Boldog és szomorú gyertyák

Föltétlen el akartunk menni gyertyát gyújtani, amikor az EKE a Fellegváron tartotta a megemlékezést. Az Erőss Zsolt és Kiss Péter megemlékezéséről beszélek. Este 9től volt meghirdetve és mivel nem került hirtelen bébiszitter, így bepakoltuk a gyerekeket is az autóba és elindultunk. Jutka felfogott valamit, hogy gyertyát gyújtani megyünk, el is kezdett az autóban tapsikolni és énekelni jó hangosan, hogy "boldog, boldog, boldog, boldog születésnapot!".

Hűűű, ajajajjj, gondoltam, h nem lesz annak jó vége, ha majd a sok gyertyára a léányka így reagál a tömegben, ezért mondtuk is neki: Jutka, itt nem fogunk énekelni, mert ezek szomorú gyertyák, nem boldog gyertyák!
Este 9kor mit is vártunk egyebet? - Kerekedett egy elég méretes hiszti, hogy de, deeeeee, boldog-boldog születésnapot, kívánom, hogy legyen  méééég... és énekelt Jutka CSAKAZÉRTIS! Izgultunk is rendesen, és láttam magam a lelki szemeimmel, amint szégyenkezve menekülök majd a tömegből, összegyűltünk megemlékezni és az én gyermekem azt képzeli, hogy szülinapi bulin van és talán még a tortát is várja...

Persze Tibikét sem lehet mindenből kikímélni, elmondjuk, hogy hová megyünk, kikre emlékszünk,  mi történt velük, stbstb... a gyermek álmélkodva hallgatja...

Na, mindegy, próba szerencse, nem adjuk fel emiatt... Odaérünk.Egy kedves srác lefotóz, kérdi, hogy hívják a babát a hátamon és mennyi idős? A végén megköszöni, hogy megengedtük, h lefotózzon. Így kerültünk fel a maszol.ro -ra.


Aztán a kis gyertyáinkat előre visszük meggyújtani, Tiborral el vagyunk foglalva... Egyszercsak megjelenik Jutka, aki Apától elszabadult, akart jönni ő is gyertyagyújtani. És ahogy odaér hozzánk, jó hangosan, hogy lehetőleg mindenki hallja, magyarázza, hogy ő most nem fog énekelni, melt ezek szomolú gyeltyák. Nem boldog, nem kívánjuk, nem születésnapot, hanem szomolú gyeltyák...

Kedves kis csajszi, mégiscsak megértette a lényeget...

Jutka: A szememmel alszom

Jutka aludni soha életében nem tudott igazán. Minden áldott nap, délben is, este is küzd az alvás ellen: "Nem szeletek aludni!" - üvölti sokszor, megfeszítve az egész kicsi testét.

Tegnap este is, ott fekszik mellettem a drága, símogat, puszilgat és közben folyamatosan dumál. A két testvére persze már régesrégen alszik, én is félig... Egyszercsak mondom neki:
-Kicsi Jutka, csukd be szépen a szájadat és aludjál!

Erre eléggé meglepődött, fel is ült és fölém hajolt... amolyan _tisztázzuk a dolgokat_ hozzáállással:
-Nem tudom becsukni a szájamat, énesana! Melt csak a szájammal tudok beszélni. A szememmel alszom, ín alszom a szememmel... és ültiben megmutatta, hogy kell becsukni a szemecskéket...

Május, a hólyagos (bárány) hímlő hava

Az idén május1 szerdára esett és egy 6 napos néphenyéléssel indult a hónap. Megadták a szerda mellett a csütörtököt és pénteket, aztán jött a hétvége, majd hétfőn az Ortodox Húsvét másodnapja, így csak 7-én kellett újra kezdeni. Persze ez Apára nem volt érvényes, neki csak egyetlen nap járt május 1 alkalmából, amit ő elcserélt szerda helyett péntekre.

Az eredeti terv az volt, hogy jönnek a hosszú 7végérea Baki lányok (Tünde, Abigél és Maja). Az emberük nem, mert ő Olaszországban bicajozott valamerre. S hogy a fiúk ne unják a csajos bulit, hát majd pénteken, amikor Apa is szabad, megmásszák a Székelykőt. Ezekből a szép tervekből az lett, hogy kedden este Tibor mutatott a karján egy piros pöttyöt, hogy az vajon mi lehet? Nagyon viszket! - Ááá, ha viszket vakarjad, fiam, biztos megcsípett valami, - mondtam, s gondoltam, h nem kell minden pöttyöcskétől berezelni.

Ám másnap reggel, már nem csak egy volt, hanem elég sok...
Tehát megkezdődött a hólyagoshímlő. Fel is hívtam rögtön az illetékeseket: Borót, mert úgy volt, hogy 6-án, hétfőn megyünk 2 hétre Temesvárra. Még volt 5-6 nap ideje átszervezni a programjukat :(
Aztán Tündét, hogy ha akarják jöhetnek, de...

Végül Tündéék mégis eljöttek (pénteken jöttek, szombaton mentek is haza), hiszen ők már átmentek ezen. Így a Tiborok nem menekülhettek meg a csajos bulitól.

Tibornak nem volt olyan rengeteg pöttye, 2 v 3 napig volt enyhén lázas, erőssen unta, hogy nem mehet ki... Aztán a negyedik nap már kiengedtem a teraszra minden nap 1-1 kicsit, mert nem nézett ki betegnek, a házat le is bontotta volna, ha tartósan bent akartam volna tartani.

Szerettem volna készíteni róla egy fotót, hogy milyen pöttyös, de em engedte meg. Azt mondta azért, mert nem akarja, hogy másoknak megmutassam. Hát, akkor emlékbe, próbáltam győzködni, hogy majd amikor meggyógyul, meg tudjuk nézni, hogy milyen is volt pöttyösen, de ellentmondást nem tűrően kijelentette, hogy ő erre nem akar emlékezni!

A második héten sem vittem oviba, (május 6-10), de már minden nap jártunk játszótérre, kertbe, már rég jól volt a gyerek.
Hétvégén nagyTibinek valami képzésen kellett részt venni, tehát mi elmentünk Sárosra, Csapjához. Csanna nem volt otthon, hiszen ő ugrott be Temesvárra, bennünket helyettesíteni.

Csapjával jól telt, azt hiszem, hogy a legjobban Tibikének, hiszen Nagytatával elővették téli álmából a kaszagépet, szétszedték, bekenték, előkészítették a közelgő kaszálásra. Megpermetezték amit meg kellett... kimentek autóval a juhokhoz, ilyenkor Tibornak szabad elől ülni, tehát nagy extázis, boldogság, büszkeség, minden! Itt lehet ő is igazán férfi! :)

Vasárnap hazajöttünk, arra már Tibi is előkerült.
 Hétfőtől végre újrakezdhette Tibike az ovit és végre fellélegezhettünk.
Azért vártuk a himlőt szerdára, mert az oviból a többgyerekes anyukák tapasztalata szerint a családon belül úgy terjed ez a nyavalya, hogy majdnem órányi pontossággal 2 hét múlva üt ki a következő gyereke(ke)n.

Így is lett, a prognózis bejött. Kedden este Jutkának 2 pöttye volt, Zsuzsinak 3... szerdára már több.
Jutkának nem akart sok lenni. Minden nap lett néhány új 4-5 napon át, de nem volt sok. Azonban ő volt a legbetegebb. Lázas volt, éjszakánként nyöszörgött, vakarózott, hisztizett, nem-aludt... azt nappal sem.
Vakarózni persze ő nem értette, hogy nem tanácsos, piszkálta az arcát, mindenét... Őt nehezen lehetett megvigasztalni. Akkor bedobtam a M.Kriszta által ajánlott doTerra olajas cselt, neki nagyon bejött. Még egy éjszaka is megfürösztöttem, hogy hátha aludna egyet, s a fürdő után aludt is.

 Ez a csel abból áll, hogy a kádba fogtunk egy kb bokáig érő vizet és cseppentettünk bele 2 csepp levendula olajat és egyetlen csepp borsmentát. Abban megmártottuk a gyereket, lelocsoltuk mindenét és gyorsan vettük is ki, mert ugyebár eláztatni sem szabad a hólyagocskákat.

Közben Zsuzsin is kivert, neki rengeteg lett. Hogy nincsen haja a drágának, a feje telenesteli... a háta, a mellkasa. Az egyetlen szerencse az volt, hogy ő nem tudott még vakarózni. Kicsit lázaska volt ő is vagy 2 éjszaka, de messze nem volt annyira nyűg, mint a nővére.

Pénteken este megérkezett a kisegítő brigád, Anikó nénje személyében. Így legalább a főzéssel, mosogatással, teregetéssel nem kellett bíbelődnöm. Mire másik héten Anikó hazament, már nagyjából leszáradt a lányokról a sok sebecske, de még mind nem estek le. Ma június 1-et írunk, de Zsuzsin még mindig van 1-1 itt-ott.

Ja, Zsuzsin, 9 hónaposan kiütött a szájpenész. Állítólag a legyengült immunrendszerrel van összefüggésben, de tudni kell, hogy Zsuzsi most van abban a korszakában, hogy elkezdett mászni és mindent, értsd MINDENT berág, ami a keze ügyébe kerül, még akkor is, ha az éppen valamelyikünk kinti cipője... No de úgy látom, hogy már ebből is kifelé megyünk.

Jó hír: mivel a lányokon egyszerre vert ki a hímlő, így nem 6 hétbe került a gyógyulás, hanem "csak" 4-be.


Ide tartozó Jutka-száj történetek:

Valami pohárral babrált Jutka, mire Anikó megkérdezte:
-Szomjas vagy, Jutka?
-Nem!
-Hát akkor milyen vagy?
-Hímlős!

***

Egyik reggeli utáni kávézgatás közben beszélgetünk Anikóval a konyhában, Jutka széket hús elém, odaül:
-Mit csinálsz énesanna?
-Beszélgetek.
-Anikóval beszélgetsz, NEM! (Jutkánál ilyen a tagadás, a végére jár egy határozott NEM)
-Ne beszélgessek Anikóval? Hát kivel beszélgessek?
-Jutkával! Én is tudok beszélgetni Énesannával!

***

Kb 3 napja volt már kiütve Jutkán a hímlő, amikor bejárt hozzánk Bordi Ildi:
-Hímlős vagy, Jutka?
-Jutka himlős NEM! Tibike himlős! (T már rég meg volt gyógyulva)

Jutkának volt a legkevesebb pöttye

Zsuzsi

Testvéri szeretet

Okossággyűjtés

Egy szép estén történt, amikor megfürösztöttük mind a 3 gyereket...

Zsuzsit otthagytam a törülközőbe bugyolálva, de addig gurult jobbra-balra, míg kigurult a törülközőből. Ekkor érkezett Tibor a fürdőből. Odahajol Zsuzsihoz és beszélgetni kezd hozzá:

-Zsuzsi! Te csóré vagy! De te még azt sem tudod, hogy csóré vagy! Akkora a fejed, annyi okosság beleférne, de hát te még nem gyűjtöttél okosságot! Én! Én annyi okosságot gyűjtöttem már, s ősszel, ha megyek az iskolába, akkor aztán még többet gyűjtök!

Így született Zsuzsi

(Ezt a bejegyzést már nagyon régóta írom-tákolom, most, h Zsuzsi már elhagyta a fél évet is, közzéteszem. Sokan vártátok, bocsi a késésért.)

Zsuzsi egy meglepetésbaba. Még meg sem született, s már egy csomó meglepetést hozott a családnak.

Előszöris, hogy beköltözött. Utána, hogy nem akart előbújni...
Augusztus 9-re, Apa szülinapjára volt kiírva. Aztán mintha nem tudná, h ő mikorra van kiírva, nyugodtan ücsörgött odabent a pocakban. A doki már szülésindítást emlegetett. Aztán Zsuzsi úgy gondolta, h mégis kijön jószántából. Szép napot választott: augusztus 20-dikát.

(Csomót röhögtünk, hogy van az a "bőcsködözős" mondás, hogy 3 gyermek az igazi: egy az anyának, egy az apának, egy a hazának. Nos nem tudom, h ki gondol a gyermek tervezése/várása/születése/pelenkázása/stb közben a hazára... de immár megvan nekünk az aug. 20-dikai babánk: "a hazának".
Jézusom, micsoda süket szöveg...)

Na, május végén leereszkedett a pocak, és mindenki reszketett, h nehogy koraszülés legyen. Egyébként Jutkánál is puhult a méhszáj, stb, aztán ő is kiülte az idejét. Aztán kíméltem magam mindentől: emelés, gyaloglás, stb. Másfél hónapot Sároson töltöttünk a gyerekekkel, ott volt Boró is az ő fiaival. Annyi-de-annyi édes jelenet, szöveg, minden volt, hogy nagyon sajnálom, h a blogírás elmaradt.

Aztán július végén visszajöttem, azzal a szöveggel, hogy a 38-dik hétben illik közel lenni a kórházhoz. Persze ha tudtam volna, hogy még 4 hét van... hát maradhattam volna nyugodtan. A gyerekeket elhztuk, majd egy hét itthonlét után Tibi visszavitte őket Sárosra és ott nyaraltak még két hetet. Boró, Csanna, Csapja és a négy gyerek. Ja és Attila-táti is, persze. :) Azt hittük, h ezalatt megszületik Zsuzsi, de nem így lett. Már nem bírtuk a gyerekeink nélkül, el akartuk hozni őket, de végül a nagyszülők hazahozták a gyerekeket. Kilencedike már el volt múlva. gondoltuk, h mostmár tényleg nem lehet sok hátra, így Csanna itt maradt, hogy ha én a kórházban leszek, hát Tibi ne legyen házhoz kötve a gyerekek miatt.

Megkezdődtek a Kolozsvári Magyar Napok és én minden rendezvényre rendületlenül eljártam, plusz fél éjszaka kocsmában üldögéltünk (Bulgakov teraszán és egyéb helyeken), hogy a megerőltetéstől és fáradságtól hátha végre beindul a szülés. De hát annak esze ágában sem volt elindulni.
Azon a héten kétszer is azt gondoltam, hogy beindul, mind a kétszer forró vízbe ültem, fürödni, és mind a kétszer meggondolta magát és megszűntek az összehúzódások.

Aztán vasárnapra, 19-ére eluntam a bulit. A Transilmania koncertre már nem mentem, oda csak a két Tibi ment. Azzal jött haza Tibi, h Baki üzente: várnak a Bulgakovban. Hát gondoltam, engem hiába várnak, mert nekem eszem ágában sincsen odamenni. És láss csodát, éjszaka végre történni kezdett valami.

Fél négy volt, amikor megébredtem és megállapítottam, h kb negyedóránként vannak méhösszehúzódások. Aztán volt erősebb és gyengébb fájás, és csak remélni mertem, h ebből szülés lesz, mert az előző két szülés nem így indult. Akkor az első fájás is majdnem olyan volt, mint az utolsó, a szemeim is szikráztak 1-1 méhösszehúzódáskor. Azokhoz képest most, harmadszor, azon elmélkedtem, hogy vajon ebből hogy lesz szülés?

Néha felkeltem, sétálgattam fel s alá a konyhában, aztán visszafeküdtem és örültem, h nem szűnik meg. Nem erősödött, csak éppenhogy nem szűnt meg. Hajnali hat óra után elkezdtem zuhanyozni, fürödni már nem mertem, nehogy megint leálljon :) hajat is mostam, s elhatároztam, h bemegyek a kórházba, hogy amire felébrednek a gyerekek már ne legyek itthon.

Fél 8 kürül indultunk, közben felhívtam a dokit, s mondtam, h ő még maradjon nyugodtan otthon, mert szerintem még nincsen közel a dolog, de én bemegyek. Persze nem hitt nekem és futott gyorsan. Persze, mert gondolta, hogy ha az első két szülésem vajúdással s mindennel 3 órát tartott, akkor, szerinte most nagyon kell sietni.

A szolgálatos doki megvizsgált, mondta, hogy 4 centis a tágulás, beutaltak, felvittek lifttel és kaptam egy külön kis szobácskát, itt egy személyesek a vajúdó szobák. Volt benne egy kedves fürdőkád is, de mosdtam, h haragban vagyok a forró vízzel, s nem próbáltam ki.

Persze mérték a szívhangot, a vérnyomásomat, ahogy szokták. És követték, hogy áll a tágulás. Nagyon nyugis volt minden, a fájások elég gyengék voltak, ritkák, de rendszeresek. Ám 10 percenkéntinél sűrűbbek nem akartak lenni. És már nem emlékszem a percekre, de az idő csak telt és telt és nagyon lassan lett még 1 és még 1 cm. Aztán kilyukasztották a burkot, és alkalmam lett megtapasztalni, hogy milyen, amikor elfolyik a magzatvíz, ugyebár eddig még soha nem folyt el.

Aztán errefel mi történt? Na mi? Elkezdtek a fájások még enyhébbek lenni és egyre ritkulni. Akkor a doki javasolta, hogy mégiscsak adna kis oxitocint. Eredetileg nem akartam. De beleegyeztem. Fel is tették a perfúziót. Na, akkor azt hittem, h belehalok. Egyik percről  másikra lettek horror összehúzódások. És mondtam is, hogy: naaa, ezeket vártam, az eddigi szüléseim már startból így indultak. Igen ám, de... Feltették mégegyszer a szívhangmérő kütyüt, mégegyszer mérték a vérnyomásomat. Tudtam, hogy innen már hamar meglesz a baba. Igen ám, de alig cseppent pár csepp oxitocin, hirtelen "behipóztam", vagyis leesett a cukorszintem. Kiverta  hideg verejték és remegett kezem-lábam. Még szólni sem volt időm, a doki felismerte, hogy mi történik és szólt a nőciknek, hogy vegyék le az oxitocint és tegyenek glukózt. No, valamennyi glükózt kapta, erőre kaptam, de a kitolás olyan gyorsan kezdődött, hogy nem volt idő visszatenni az oxit, szerintem el is felejtették.

Zsuzsi 11:07-kor született, 3545 gr-ot mértek és 54 cm-t. Kicsit elvitték, kb egy óra múlva hozták szopizni. Szopott is ügyesen, utána akkorát aludt, h egész nap csak aludt. Este 1o óra előtt ébredt, keresett, hatalmasra tátogatta a kis szájacskáját és mindenfelé forgatta a fejét. Egyik szemét kinyitotta, szétnézett, majd kinyitotta a másik szemét is, és úgy nézett körül, h a 2 szemével 2 külön irányba. Nagyon vicces volt. Igyekeztem mellra tenni, h ne bosszantsam fel... Ügyes volt és hámm, könyenn bekapta. Ahogy rácuppan, hát hallom A Magyar Himnusz Akkordjait felcsendülni!..

Hallgatózok, aztán lebeszélem magam, hogy egész biztosan hallucinálok. Aztán eszembe jut: ááá, dehogy, 'sze ma augusztus 20, a főtéren most van a buli, tűzijáték, s minden, onnan hallatszik. S akkor nekem, "a nagy hazafinak", lefolytak kétfelől a könnyeim.

A Zsuzsi ágyára 2 cédula volt kitéve az a 3 nap alatt, amíg bent laktunk: egyik  a szokásos neve, anyja neve, születési adatok, stb. Másikon az állt, piros pixszel firkantva: "Exclusiv la san". Ezt mindenki be is tartotta, így történt, hogy Zsuzsi megúszott mindenféle fölösleges akármit, amit bele szoptak tömni az újszülöttekbe.

Aztán a szoptatásról szeretném azt elmondan, h számomra teljesen felfoghatatlan, még szinte most is, hogy így is lehet szoptatni: a bébi rácuppan a cicire és szopik, amikor jóllakott, abbahagyja. Nem volt sem mellgyulladás, sem sebes mellbimbó (még most is borsózik a hátam, ha eszembe jut, h Jutkával mit kínlódtam. Jó, Tibikével is, de Jutkával nagyon kemény volt. 8 hetes volt Jutka és még mindig véresek voltak... ááááágrhhhhh....) sem semmi. Tehát pontosan úgy történt minden, mint ahogy képzeli a szoptatást egy olyan valaki, aki életében nem látott újszülöttet. Rózsaszín ködfelhő, mosolygós összebújások, stb.

Éppen nemrég hagyta el a fél évet, pár napja egyebet is kap a szopi mellé :)

A hiszti valódi oka

Kicsit megszortyogósodtak a lányok. Aztán este Tibi megdumálta Jutkával, hogy kiporszívózza az ormányát. Én rendezem a másik kettőt, lefekvéshez készülődünk, hát érkezik Jutka az orrszívó kütyüvel, hogy "adta apa, poszivóó, olla, Lukka babának olla". Csodálkoztam is, h milyen lazán, nyugisan beszél róla, ti. úgy szokott üvlteni orrszívózás közben, mint akit nyúznak.

Babrálja tovább, magyarázgassa, h ki fogjuk porszívózni az ő orrocskáját.

Végre lefekvéshez vannak készítve a többiek, apa is megérkezik, veszi elő a porszívót, és ahogy szoktuk: apa a porszívót intézi, én szépen nekiszökök a lánykának, az elkezd üvölteni, végigüvölti az egész akciót. Na de legalább sikerült kitisztítani az orrmányát.

Nézzük egymást Tibivel, hogy mi volt ez, hogy addig nyugisan, végül mégis ordítva, s Jutka, mint aki érti, h miről beszélünk beszól: "apa, olla".

Jaaaaaaaa, hogy azt akarta, hogy az apja csinálja, ne én!!!

Mar megint farsang!

Ma (feb. 10-én) elkészítettük a jelmezt. Na de ne szaladjunk ennyire előre! Az eddigi tapasztalatok alapján, a fiam egy olyan gyerek, akit "fel kell készíteni" a farsangra, bemagyarázni Neki, hogy mi készül, mi közeleg, hogy mi lesz a jelmeze, hogy ő aztán tudjun felkészülni az adott szerepre. A karácsonyi és szilveszteri bulik alatt sokszor hallotta Borókától a Gryllus-féle boszorkányos dalt, majd a klippjét is megnéztük és nagyon tetszett Tibikének. Próbáltam rákészíteni, h majd ő is banya lesz. Úgy is tünt, hogy tetszikneki az ötlet. Kendőm denevér, vipera a sálam, már terveztük, hogy ilyen kendőt, olyan sálat fogunk készíteni, lelkesnek tünt a gyerek, de egyszercsak bemodnta, hogy ő nem lesz semmiféle banya, hanem ő Tom lesz, a Sam-tüzoltós rajzfilmből a helikopteres figura.

Na tessék, mélyen elszörnyedtem, mert mondanom sem kell, ugye, h nekem ez az ötlet egyáltalán nem tetszik, nagyon nem :(
Adagolta nekem, hogy Tomnak van egy sisakja, a sisakon beszélő. És egy jó nagy helikopterje.

Nehezen jutottunk el oda, hogy az oviba nem viszünk egy hatalmas helikoptert, majd inkább ott építenek székekből, s amiből tudnak s akarnak.

Aztán néztük a Sam-tűzoltós rajzfilmeket, hogy Tomnak narancssárga kezeslábasa van, stb.
Találtam egy sárga inget, mondtuk, h az jó lesz, hiszen a sárga az majdnem narancssárga. Előszedett a gyerek egy barna nadrágot, aggódalmasan megkérdezte, h a sárga talál-e a barnával, mert ha igen, akkor jó lesz ez a nadrág is. Mondom igen, talál. Hűűű, ezt megúsztuk. És nyálcsorgatva nézte a helikoptert, hogy neki olyan kéne. AKkor ajánlottam, h hát varrjunk az ingre egyet. Ettől izgalomba jött. Megnéztük a rajzfilmben, h milyen az a helikopter, többször is megállítottuk a filmet, h jobban szemügyre vehessük: piros, van rajta 2 sárga csík, akkor a jele, az alján lámpa, akkor olyan az alja, mint egy szánkónak, akkor a tetején a "forgó" az 3 karból áll, amik kékek és a szélük sárga.

Ezután már csak a megvarrás volt hátra.
Kivettem a maradék anyagokat, Jutka azzal kezdte, h a legfelsőt lenyúlta, magára terítette és örvendezett neki, h "pölög", (senki sem tudja, h Jutka honnan tudja, h annak pörögnie kell? :-o ). AJánlgattam valami olyan piros anyagot, melyen apró színes virágok vannak, de Tibor szerint az nagyon lányos. Aztán találtunk valami narancssárga szerű színű maradékot, azt mondja, h az lesz a jó.
A vége az lett, hogy egy nagyon kellemes vasárnap délutánt töltöttünk egyött a konyhában. Apa is ott volt, készítgette a vacsorát és időnként Zsuzsival babázott. Jutka el volt foglalva a pörgős anyagokkal, egy idő után muszáj volt a hátamra kössem, mert igen elanyátlanodott. Tibike ott ugrabugrált mellettem, követelte, hogy ő nyomhassa a varrógép pedálját, s amikor egyenesebbecske részhez értünk, akkor hagytam is, h nyomja ő. Amikor pedig kiabáltam, h "most állj meg teeeee, nehogy túlmenjen! - túlment? - nem ment!", nagyokat hahotáztunk. Egy csomót szórakozott a gyermek, h tényleg annak ott úgy mondják, h a varrógép papucsa? Ragaszkodott ahhoz is, hogy amikor a papucsot kellett emelni s visszaereszteni, akkor ő állíthassa a kis kart. Amikor cérnát cseréltünk (másszínűt), akkor ő húzta ki a régit, ő választotta ki az új színt, majd felbiggyesztette a tartójára és befőzte az első befűzendő helyre! Az alsó szálat is ő vette ki és tette vissza, mármint azt a kis tartócskát, amibe bele van téve.

Így varrunk mi:

Amikor aztán azt találtam mondani, h "Tibikém, te mostmár jobban tudsz varrni a varrógéppel, mint egyes fenőttek", akkor iszonyúan elcsodálkozott. Azon mégjobban, h léteznek olyan felnőttek, akik soha nem is láttak varrógépet.

A jelmez tehát egy iszonyű egyszerű valami volt. A helikopteres ingen kívül volt a fején egy fülhallgató, aminek mikrofonja is van, azt erősen élvezte, h le lehet hajtani és vissza lehet tűrni. A kábelt róla nyilván levágtuk.

A végeredmény:

   

Mindig-de-mindig kiderül: nekünk, felnőtteknek fontos az, hogy egy jelmez minden részlete minél "élethűbb", minél kidolgozottabb legyen. A gyerek bármilyen kis utalás van rá, mélyen bele tudja élni magát a szerepébe!

A másik, ami kiderül, hogy egy semmi-kis-együttbabrált-akármi sokkal de sokkal értékesebb a készenvett profi társánál. Imádják a gyerekek végignézni, hogy elkészül Valami Az Ők Számukra.