Natehát: nem tudtunk enni sem, aludni sem, nem tudtuk, hogy mihez kezdjünk. Az anyagi kár felett izgultunk erősen azért is, hogy mi lesz a céges infókkal (Tibi dolgozni is használta) és személyes adatainkkal? Volt egy néhánybetűs password a windowson, az azért lett, hogy a gyermekek ne kapcsolgassák be, esetleg felügyelet nélkül... mindenesetre roppant hálásak voltunk annak a kis jelszavacskának.
Reméltük, hogy az a bizonyos megtaláló nem annyira elszánt, hogy szétcsavarozza, stb, hanem egyszerűen csak újraformázza. A tablettel nem nagyon törődtünk, mert azon tudtuk, hogy nincsen semmilyen fontos információ. Nagyon sajnáltuk, mert új volt, szép volt, jó volt, Tibi ajándékba kapta a cégtől. De legalább annyi, hogy azt még nem "laktuk be". De a laptop miatt nagyonnagyon búsultunk. Boróéknál éjszaka passwordokat cserélgettünk yahoon, gmailen, facebookon és minden létező fontosabb helyen. Tibi emaileket írt a rendszergazdáknak, hogy a fontosabb servereket is biztosítsák, né hogy jártunk... Szóval az izgalom nagy volt.
Másnap reggel 9-kor felhívuk az Ikeát, de hát oda nem vitte be senki, nem tudtak semmiről. Kértek egy telefonszámot, hogy ha véletlenül megtudnak valamit, értesíthessenek. És továbbra is sokat szomorkodtunk meg idegeskedtünk. Tibi felhívta az Ikeát még csütörtökön is, hogy biztos-é nem tudnak semmit azóta sem? Hát persze nem, dehogyis.
Közben kiírtam a Facebook-ra is, hogy eltűnt, gondolván, hogy ha valaki rájön, hogy a miénk lehet a laptop és nyomoz, akkor meggyőződhessen, hogy valóban a miénk.
Hatizsakban laptop es tablet. Ezt keressuk. Az IKEA parkoloban felejtettuk, Budaorson.
Közzétette: Réka Iszlay – 2015. december 13.
Kínunkban nem tudtunk ennél jobbat kitalálni. Persze velünk együtt mindenki tudta, hogy annak annyi, teljesen reménytelen az eset.
És akkor Tibi nekilátott új laptop után nézni, hetekig nézte a laptopul.ro típusú oldalakat, amíg végül kiválasztotta, s sikerült megvennie az újat.
És a történet február 29-én folytatódik. :)
Este van, lefektetjük a gyermekeket, én is bebújok, Tibi kinyitja a laptopját és hozza: Réka, Réka, RÉKA!!! Gyere ezt nézd meg!!! - Olyan extázisban volt Tibi, aki egyébként ritkán szokott érzelmileg kilengni, el sem tudtam dönteni, hogy most valami jót vagy rosszat fogok-e látni, de hogy különöset, az egészen tiszta volt számomra. És hogy mit láttam? Ezt:
Akkor ketten fogalmaztuk vagy 20 percig a 3 soros választ, gondolkodni is alig tudtunk. Hogy ezt a mailcímet soha nem használtuk, hogy tényleg a miénk a cucc, hogy megvan-e még? (Mi is ki tudjuk számítani, hogy 2 és fél hónapnál több, hogy elhagytuk...)
Akkor lefeküdtünk és ugyanolyan gyomoridegem volt, mint azon az első éjszakán, amikor felfedeztük, hogy hiányzik. Beszélgettünk, hogy hogy is nem jutott eszünkbe, hogy a táblagépen fogja látni a megtaláló azt az emailcímet, s ha jó szándékú, akkor ott fog minket keresni?
Reggelre megérezett a válasz: megvan minden, persze. Csak két hónap után nem gondolta, hogy jelentkezi fogunk és megformázta. Holnap felhív. Fel is hívta Tibit. :)
Nos, kilátásban volt egy budapesti út, de most már NAGYON sürgős lett. És döntöttünk: szombaton elugrunk Pestre. Kialakult: Csilla itt lesz, elvállalja a gyermekeket, mi ketten megyünk, felváltva vezetünk. Főztünk, minden kaját előkészítettünk, hogy Csillának csak melegíteni kelljen. Péntek este Csilla már itt aludt, mi pedig 5kor keltünk, fél6kor elindultunk Kolozsvárról. Váradig én vezettem, onnan tovább Tibi. Elintéztük a dolgainkat, s a végén a Media Markt-ból felhívtuk a jótevőnket: itt vagyunk a környéken. Megbeszéltük, hogy negyed óra múlva találkozunk. És igen, negyed óra múlva ott áltt előttünk a jótündér, kezében a táskánk, az összes elvesztett cuccunkkal. Meg akartuk hívni egy kávéra-valamire, hogy kicsit beszélgessünk, de azt mondta, hogy dolga van, és otthagyott minket.
Azt mondják, hogy csak a mesében vannak olyan jótündérek, akik csak otteremnek a semmiből, kisegítenek, és azzal már el is tűnnek. De nekünk lehetőségünk volt igazából megtapasztalni, meglátni, hogy ez nem mese, ilyen létezik!! :)
Aztán még megebédeltünk a Budakert vendéglőben, és elindultunk visszafelé. Én vezettem Nagyváradig, be is sötétedett közben, onnan átvette Tibi és este 11-re hazaértünk. Gyerekek aludtak, Csilla várt és ő is hitetlenkedett, persze, hogy tényleg mindent visszakaptunk!
Mennyire jó érzés, hogy az emberrel ilyensmi történik. Azt hiszem, hogy alábecsültem eddig az emberek szívében élő jóságot! Ezen el kell még gondolkodnom. :) És hálás vagyok, hogy velünk ilyen hihetetlen módon megtörtént ez a csoda!
Köszönöm itt is annak a jótét léleknek, aki megtalálta, majdnem 3 hónapig megőrizte, majd visszaadta a dolgainkat!
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése