Rémsztori a javából

Nem tudom milyen címet adhatnék, ezzel nem vagyok 100% megelégedve. Ami biztos: ennyire nem ijedtem meg... soha?... mindenesetre rééééég az ideje...

Alaphelyzet: gyerek alszik a szobában. Én leülök a laptophoz, a konyhában, háttal az ajtónak. Az egész ház sötét, már elég sötét, mert 5:45 körül van és kint már nagyjából besötétedett. Egyedül csak a konyhában ég a villany.

Ekkor...

Valamit hallok... valaki elhúzott egy zipzárt? Nem, nem zipzár, valami zacskó zörög? Neem, nem zacskó. Vajon a gyerek felkelt és matat? Furcsa. Furcsa, mert nem szokott. Amikor ébred akkor felül és szólít: "ANYA!". Régebben sírt, ha nem látott, de ez rég volt. Nahát, gondolom, biztosan mégiscsak ő matat. Elindulok a konyhából, és a félhomályos előszobabában egy tag áll!!! Fekete nadrág, fekete bőrkabát. Nálamnál alacsonyabb minimum egy fél fejjel, lehet, h egy egésszel?

A szívem is majdnem megáll, elkezdtem neki üvölteni: Cum ati intrat??? (Hogy jött be???) Azt mondja, h most lépett be, kopogott. Nu ati batut! N-am auzit, mergeti repede afara! (Nem kopogott, nem hallottam, menjen gyorsan ki!) - eszeveszettül üvöltöttem, úgy emlékszem. És reszkettem és vissza kellett fogjam magam, h ne szökjek neki. Közben láttam a szemem sarkából, h a bejárati ajtóhoz közel felakasztott táskám lóg. Mármint kicsit inog. És a lappancsa csára áll. Számomra is hihetetlen, h mi mindent gondoltam egy századmásodperc alatt és nem vesztettem el a fejemet. Persze a rémültség az eléggé tiszta ügy volt, de hát nem is akartam titkolni.

Ő közben hótt nyugodt hangon, h most lépett be, áh, lehet, h egy kicsit halkan kopogott, de most-most lépett be, egy céget reklámoz.

Mire elmondta, a fejembe ezek futottak végig:
1. Az a táska az este volt velem, az Uchan-os bevásárláson. Este benne volt: pénztálca, 2 telefon, talon, kocsikulcs és Tibike keksze. A pénzt és a 2 telót áttettem ma reggel a sulibajáró táskába, a talont és a kocsikulcsot a hűtő tetejére... tehát CSAK a zörgős csomagolású keksz van abban. (Amit valószínűleg meghallottam. Na de zipzár?)
2. Csapja mesélte, h a nagytatája minden párbajt megnyert, a legfőbb taktikája az volt, h nem a kardot nézte, hanem az ellenfele szemét, és attól a pillanattól kezdve nem vettem le a szemem a tag szeméről.

Kiraktam az ajtó elé, kiléptem én is, és mondom neki: na MOST mondja meg, h milyen céget reklámoz. Amenajári interioare. (Belső berendezés.) Kérdem, h vízszereléssel foglalkoznak-e? Aszongya igen, az is megoldható. Mondom, h adjon egy telefonszámot, emailcímet és egy nevet. Várjon meg ITT, nehogy bejöjjön. Én bejöttem, ajtót bezártam, hoztam lapot és írószert. Egy fél percig keresgélt a telefonjába, míg onnan lediktált egy telefonszámot s egy nevet, h ez a "patron", hívjam fel. Persze csak útólag tűnt fel, ott az idegesség közepette nem, h aki reklámoz valamit a mai világban, az tele van névjegykártyával, mindenféle reklámanyaggal, nem zsebredugott kézzel jön, sehol egy táska, egy szatyor v valami nála...

Miután leírtam a tel-számot, megkérdeztem az ő nevét, mondott egy nevet. Azt s leírtam és kijelentettem hangosan és határozottan: "Si acum vreau sa vad cum inchideti poarta de dinafara!" (És most látni akarom, amint becsukja a kaput kívülről.) - De, hogy még mással is foglalkozik a cége... Mondom: nem érdekel, Va rog sa inchideti poarta de dinafara! Apropo: cum ati intrat pe poarta? (Kérem, csukja be a kaput kívülről! - Apropo, hogy jött be a kapun?) Nyitva volt. Igen, sajnos sokszor van nyitva a kapu. :( Itt az udvaron sokminden van: ovi és egy cég és egy másik család és mi. Miénk legelől az első ajtó és a mi ablakaink néznek az utcára.

No, lényeg, h a tag kiment, én utánamentem a kapuig és jól bezártam, majd vissza és ajtót bezár. Gyerek üldögél bent a matracon, mert ezalatt megébredt. Szopja az ujját.

Aztán kérdezgettem, h látta-e a bácsit, aki itt volt nálunk? Az mondja, h nem. És, hogy hallotta-e, h én beszélgettem azzal a bácsival? Milyen bácsival? Na, végül kihúzok egy nem-et. Pedig hangosan kiabáltam, azt hallotta? Nem. De Anya! Miért kiabáltál? - Mert a bácsi nem hallott jól, baj volt a fülivel. No, ennél többet nem tudtam meg Tibikétől. Mert ő, ha már hamarabb üldögélt volna, akkor ő éppen látta volna a bejárati ajtót... No mindegy... Amúgy szerintem a kiabálásomra és az ijedtségemre ébredt fel.

No, lényeg, h a tag nem vitt el semmit, legalábbis egyelőre úgy néz ki. És, h nem bántott engem, s a gyermeket sem.

És nem utolsó sorban. éljen Kolozsvár! Éljen Románia!