Jutka hangját hallom a szomszéd szobából:
-Tibikee!!!?!?! Tibike?!?!
-Nem Tibike vagyok!
-Tibol! Allod? Tibol!?!?!
-...
-Tibi nindzsa?!
-Nem Tibinindzsa, Teeee!! TI-NI nindzsa!
-Jó na, akkol Tini Nindzsa... sértődött meg Jutka...
2014. február 21., péntek
2014. február 12., szerda
Szerda délután
Ma hárman mentünk a suliba Tibor után. Vittem Zsuzsit a hátamon, Jutkát kézenfogva, ti. ő most beteg és nem vittük oviba. Persze későre sikerült elindulni, ezért felültünk egy 25-ös trolira. Szerencsére nem késtünk el!
Aztán hazafelé gyalog jöttünk, mert nagyon tavaszias meleg volt, kellemes volt a séta. Tibor nagy lázba volt, nem győzte mesélni, hogy miket tanultak ma a bálnáról, a gyilkos bálnáról, a karszárnyú delfinről (ez is gyilkosbálna), a császárpingvinről, az óriásbálnáról, a fókáról, az elefántfókáról, a rozmárról, majd holnap is lesz valami nagyon érdekes, amit nagyon várnak. És hűűű-ha, hogy ez mennyire tetszene a biológus-Botinak és Lacának!! El is fogja mesélni majd nekik - ha addig el nem felejti. :))
A Deák Ferencz utcában észreveszem a kis bódét, amin írja: "Coffee TO GO". Átlátszó a bódé, hogy az ember láthassa, hogyan készül a finom kávé és jól megkívánhassa.
-Na, én itt veszek egy kávét, s hazafelé megiszogatom - mondom én.
-Óóóó, Anya!! Te annál SOKKAL finomabb kávét tudsz főzni magadnak otthon! - hallom vissza a fiamtól, saját álláspontomat, ami az útszéli pizzákat, pereceket, s egyéb gyermekek által megkívánt dolgokat illeti.
-Ja!?! - szeppenek meg - fiam, Neked teljesen igazad van... nyeldeklem csepegő nyálamat és hősiesen otthagyom a guszta kávét.
Hazaérünk, kézmosás, kajamelegítés, ebéd...
Valahol az ebédrekészülődés időszakában cseng a telefonom, hozza Zsuzsi, h cseng. Egy helyi szám. Felveszem:
-Bună ziua, suntem de la 112, ce problemă aveți? (Jó napot kívánok, az 112-től hívjuk, van valami problémája?)
(Ajajajjjj - ezt csak gondolom)
-Nu am nici o problemă... sűrű bocsánatkérés, a gyerek játszott a telefonnal... bláblá... Nézem a híváslistát, tényleg hívtam a segélyhívást.... óóó... Istenemsegíts, nem akartam!!! Zsuzsiiii!!
Ebéd után megnézünk két részt a youtube-on a Gryllusos maszkabálból (a teknősbékát és a skótot választották), majd Tibike kérlelésének engedve megnézzük, hogy a Hanni apukájáék mit csináltak Afrikában, s ez elég is volt ahhoz, h kifussunk időből... Jutkával feküdtünk egymás mellett, ő megmondta, h nem fog aludni, mert "nem vajok álmos". Zsuzsi jött-szopott-ment, jött-szopott-ment, jött-szopott-ment és jött-szopott-ment. Időnként hancúroztak egyet Jutkával, nagyon jól szórakoztak... Egyszercsak kérdem Jutkától:
-Jucus, ebből hogy lesz alvás?
-SE ON - ez volt a válasz.
Fél 5 után teljesen váratlanul elaludt Zsuzsi. Akkor kivonultam a konyhába, h végre megfőzzem magamnak azt a sokkal finomabb kávét. Jöttek Tibor és Jutka uzsonnázni, megettük felét a ma sült kenyerünknek, mert túl finom volt. Bejövök végre kávézni, mire észreveszem Jutka felpiszkálja Zsuzsit, az bőgve felébred.
Namármost van egy nagyfiam, aki elvárná, h vele legózzak vagy neki olvassak vagy végre csináljunk valamit. Egy hullafáradt-nem-aludt lányom és egy túlkevesetaludt másik lányom....
Apa hazaért, mielőtt begolyóztam volna, most pedig, h ezt leírtam, öltözök és megyek egy fél órát sétálgatni, Apával addig megvacsoráznak. ha ittmaradnék vacsorára, abból csak veszekedés lenne... Jutka már nekiment az ajtófélfának, olyan szinten van...
Elmentem sétálni, pá!
Aztán hazafelé gyalog jöttünk, mert nagyon tavaszias meleg volt, kellemes volt a séta. Tibor nagy lázba volt, nem győzte mesélni, hogy miket tanultak ma a bálnáról, a gyilkos bálnáról, a karszárnyú delfinről (ez is gyilkosbálna), a császárpingvinről, az óriásbálnáról, a fókáról, az elefántfókáról, a rozmárról, majd holnap is lesz valami nagyon érdekes, amit nagyon várnak. És hűűű-ha, hogy ez mennyire tetszene a biológus-Botinak és Lacának!! El is fogja mesélni majd nekik - ha addig el nem felejti. :))
A Deák Ferencz utcában észreveszem a kis bódét, amin írja: "Coffee TO GO". Átlátszó a bódé, hogy az ember láthassa, hogyan készül a finom kávé és jól megkívánhassa.
-Na, én itt veszek egy kávét, s hazafelé megiszogatom - mondom én.
-Óóóó, Anya!! Te annál SOKKAL finomabb kávét tudsz főzni magadnak otthon! - hallom vissza a fiamtól, saját álláspontomat, ami az útszéli pizzákat, pereceket, s egyéb gyermekek által megkívánt dolgokat illeti.
-Ja!?! - szeppenek meg - fiam, Neked teljesen igazad van... nyeldeklem csepegő nyálamat és hősiesen otthagyom a guszta kávét.
Hazaérünk, kézmosás, kajamelegítés, ebéd...
Valahol az ebédrekészülődés időszakában cseng a telefonom, hozza Zsuzsi, h cseng. Egy helyi szám. Felveszem:
-Bună ziua, suntem de la 112, ce problemă aveți? (Jó napot kívánok, az 112-től hívjuk, van valami problémája?)
(Ajajajjjj - ezt csak gondolom)
-Nu am nici o problemă... sűrű bocsánatkérés, a gyerek játszott a telefonnal... bláblá... Nézem a híváslistát, tényleg hívtam a segélyhívást.... óóó... Istenemsegíts, nem akartam!!! Zsuzsiiii!!
Ebéd után megnézünk két részt a youtube-on a Gryllusos maszkabálból (a teknősbékát és a skótot választották), majd Tibike kérlelésének engedve megnézzük, hogy a Hanni apukájáék mit csináltak Afrikában, s ez elég is volt ahhoz, h kifussunk időből... Jutkával feküdtünk egymás mellett, ő megmondta, h nem fog aludni, mert "nem vajok álmos". Zsuzsi jött-szopott-ment, jött-szopott-ment, jött-szopott-ment és jött-szopott-ment. Időnként hancúroztak egyet Jutkával, nagyon jól szórakoztak... Egyszercsak kérdem Jutkától:
-Jucus, ebből hogy lesz alvás?
-SE ON - ez volt a válasz.
Fél 5 után teljesen váratlanul elaludt Zsuzsi. Akkor kivonultam a konyhába, h végre megfőzzem magamnak azt a sokkal finomabb kávét. Jöttek Tibor és Jutka uzsonnázni, megettük felét a ma sült kenyerünknek, mert túl finom volt. Bejövök végre kávézni, mire észreveszem Jutka felpiszkálja Zsuzsit, az bőgve felébred.
Namármost van egy nagyfiam, aki elvárná, h vele legózzak vagy neki olvassak vagy végre csináljunk valamit. Egy hullafáradt-nem-aludt lányom és egy túlkevesetaludt másik lányom....
Apa hazaért, mielőtt begolyóztam volna, most pedig, h ezt leírtam, öltözök és megyek egy fél órát sétálgatni, Apával addig megvacsoráznak. ha ittmaradnék vacsorára, abból csak veszekedés lenne... Jutka már nekiment az ajtófélfának, olyan szinten van...
Elmentem sétálni, pá!
2014. február 11., kedd
Sízés nagyszülőkkel
Ez recept, ezt kötelezővé kéne tenni. Nem is tudom, hogy nem találtuk ki eddig? :-o
Tavaly télen voltunk egy7végés céges sízésen Aranyos völgyében. Akkor Tibi egyik kolléganője foglalta a szállást. Annyira megtetszett a kis házik, hogy elhatároztam, ha még jövünk ide, akkor is itt szállunk meg. Megállapítottam akkor, hogy sok a Temes megyei autó. Kiderült, h 200-valahány kilométerre van Temesvár, "csak". S Boróval egész évben egyezgettük, hogy rendezünk ott egy közös sízést.
Tavalyi sztoriból (klikkide) kiderül, hogy tkp. egész nap pesztráltunk, s csak nagyon keveset síztünk, mondta is Csanna, hogy jövőben ő is eljön és vigyáz a gyerekekre.
Ahogy közeledett a kis téli vakáció, eldöntöttük, h elmegyünk egy 3éjszakás menetre, találkozunk Boróékkel, s elhívjuk Csannáékat is. Meg is találtuk a neten a tavalyi házikóhoz az infókat, le is foglaltuk, s február 5-én, szerdán indenki útnak indult. Mi Kolozsvárról, Csannáék Medgyesről s Boróék Temesvárról. Ilyen sorrendben érkeztünk is meg, becuccoltunk a szobáinkba, egyet ettünk lent, az étkezőbe, azzal már majdnem 5 óra volt, úh mentünk is ki a sípályához. A "régihez", mert az újon sajnos nem igazán lehet sízni, túl picike a hó.
Egyébként a helyszínreérés előtt vagy 5-10 km-rel még biztosak voltunk benne, h nem fogunk sízni, de láss csodát, a régi pályán és mellette a kicsin, a kezdőkén volt valamiféle hó.
Szóval kimentünk a pályához csapatostól. Zsuzsit a hátamra kötöttem, Jutkán igazgattam a lécen, Tibi Tibikét pátyolta, ők mindketten lécen. Boróék is feladták a léceket a gyerekekre, majd próbáltuk őket valamire rávenni, de mi sem tudtuk pontosan, h mire, hiszen a zene, a matek és az infó módszertana nagyon messze áll a síoktatás módszertanától. :))
Nehoy elfelejtsem megjegyezni, hogy Csapjának is kedve volt kipróbálni a sízést, hiszen vagy 40 évvel ezelőtt űzte ezt a sportot utoljára a sárosi dombokon :) Felkötötte a Zalán lécét és párszor keresztbesízte a kezdő pálya lapos részét, mi pedig drukkoltunk Neki, nagyon jól szórakoztunk Boróval és megállapítottuk, hogy ezért már megérte idejönni!! :)
Nos, este behúzódtunk, vacsoráztunk, majd megzabáltuk a Zalán tortáját, ti. Zalán-sógor 34 éves és egy napos volt aznap, még aktuális volt az ünneplés. Egy fagyasztott feketeerdő tortát hoztak, nem tudom honnan szerezték be, de nagyon finom volt.
Másnap, csütörtökön d.e. Tibi, Zalán, én és Tibike mentünk sízni (nem síelni, oda a magyarországiak járnak, mi SÍZÜNK - engedjétek meg nekem ezt a nagyképűséget és bocsássátok meg az elírásokat. Köszönöm :) Sőt, ha szentgyörgyi volnék, talán úgy mondanám: sizünk! :) ) Boró a nagyszülőkkel és a gyerekekkel a ház előtt maradtak szánkózni s szórakozni. Zsuzsi aludt egy jót a Csanna hátán, a többiek is elvoltak, ebédre mi is hazajöttünk. Kellemes fáradtság bizsergett minden porcikámban, ilyen gondtalanul, lazán rég nem voltam. Ebédre elővette Csanna a nagy fazék töltöttkáposztát, amit készen hozott otthonról. Jól belaktunk, majd elvonultunk gyereket fektetni. Zsuzsi lőtt ki velünk, mert míg a többiek aludtak, addig ő vidám volt a délelőtti alvástól, majd, amikor a többiek felkeltek, akkor elaludt ő. Ilyenformán így alakult a délután: Boró, Tibi és Jutka elmentek sízni. Zalán gyógyította a hűlését, sajnos az ő egészsége lerobbant. Én őriztem Zsuzsit, aki az ágyban alukált, jó mélyen és jó hosszan.
Csapja és Csanna kimentek a 3 fiúval a ház mögé.Ott aztán akkora menet volt, én hallgattam a Csannáék szobájából és nagyon jól szórakoztam. Hógolyózták Nagytatát, a végén már "győzzük le a kutyafejű tatárt" üvöltéssel futottak Nagytata után. Találtak a hó alatt két popsitepsit, aztán azzal egy csomót szánkóztak. Egy idő után Bálintkát Csanna behozta nekem, ő ugyanis kereste "édesanyanyuszit". De mivel édesanyanyuszi sízni volt, ezért velem kellett beérnie. Nem is volt gond, olvastuk Vackort, beszélgettünk. Később Tibi hazaadta Jutkát, ő visszament, majd Zsuzsi is felkelt, így én voltam a 3 kicsivel odabent, Csanna s Csapja őrizték a 2 nagyot odakint.
Mikor végre hajlandóak voltak a nagyfiúk is bejönni, hát annyira-de-annyira át voltak ázva, csuromvíz mindenük, hogy csak na. Felaggattuk a kaloriferekre (=fűtőtestek :P ) a vizes curujt, majd levonultunk vacsorázni.
Este a gyerekeknek nem kellett sok altatlás, de mi tagadás, nekünk sem. Csak Boró s Tibi kártyáztak állítólag az étkezdében, de nem tudom, h igaz-e, mert senki nem látta őket... :))
És már el is jött a péntek. Reggeli után a fiúkat alig lehetett bent tartani, annyira készültek kifelé. Pláne amikor Nagytata bejelentette, hogy ő kint lesz és várja a gyerekeket... :)) Ezen a délelőttön Csanna, Csapja, Zalán és Tibi őrizték a csapatot (hogy ne nevezzem csürhe bandának :))) ), Boróval kettesben elvonultunk sízni. Végre sikerült egy kicsit jobban belejönni, mert én eddig csak bódogtalankodtam, Boró pedig nem tudott jobbra fordulni, csak balra, de most végre neki is sikerült!
Ebédre megint hazajöttünk, folytattuk a tegnapi töltöttkáposztát, megint lefektettük a gyerekeket, Csapja, Boró s Tibi kártyáztak odalent. Én egy óra hiábavaló altatás után beküldtem Csannát, hadd folytassa ő, mert nekem a türelmem totál elfogyott. Egyedül Zsuzsi aludt, a másik kettő vagánykodott, h ők nem alusznak, csak pihennek. Persze amiután Csanna bement hozzuk, pillanatokon belül aludtak :((( - mondhatnám: én kifárasztottam őket :)
Ekkor elővettem az otthonról hozott tortalapomat és összeraktam a szülinapi tortámat. Éppen eközben hívott fel Edit, köszönteni. Köszi, Edit! :)
Uzsonnára kaptak a gyerekek tortát, énekeltek is lelkesen Réka-nénnyének (ez én volnék).
És mikor mindez lejárt, már majdnem 6 óra volt, kivonultunk testületileg a sípályára. ibor és Laca elhozták a popsitepsijeiket és lilára szánázták a feneküket. Csanna Zsuzsit a hátán vislete - ezt sajnálom nagyon, h nem készült olyan fotó, hogy Zsuzsi a Nagymama hátán. Jutka kicsit sízett, Bálint is, de Boró, Tibi s én végig. Már égtek a fények a pályán, amikor végeztünk.
Közben készült egy kép, ami fényképészetileg valszeg nem csúcs, de nekem nagyon nagyon kedves:
---------nem akarja betenni... grhhh.......... majd még próbálom :)
Estére mindenkinek annyira jó kedve volt, olyan jól éreztük magunkat., ez a péntek este, a szülnapom estéje nagyonnagyon jóra sikerült! Vacsora után a szobában készült a szülinapi fotóm, amit nagyon köszönök Zalánnak és ami 2 nap alatt majdnem 200 lájkot kapott a FB-on. Ez né:
Szombaton már jönni kellett haza, de előtte, délelőtt még néhányszor lesíklottunk, majd ebéd és mindenki elindult hazafelé, ki Temesvárra, ki Medgyesre, ki Kolozsvárra.
Szóval a nagyszülőkkel-sízést mindenkinak ajánlom akinek kisgyerekei vannak. Ha tudnak sízni, akkor tanítják a kicsiket, ha nem, akkor vigyáznak rájuk, mindenképpen hasznos a jelenlétük! :)
Hogy pontosan hol is van ez a "Vârtop de Arieșeni", talán ezzel a linkkel (klikk) meg tudom mutatni.
Tavaly télen voltunk egy7végés céges sízésen Aranyos völgyében. Akkor Tibi egyik kolléganője foglalta a szállást. Annyira megtetszett a kis házik, hogy elhatároztam, ha még jövünk ide, akkor is itt szállunk meg. Megállapítottam akkor, hogy sok a Temes megyei autó. Kiderült, h 200-valahány kilométerre van Temesvár, "csak". S Boróval egész évben egyezgettük, hogy rendezünk ott egy közös sízést.
Tavalyi sztoriból (klikkide) kiderül, hogy tkp. egész nap pesztráltunk, s csak nagyon keveset síztünk, mondta is Csanna, hogy jövőben ő is eljön és vigyáz a gyerekekre.
Ahogy közeledett a kis téli vakáció, eldöntöttük, h elmegyünk egy 3éjszakás menetre, találkozunk Boróékkel, s elhívjuk Csannáékat is. Meg is találtuk a neten a tavalyi házikóhoz az infókat, le is foglaltuk, s február 5-én, szerdán indenki útnak indult. Mi Kolozsvárról, Csannáék Medgyesről s Boróék Temesvárról. Ilyen sorrendben érkeztünk is meg, becuccoltunk a szobáinkba, egyet ettünk lent, az étkezőbe, azzal már majdnem 5 óra volt, úh mentünk is ki a sípályához. A "régihez", mert az újon sajnos nem igazán lehet sízni, túl picike a hó.
Egyébként a helyszínreérés előtt vagy 5-10 km-rel még biztosak voltunk benne, h nem fogunk sízni, de láss csodát, a régi pályán és mellette a kicsin, a kezdőkén volt valamiféle hó.
Szóval kimentünk a pályához csapatostól. Zsuzsit a hátamra kötöttem, Jutkán igazgattam a lécen, Tibi Tibikét pátyolta, ők mindketten lécen. Boróék is feladták a léceket a gyerekekre, majd próbáltuk őket valamire rávenni, de mi sem tudtuk pontosan, h mire, hiszen a zene, a matek és az infó módszertana nagyon messze áll a síoktatás módszertanától. :))
Nehoy elfelejtsem megjegyezni, hogy Csapjának is kedve volt kipróbálni a sízést, hiszen vagy 40 évvel ezelőtt űzte ezt a sportot utoljára a sárosi dombokon :) Felkötötte a Zalán lécét és párszor keresztbesízte a kezdő pálya lapos részét, mi pedig drukkoltunk Neki, nagyon jól szórakoztunk Boróval és megállapítottuk, hogy ezért már megérte idejönni!! :)
Nos, este behúzódtunk, vacsoráztunk, majd megzabáltuk a Zalán tortáját, ti. Zalán-sógor 34 éves és egy napos volt aznap, még aktuális volt az ünneplés. Egy fagyasztott feketeerdő tortát hoztak, nem tudom honnan szerezték be, de nagyon finom volt.
Másnap, csütörtökön d.e. Tibi, Zalán, én és Tibike mentünk sízni (nem síelni, oda a magyarországiak járnak, mi SÍZÜNK - engedjétek meg nekem ezt a nagyképűséget és bocsássátok meg az elírásokat. Köszönöm :) Sőt, ha szentgyörgyi volnék, talán úgy mondanám: sizünk! :) ) Boró a nagyszülőkkel és a gyerekekkel a ház előtt maradtak szánkózni s szórakozni. Zsuzsi aludt egy jót a Csanna hátán, a többiek is elvoltak, ebédre mi is hazajöttünk. Kellemes fáradtság bizsergett minden porcikámban, ilyen gondtalanul, lazán rég nem voltam. Ebédre elővette Csanna a nagy fazék töltöttkáposztát, amit készen hozott otthonról. Jól belaktunk, majd elvonultunk gyereket fektetni. Zsuzsi lőtt ki velünk, mert míg a többiek aludtak, addig ő vidám volt a délelőtti alvástól, majd, amikor a többiek felkeltek, akkor elaludt ő. Ilyenformán így alakult a délután: Boró, Tibi és Jutka elmentek sízni. Zalán gyógyította a hűlését, sajnos az ő egészsége lerobbant. Én őriztem Zsuzsit, aki az ágyban alukált, jó mélyen és jó hosszan.
Csapja és Csanna kimentek a 3 fiúval a ház mögé.Ott aztán akkora menet volt, én hallgattam a Csannáék szobájából és nagyon jól szórakoztam. Hógolyózták Nagytatát, a végén már "győzzük le a kutyafejű tatárt" üvöltéssel futottak Nagytata után. Találtak a hó alatt két popsitepsit, aztán azzal egy csomót szánkóztak. Egy idő után Bálintkát Csanna behozta nekem, ő ugyanis kereste "édesanyanyuszit". De mivel édesanyanyuszi sízni volt, ezért velem kellett beérnie. Nem is volt gond, olvastuk Vackort, beszélgettünk. Később Tibi hazaadta Jutkát, ő visszament, majd Zsuzsi is felkelt, így én voltam a 3 kicsivel odabent, Csanna s Csapja őrizték a 2 nagyot odakint.
Mikor végre hajlandóak voltak a nagyfiúk is bejönni, hát annyira-de-annyira át voltak ázva, csuromvíz mindenük, hogy csak na. Felaggattuk a kaloriferekre (=fűtőtestek :P ) a vizes curujt, majd levonultunk vacsorázni.
Este a gyerekeknek nem kellett sok altatlás, de mi tagadás, nekünk sem. Csak Boró s Tibi kártyáztak állítólag az étkezdében, de nem tudom, h igaz-e, mert senki nem látta őket... :))
És már el is jött a péntek. Reggeli után a fiúkat alig lehetett bent tartani, annyira készültek kifelé. Pláne amikor Nagytata bejelentette, hogy ő kint lesz és várja a gyerekeket... :)) Ezen a délelőttön Csanna, Csapja, Zalán és Tibi őrizték a csapatot (hogy ne nevezzem csürhe bandának :))) ), Boróval kettesben elvonultunk sízni. Végre sikerült egy kicsit jobban belejönni, mert én eddig csak bódogtalankodtam, Boró pedig nem tudott jobbra fordulni, csak balra, de most végre neki is sikerült!
Ebédre megint hazajöttünk, folytattuk a tegnapi töltöttkáposztát, megint lefektettük a gyerekeket, Csapja, Boró s Tibi kártyáztak odalent. Én egy óra hiábavaló altatás után beküldtem Csannát, hadd folytassa ő, mert nekem a türelmem totál elfogyott. Egyedül Zsuzsi aludt, a másik kettő vagánykodott, h ők nem alusznak, csak pihennek. Persze amiután Csanna bement hozzuk, pillanatokon belül aludtak :((( - mondhatnám: én kifárasztottam őket :)
Ekkor elővettem az otthonról hozott tortalapomat és összeraktam a szülinapi tortámat. Éppen eközben hívott fel Edit, köszönteni. Köszi, Edit! :)
Uzsonnára kaptak a gyerekek tortát, énekeltek is lelkesen Réka-nénnyének (ez én volnék).
És mikor mindez lejárt, már majdnem 6 óra volt, kivonultunk testületileg a sípályára. ibor és Laca elhozták a popsitepsijeiket és lilára szánázták a feneküket. Csanna Zsuzsit a hátán vislete - ezt sajnálom nagyon, h nem készült olyan fotó, hogy Zsuzsi a Nagymama hátán. Jutka kicsit sízett, Bálint is, de Boró, Tibi s én végig. Már égtek a fények a pályán, amikor végeztünk.
Közben készült egy kép, ami fényképészetileg valszeg nem csúcs, de nekem nagyon nagyon kedves:
---------nem akarja betenni... grhhh.......... majd még próbálom :)
Estére mindenkinek annyira jó kedve volt, olyan jól éreztük magunkat., ez a péntek este, a szülnapom estéje nagyonnagyon jóra sikerült! Vacsora után a szobában készült a szülinapi fotóm, amit nagyon köszönök Zalánnak és ami 2 nap alatt majdnem 200 lájkot kapott a FB-on. Ez né:
Szombaton már jönni kellett haza, de előtte, délelőtt még néhányszor lesíklottunk, majd ebéd és mindenki elindult hazafelé, ki Temesvárra, ki Medgyesre, ki Kolozsvárra.
Szóval a nagyszülőkkel-sízést mindenkinak ajánlom akinek kisgyerekei vannak. Ha tudnak sízni, akkor tanítják a kicsiket, ha nem, akkor vigyáznak rájuk, mindenképpen hasznos a jelenlétük! :)
Hogy pontosan hol is van ez a "Vârtop de Arieșeni", talán ezzel a linkkel (klikk) meg tudom mutatni.
A kagyló
A fürdőszobában, a kagyló előtt áll egy kicsiszék. Régebben Tibike arra állt fel kezet- és fogatmosni, de ő már régesrég kinőtte. Jutka használta sokáig, de újabban Zsuzsi is megtanult rámászni. Leszállni nem tud, le kell venni, de sokszor felmászik nagy büszkén.
Ma délelőtt jönnek fogat mosni ketten, felállnak mindketten a kis székre és mossák a fogukat (értsd: rágják a fogkeféiket.) Egy idő után elveszem a fogkeféket, na, készen vagytok, szálljatok le. Jutka leszáll, Zsuzsi elkezdi nyalogatni a kagyló szélét!
-Héé, Zsuzsi!! Ne nyalogasd a kagylót!! - mondom én.
-Melt elfogy a kajló! - teszi hozzá Jutka.
Ma délelőtt jönnek fogat mosni ketten, felállnak mindketten a kis székre és mossák a fogukat (értsd: rágják a fogkeféiket.) Egy idő után elveszem a fogkeféket, na, készen vagytok, szálljatok le. Jutka leszáll, Zsuzsi elkezdi nyalogatni a kagyló szélét!
-Héé, Zsuzsi!! Ne nyalogasd a kagylót!! - mondom én.
-Melt elfogy a kajló! - teszi hozzá Jutka.
2014. január 29., szerda
A megbocsátás
Nem szeretek arról írni, azt hiszem nem is írtam, h az én gyermekeim nagyon későre lesznek szobatiszták. Jutka is, 3 éves 4 hósan még pelusban jár. (Tibor kb ilyenkor tette le a nappali pelust - akkor még Tibike volt, bezzeg.)
(Tele van a facebook gyönyörű gyermekrajzokkal, origamival, midnenféle kézügyes dolgokkal,
fotókkal, h mennyire ügyesek: lovagolnak, síznek, korcsolyáznak, úsznak, kárátéznak, baletteznek, mindenféle sportban profik, néhány évesen már olvasnak, egyesek még írnak is, sakkoznak, versenyeket nyernek, kisebb-nagyobb előadásokon szerepelnek... mi mindent nem csinálnak még... hajajajj...
Az én gyermekeim ezekből SEMMIT nem tudnak. Mondom: SEMMIT!
Szóval nézve a fb-ot, az az érzésem, h az én gyermekeim a legtehetségtelenebbek, leglegleg... nem értenek semmihez, csak futkározni tudnak, üvölteni, s mikor nincsen jobb dolguk, akkor egymást szekálni. Na, és bepisilni.)
Szóval ma Jutka itthon maradt, nem adtam rá pelust. Délelőtt folyamán 2szer bepisilt. Szólt nagy kedvesen, bájos mosollyal, hogy "éppen most megy be a pisi", majd levetkőzik, elviszi a cuccát a szennyesbe, majd a szekrényében bugyit, harisnyát és nadrágot keres, letelepedik vele a konyha közepére és türelmesen felöltözik.
Hazajön Tibor a suliból (köszönet a szomszéd anyukának, h elhozta, nem kellett a beteg lányomat megjárassam), Jutka eléje áll, nagy kedvesen gyönyörű mosoly kíséretében (mondhatni: büszkén!) közli:
-Képzeld el, Tibike, on ma 2szer bepisiltem!
-De most beteg vagy, ilyenkor nem érzi jól az ember a pisit, ezért ma megbocsájtunk neked! - jött a bátyus megnyugtató válasza.
(Tele van a facebook gyönyörű gyermekrajzokkal, origamival, midnenféle kézügyes dolgokkal,
fotókkal, h mennyire ügyesek: lovagolnak, síznek, korcsolyáznak, úsznak, kárátéznak, baletteznek, mindenféle sportban profik, néhány évesen már olvasnak, egyesek még írnak is, sakkoznak, versenyeket nyernek, kisebb-nagyobb előadásokon szerepelnek... mi mindent nem csinálnak még... hajajajj...
Az én gyermekeim ezekből SEMMIT nem tudnak. Mondom: SEMMIT!
Szóval nézve a fb-ot, az az érzésem, h az én gyermekeim a legtehetségtelenebbek, leglegleg... nem értenek semmihez, csak futkározni tudnak, üvölteni, s mikor nincsen jobb dolguk, akkor egymást szekálni. Na, és bepisilni.)
Szóval ma Jutka itthon maradt, nem adtam rá pelust. Délelőtt folyamán 2szer bepisilt. Szólt nagy kedvesen, bájos mosollyal, hogy "éppen most megy be a pisi", majd levetkőzik, elviszi a cuccát a szennyesbe, majd a szekrényében bugyit, harisnyát és nadrágot keres, letelepedik vele a konyha közepére és türelmesen felöltözik.
Hazajön Tibor a suliból (köszönet a szomszéd anyukának, h elhozta, nem kellett a beteg lányomat megjárassam), Jutka eléje áll, nagy kedvesen gyönyörű mosoly kíséretében (mondhatni: büszkén!) közli:
-Képzeld el, Tibike, on ma 2szer bepisiltem!
-De most beteg vagy, ilyenkor nem érzi jól az ember a pisit, ezért ma megbocsájtunk neked! - jött a bátyus megnyugtató válasza.
2014. január 7., kedd
2013. december 26., csütörtök
Anya, ezt a karácsonyt soha nem fogom elfelejteni!
... vagy lehet, hogy egyegy részt elfelejtek, de hogy egész este a távirányítós autóval játszodtam, azt már nem felejtem el soha! - lelkendezett Tibor.
Bizony, amióta nem írom a blogomat, azóta Tibor lett. Itthon megengedi, hogy Tibikének szólítsuk, de megkért, hogy az iskolában, a társai előtt hívjam Tibornak.
Kislánykoromban álmodoztam ilyen Karácsonyokról, amilyenre az idei sikerült. Első alkalom, hogy nem utaztuk cikkcakkba az országot, hogy meglátogassuk a szüleinket/rokonainkat, vagy felkeressük a szívünknek oly kedves gyermekkori helyszíneket. És nem hinném, hogy ez valamiféle árulás lenne. Amikor a karácsonyfánk körül boldogan és nyugodtan játszanak a gyerekek, kötögetek-kávézgatok közöttük, Tibi is VÉGRE itthon van, nem a munkája miatt aggódalmaskodik, forraltbort iszogatunk, beszélgetünk, elvagyunk...
szóval ha jól meggondolom, azt hiszem, hogy kislány koromban így képzeltem el a majdani karácsonyaimat.
Nem főztem sok fogásos díszebédet, s amit főztem is, a kislánykori elképzeléseimből valók, ami nélkül nem volna az igazi:
-töltött káposzta, ami szigorúan az anyós receptje szerint készült. Ugye Apa sem kell megbánja, hogy nem utaztunk haza :)) - na jó na, vicceltem, nagyon finom az Ibolya töltöttkáposztája, tanusíthatja mindenki, aki kóstolta!
-húsleves, egy szép nagy finom házi kakasból, ami Sárosról repült hozzánk, nem saját szárnyával, hiszen levágva-megpucolva érkezett 4 keréken. (Köszönet érte.) Ha elfogy a töltöttkáposzta, akkor megesszük a kakashúst sülve, pityókával.
-sütinek ott a mézespogácsa, amit a gyermekekkel közösen nyújtottunk-vágtunk, nagy volt a "buli"), és egy
-zserbó
Beigli is lesz, majd, amikor elfogy ami van. Mert ha sok van egyszerre, úgyis csak megesszük... És decemberben nem kell félni a túl kicsi cukorszinttől.
A gyerekek nagyon várták az Angyalt, már napokkal előtte reménykedtek, hogy "hátha ma jön". Aztán nem jött hamarabb mégsem. 24-én délután akkora-de-akkora alvás volt, mind az 5en aludtunk együtt, én 2 órát, s én ébredtem elsőnek! Tibor azért feküldt le délután (régóta nem szokott már), hogy este ne kelljen korán lefeküdnie, hanem tudjon jó későig játszani. Aztán aludt vagy 2 és fél órát ő is. A lányok is.
5 körül uzsonnáztunk és elmentünk itthonról, s láss csodát, mire hazaértünk, megjött az Angyal! Akkora lázba lendültek a gyerekek, hogy alig tudták levetni a csizmát-kabátot. Aztán énekeltünk, (lelkesen fújták az éneket Tibor is, Jutka is, Zsuzsi pedig "táncolt", tapsolt és vigyorgott,) gyertyát és csillagszórót gyújtottunk. De már nem sokáig bírták, szedték szét az ajándékokat. Az Angyal nem akart túlzásokba esni, ezért nagyon igyekezett eltalálni... És úgy tűnik, hogy sikerült is. Tibor a távirányítós autójának örült a legeslegjobban, Jutka a karácsonyfának, Zsuzsi talán a fogkeféjének, mert egész este azt rágta. Én kötögettem, a gyerekek boldogan elvoltak a csodával, Tibivel forraltboroztunk, beszélgettünk és gyönyörködtünk a gyerekeinkben.
Úgy érzem, az idén valóban olyanra sikerült a Karácsony, ahogy kislánykoromban elképzeltem, hogy ha majd néni leszek...
Hálás vagyok, hogy ezt megtapasztalhattam.
Egyetlen fényképet sem készítettünk, holnap Karácsony másodnapja, majd holnap fogunk. :)
Bizony, amióta nem írom a blogomat, azóta Tibor lett. Itthon megengedi, hogy Tibikének szólítsuk, de megkért, hogy az iskolában, a társai előtt hívjam Tibornak.
Kislánykoromban álmodoztam ilyen Karácsonyokról, amilyenre az idei sikerült. Első alkalom, hogy nem utaztuk cikkcakkba az országot, hogy meglátogassuk a szüleinket/rokonainkat, vagy felkeressük a szívünknek oly kedves gyermekkori helyszíneket. És nem hinném, hogy ez valamiféle árulás lenne. Amikor a karácsonyfánk körül boldogan és nyugodtan játszanak a gyerekek, kötögetek-kávézgatok közöttük, Tibi is VÉGRE itthon van, nem a munkája miatt aggódalmaskodik, forraltbort iszogatunk, beszélgetünk, elvagyunk...
szóval ha jól meggondolom, azt hiszem, hogy kislány koromban így képzeltem el a majdani karácsonyaimat.
Nem főztem sok fogásos díszebédet, s amit főztem is, a kislánykori elképzeléseimből valók, ami nélkül nem volna az igazi:
-töltött káposzta, ami szigorúan az anyós receptje szerint készült. Ugye Apa sem kell megbánja, hogy nem utaztunk haza :)) - na jó na, vicceltem, nagyon finom az Ibolya töltöttkáposztája, tanusíthatja mindenki, aki kóstolta!
-húsleves, egy szép nagy finom házi kakasból, ami Sárosról repült hozzánk, nem saját szárnyával, hiszen levágva-megpucolva érkezett 4 keréken. (Köszönet érte.) Ha elfogy a töltöttkáposzta, akkor megesszük a kakashúst sülve, pityókával.
-sütinek ott a mézespogácsa, amit a gyermekekkel közösen nyújtottunk-vágtunk, nagy volt a "buli"), és egy
-zserbó
Beigli is lesz, majd, amikor elfogy ami van. Mert ha sok van egyszerre, úgyis csak megesszük... És decemberben nem kell félni a túl kicsi cukorszinttől.
A gyerekek nagyon várták az Angyalt, már napokkal előtte reménykedtek, hogy "hátha ma jön". Aztán nem jött hamarabb mégsem. 24-én délután akkora-de-akkora alvás volt, mind az 5en aludtunk együtt, én 2 órát, s én ébredtem elsőnek! Tibor azért feküldt le délután (régóta nem szokott már), hogy este ne kelljen korán lefeküdnie, hanem tudjon jó későig játszani. Aztán aludt vagy 2 és fél órát ő is. A lányok is.
5 körül uzsonnáztunk és elmentünk itthonról, s láss csodát, mire hazaértünk, megjött az Angyal! Akkora lázba lendültek a gyerekek, hogy alig tudták levetni a csizmát-kabátot. Aztán énekeltünk, (lelkesen fújták az éneket Tibor is, Jutka is, Zsuzsi pedig "táncolt", tapsolt és vigyorgott,) gyertyát és csillagszórót gyújtottunk. De már nem sokáig bírták, szedték szét az ajándékokat. Az Angyal nem akart túlzásokba esni, ezért nagyon igyekezett eltalálni... És úgy tűnik, hogy sikerült is. Tibor a távirányítós autójának örült a legeslegjobban, Jutka a karácsonyfának, Zsuzsi talán a fogkeféjének, mert egész este azt rágta. Én kötögettem, a gyerekek boldogan elvoltak a csodával, Tibivel forraltboroztunk, beszélgettünk és gyönyörködtünk a gyerekeinkben.
Úgy érzem, az idén valóban olyanra sikerült a Karácsony, ahogy kislánykoromban elképzeltem, hogy ha majd néni leszek...
Hálás vagyok, hogy ezt megtapasztalhattam.
Egyetlen fényképet sem készítettünk, holnap Karácsony másodnapja, majd holnap fogunk. :)
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)