Csillagom

 "ULTIMA STATIE!" - kiáltotta valahonnan egy rekedt hang. Nem volt ideges hang, csak fáradt.

Felnézek, senki sehol az egész buszon, csak a sofőr. Ő kiáltott rám. Nem vettem észre, hogy ez a végállomás és mindenki leszállt már a 32-esről. Amennyire gyorsan csak tudom becsukom a dobozt. 

A Csillagom meséjét nem tudtam végigolvasni. Annyit tudok, hogy Jutka lányomról szól, ő az, aki varázsfénnyel alszik, pedig már nagy. 11 éves. De ragaszkodik hozzá.

Hogy mi lett a mese vége... azt nem tudtam meg, de olyan jó volt belefeledkezni.

"Scuzati-ma, multumesc" - dadogom vissza a sofőrnek, ő pedig boldog karácsonyt kíván: "Craciun ferecit, doamnă!"

Ízirájder

 Olyan élmény volt, hogy muszáj írnom róla, nem másért, csak nehogy elfelejtsük.

Tavalyra terveztük, de csak idén sikerült.

így indultunk: a szeleburdi család megirigyelne...

Szóval a tervek szerint, hála Istennek augusztusban a covid-hullámok nem kavartak be és összejött a társas nyaralás. Nem újdonság ez, hogy a volt egyetemista társakkal együtt nyaralunk, csináltuk ezt már 2009-ben is: https://iszlayreka.blogspot.com/2009/06/balaton.html
És azóta többször.

Számolom, akkor még 10 gyerekünk volt, azóta 23 van.

Idén 10 család vonultunk be Siófokra, az Aranypart Campingbe, hogy megejtsük az ez-évi együttnyaralást. Tekintettek a GDPR adatokra, most nem sorolok neveket és születénapokat, de egy szép fotót azért mutatnék, annyian voltunk, hogy alig tudtunk összehozni egy rendes csoportképet.

Azért sikerült az a csoportkép

Nagyszerű a hangulata egy-egy ilyen társas nyaralásnak. Aki napközben kulturálódni akar, az elmegy ide-oda, várat látogatni, kalandparkot, bobozik, vagy mittudomén; aki csak lubickolni szeretne a Balcsiban, az lubicklol; aki vendéglőzhetne, az vendéglőzik. Esténként pedig aki álmos, az elmegy lefeküdni, s aki bandázhatnék, az bandázik. Örvendetes, kellemes, mondhatom az a nonpluszultra, hogy minden gyerek is megtalálta a magának való társaságot. A kamaszok behúzódtak valamelyik család házába, vagy annak teraszkájára és, aminek rettenetesen örültem, hogy nem a TV-t nézték, nem a kütyüket nyomkodták, hanem beszélgettek, játszodtak, és EGYÜTT voltak. Sőőt!! Könyv került elő körükben!!

Öröm volt nézni ezt a fajta bandázást, sajnos az utóbbi másfél évben nem sok részük lehetett ilyesmiben. A kisebbek a camping területén, a szüleik körül szaladgáltak, biciklizetek, visongtak, üldözték egymást.

Ami a mi családunkat illeti, mi is kulturálódtunk, de nem váraknál meg múzeumokban, hanem találtunk egy fesztivált a szomszéd faluban: Strandfesztivál! És felfedeztük, hogy Anna and the barbies koncert is van egyik nap. Igaz, hogy nem headlinerek voltak ezúttal, hanem délután fél4-től játszodtak, de kimondottan örültem annak, hogy végre egy jó helyzet, amikor megmutathatom őket a gyermekeimnek. A két kisebbnek ingyenes volt a belépő, így vettünk 3 napijegyet és elbicikliztünk Balatonvilágosra. Ez volt a bemelegítő biciklizés a jövőhétre. Csak néhány ember lézengett a színpad előtt, de tudni kell, hogy telibe sütötte az a fárnya nap a színpadot, és előtte a teret is. Vastagon bematyukáltuk magunkat napelleni krémmel, s beálltunk keményen az első sorba! A lányok élvezték, énekeltek is teli torokból minden számot, amit ismertek – és elég sokat ismertek! Nem ez lepett meg, hanem az, hogy a mindent kritizáló nagyfiam is azt mondta róluk: nem is olyan rosszak! – Lássuk be, hogy ez tőle nagy bók!

Aztán visszabringáztunk a kempingbe. Igen ám, de éjszaka fél 11-től a Tankcsapda csapta szét a helyet. És újabb előnye a társas nyaralásnak: a lányokat lefektettük, otthagytuk a haverokra (köszi mégegyszer mindenkinek!) és hárman visszagurultunk tombolni egy igazit. Lukács Laci és kis csapata hozták is a formájukat, aki volt már Tankcsapda bulin, annak nem kell részleteni. Éjszaka 1 körül értünk haza.

Szóval csak ilyen lájtosan punnyadva töltöttük el az egész hetet, (leszámítva ezt a fesztiválozós napot,) de az egész nyáron tartó lakásfelújítás és munka után írtó jól esett. Ezen a héten Zsuzsi betöltötte a 9 évet.

Aztán eljött a vasárnap, amikor is ki kellett jelentkezni a kempingből, eddig tartott itt a foglalásunk. Hosszú volt, amíg sikerült külön pakolni azokat a cuccokat, amiket elvittünk/nem vittünk a túránkra, ti. csak egy-egy kis hátizsákja volt mindannyiunknak. TibiApáé volt nagyobb a többiekénél, mert nála volt a bicikliszervíz is.

Mikor végre megvoltunk a pakolással útnak ereszkedtünk.

Első napra volt csak szállásunk foglalva, Alsóörsön, addig akartunk eljutni aznap. Szép lassan sikerült is. Nehezen indultunk. Egyik gyermek duzzogott azért, mert bezzeg más családok maradtak még a kempingben, minek kell mi biciklizzünk? Tőle meg sem kérdeztük, hogy akar-e jönni, csak elhurcoltuk! A másik majdnem bőgött, hogy ő mennyire úúúútál biciklizni, miért akarjuk mi erőszakkal megbicikliztetni? A harmadik már nem is tudom miért panaszkodott, de mindenkinek volt valami baja. Én kínomban már röhögtem magunkon, de reméltem, hogy ha belejövünk, akkor jó lesz (és persze így is lett). Gyönyörű helyeken bicikliztünk, valami kilátó mellett elsuhantunk, mert a duzzogó gyermekeink nem akartak megállni, de néha balra pillantottam és nagyon szépet láttam. Ahogy Siófoktól elindultunk Balatonvilágos felé, már rögtön az elején dimbes-dombos, kell menni fel-le-le-fel, a táj gyönyörű, a kilátás pazar. Ilyen duzzogósan Balatonkenese nevű településig jutottunk el. Találtunk ott egy Vadkacsa nevű éttermet és jól belaktunk. Jóllakottan, a nagy melegben nehéz volt újra útra kelni, s amikor útra keltünk, nehéz volt haladni. A nagy meleg nem annyira biciklibarát. Az is igaz, hogy a bicikliutat kevés helyen sütötte direktben a nap. Sok helyen olyan szép lombalagútakon vezetett át, hogy öröm volt a pedálozás. Duzzogás délután is volt, hogy miért állunk meg olyan sokszor, hogy miért nem megyünk gyorsabban – az egyik – hogy miért nem megyünk lassabban – a másik… de érezhető volt már a feszültség csökkenése.

*az én méréseim nem a legjobbak. Volt, hogy pihenőnél megállítottam az órámat, aztán elfelejtettem újraindítani, csak 1-2 km után jutott eszembe, h újra elindítsam. Aztán olyan is volt, hogy nem stoppoltam le a megállónál, akkor pedig beleszámította az átlagsebességbe azt a 10 perc 0 métert… szóval ez csak kábére van. Tibi másképpen mérte, az a pontosabb.

Délután valamikor, 37 km után, meg is érkeztünk az alsóörsi szállásunkra. Rege apartman, a booking most is könyörög, hogy ratingeljem. Hát íme: nagyszerű hely, ikea bútorokkal, patyolat tiszta… minden oké. Szívesen nyaralnék itt egy hetet, vagy többet is, nagyszerű volt az a szállás. A legjobb azok közül, ahol jártunk. Levonultunk a strandra, itt fizetős strand volt, de hálistennek nem volt drága a családi belépő. Forintba nem tudom, de 42 lejt vont le a kártyámról. Zsuzsival ketten fürödtünk, ő mindenhol fürödni akart, akkor még nem tudtuk, csak sejtettük, hogy az idő ezt nem fogja megengedni. Mit mondjak, altatóra szükségünk nem volt, a felkelés volt nehezebb, Nem is az ébredés, hanem a megmozdulás. Na nem a gyermekeknek, hanem nekemmm…

Második napra Révfülöpön foglaltunk szállást, a Hullám Hostelben. Azt sem ratingeltem: olcsó és jó. Este megérkezni, reggel továbbindulni éppen megfelel. A hangulata idézi a diákkori intrijeimet, emeletes ágyak a szobákban, fürdő s wc a folyosón. De nagy előny, hogy a bringáknak is van egy kuckó, vigyáznak azokra is. Hosszasan nem szeretnék benne lakni, de egy estétől reggelignek éppen megfelelő.

A második napi út sokkal jobb hangulatban telt. Valószínűleg kezdünk összeszokni, ellazulni, stb. Az időelőrejelzés rettenetes volt, de reméltük, hogy el tudunk jutni, ameddig szeretnénk. Mindenesetre komótosan reggeliztünk Alsóörsön s megérte várni azt a szemerkélő esőt, mert elállt és hagyta, hogy menjünk. A terep itt is dimbes-dombos volt, de megerőltetőnek azért nem nevezném. Szép volt a táj és örültünk, hogy nem esik az eső, olyan kis hűvös volt, enyhe széllel, de tekerni sokkal jobb volt így, mint tegnap, a kánikulában. Hogy a jó hangulat el ne romoljon, néha elrikkantottam magam: ííziráájdeeer!!

 Első nekifutásra Balatonudvariig mentünk, ott éppen útba esett a Zsindelyes Csárda, amit Sándor Julis ajánlott. Hát ha nem ajánlotta volna, tutti nem ott álltam volna meg. Hagyott némi kívánnivalót maga után, ami a kinézetét/tisztaságát illeti… de sok és nagyon finom kaját hoztak – mondjuk olcsó nem volt. Annak azért örültem, hogy egyetlen métert sem kellett pluszban megtenni, mert a bringaút mentén van.

Aztán onnan tovább indultunk és Zánka határában találtunk egy hadtörténeti kiállítást. Nem terveztünk különösebben megállni, de úgy döntöttünk, hogy ide bemegyünk. Meg is érte, fiút-lányt lenyűgöztek a látnivalók.

Amíg nézegettük a kiállítást, eleredt az eső…. éééés…. innen esőben tettük meg az aznapi utolsó kb 10 km-ünket. Sok bringással nem találkoztunk ezalatt, és itt volt az út legnehezebb része, amikor a bringautat felvezetik egy jó kis dombra, hogy ne tekerj az autók között a 71-es úton. Ott le is kellett szálljunk és feltaszigáljuk a dombra a bicikliket. Áztunk, mindegy volt. Így mentünk át Szepezden, s ilyen jó vizesen támolyogtunk be ebbe a hostelbe. Na de megszáradtunk és a kalandunk végéig több esőt nem kaptunk. Juhéé!!

Harmadik napra volt a legtöbb km tervezve. Tibi már egyszer megtette ezt a körutat, (egyetlen nap alatt!) s mondta, hogy már egyre kevesebb lesz a dimb-domb és majd a déli részen lapos lesz végig. Balatonberényig terveztünk eljutni és sikerült is. Délelőtt fegyelmezettek voltunk, nyomtuk ahogy bírtuk. Itt még „hullámos” a terep, egyik legszebb része volt a túrának: Badacsony! Itt is felviszik a bringautat valami dombra, ahonnan szép a kilátás, sok a szőlő… idegnyugtató a lántvány! Mentünk vagy 30+ km-t. Eléggé kifáradtunk, főleg mi, lányok. Valami rém furcsa nevű településen ebédeltünk: Vonyarcvashegy! Nem jut eszembe a vendéglő neve, pedig akartam ajánlani: minden finom volt, ízlésesen tálalva, szuper felszolgáló… Máskor is szívesen odamennék. Ja és a bringaútról max 50 métert kell kitérni.

Ott kicsit szétestünk, aztán összeraktuk magunkat amennyire tudtuk és tovább indultunk. Örültünk, hogy „most már lapos”, csak pedálozni kell. Fel a nagy fogaskerékre elöl, a kicsire hátul, s nyomjaad… Több helyen is végre közel megy az út a tóhoz. Panaszolta is a legkisebbünk: „ez milyen Balaton körüli út? Azt hittem, hogy mindig a víz mellett fogunk menni és végig látjuk a vizet.” Hát azért ez nem éppen ilyen. De itt a kanyarban, itt sokszor mentünk a víz mellett.

Ma tettük meg eddig a leghosszabb utat, 55 km-t! És végre megérkeztünk Balatomberénybe, a Tulman villába. Tök jó kis hely, egy kis faluban egy csendes utcában. Szerettem. Úgy aludtam ott mint akit fejbevágtak. Reggelre megszáradtak az este kimosott cuccaink és a combjaim kicsit tiltakoztak. De mondtam nekik: kedveseim, innen nincsen domb, csak laposság.

Jajj el ne felejtsem, délután/este még el kellett vinnem Zsuzsit fürödni a Balatonban. A víz fekete volt, azt hiszem iszapos, nem tetszett, ezért csak combközépig mentünk be. Sajnos ott a parton elhagytuk Zsuzsi napszemüvegét, amiben pedig úgy szeretett biciklizni és éppen olyan bordó színű volt, mint a sisakja, nagyon menő volt a léányka benne.

Itt nem vendéglőben s bistróban reggeliztünk, hanem rendesen vettünk a Sparból kakaót meg péksütiket, s megettük őket „otthon”.

A negyedik nap. Kicsit lazulósabb volt, annak elenére, hogy ma is 55 km volt a cél, azt hiszem, már mindenki kellőképpen belefáradt a pedálozásba. Első svungra eljutottunk Fonyódig, ott aztán tartottunk egy jó nagy pihenőt. Felültünk az óriáskerékre, kajáltunk, fagyiztunk és csak úgy bírtam rávenni magam a továbbindulásra, hogy beadtam a családnak: 10 km múlva megállunk kávézni!

Kicsit több, mint 10 lett, Balatonlellén álltunk meg. Zsuzsi persze rögtön fürödni akart, meg is engedtük neki. Sajnos a tesók nem társultak, de látszólag nem zavartatta magát emiatt, ő egyedül is lelkesen lubicklot. És megittuk a kávét. Azt a facebook borítóképeset. 

4 családtag a fotón, az  5dik volt a fotós ;)

Amikor elég erőt éreztünk magunkban a továbbinduláshoz, akkor „lóra” pattantunk, ízirájdert kiáltottunk és mentünk tovább.

Megérkeztünk Szántódra. Na ez az a szállás, amit nem föltétlenül ajánlok. Feltűnően olcsó volt, úgyhogy számítottunk rá, hogy valamilyen lehet, amitől ilyen olcsó. De hogy MO-on működnek még ezek a régi kommunisa szállodák… és ilyen formában… Na mindegy, egy éjszakát ki lehetett bírni benne, de ide tényleg nem kívánkozok vissza. Azért kedvesek voltak a recepciónál, mondták, hogy vigyük be a bringákat az előtérbe… emberileg rendben volt minden. A komptól nagyon közel van ez a Rév Szálló, így aztán a vacsora után (Kapitány Vendéglő) átkompoztunk Tihanyba. Na az igazán jó olcsó buli volt, abszolút megérte. 800 forintot fizettünk, hogy 5-en oda-vissza kompozhassunk. Oda még éppen ment le a nap, de visszafelé olyan sötétben jöttünk, derekasan bevallom, hogy nem volt jó érzés számomra a sötétben, a nagy semmiben, azon a nagy vízen lebegni, azon a nagy dög kompon. Reméltem, hogy ha soha életemben nem hallottam olyan hírt, hogy elsüllyedt volna… hátha nem most fog. És lám: megúsztuk. :D

Utolsó napra csak 17 km-t hagytunk. 

Azt is csak azért, hogy ne este érkezzünk meg az autóhoz, s ne kelljen hazafelé beleindulni az éjszakába. Csütörtökön reggel felkeltünk és reggeli nélkül indultunk, majd csak találunk reggelit valahol. És lám, találtunk is egy csodálatos helyet, csoda finom reggelivel és csoda kedves felszolgálóval benne. Ha ott jártok, ki ne hagyjátok. A bicikliúton van, valami teniszpályák közelében, Zamárdiban. Finom a kávé, finom a kakaó, és írtó finomak a péksütik és a szendvicsek! Csak arra készüljetek majd fel, hogy malacot kell rajzolni ;)

Rozmaring és Tipli Büfé - Zamárdi

Onnan már hamar megérkeztünk Siófokra, a kocsinkhoz. Zsuzsival megfürdtünk, búcsúfürdés a Balcsiban, viszlát Balaton jövőre, vagy azutánra… A fiúk feltették a bringákat a kocsira, és hazafelé már csak Szökiéknél álltunk meg, köszi, Szökiék, az ebédet! <3

Aztán valamikor éjfél tájban hazaértünk és azóta is pihenjük a nyaralás fáradalmait.

Olyan jó volt: ízirájder!

 

Az online tanév utolsó heteiről

 

A fiam által készített motorbicikli

Amikor májusban valamikor elkezdtek „lemenni a számok” és már sejteni lehetett, hogy az utolsó néhány hétre visszamehetnek gyermekeink a társaik közé az iskolába, én naiv, azt hittem, hogy az utolsó néhány hét lényege a szocializálódás lesz. Az elmúlt több mint egy évben a 14 éves kamasz fiúnk 3 hetet járt iskolába. Ennyit: három hetet! Úgy éreztem, hogy napi 6-7 óra számítógép mellett görnyedés után meg fogják engedni gyermekeinknek, hogy egymásnak örüljenek. Oké, persze, megnézik a tananyagot is, mert hát tanórák is lesznek és ott azt kell csinálni, (így szokás,) de a lényeg mégis a boldogság lesz, örvendezés a viszontlátásnak, közös focizás a suli udvarán, harsány kamaszröhögés, viccek, sztorizás.

Az osztályfőnök közvetítette felénk, szülők felé az igazgató úr/tanári közösség álláspontját: nem fogják lerohanni a gyermekeket felmérőkkel, stb… megkímélik a lelkivilágukat ettől.

Na kérem, be is tartották ezt a dolgot. De sajnos több tanár esetében is ez a megkímélés csak a visszaérkezés hetében tartott! Elmondták: most kíméllek titeket, de jövő héten írunk. Azt ne mondjam, hogy tanévzárás előtt kevesebb mint 3 héttel is vannak még olyan tantárgyak, amiből nem látok jegyet az online naplóban, (máshol nincsen esélyem látni,) és több olyant, amiből csak 1 darab jegy van.

Hááát, hogy mi volt itt, kérlek… a fiúnknak éppen a vére nem folyt az elmúlt 2 hétben. Napi több felmérő, projektleadás és felelés, és még jövő héten is lesz 2-3 felmérő. A szombati osztálykirándulásra nem akart menni, mert „nincsen időm, anya”. (Na de menni fog, meggyőztem.) Laza (úgy értem nem stresszes,) gyerekem van, laza volt a tanítója is, sosem szorongott az iskolától. Mostanig. Amíg majd másfél év szünet után vissza nem kellett menni. Pedig lelkesen mentek vissza, boldogan, alig várták.

Hogy nem tanult a gyerek intenzíven, hogy nem tanult úgy, mint ha suliba járt volna… hogy lusta… hogy majdnem 30 centit nőtt 3 év alatt, ami tudjuk: rettenetesen fárasztó. Nem! Utolsó hónapban megtelt a napló kicsi jegyekkel de örvendjünk, hogy éppen nem áll bukásra semmiből!?

A templom felé, Nagymamával

Most nem akartam az osztály egészéről írni, de nem tudom megállni: szuper okos gyerekek gyülekezete, többnyire értelmiségi családokból, meg vannak töltve kicsi, apró, rossz, gonosz(?) jegyekkel. Miért is? Hogy nem tudnak annyit, mint az átlag VII-es, azok, akik iskolába járhattak? Hát vajon ők-e a hibásak érte? Vajon felelősségre vonhatók? Tényleg? Ennyire? Mit is akarunk nekik bebizonyítani? Hogy hülyék? Buták? Kudarcot vallottak? Csak hogy ez a kudarc nem az ők kudarcuk! Felnőttként is nehéz volt az elmúlt év, hát még gyerekként vagy kamaszként, de kényelmes rajtuk verni el a port.  Február elején kezdődött a második félév, idén megengedték, hogy 2 jeggyel lezárják őket. De nem, nem volt idő jegyet adni nekik online ennyi hét alatt, megvárták, hogy megérkezzenek élőben, hogy megmutassák nekik: nem tudtok semmit fijjaim, bunkók vagytok, mint báxi!

Idő egymásnak örvendeni nincsen, gondtalanul focizni, harsányan, kamaszosan röhögni minek… kérem, komoly ez a hely. Iskola! Nem szórakozni járunk ide…

Végtelenül csalódott vagyok. Mélyen.

#anyaiszívemafiamért

Egy sárosi csütörtök

Csütörtök, reggel 7, ébreszt a telefonom. Elég éber vagyok, nem aludtam valami jól, de azért elég pihentnek érzem magam.

Nem aludtam nagyon mélyen, mindegyre hallgatóztam, hogy mit csinálnak a macskák a konyhában? Két macskát ivartanalíttattunk Dícsőben a tegnap este. Nagy akció volt. Betettünk két nöstény macskát a rendes állathordozó dobozba, a másik hármat egy kartondobozba, be mindent a csomagtartóba és irány Dícső. Ez a szkoccsozás nem volt sikeres, még ki sem parkolt Boró az udvarról, már meglátta a tükörben, h Csillag mászik ki a dobozból. Megpróbáltuk visszatenni, de megszökött. Így tehát 5 helyett csak 4 macskával mentünk. Az állatorvosi rendelőben kicsit kellett várni, de nem sokat. Jött az orvos és Réziről meg Ciliről megállapította, hogy mindkettő kandúr, de ők ketten ezért is jöttek (nem röhögni, mi nem voltunk 100% biztosak benne). Visszatettük őket a dobozukba, a csomagtartóba. 

Akkor kezdődtek a műtétek, először Csíkos. Féltem kicsit, mert Csíkos írtó vad macska, nem lehet őt megfogni, símogatni... most is csak azért lehetett, mert nagyon meg volt lepődve. Meg kellett mérni az altatószer adag miatt... hát féltem, hogy elszökik a mérlegről, aztán hajkurászhatjuk a rendelőben. De nem így lett. Csíkost kivettem, mérleg, sikerült... bekapta az altatót és... hazaléptünk Sárosra. 40 perc alatt jártuk meg. A két kandúrunkat hagytuk menni, szét is szaladtak az udvaron, nem voltak nagyon elragadtatva a kirándulástól. Aztán gyorsan vissza a rendelőbe. Éppen befejeződött Csíkos műtéte. Betettük őt a dobozba és következett Foltos. Itt simábban ment a mérlegelés, altatás. Most már nem mentünk sehová, dumáltunk a váróteremben. Végre készen lett Foltos is. Hiába voltunk este 7re programálva, fél 10 volt majdnem, mire megkaptuk a kiképzést, hogy mit kell tudni a műtött cicák következő néhány napjáról. Mire hazaértünk, a nagyszülők már levezényelték a 6 gyerek vacsoráztatását, megvolt már az esti mese is és már majdnem minden gyerek aludt. (Istenem, mennyire laza az élet, ha kéznél van 1-2 nagyszülő!! )

Na de ez a tegnap este volt, ma reggel 7kor keltünk. Hátramentem költeni a nagyfiúkat is. A cicáinkat kiengedtük a dobozaikból... most már lehet kis kaja, kis víz... ki akartak menekülni a konyhából... A három nagyobb, akik 8-kor kezdenek jönnek reggelizni. Közben kávét is főztünk, iszogatjuk. Szép lassan beül mindenki a kütyüjével a kijelölt sarokba. Mindenki jön szerre reggelizni, kávézni, aszerint, hogy van órája, programja, dolga.

Az első szobában a két nagyfiú (V és VII-esek), és időnként Boró is tart 1-1 órát, ahogy az órarendje mondja. A középsőbe a 3 középső (II, III és IV-esek). Az ún. lacikonyhában tanyázik a két blokkos macska: Garfiled és Kormos. Ők kolozsvári, blokkos, úri macskák lettek szeptember óta, de most ha eljöttünk, muszáj volt őket is hozzuk. Azt hittem, itt ki fogjuk engedni, de nem úgy alakult. Amikor első este meghallottam a kinti macskakoncertet, tudtam, hogy a még nem ivartalanított Garfield ide bizony nem mehet ki. Jó nekik a lacikonyha, le tudnak menni a  pince előterébe, fel tudnak menni a padlás előterébe, stb.
S van még egy szoba, aminek az a neve, hogy "a tizenharmadik szoba". (Igaz, hogy csak harmadik, de mi önkényesen átneveztük.) Szóval a 13-dik szobába most átmenetileg Gyuszi lakik, a hullámos papagájunk, őt sem hagyhattuk egyedül Kolozsváron. Látni kellett volna, hogy utaztunk errefelé: 5 ember, 2 macska, 1 papagáj. Gyuszi rendesen itt a konyhában tanyázik, de itt van most a két lábadozó cicus, akiknek felkelthetné az érdeklődését, ezért most átmenetileg átmenekítettük a tizenharmadikba. A konyhában nagymama, a főszakács, éppen nekifog ebédet főzni, Milánka ("édesannának onláájnójája van"), a két lábadozó cicus és én.

Ezeken felül már csak egy szoba van, abban lakik Attila, oda nem járunk, csak néha a fürdőszobájába, ugyanis ott van egy vagány zuhanyzó, ahol nagyon egyenletesen folyik a jó meleg víz!

Nagytata bement Dícsőbe ezt-azt vásárolni és egyéb dolgokat elintézni.

Két szobába csend van, mindenki kütyüvel, fülhallgatóval... Boró persze beszél közben, de csak halkan, rend van és fegyelem! A net és a kütyük ma velünk tartottak, csak egyszer kellett beszaladjak Bálinthoz megigazítani a meet-et. 

Sajnos Milánka ma kicsit nyűgösebb, mint máskor, túl korán kelt. Peluscsere, zingózás, aztán elmegyünk Vackort olvasni a 13-dik szobába. Előtte még főzök egy kávét, beadom huginak felét, a másik felét viszem magammal Vackort olvasni. Gyuszi, a papagáj mondja ő is a magáét a szekrény tetején. 

Azt kell tudni még a 13-dikról, hogy oda nem ér el a wifi és mily érdekes (áldás vagy átok?) telefonjel sincsen benne. Semmiféle térerő. 

Olvassuk Vackort rendületlenül... valahogy eljön 11:40, arra édesanyának lejárnak az órái, jön gyorsan, Milánka már nagyon álmos, elpunnyadt a meséktől, Boró lefekteti, elalszik.

Lassacskán befejezik az iskolások is, ki 12-kor, ki 1-kor, 2-kor és aki a leghamarabb kezdett, az a legkésőbb: 3-kor.

Jajj közben valamikor nagytata is hazaérkezett, menet közben megkezeltük a macskákat: seb fertőtlenítése, antibiotikum beadása... szerencsére nagyon elaléltak, nem zavarnak sokat, aluszkálnak a dobozukban.

Aztán ebédelünk, nagyon finom ma az ebéd: paradicsomleves zöldségesen, házi vékonylaskával, másodiknak pedig borsófőzelék panírozott juhsajtszeletek melléje.

Ebéd után beoson nagymama is Milán mellé a tizenharmadikba, ketten alusznak. Az iskolások visszavonulnak háziznak, olvasnak, ki amit. Most belekiabál Milán a bébiphonba: "édesannnyyya, felkeltem!" Boró kihozza, ebédelni kezd ő is, utolsónak. Két és fél éves, de fogja a kanalat és eszik ügyesen egyedül. Megkérdezi illedelmesen, hogy ki főzte ezt a finom borsófőzeléket? Kér még sajtikát. Közben 2-kor Bálint és Boró visszaléptek online-ba, mert van valami olyan amire mindketten be kell lépniük. Majdnem 3 óra mire végeznek. Igen ám, de 3-kor tantestületi gyűlése is van Borónak. Bevonul a leghátsó szobába gyűlni. Milán most Vackort nagymamával olvastatja tovább, én még egy kávét beadok huginak. Fél négykor kihajtom a gyerekbandát az udvarra, mindenki beöltözik, kivonulnak. A kertben 10 hóember van, ebből 2 a "sátorban", ők ott beszélgetnek. Szánkóznak, célba lőnek íjjal. Szürkület után majd befejezi a háziját, akinek még van. Nagytata felszeleteli a hatalmas sütőtök megmaradt felét, beteszi a lerbe, az lesz majd az uzsonna.

Én nekifogtam blogot írni, ha már 5 gyermek kint van és a házban csak 5 ember van, 2 lábadozó és 2 egészséges cicus és egy papagáj. (Néhány pók a sarokban, de őket most nem számoljuk.)

Holnap már péntek, ez már majdnem hétvége, akkor majd lehet kimenni délelőtt is, nem kell a gyermekeknek fülhallgatóval és kütyüvel okosodni. A cicák is jobban lesznek, őket is kiengedjük. Hűűű... micsoda lazaság lesz!!