Tegnap délután bementem a zöldséges bódéba a Cipariu téren...
Régebb szerettem oda járni, magyar volt a tulaj is, az eladó néni is, Ibi néni. Egy-egy kicsikét beszélgettünk is. Közben eladták, sajnos nem tudtam meg, hogy miért, mert Ibi nénivel azóta nem találkoztam. Most románul kell beszélni benne, de nem baj, ugyanoda járok, mert közel van, mert megszoktam, mert kedves ez a néni is, és most is figyelnek arra, hogy jó portékát hozzanak.
Volt bent egy bácsi, frissen borotvált öregúr, a "milyen jól tartja magát az úr" kategória, de lehetett talán 75-80 éves is. Amíg ő válogatott s a nénivel beszélgetett, addig én is összeválogattam a zellert, petrezselymet, almát, banánt és kivit, (vagy ahogy Zsuzsi mondja: a vikit! :) ) Nem figyeltem a dumájukra... már végzett a bácsi a válogatással, a néni leméregette, mondja, h mennyit kell fizessen, s a végén adja a visszajárót és a cédulát.
Erre a bácsi visszahajítja a néninek a cédulát: - Ce? Decontează cineva?
A néni persze kedves, més mosolyog is: - Păi, poate doamna!
A bácsi hátranéz, rám, s kérdi tőlem: - Decontați dumneavoastră?
Ezt a néni is megmosolyogja: - Nu... m-am referit la D-na Dvs, acasă...
A bácsi... közben már végzett, összeszedi a zacskót, s már fordul is kifele: - Aaa... nu vorbim de animalele de casă...
Bácsi el...
nénivel nézzük egymást...
méricskél, számol: 17lej30... fizetek...
nézzük egymást...
-Da, animale suntem... mondja a kedves néni... nem kimondottan kedvesen...
-La revedere... mondom én...
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése