felkeljek és fél6-tól fél7-ig fussak, meg hasonlók.
Na, de azért igyekeztem. Norka pedig rengeteget segített, mondta, h hogyan csináljam. Most gyorsan, most lassan, most sokat, most keveset. "Norkaaaa!!!! Havazik!!" - írtam neki. "én ma futottam már 70 percet" - válaszolta.
Norka! Köszönök itt is mindent!!! :)
A baj januárban történt. Utolért a lumbágó. A derekam 17 éves korom óta időnként "kiakad". Olyankor járni is alig tudok, nemhogy futni. Akkor 3 hétig nem futottam. Amikor nagyjából helyrejöttem és újra kimentem futkározni, hamar rájöttem, hogy nagy a viasszaesés. Jól el is ment a kedvem. Be kellett látnom, hogy április 9-re, nem fogok tudni felkészülni a 21 km-es félmaratonra. Vagy ha igen, akkor az nagyon kemény lesz, sok sok ráfordított idővel, energiával, a gyermekeimnek anyahiánnyal, sok egyéb dolog elhanyagolásával. Ezekkel meg mi értelme?
És akkor fogtam magam és beiratkoztam április 9-re a 10,55 km-re. A félmaratonról nyilván nem mondtam le, rengeteg futóverseny lesz még 2017-ben :)
Aztán megláttam a Runners Club oldalán a hirdetést, hogy tartanak a verseny előtt 6 héttel egy előversenyt, vagy minek is nevezzem: "antrenament oficial". Addig addig, hogy beiratkoztam. Nemcsak, hogy beiratkoztam, de meggyőztem Tibor egyik osztálytársának az édesanyját, hogy jöjjön ő is. Mert érdekes, ha az ember fut, akkor hirtelen azt veszi észre, hogy a környezetében elég sokan futnak. (Olyan, mint amikor készülsz venni egy Volvo V50-est és ahogy eldöntöd, hirtelen nagyon sok jelenik meg belőle a városban.)
Na, nem is szaporítom a szót! Julival beiratkoztunk, nekem stílusosan adtak egy bitsorozatot sorszámnak, örültem is neki rendesen! :)
Aztán rajt, aztán futottunk. Végig az volt az érzésem, hogy csigalassan megyek, (nálamnál tapasztaltabb futók folyamatosan ezt szajkózták "nehogy elfusd!", "az elején lassan!") pedig az órám 10 km/h fölötti sebességet mutatott, edzés alatt ritkán megyek ilyen gyorsan és 160 körüli pulzust, hát ez is óriás.
Ismerkedünk más futókkal a rajt előtt. |
Megfigyelhető, hogy a drukkereim nagyon izgatottak a pálya szélén. A harmadikat sajnos eltakarja a fényképész csaj. |
Háromszor kellett megtenni ugyanazt a kört a Sétatéren. A második körben már elhagytam néhány lihegőt, a harmadik körben pedig 180-as pulzussal nyomtam. Az utolsó 100 m-en pedig benyomtam egy sprintet, 195-ös pulzussal értem célba.
célbaérés 195-ös pulzussal és 18,4 km/h-val (2 perc múlva eszembe jutott kikapcsolni az órát) |
Viszont Juli jól meglepett. Mind mondta, h fussunk együtt jó lassan, de aztán elhagyott. Csak az utolsó sprinten tudtam utolérni, vagy 2 m-rel lepipáltam... de ha nem idegesít fel, hogy örökké 100 m-rel előttem fut könnyedén, akkor az utolsó sprint kimaradt volna. Egyszerűen muszáj volt utolérjem! (mint az érettségin BodorDalmát :p )
Boldogság a végén |
Érmet is kaptunk! |
Így történt, itt a dokumentáció, képekkel kiegészítve.
6 hét múlva április 9 !!! :)Nekünk volt a legeslegebb drukkercsapatunk! Köszönjük NEKIK!! |
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése