Nem szeretek arról írni, azt hiszem nem is írtam, h az én gyermekeim nagyon későre lesznek szobatiszták. Jutka is, 3 éves 4 hósan még pelusban jár. (Tibor kb ilyenkor tette le a nappali pelust - akkor még Tibike volt, bezzeg.)
(Tele van a facebook gyönyörű gyermekrajzokkal, origamival, midnenféle kézügyes dolgokkal,
fotókkal, h mennyire ügyesek: lovagolnak, síznek, korcsolyáznak, úsznak, kárátéznak, baletteznek, mindenféle sportban profik, néhány évesen már olvasnak, egyesek még írnak is, sakkoznak, versenyeket nyernek, kisebb-nagyobb előadásokon szerepelnek... mi mindent nem csinálnak még... hajajajj...
Az én gyermekeim ezekből SEMMIT nem tudnak. Mondom: SEMMIT!
Szóval nézve a fb-ot, az az érzésem, h az én gyermekeim a legtehetségtelenebbek, leglegleg... nem értenek semmihez, csak futkározni tudnak, üvölteni, s mikor nincsen jobb dolguk, akkor egymást szekálni. Na, és bepisilni.)
Szóval ma Jutka itthon maradt, nem adtam rá pelust. Délelőtt folyamán 2szer bepisilt. Szólt nagy kedvesen, bájos mosollyal, hogy "éppen most megy be a pisi", majd levetkőzik, elviszi a cuccát a szennyesbe, majd a szekrényében bugyit, harisnyát és nadrágot keres, letelepedik vele a konyha közepére és türelmesen felöltözik.
Hazajön Tibor a suliból (köszönet a szomszéd anyukának, h elhozta, nem kellett a beteg lányomat megjárassam), Jutka eléje áll, nagy kedvesen gyönyörű mosoly kíséretében (mondhatni: büszkén!) közli:
-Képzeld el, Tibike, on ma 2szer bepisiltem!
-De most beteg vagy, ilyenkor nem érzi jól az ember a pisit, ezért ma megbocsájtunk neked! - jött a bátyus megnyugtató válasza.
2014. január 29., szerda
2014. január 7., kedd
2013. december 26., csütörtök
Anya, ezt a karácsonyt soha nem fogom elfelejteni!
... vagy lehet, hogy egyegy részt elfelejtek, de hogy egész este a távirányítós autóval játszodtam, azt már nem felejtem el soha! - lelkendezett Tibor.
Bizony, amióta nem írom a blogomat, azóta Tibor lett. Itthon megengedi, hogy Tibikének szólítsuk, de megkért, hogy az iskolában, a társai előtt hívjam Tibornak.
Kislánykoromban álmodoztam ilyen Karácsonyokról, amilyenre az idei sikerült. Első alkalom, hogy nem utaztuk cikkcakkba az országot, hogy meglátogassuk a szüleinket/rokonainkat, vagy felkeressük a szívünknek oly kedves gyermekkori helyszíneket. És nem hinném, hogy ez valamiféle árulás lenne. Amikor a karácsonyfánk körül boldogan és nyugodtan játszanak a gyerekek, kötögetek-kávézgatok közöttük, Tibi is VÉGRE itthon van, nem a munkája miatt aggódalmaskodik, forraltbort iszogatunk, beszélgetünk, elvagyunk...
szóval ha jól meggondolom, azt hiszem, hogy kislány koromban így képzeltem el a majdani karácsonyaimat.
Nem főztem sok fogásos díszebédet, s amit főztem is, a kislánykori elképzeléseimből valók, ami nélkül nem volna az igazi:
-töltött káposzta, ami szigorúan az anyós receptje szerint készült. Ugye Apa sem kell megbánja, hogy nem utaztunk haza :)) - na jó na, vicceltem, nagyon finom az Ibolya töltöttkáposztája, tanusíthatja mindenki, aki kóstolta!
-húsleves, egy szép nagy finom házi kakasból, ami Sárosról repült hozzánk, nem saját szárnyával, hiszen levágva-megpucolva érkezett 4 keréken. (Köszönet érte.) Ha elfogy a töltöttkáposzta, akkor megesszük a kakashúst sülve, pityókával.
-sütinek ott a mézespogácsa, amit a gyermekekkel közösen nyújtottunk-vágtunk, nagy volt a "buli"), és egy
-zserbó
Beigli is lesz, majd, amikor elfogy ami van. Mert ha sok van egyszerre, úgyis csak megesszük... És decemberben nem kell félni a túl kicsi cukorszinttől.
A gyerekek nagyon várták az Angyalt, már napokkal előtte reménykedtek, hogy "hátha ma jön". Aztán nem jött hamarabb mégsem. 24-én délután akkora-de-akkora alvás volt, mind az 5en aludtunk együtt, én 2 órát, s én ébredtem elsőnek! Tibor azért feküldt le délután (régóta nem szokott már), hogy este ne kelljen korán lefeküdnie, hanem tudjon jó későig játszani. Aztán aludt vagy 2 és fél órát ő is. A lányok is.
5 körül uzsonnáztunk és elmentünk itthonról, s láss csodát, mire hazaértünk, megjött az Angyal! Akkora lázba lendültek a gyerekek, hogy alig tudták levetni a csizmát-kabátot. Aztán énekeltünk, (lelkesen fújták az éneket Tibor is, Jutka is, Zsuzsi pedig "táncolt", tapsolt és vigyorgott,) gyertyát és csillagszórót gyújtottunk. De már nem sokáig bírták, szedték szét az ajándékokat. Az Angyal nem akart túlzásokba esni, ezért nagyon igyekezett eltalálni... És úgy tűnik, hogy sikerült is. Tibor a távirányítós autójának örült a legeslegjobban, Jutka a karácsonyfának, Zsuzsi talán a fogkeféjének, mert egész este azt rágta. Én kötögettem, a gyerekek boldogan elvoltak a csodával, Tibivel forraltboroztunk, beszélgettünk és gyönyörködtünk a gyerekeinkben.
Úgy érzem, az idén valóban olyanra sikerült a Karácsony, ahogy kislánykoromban elképzeltem, hogy ha majd néni leszek...
Hálás vagyok, hogy ezt megtapasztalhattam.
Egyetlen fényképet sem készítettünk, holnap Karácsony másodnapja, majd holnap fogunk. :)
Bizony, amióta nem írom a blogomat, azóta Tibor lett. Itthon megengedi, hogy Tibikének szólítsuk, de megkért, hogy az iskolában, a társai előtt hívjam Tibornak.
Kislánykoromban álmodoztam ilyen Karácsonyokról, amilyenre az idei sikerült. Első alkalom, hogy nem utaztuk cikkcakkba az országot, hogy meglátogassuk a szüleinket/rokonainkat, vagy felkeressük a szívünknek oly kedves gyermekkori helyszíneket. És nem hinném, hogy ez valamiféle árulás lenne. Amikor a karácsonyfánk körül boldogan és nyugodtan játszanak a gyerekek, kötögetek-kávézgatok közöttük, Tibi is VÉGRE itthon van, nem a munkája miatt aggódalmaskodik, forraltbort iszogatunk, beszélgetünk, elvagyunk...
szóval ha jól meggondolom, azt hiszem, hogy kislány koromban így képzeltem el a majdani karácsonyaimat.
Nem főztem sok fogásos díszebédet, s amit főztem is, a kislánykori elképzeléseimből valók, ami nélkül nem volna az igazi:
-töltött káposzta, ami szigorúan az anyós receptje szerint készült. Ugye Apa sem kell megbánja, hogy nem utaztunk haza :)) - na jó na, vicceltem, nagyon finom az Ibolya töltöttkáposztája, tanusíthatja mindenki, aki kóstolta!
-húsleves, egy szép nagy finom házi kakasból, ami Sárosról repült hozzánk, nem saját szárnyával, hiszen levágva-megpucolva érkezett 4 keréken. (Köszönet érte.) Ha elfogy a töltöttkáposzta, akkor megesszük a kakashúst sülve, pityókával.
-sütinek ott a mézespogácsa, amit a gyermekekkel közösen nyújtottunk-vágtunk, nagy volt a "buli"), és egy
-zserbó
Beigli is lesz, majd, amikor elfogy ami van. Mert ha sok van egyszerre, úgyis csak megesszük... És decemberben nem kell félni a túl kicsi cukorszinttől.
A gyerekek nagyon várták az Angyalt, már napokkal előtte reménykedtek, hogy "hátha ma jön". Aztán nem jött hamarabb mégsem. 24-én délután akkora-de-akkora alvás volt, mind az 5en aludtunk együtt, én 2 órát, s én ébredtem elsőnek! Tibor azért feküldt le délután (régóta nem szokott már), hogy este ne kelljen korán lefeküdnie, hanem tudjon jó későig játszani. Aztán aludt vagy 2 és fél órát ő is. A lányok is.
5 körül uzsonnáztunk és elmentünk itthonról, s láss csodát, mire hazaértünk, megjött az Angyal! Akkora lázba lendültek a gyerekek, hogy alig tudták levetni a csizmát-kabátot. Aztán énekeltünk, (lelkesen fújták az éneket Tibor is, Jutka is, Zsuzsi pedig "táncolt", tapsolt és vigyorgott,) gyertyát és csillagszórót gyújtottunk. De már nem sokáig bírták, szedték szét az ajándékokat. Az Angyal nem akart túlzásokba esni, ezért nagyon igyekezett eltalálni... És úgy tűnik, hogy sikerült is. Tibor a távirányítós autójának örült a legeslegjobban, Jutka a karácsonyfának, Zsuzsi talán a fogkeféjének, mert egész este azt rágta. Én kötögettem, a gyerekek boldogan elvoltak a csodával, Tibivel forraltboroztunk, beszélgettünk és gyönyörködtünk a gyerekeinkben.
Úgy érzem, az idén valóban olyanra sikerült a Karácsony, ahogy kislánykoromban elképzeltem, hogy ha majd néni leszek...
Hálás vagyok, hogy ezt megtapasztalhattam.
Egyetlen fényképet sem készítettünk, holnap Karácsony másodnapja, majd holnap fogunk. :)
2013. augusztus 26., hétfő
István, a király korosztályonként
Tiszta ügy volt, hogy el kell vigyük a gyerekeket a Főtérre, mert senki sem vállalta, hogy otthonmarad rájuk vigyázni, t.i. mindenki kíváncsi volt a koncertre. Igaz, h utolsó percben Csanna s Csapja is befutottak, ők, de legalábbis Csanna, biztosan otthon maradt volna, de addig már felkészültünk lelkileg, hogy mind megyünk, sőt, a gyerekeknek be is ígértük, tehát készültek és várták.
Felszerelkeztünk 4 drb hordozókendővel, és bő fél órával a kezdés előtt beálltunk a keverőpult mellé. Már startból sajnáltuk, hogy a Mátyás-tér két "hátsó sarkát" nem emelték meg kicsit, hogy jobban láthasson a közönség.
És akkor lássuk, hogyan zajlott a dolog, korosztályok szerint:
Felszerelkeztünk 4 drb hordozókendővel, és bő fél órával a kezdés előtt beálltunk a keverőpult mellé. Már startból sajnáltuk, hogy a Mátyás-tér két "hátsó sarkát" nem emelték meg kicsit, hogy jobban láthasson a közönség.
És akkor lássuk, hogyan zajlott a dolog, korosztályok szerint:
- Zsuzsi, 1 éves (és pár napos):
a hátamon egy kendőben már az első -második számra elaludt és mozdulatlanul végigaludta a produkciót. A végén a tüzijáték lövöldözésétől megébredt és hazáig boldogan sikítozott a hátamon. - Bálint, 2 és fél éves:
kb 15-20 perc után:
-Menjünk haza, édesana!
-Jól van, Bálintka, nemsokára vége lesz, utána megnézzük a tüzijátékot és már megyünk is haza.
-Nem! MOST menjünk haza!
Még néhány perc és mély álomba szenderült az anyukája hátán, őt is a tüzijáték hangjai ébresztették. - Jutka, 2 év és 10 hónapos:
Az apja hátán kezdte az előadást nézni. Egy ideig semmi gond nem volt, de egy idő után elkezdett perelni:
-Ne énekelj, édesana! - egyszerűen nem hagyta, hogy énekeljek, pedig nekem az volt az elképzelésem, h hangjegyről hangjegyre végigüvöltöm az előadást. Na, röviden csak annyit, h Jutka nem így képzelte. Apa Tibikét sokszor ölbe vette, olyankor azért sztrájkolt, h Tibikét tedd le, Apa! Persze Apa nem tette le, vagy ha le is tette, pár pillanat múlva újra felemelte, hadd lásson. Unhatták a környékbeliek is a rinyát, mert valaki pattogatott kukoricával etette, másvalaki a karját símogatta, szóval mások is próbálták kibékíteni. Mindenesetre énekelnem nem szabadott :( No, az utolsó kb félórára levettük Tibi hátáról, onnantól kezdve én tartottam ölbe. Odabújt és nagy kegyesen az éneklést is engedélyezte, de ebben az egyleányka elől s egyleányka hátul pózban annyira nem volt egyértelmű az üvöltés. Szóval Jutka eléggé szabotálta a dolgokat. Aztán a tüzijáték alatt befogta a füleit, kitátotta a száját amennyire csak tudta, még nézni sem nagyon akarta, talán inkább félt tőle.
Ma pedig néha idézte: "adjatok, adjatok, segítsetek, segítsetek" - Laca, 4 és fél éves: Az apja hátán ült, hordozókendőben ő is. Eléggé kinőtte már, de még mindig könnyebb így tartani a gyermeket másfél-2 órán át, mint vállon, háton v ölben. Eléggé figyelte, érdekelte a "háború". Laca megjegyzései:
*)Amikor lett egy pillanat csend, akkor megkérdezte jó hangosan: - Édesanya! Miért mondták azt, hogy "mit képzelsz Koppány?"
*)Én félkézzel is elbírom azt a várat! (a díszletre értette, h vár), de ezek ilyen sokan sem bírják, mert hallod? azt kiabálják, hogy "segítsetek! segítsetek!"
*)édesana, te látod, h MEKKORA lándzsájik vannak? - Tibor, 6 és fél éves:
sokat volt ölben. Rengeteget. Látni akart. Mindent látni akart. Csomót kérdezősködött és elég sok mindent megértett belőle. Másnap a földön fekve legózgatva "énekelgetett". Véres kardot hoztam, őseim véres kardját!.... Koppány! Koppány! Koppány!... Kegyes ősapák! Kegyes ősanyák! Kegyes Istenek! Kegyes szellemek!... Koppány! Koppány!... (Ezt persze úgy kell elképzelni, hogy se a dallam, sem a ritmus nem talált, csak nagy lelkesett üvöltött a szoba közepén, amíg én elaltatni próbáltam a lányokat a másik szobában. De ilyen esetben a rászólás szigorúan tilos. Annál is inkább, h Tibort nem halljuk énekelni szinte soha. Csak néha üvöltözi, hogy "géppuskával kergetem a családot! apát beteszem a hűtőszekrénybe, anyát fel a szekrény tetejére, a testvérembe akkorát vágok, h keresztbe nyeli az iskolát!" Szóval tiszta ügy, h az altatás másodlagos, mikor végre valami értelmeset próbál énekelni a gyermek.)
2013. június 5., szerda
Boldog és szomorú gyertyák
Föltétlen el akartunk menni gyertyát gyújtani, amikor az EKE a Fellegváron tartotta a megemlékezést. Az Erőss Zsolt és Kiss Péter megemlékezéséről beszélek. Este 9től volt meghirdetve és mivel nem került hirtelen bébiszitter, így bepakoltuk a gyerekeket is az autóba és elindultunk. Jutka felfogott valamit, hogy gyertyát gyújtani megyünk, el is kezdett az autóban tapsikolni és énekelni jó hangosan, hogy "boldog, boldog, boldog, boldog születésnapot!".
Hűűű, ajajajjj, gondoltam, h nem lesz annak jó vége, ha majd a sok gyertyára a léányka így reagál a tömegben, ezért mondtuk is neki: Jutka, itt nem fogunk énekelni, mert ezek szomorú gyertyák, nem boldog gyertyák!
Este 9kor mit is vártunk egyebet? - Kerekedett egy elég méretes hiszti, hogy de, deeeeee, boldog-boldog születésnapot, kívánom, hogy legyen méééég... és énekelt Jutka CSAKAZÉRTIS! Izgultunk is rendesen, és láttam magam a lelki szemeimmel, amint szégyenkezve menekülök majd a tömegből, összegyűltünk megemlékezni és az én gyermekem azt képzeli, hogy szülinapi bulin van és talán még a tortát is várja...
Persze Tibikét sem lehet mindenből kikímélni, elmondjuk, hogy hová megyünk, kikre emlékszünk, mi történt velük, stbstb... a gyermek álmélkodva hallgatja...
Na, mindegy, próba szerencse, nem adjuk fel emiatt... Odaérünk.Egy kedves srác lefotóz, kérdi, hogy hívják a babát a hátamon és mennyi idős? A végén megköszöni, hogy megengedtük, h lefotózzon. Így kerültünk fel a maszol.ro -ra.
Aztán a kis gyertyáinkat előre visszük meggyújtani, Tiborral el vagyunk foglalva... Egyszercsak megjelenik Jutka, aki Apától elszabadult, akart jönni ő is gyertyagyújtani. És ahogy odaér hozzánk, jó hangosan, hogy lehetőleg mindenki hallja, magyarázza, hogy ő most nem fog énekelni, melt ezek szomolú gyeltyák. Nem boldog, nem kívánjuk, nem születésnapot, hanem szomolú gyeltyák...
Kedves kis csajszi, mégiscsak megértette a lényeget...
Hűűű, ajajajjj, gondoltam, h nem lesz annak jó vége, ha majd a sok gyertyára a léányka így reagál a tömegben, ezért mondtuk is neki: Jutka, itt nem fogunk énekelni, mert ezek szomorú gyertyák, nem boldog gyertyák!
Este 9kor mit is vártunk egyebet? - Kerekedett egy elég méretes hiszti, hogy de, deeeeee, boldog-boldog születésnapot, kívánom, hogy legyen méééég... és énekelt Jutka CSAKAZÉRTIS! Izgultunk is rendesen, és láttam magam a lelki szemeimmel, amint szégyenkezve menekülök majd a tömegből, összegyűltünk megemlékezni és az én gyermekem azt képzeli, hogy szülinapi bulin van és talán még a tortát is várja...
Persze Tibikét sem lehet mindenből kikímélni, elmondjuk, hogy hová megyünk, kikre emlékszünk, mi történt velük, stbstb... a gyermek álmélkodva hallgatja...
Na, mindegy, próba szerencse, nem adjuk fel emiatt... Odaérünk.Egy kedves srác lefotóz, kérdi, hogy hívják a babát a hátamon és mennyi idős? A végén megköszöni, hogy megengedtük, h lefotózzon. Így kerültünk fel a maszol.ro -ra.
Aztán a kis gyertyáinkat előre visszük meggyújtani, Tiborral el vagyunk foglalva... Egyszercsak megjelenik Jutka, aki Apától elszabadult, akart jönni ő is gyertyagyújtani. És ahogy odaér hozzánk, jó hangosan, hogy lehetőleg mindenki hallja, magyarázza, hogy ő most nem fog énekelni, melt ezek szomolú gyeltyák. Nem boldog, nem kívánjuk, nem születésnapot, hanem szomolú gyeltyák...
Kedves kis csajszi, mégiscsak megértette a lényeget...
2013. június 3., hétfő
Jutka: A szememmel alszom
Jutka aludni soha életében nem tudott igazán. Minden áldott nap, délben is, este is küzd az alvás ellen: "Nem szeletek aludni!" - üvölti sokszor, megfeszítve az egész kicsi testét.
Tegnap este is, ott fekszik mellettem a drága, símogat, puszilgat és közben folyamatosan dumál. A két testvére persze már régesrégen alszik, én is félig... Egyszercsak mondom neki:
-Kicsi Jutka, csukd be szépen a szájadat és aludjál!
Erre eléggé meglepődött, fel is ült és fölém hajolt... amolyan _tisztázzuk a dolgokat_ hozzáállással:
-Nem tudom becsukni a szájamat, énesana! Melt csak a szájammal tudok beszélni. A szememmel alszom, ín alszom a szememmel... és ültiben megmutatta, hogy kell becsukni a szemecskéket...
Tegnap este is, ott fekszik mellettem a drága, símogat, puszilgat és közben folyamatosan dumál. A két testvére persze már régesrégen alszik, én is félig... Egyszercsak mondom neki:
-Kicsi Jutka, csukd be szépen a szájadat és aludjál!
Erre eléggé meglepődött, fel is ült és fölém hajolt... amolyan _tisztázzuk a dolgokat_ hozzáállással:
-Nem tudom becsukni a szájamat, énesana! Melt csak a szájammal tudok beszélni. A szememmel alszom, ín alszom a szememmel... és ültiben megmutatta, hogy kell becsukni a szemecskéket...
2013. június 1., szombat
Május, a hólyagos (bárány) hímlő hava
Az idén május1 szerdára esett és egy 6 napos néphenyéléssel indult a hónap. Megadták a szerda mellett a csütörtököt és pénteket, aztán jött a hétvége, majd hétfőn az Ortodox Húsvét másodnapja, így csak 7-én kellett újra kezdeni. Persze ez Apára nem volt érvényes, neki csak egyetlen nap járt május 1 alkalmából, amit ő elcserélt szerda helyett péntekre.
Az eredeti terv az volt, hogy jönnek a hosszú 7végérea Baki lányok (Tünde, Abigél és Maja). Az emberük nem, mert ő Olaszországban bicajozott valamerre. S hogy a fiúk ne unják a csajos bulit, hát majd pénteken, amikor Apa is szabad, megmásszák a Székelykőt. Ezekből a szép tervekből az lett, hogy kedden este Tibor mutatott a karján egy piros pöttyöt, hogy az vajon mi lehet? Nagyon viszket! - Ááá, ha viszket vakarjad, fiam, biztos megcsípett valami, - mondtam, s gondoltam, h nem kell minden pöttyöcskétől berezelni.
Ám másnap reggel, már nem csak egy volt, hanem elég sok...
Tehát megkezdődött a hólyagoshímlő. Fel is hívtam rögtön az illetékeseket: Borót, mert úgy volt, hogy 6-án, hétfőn megyünk 2 hétre Temesvárra. Még volt 5-6 nap ideje átszervezni a programjukat :(
Aztán Tündét, hogy ha akarják jöhetnek, de...
Végül Tündéék mégis eljöttek (pénteken jöttek, szombaton mentek is haza), hiszen ők már átmentek ezen. Így a Tiborok nem menekülhettek meg a csajos bulitól.
Tibornak nem volt olyan rengeteg pöttye, 2 v 3 napig volt enyhén lázas, erőssen unta, hogy nem mehet ki... Aztán a negyedik nap már kiengedtem a teraszra minden nap 1-1 kicsit, mert nem nézett ki betegnek, a házat le is bontotta volna, ha tartósan bent akartam volna tartani.
Szerettem volna készíteni róla egy fotót, hogy milyen pöttyös, de em engedte meg. Azt mondta azért, mert nem akarja, hogy másoknak megmutassam. Hát, akkor emlékbe, próbáltam győzködni, hogy majd amikor meggyógyul, meg tudjuk nézni, hogy milyen is volt pöttyösen, de ellentmondást nem tűrően kijelentette, hogy ő erre nem akar emlékezni!
A második héten sem vittem oviba, (május 6-10), de már minden nap jártunk játszótérre, kertbe, már rég jól volt a gyerek.
Hétvégén nagyTibinek valami képzésen kellett részt venni, tehát mi elmentünk Sárosra, Csapjához. Csanna nem volt otthon, hiszen ő ugrott be Temesvárra, bennünket helyettesíteni.
Csapjával jól telt, azt hiszem, hogy a legjobban Tibikének, hiszen Nagytatával elővették téli álmából a kaszagépet, szétszedték, bekenték, előkészítették a közelgő kaszálásra. Megpermetezték amit meg kellett... kimentek autóval a juhokhoz, ilyenkor Tibornak szabad elől ülni, tehát nagy extázis, boldogság, büszkeség, minden! Itt lehet ő is igazán férfi! :)
Vasárnap hazajöttünk, arra már Tibi is előkerült.
Hétfőtől végre újrakezdhette Tibike az ovit és végre fellélegezhettünk.
Azért vártuk a himlőt szerdára, mert az oviból a többgyerekes anyukák tapasztalata szerint a családon belül úgy terjed ez a nyavalya, hogy majdnem órányi pontossággal 2 hét múlva üt ki a következő gyereke(ke)n.
Így is lett, a prognózis bejött. Kedden este Jutkának 2 pöttye volt, Zsuzsinak 3... szerdára már több.
Jutkának nem akart sok lenni. Minden nap lett néhány új 4-5 napon át, de nem volt sok. Azonban ő volt a legbetegebb. Lázas volt, éjszakánként nyöszörgött, vakarózott, hisztizett, nem-aludt... azt nappal sem.
Vakarózni persze ő nem értette, hogy nem tanácsos, piszkálta az arcát, mindenét... Őt nehezen lehetett megvigasztalni. Akkor bedobtam a M.Kriszta által ajánlott doTerra olajas cselt, neki nagyon bejött. Még egy éjszaka is megfürösztöttem, hogy hátha aludna egyet, s a fürdő után aludt is.
Ez a csel abból áll, hogy a kádba fogtunk egy kb bokáig érő vizet és cseppentettünk bele 2 csepp levendula olajat és egyetlen csepp borsmentát. Abban megmártottuk a gyereket, lelocsoltuk mindenét és gyorsan vettük is ki, mert ugyebár eláztatni sem szabad a hólyagocskákat.
Közben Zsuzsin is kivert, neki rengeteg lett. Hogy nincsen haja a drágának, a feje telenesteli... a háta, a mellkasa. Az egyetlen szerencse az volt, hogy ő nem tudott még vakarózni. Kicsit lázaska volt ő is vagy 2 éjszaka, de messze nem volt annyira nyűg, mint a nővére.
Pénteken este megérkezett a kisegítő brigád, Anikó nénje személyében. Így legalább a főzéssel, mosogatással, teregetéssel nem kellett bíbelődnöm. Mire másik héten Anikó hazament, már nagyjából leszáradt a lányokról a sok sebecske, de még mind nem estek le. Ma június 1-et írunk, de Zsuzsin még mindig van 1-1 itt-ott.
Ja, Zsuzsin, 9 hónaposan kiütött a szájpenész. Állítólag a legyengült immunrendszerrel van összefüggésben, de tudni kell, hogy Zsuzsi most van abban a korszakában, hogy elkezdett mászni és mindent, értsd MINDENT berág, ami a keze ügyébe kerül, még akkor is, ha az éppen valamelyikünk kinti cipője... No de úgy látom, hogy már ebből is kifelé megyünk.
Jó hír: mivel a lányokon egyszerre vert ki a hímlő, így nem 6 hétbe került a gyógyulás, hanem "csak" 4-be.
Ide tartozó Jutka-száj történetek:
Valami pohárral babrált Jutka, mire Anikó megkérdezte:
-Szomjas vagy, Jutka?
-Nem!
-Hát akkor milyen vagy?
-Hímlős!
***
Egyik reggeli utáni kávézgatás közben beszélgetünk Anikóval a konyhában, Jutka széket hús elém, odaül:
-Mit csinálsz énesanna?
-Beszélgetek.
-Anikóval beszélgetsz, NEM! (Jutkánál ilyen a tagadás, a végére jár egy határozott NEM)
-Ne beszélgessek Anikóval? Hát kivel beszélgessek?
-Jutkával! Én is tudok beszélgetni Énesannával!
***
Kb 3 napja volt már kiütve Jutkán a hímlő, amikor bejárt hozzánk Bordi Ildi:
-Hímlős vagy, Jutka?
-Jutka himlős NEM! Tibike himlős! (T már rég meg volt gyógyulva)
Az eredeti terv az volt, hogy jönnek a hosszú 7végérea Baki lányok (Tünde, Abigél és Maja). Az emberük nem, mert ő Olaszországban bicajozott valamerre. S hogy a fiúk ne unják a csajos bulit, hát majd pénteken, amikor Apa is szabad, megmásszák a Székelykőt. Ezekből a szép tervekből az lett, hogy kedden este Tibor mutatott a karján egy piros pöttyöt, hogy az vajon mi lehet? Nagyon viszket! - Ááá, ha viszket vakarjad, fiam, biztos megcsípett valami, - mondtam, s gondoltam, h nem kell minden pöttyöcskétől berezelni.
Ám másnap reggel, már nem csak egy volt, hanem elég sok...
Tehát megkezdődött a hólyagoshímlő. Fel is hívtam rögtön az illetékeseket: Borót, mert úgy volt, hogy 6-án, hétfőn megyünk 2 hétre Temesvárra. Még volt 5-6 nap ideje átszervezni a programjukat :(
Aztán Tündét, hogy ha akarják jöhetnek, de...
Végül Tündéék mégis eljöttek (pénteken jöttek, szombaton mentek is haza), hiszen ők már átmentek ezen. Így a Tiborok nem menekülhettek meg a csajos bulitól.
Tibornak nem volt olyan rengeteg pöttye, 2 v 3 napig volt enyhén lázas, erőssen unta, hogy nem mehet ki... Aztán a negyedik nap már kiengedtem a teraszra minden nap 1-1 kicsit, mert nem nézett ki betegnek, a házat le is bontotta volna, ha tartósan bent akartam volna tartani.
Szerettem volna készíteni róla egy fotót, hogy milyen pöttyös, de em engedte meg. Azt mondta azért, mert nem akarja, hogy másoknak megmutassam. Hát, akkor emlékbe, próbáltam győzködni, hogy majd amikor meggyógyul, meg tudjuk nézni, hogy milyen is volt pöttyösen, de ellentmondást nem tűrően kijelentette, hogy ő erre nem akar emlékezni!
A második héten sem vittem oviba, (május 6-10), de már minden nap jártunk játszótérre, kertbe, már rég jól volt a gyerek.
Hétvégén nagyTibinek valami képzésen kellett részt venni, tehát mi elmentünk Sárosra, Csapjához. Csanna nem volt otthon, hiszen ő ugrott be Temesvárra, bennünket helyettesíteni.
Csapjával jól telt, azt hiszem, hogy a legjobban Tibikének, hiszen Nagytatával elővették téli álmából a kaszagépet, szétszedték, bekenték, előkészítették a közelgő kaszálásra. Megpermetezték amit meg kellett... kimentek autóval a juhokhoz, ilyenkor Tibornak szabad elől ülni, tehát nagy extázis, boldogság, büszkeség, minden! Itt lehet ő is igazán férfi! :)
Vasárnap hazajöttünk, arra már Tibi is előkerült.
Hétfőtől végre újrakezdhette Tibike az ovit és végre fellélegezhettünk.
Azért vártuk a himlőt szerdára, mert az oviból a többgyerekes anyukák tapasztalata szerint a családon belül úgy terjed ez a nyavalya, hogy majdnem órányi pontossággal 2 hét múlva üt ki a következő gyereke(ke)n.
Így is lett, a prognózis bejött. Kedden este Jutkának 2 pöttye volt, Zsuzsinak 3... szerdára már több.
Jutkának nem akart sok lenni. Minden nap lett néhány új 4-5 napon át, de nem volt sok. Azonban ő volt a legbetegebb. Lázas volt, éjszakánként nyöszörgött, vakarózott, hisztizett, nem-aludt... azt nappal sem.
Vakarózni persze ő nem értette, hogy nem tanácsos, piszkálta az arcát, mindenét... Őt nehezen lehetett megvigasztalni. Akkor bedobtam a M.Kriszta által ajánlott doTerra olajas cselt, neki nagyon bejött. Még egy éjszaka is megfürösztöttem, hogy hátha aludna egyet, s a fürdő után aludt is.
Ez a csel abból áll, hogy a kádba fogtunk egy kb bokáig érő vizet és cseppentettünk bele 2 csepp levendula olajat és egyetlen csepp borsmentát. Abban megmártottuk a gyereket, lelocsoltuk mindenét és gyorsan vettük is ki, mert ugyebár eláztatni sem szabad a hólyagocskákat.
Közben Zsuzsin is kivert, neki rengeteg lett. Hogy nincsen haja a drágának, a feje telenesteli... a háta, a mellkasa. Az egyetlen szerencse az volt, hogy ő nem tudott még vakarózni. Kicsit lázaska volt ő is vagy 2 éjszaka, de messze nem volt annyira nyűg, mint a nővére.
Pénteken este megérkezett a kisegítő brigád, Anikó nénje személyében. Így legalább a főzéssel, mosogatással, teregetéssel nem kellett bíbelődnöm. Mire másik héten Anikó hazament, már nagyjából leszáradt a lányokról a sok sebecske, de még mind nem estek le. Ma június 1-et írunk, de Zsuzsin még mindig van 1-1 itt-ott.
Ja, Zsuzsin, 9 hónaposan kiütött a szájpenész. Állítólag a legyengült immunrendszerrel van összefüggésben, de tudni kell, hogy Zsuzsi most van abban a korszakában, hogy elkezdett mászni és mindent, értsd MINDENT berág, ami a keze ügyébe kerül, még akkor is, ha az éppen valamelyikünk kinti cipője... No de úgy látom, hogy már ebből is kifelé megyünk.
Jó hír: mivel a lányokon egyszerre vert ki a hímlő, így nem 6 hétbe került a gyógyulás, hanem "csak" 4-be.
Ide tartozó Jutka-száj történetek:
Valami pohárral babrált Jutka, mire Anikó megkérdezte:
-Szomjas vagy, Jutka?
-Nem!
-Hát akkor milyen vagy?
-Hímlős!
***
Egyik reggeli utáni kávézgatás közben beszélgetünk Anikóval a konyhában, Jutka széket hús elém, odaül:
-Mit csinálsz énesanna?
-Beszélgetek.
-Anikóval beszélgetsz, NEM! (Jutkánál ilyen a tagadás, a végére jár egy határozott NEM)
-Ne beszélgessek Anikóval? Hát kivel beszélgessek?
-Jutkával! Én is tudok beszélgetni Énesannával!
***
Kb 3 napja volt már kiütve Jutkán a hímlő, amikor bejárt hozzánk Bordi Ildi:
-Hímlős vagy, Jutka?
-Jutka himlős NEM! Tibike himlős! (T már rég meg volt gyógyulva)
 |
| Jutkának volt a legkevesebb pöttye |
 |
| Zsuzsi |
 |
| Testvéri szeretet |
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)