2008. október 2., csütörtök

Az én hőstettem :D

Ideje egy kis dicsekvésnek is, ugye?

Nos, hogy ne romoljon meg a szilva, amit már rég hoztunk Sárosról, eldöntöttem, hogy lesz egy tutti sütemény belőle. Otthon többször is sütöttünk a nyáron, de a receptet nem írtam le, gondoltam észben tartom. Hát sikerült is.

Vagy felét elküldtem a tegnap este a focimeccsetnéző fiúknak a céghez. Tibi azt mondta, h sikere volt :) Ennek örülök persze, mint minden szangvinikus.

Szóval így nézett ki:





A receptet is leírom nagy buzgalmamban:
Egy fél margarint (nekem a vaj szimpatikusabb) tüzön megolvasztunk, belepottyantunk 3 tojássárgát, negyed liter cukrot és negyed liter tejet. Összekavarjuk. Aztán hozzákavarunk fél liter lisztet és egy sütőport. (A lisztet ajánlatosabb kézi mixerrel adni hozzá, sokkal könnyebb.)

Na, ezt a keveréket beletöltjük a tepsibe, amit előzőleg természetesen kibéleltünk sütőpapírral (vagy kiolajoztuk és kiliszteztük). Megszórjuk grízzel (én ezt el szoktam felejteni, de sebaj), majd rátesszük a fél szilvákat (lehet egyéb gyümölcs is. Nekünk a rebarbara és az őszibarack is bevált). Előmelegített lerben sütni kezdjük. Ekkor felverjük a 3 tojás fehérjét kemény habbá és hozzáadunk 2oo gr cukrot (ez egy szűk negyed liter). Amikor félig megsült, akkor kivesszük, ráöntjük és elsimítjuk a habot. Visszadugjuk és 5-1o centire nyitvahagyott lerajtóval sütjük tovább (ez a csel, hogy ne száradjon ki a hab).

Mindenkinek ajánlom, mert hamar megy és írtó finom!
:D

2 megjegyzés :

Zsofi írta...

hogy mered ki a fel liter lisztet? Meropoharral? Grammban nem lehet merni?
Istenien nez ki a suti, lehet a hetvegen mi is megsutjuk:-)

zsofi

reka írta...

Örülök, h tetszik. Megsúgom: finom is ;)

Igen, mérőpohárral. Majd egyszer lehet lemérem, de általában unom elővenni a mérleget (icipici a konyhám).