Nyolcvan

 Alakulhatott volna úgy is, hogy a mai napot a Pipás rokonokkal együtt töltjük, és önfeledten bulizunk. Milyen szép nap is, nők napja, vasárnap és szép tavaszi idő ígérkezik mára. Anikó keresztanyám, nagynéném ma lenne 80.

Átlapoztam a fényképeit, amelyekről kiderül, hogy milyen életet élt: egy részén éppen kirándul valahol, másik részén a nagycsaláddal van körülvéve. 

Aztán megakadt a szemem egy olyan képen, ahol meg kellett állnom. Ez a kép nem egy művészi alkotás fotós szempontból, (sőt asszem, hogy a legrosszabb az összes közül,) és Anikó sem éppen ünnepi ruhában pózol rajta, de mégis üzenetet hozott számomra a mai napon. Mesélem, hogy miért:

Egyrészt azt az Anikót ábrázolja, aki a háttérből mindigis mozgatta a nagy családi eseményeket. Nyilván nem egyedül zavart le egy 3 napos, 30-35 emberes hétvégét, hiszen minden nőnek jutott krumplihámozás, mosogatás, s egyéb hasonlók. De ő volt a központ, aki eldöntötte, hogy mit eszünk, mikor tesszük oda a levest, mikor kell nekifogni a krumplihámozásnak, hogy hová terítjük az asztalt, s minden ilyen menedzser dolgot. Neki ugyan nem volt családja, de a nagycsaládban mindig ott volt, ahol szükség volt rá és mindent és mindenkit elrendezett, amit csak tudott. A család pedig nagy volt, ugyanis ők heten voltak testvérek és rajta kívül mindenkinek volt házastársa, gyermekei.

Másrészt azért, mert ez a kép a nagymamám 80 éves születésnapján készült. Ott voltunk Martonosban jó sokan, nagymamámnak az összes gyermeke családostól, és néhány testvére is beugrott. Önfeledten ünnepeltünk. Akkor nem gondoltam volna, hogy úgy alakul, hogy azóta sem tudtunk 80 éves születésnapot ünnepelni a martonosi Pipás családban.

Szeretettel emlékszem Rád, kedves Anikónénnye.