Nem tudom, hogy kell mondani, h hol voltunk? Elmentünk Tordáig és onnan az Aranyos völgyén-partján végig fel-fel-fel a hegyek között, egészen a forrásig. Átmentünk Câmpeni és Arieșeni nevű városokon, aztán meg Vârtop a helyiség neve, ahol voltunk, de azt hiszem, h az nem is falu igazán, csak ilyen panziók és vendégházak halmaza, no meg a sípályák. Közel lehet Padiș, meg a Scărișoara-i jégbarlang... Utána kell néznem ezeket a neveknek magyarul, egyelőre -szégyen v nem szégyen, párdon- foggalmam sincsen róluk.
Nos, pénteken majdnem este 7 volt már, mire sikerült elindulni, és ha nem tévedtünk volna el, akkor talán 10 előtt már oda is értünk volna, így csak fél 11 felé sikerült. Tudni kell a kedves férjemről, h mindig megnéz valami térképet és mindig nagyon jól tudja, h hová-merre kell menni, most azért sikerült, mert a térképmegnézés kimaradt, ráhagyatkoztunk a GPS-re, na de a tanulságot levontuk: nem lehet rá hagyatkozni egészen.
Jó későn értünk oda, a gyerekek elaludtak az autóban, ott megébredtek, én reméltem, h bedugjuk őket az ágyba, de hát követelték a vacsorát... ez van, na... 11 elmúlt, mire sikerült lefektetni, s még el is altatni a bandát. Izgultam, h nyűgösök lesznek szombaton, de szerencsére nem lett vészes.
Szombaton délelőtt, reggeli után kivonultunk a ház elé, s egy kicsikét szánkóztunk. Ez úgy nézett ki, h Krisztina az anyukájával egy szánkón és a két Tibi a másikon. Jutka eleinte nem akart felülni, én pedig Zsuzsival magamon ott lébecoltam a környékükön.
Később arra sétált egy kutyus, Husky, amit azért említek meg, mert Tibike, csodák csodájára nemhogy nem félt tőle, de a végén még símogatta is. (Rá van gyújtva a gyerek egy ideje - pontosabban azóta, amióta Samu barátjáéknak van kutyusuk - hogy szerezzünk mi is kutyát, hogy neki legyen saját kutyája!) Jutka kicsit félt tőle, a végén azért ült fel a szánkóra, hogy ne legyen közel az új Husky-barátunkhoz.
Itt látható Tibor, a Husky-baráttal
Tibike még megbámulta azt a két járművet, amit én sem tudom, h miféle a neve? Motorbiciklihez hasonlít, elől van két kis kíléc alakú múanyag rajta, középen, ahol ülnek és jó hátralógóan pedig valami hernyótalp-féleség, műanyagból. Valai hójáró-motorbiciklinek nevezném, ha én kéne nevet adjak neki.
Sokat nem időztünk, korán akartuk ebédeltetni a bandát, a késői fekvés miatt. Indultunk is fél 12-kor hazafelé, 12 előtt már ettük a finom parasztcsorbát egy vendéglőben. Utána gyorsan haza és lefektettük a bandát. Nagy csodálkozásunkra, és az ellenkezése ellenére Tibike is aludt egy jónagyot (ti. ő mostanság nagyon ritka, h egyáltalán lefeküdjék, nemhogy még aludjék is). Csak mi nem pihentünk semmit, ti. Zsuzsi végigaludta a délelőtti kimenőt, és igencsak nagy formában érezte magát. Így őt szórakoztattam, hogy aludni hagyja a nagybb testvéreit.
A délutáni pihi képekben:
Aztán amikor Tibor és Jutka felébredtek, akkor megtartottuk a szokásos délutáni almaevést, és iszkiri újból ki a pályához. Tibikének kibéreltünk egy bakancs+sílécet, sőt, 2 hosszabb botot is, és Tibi a pálya alján-szélén, valami nagyon lankás részen húzigálta a fiát. Egy idő után már nem húzta, hanem futott mellette. A gyerek pedig élvezte és bőcsködözött, hogy "én aztán úúúúúúúgy bééégyorsulok", mi pedig biztattuk ahogy csak bírtuk. :)
Apa Tibikét húzza fel a dombra,
miközben Jutka mosolyog, h legyen szép a fotón.
Itt már húzni sem kell.
Egy idő után én a lányokkal visszandultam a szállásra, így is vagy 2 órát voltunk kint, és akármilyen szép idő is volt, napsütés, nulla fok körül, mégsem akartam kipróbálni a hóban-szoptatást, csóré derékkal, stb. Főleg ezért siettem be, mert tkp. annyira szívesen maradtam volna még a fiúkkal!
Később ők is hazajöttek, majd szépen beszivárgott mindenki. Hernyó főzött egy nagyon finom babgulyást. Már itthon ígérgette, h szombat este ő főzi a vacsorát, meg is tartotta a szavát és roppant finom vacsorával kínált meg. Mindenki úgy ette-nyelte, ahogy csak bírta, felnőtt-gyerek-mindenki.
Kicsit még beszélgettünk vacsora után, de annyira ki volt nyúlva mindenki, h aztán inkább lefeküdtünk.
Vasárnap reggel Tibike már alig várta, h újra sízhessen. Közben Réka és Hernyó felajánlották, hogy ha mi is szeretnénk sízni egy kicsikét, akkor ők vigyáznak a gyerekekre. Hát már startból roppant hálás lettem. Ritka a mai világban az ilyen ember, aki önként bevállal ilyensmit. Egyáltalán észreveszi, h én nem tudok sízni egy percet sem. El is határoztam, hogy már csak azért is megéri, h Tibike lássa a szüleit léccel a lábukon, hiszen eddig soha nem sikerült. Aztán persze nem tudtunk egyszerre menni, főleg Jutka miatt, de így is jó volt.
Szóval: a "régi" pályához mentünk, mert az lankásabb, legalábbis az alja. Közben észrevettük, h a megyehatár a 2 pálya között van, így a régi Fehér megyében van, az új pedig Biharban! :)
Balról a régi pálya, Fehér megyében,
jobbról pedig az új, Biharban
Na tehát, elmentünk a régi pályához, Tibikének kibéreltünk lécet és már kezdődött is az apa-fia tanfolyam. Közben Jutka kissé sértődött volt, nem értette, h neki miért nem jár síléc? Néha ő is rálépett a Tibike léceire és olyankor nagyon boldog lett "én isz szízek" - mondta nagy boldogan. - És én is boldog voltam nagyon, h ennyivel beéri.
Mi lányok kissé fennebb merészkedtünk, mert láttam, h ott több "gyalogos" ember is van. A sípálya alja elég széles. Egyik felében van a felvonó, másik felében próbálkoznak a kezdők. (Közöttük a Tibijeink!) A pálya másik szélén egy jókora kerítés, ez választja el a pályát a szánkópályától. Jutka látja, hogy minden síző bandukol felfelé és száguld lefelé. Leleményesen szépen feltaláltja magát. Elenged a kezem, megfogja a kerítést, felküzdi magát 2-3 méternyire tőlem, majd velem szembefordul, elengedi kertet, és szalad nekem, én kifogom. Közben kiáltja boldogan: "szízek, nyanya! szízek!" Mindenesetre nagyon jól szórakoztam a kreatív lányomon, és erőst örültem, h beér ennyivel. Mert ő ha valamivel elégedetlen... ajaj...
Ígéretükhöz híven, megjelentek Rékáék, a másik pályáról jöttek át. Akkor Zsuzsit felkötöttük Rékára, én pedig kértem a bódéból valami léceket, nagyon rövidet adott a bácsi, sztem gyerekeknek való volt.. :)) Síklottam 3-at, (na nem az egész pályahosszon, csak az aljában). A harmadikra Zsuzsi már bevadult, enni akart. Gyorsan visszavittem a bácsinak a szerkót, s Zsuzsit meg is szoptattam ott a bódéban. Ezalatt senki be nem mert oda jönni, még a bácsi is kiment "napozni". Gyönyörű volt az idő vasárnap. A hó is olvadozott, éppen olyan sízőknek való, mint én, aki örül annak, h jól tapad a léc a hóhoz :D
Aztán persze muszáj volt hazavinnem a csajokat, megint ott kellett hagyjuk a Tibiket. :(
Tibi is bérelt végül léceket. És ezt már csak az elmesélésük alapján tudom: Réka sízett Tibikével az aljban, Tibi elment Hernyóval, egyszer a rövidebbik pályára, utána a hosszabbikra. Utána visszakapta a fiát, és Rékáék továbbálltak. Itt is szeretnénk megköszönni ezt a nagylelkű bébiszittinget Nekik!
Én aztán etetéssel-altatással-pelenkázással folytattam a délutánomat, de Jutkát nem tudtam elaltatni, igaz, elég hamar feladtam, gondolva, h majd alszik az autóban hazafelé. Nagy későre megérkeztek a fiúk is. Kiderült, h Tibike vagy 3 és fél órán át gyakorlatozott a sízéssel és akkor is alig akarta abbahagyni. Bőcsködözött, h ő ilyen-meg-olyan gyorsan száguld. A végefelé egyedül ment, bot nélkül, ekézve! Csuda-büszkék vagyunk rá :)) (mert mi tudjuk, h ez magához képest nem kis teljesítmény!)
Ja és nem egyből jöttek haza, hanem még megálltak miccset enni, és kűrtőskalácsot vettek, azt hoztak nekünk is. Így is fél 6 volt, miert sikerült elindulni hazafelé. Zsuzsi nem bírta ki a 3 órás utat, Torda előtt szopit követelt. (De bírt már ki 5-6 órás utakat szopi nélkül... na most nem...)
8:15-re értünk haza, aztán gyors vacsoráztatás-gyors fürösztés-gyors meseolvasás után lenyomtuk a bandát, ti. másnap oviba kellett menni. (Csak Tibike pityeredett el kicsit, hogy ma miért nem lesz rajzfilm, hiszen p milyen régen nem nézett rajzfilmet? :( )
Amit elhatároztam az az, hogy jövőre itt adok találkát Boróéknak. Meglepődtünk azon, hogy a kocsik fele TM jelzésű, s a házigazdáink is mondták, h Temesvárról és Aradról jönnek ide a legeslegtöbben.
És amit Tibivel közösen határoztunk el, hogy Tibikének lehetőséget teremtünk, hogy megtanuljon sízni, de természetesn nem erőltetjük semmilyen szinten, hátha szép lassan rákap hosszabb-meredekebb pályákra is. Nagyon boldogok vagyunk, és büszkék rá. Jövőben már talán Jutkát is lécre állíthatjuk és Zs is már lépik néhányat, kicsit könnyebben mozgunk majd a télben :D
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése