Vasárnap reggel... ugyebár hóra ébredtünk. A gyermekek annyira beindultak, hogy reggel háromnegyed 8kor ki akartak menni a kertbe. Na, persze, mondtuk, hogy nem lehet reggeli nélkül kimenni. (Hadd húzzuk egy kicsit az időt.)
Tibi kávét hozott be, s amíg főzte, s ameddig megittuk, addig kötögettem néhány sort. Mire megkávéztunk, a gyermekek könyörögtek, hogy menjünk ki a konyhába, nézzük meg a meglepetést! A meglepi az volt, hogy megkentek egy csomó kenyeret, néhányat sajtkrémmel, másokat pástétommal. Előkaptuk az uborkát is, megreggeliztünk. Annyi szendvicset készítettek a gyermekek, hogy öten nem bírtuk megenni.
Fotó nem készült sem a szendvicskenő csapatról, sem a kész termékről.
Reggeli után ki is húztak, lelkesen keresték a kesztyűket, sálakat, kezeslábasokat... nagy lázban készültek, s kivonultak. Amíg Tibi elment jódmentes sót venni, én a konyhában tettem-vettem s Csannával beszéltem egy jót telefonon. S még Boróval is egy keveset. Megjött Tibi a sóval, s nekiállt udvart seperni. Addig mi a konyhában káposztát fúrtunk, pontosabban főleg Tibor fúrta, sóztuk, főleg a lányok kanalazták a kifúrt káposztába a sót, csombort-kaprot-tormát dobáltunk bele, s ebédig bele is került a bidonba, aminek be kellett kerülnie (egyik "legszebb" magyar szavunk: BIDON!) Tibi levitte a pincébe.
Fotó nem készült sem a káposzta körüli akcióról, sem a kész termékről.
Összekaptuk a konyhát s megebédeltünk: leves volt a tegnapról, s egy ilyen káposztás napon nem lehetett más a második: káposztáslaska!
Fotó nem készült, sem a főzésről, sem a kész kajáról, sem az ebédelő családról.
Ezek után Tibi és a lányok lefeküdtek, aludtak.
Én kétségbeesve írtam Norkának még a délelőtt, hogy nagyon gáz az idő, mit csináljak? Reméltem, hogy azt válaszolja, hogy ilyen időben nem lehet futni, hagyjam ki a mai napot, de nem, Norka azt válaszolta, hogy ő ma futott 70 percet! Nem volt mit tennem: érleltem a gondolatot: beöltözök és kimegyek.
Szóval tehát Tibi a lányokkal míg aludtak, Tibor fiammal beszélgettünk, eközben elszedtem az asztalt, bepakoltam s elindítottam a mosogatógépet, a maradék kaját átteszegettem kisebb edénykékbe, nagyedényeket elmostam. Akkor már nagyon illett volna elindulni. Kerestem a kapaszkodót, s meg is találtam: volt egy korty kávé a reggelről maradva. Azt komótosan elkészítettem, megmelegíetettem, leültem szépen kávézni.
Fotó nem készült, sem arról, hogy milyen ügyesen mosogatok, sem arról, hogy Tibor társaságában kávézgatok, sem az alvó családtagokról.
Éééés akkor beöltöztem: Norka megtanított: hosszú ujjú futós blúz, rá a rövid ujjú, rá a futódzseki (feketetón vettem, csuda-olcsón egy nagyváradi alaktól ;) ). Vastag sportzokni, magas szárú, hogy ne fázzon a bokám... Az előszobában melegítek be, mert elborzadok a gondolattól, hogy kilépjek az ajtón.
Közben Tibi kimászik az ágyból, csodálkozva nézi, hogy tényleg megyek? hiszen újra elkezdett havazni. Látom, hogy most függőlegesen havazik, nem vízszintesen, mint a délelőtt... tehát nincsen szél.
Búcsúzkodom Tibiktől, 4 óra kereken, kimegyek a kapun, s hát látom, hogy Tibi fotózni készül az ablakból. Tehát van egy ilyen fotóm:
5:20-ra érek haza, (75 percet futottam) nyújtok, plankolok, hősnek érzem magam!
Itthon nincsen senki, Tibi elvitte a gyermekeket a 5 órás misére(!) a templomba. Beülök egy kád meleg vízbe.
Fotó nem készült: sem a kád vízről, sem rólam, ahogy lubickolok.
Mire készen vagyok, megérkeznek a gyermekek és az apjuk.
Nagy fürdés következik, egyszer a nagyfiú, utána a kislányok...
Vacsora: vinetáskenyér, sajt, vaj.
Fotó nem készült a fürdésről sem, a vacsoráról sem, a fogmosásról sem. Most Tibi olvassa az esti mesét, várjatok, mert lefotózom,
én írom a blogomat :)
Ezennel elbúcsúzom, kedves olvasók, holnap hétfő... folytatjuk...
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése