Crosul de noapte, ami idén nem is a futásról szólt ❤

 Amikor beiratkoztam a november 15-i Crosul de noapte nevű futóversenyre, akkor még nem tudtam, hogy a nov. 8-ai délutáni iskolai programot át fogják tenni nov. 15-re. Aggasztott a dolog. Hogy fogok tudni futni egy extra-hosszú munkanap után?

Eljött ez a nap, tényleg hosszú volt, és fárasztó. Sajnos egy tragikus halálesetről is hírt kaptam közben: volt osztálytársam férje… fiatal... 2 kisgyerek... hosszú betegség… sok szenvedés… Az elmúlt időszakban nagyon sok volt a rossz hír, jó volna végre szüneteltetni a rossz hírek sorát, gondoltam.

Eldöntöttem, hogy vízszintesbe dobom magam egy szűk órára indulás előtt. És éppen vízszintesben henyéltem, amikor csengett a telefon: Jóskatata, a húgom apósa hirtelen és váratlanul… 70 éves volt… ilyen-olyan problémácskákkal, de nem ennyire…

Arra gondoltam ekkor, hogy én amúgy is írtó fáradt vagyok, összezavarodott, frusztrált, lenyomott… nem, már futni sem akarok. Itthon maradok s kész. Majd odaírják a nevem mellé, h nem jelent meg, vagy írjanak amit akarnak, nem érdekel…

Néhány perc után pedig azt gondoltam, ha így lefekszem, úgyis csak hánykolódok, az élet dolgain rágódok, esetleg perelek a Fennvalóval… aludni úgysem fogok tudni… akkor már inkább futkosok egyet a friss levegőn. Tibi, a mindenben segítőm, eljött velem, elvitt autóval, vigyázott a kabátomra, drukkolt minden körben két helyen. (5 kört kellett szaladni).

Kicsit hamar érkeztünk, még a 4 km-sek futottak, én a 10-esre iratkoztam, minket 9:40-kor indítottak. 1-2 fok lehetett, több nem, vagy nem sokkal. Az indulás előtti percekben mondtam Tibinek: ezt a futást Jóska tatának ajánlom. Rá fogok gondolni.

Aztán eljött a start. Jóska tatára gondoltam. Gondoltam a vicceire, néhány elég meghökkentő vicce is volt. Gondoltam a meséire, amit a gyerekek eleinte vakon hittek, aztán ahogy nőttek, úgy kezdtek kételkedni bennük, a végén már volt, amelyiken huncutul szórakoztak. Gondoltam Zalánra, a sógoromra és gondoltam Gabi mamára, az ők fájdalmuk a legnagyobb. Aztán gondoltam az unokaöcséimre, a Jóska tata unokáira, a három gyönyörű fiúra. Biztosan fog nekik hiányozni a Küküllőre járás a nagytatájukkal, a favágás, a viccelődések és egyéb közös tevékenységek. Arra is gondoltam, milyen szerencse, hogy legalább ezt az őszi vakációt két hete együtt tudták tölteni, ez azért olyan jó. Közben a körök fogytak, 5 kört kellett szaladni a Sétatéren. Nem figyeltem sem a pulzusomat, sem a pace-emet, mert minden gondolatomat Jóska tata és a család töltötte ki. Így aztán jól meglepődtem, amikor kiderült: ma este megdöntöttem a személyes rekordomat. Nagyon szép érmet kaptam, erről is mindig Jóska tata fog eszembe jutni.

Ég veled, Jóska tata, pihenj békében! ❤

Személyes rekord

Az a szép érem

KyReka-Lanelka koporodukció

 Nem tudom hová tehetném ezt a kötésmintát, kicsit gondolkoztam, s úgy gondoltam, hogy itt lesz a legjobb helyen. A sztorit hosszan írom le, de csak a "kötősöknek" lesz igazán érdekes. Másnak sem tilos, de aztán ne panaszkodjon senki, én szóltam. :)

Hogyan készült ez a ruha:

1.Tavaly nyáron elmentem LanelkaKingához és megbeszéltem vele, h mit akarok. Választottunk egy szép anyagot, ezt ő tudja elmondani, hogy pontosan milyen anyag, valami len dolog és szép színű. Kértem is egy néhány négyzetcentis darabot a kiválasztott anyagból, h tudjak azzal menni a fonalboltba.

2. A fent említett darabkával elmentem az Irika boltba a Buna Ziua úton, s ott, szokásomhoz hűen eltöltöttem vagy egy órát. Online is van, ha kíváncsi vagy erre a csoda-boltra: irika.ro Kiválasztottam egy Lana Gatto fonalat és vettem 100 gr-ot, úgy gondoltam, hogy ez elég lesz. (Múlt7en még a VII.-es matek könyvben könyvjelzősködött ennek a fonalnak a cimkéje, de most persze nem találom.)

3. Nekifogtam kötni, de megfájdult a nyakam, napokig nem tudtam majdnem semmi ülőmunkát csinálni, így aztán abbahagytam a dolgot és idén tavaszig elő sem vettem.

4. Idén tavasszal aztán gondoltam, h mégiscsak össze kellene hozni ezt a projektet. Érdeklődtem Kingánál, van-e még olyan anyagja, vagy azóta már elfogyott végleg? Szerencsére volt.

5. Rájöttem, h túl nagy, túl formátlan amit eddig csináltam, ezért kibontottam egészen, kezdtem nulláról.

6. -ez a rész azoknak szól, akik szeretnének hasonlót kötni. :)

Ahogy elkezdtem kötni, jöttek a cicusok is rögtön.

212 szemet szedtem fel és kötöttem 4 sor lustakötést. Majd elosztottam 4 részre a szemeket (53 szem *4) és fogtam az első 53-at, kötöttem belőle rombuszt így: színén sima, középső 3 szemet egybe vettem úgy, hogy a középső szem legyen elől. A fonákja sort csak szimplán lekötöttem fordított szemekkel. Ezt addig ismételgettem, míg egyetlen szem maradt a tűn, azon áthúztam a fonalat és elvágtam. 

Az első rombusz

Vettem most a második 53 szemet, abból is hasonlóan készítettem egy rombuszt, majd a 3dik és 4dik 53 szemből is. Ezután felszedtem az egyik rombusz hegyétől a bal oldalán 26 szemet, a két rombusz közül is egyet, majd a mellette lévő rombusz oldaláról még 26-t, egészen a csúcsáig (26+1+26 =ez is 53). Akkor ide is készítettem egy rombuszt, majd még 3-t. 

A felső sor 4 rombusza közül kiválasztottam, h melyik kettő legyen a "hátsó", azokra kötött pántot készítettem. A másik kettő lett az "első" fele a ruhának, azokra 1-1 függönykarikát varrtam.

Amikor ez mind készen lett (összesen 8 rombusz), felpróbáltam alaposan és túl rövidnek ítéltem meg, ezért felszedtem az alján a szemeket, mind a 212-t és kötöttem még néhány sort lefelé. Hogy a cikk-cakk megmaradjon, ezért a "völgyekben" apasztottam 6 szemet (3-t a középtől egyik felén s 3-t a másik felén), míg a "dombokon" szaporítottam 6 szemet, (ott is középtől egyik felén is 3-t, másik felén is 3-t.)

Elkészült a kötött rész.

7. Amikor ez mind megvolt, akkor elvittem a Lanelka műhelybe a műalkotást, Lujzi rögtön fel is próbálta, jól állt neki.

A csinos Lujzi felpróbálta.

Ott Kinga és Hajni nagy szakértelemmel tanakodtak egy darabig, feltettek néhány kérdést, majd megígérték, hogy majd hívnak próbálni.

8. Volt valamikor egy próba, amikor még levágattam valamennyit az aljából. A lányok szerencsére nem haragudtak, hanem néhány nap múlva szóltak, h mehetek a ruhámért. Mentem.

Azt hiszem, a pántokat mégiscsak át kellene valahogy variálnom... vagy valami.

Amikor konfirmáltam

 Nem vagyok nagy Bibla-olvasó, de úgy adódott, hogy a napokban kezembe került a Bibliám. És ahogy felütöttem a fedelét, megakadt a szemem a dedikáláson, azon belül a dátumon.

Jé, 33 évvel ezelőtt szintén március 24-re esett virágvasárnap! Ez a Bibliát ugyanis ajándékba kaptam a papbácsitól, éppen konfirmációi ajándék.

Mutatom is:

 

Tehát ezelőtt pontosan egy harmad évszázaddal, 1991 március 24-én konfirmáltam. Nem sokra emlékszem, de amire igen, az olyan fennkölt, magasztos emlék. A Medgyesi Unitárius Templomban haton konfirmáltunk abban az évben. Csak Kovács Melindára emlékszem, a többi négyről sajnos nem tudom már, hogy kik voltak. A lelkész akkoriban Kiss Karcsi bácsi volt, életem egyik meghatározó papbácsija. Nem volt egy laza, jópofáskodó ember, inkább amolyan régivágásúnak nevezném. Kátéórákról nagyon kevés konkrét emlékem van, de az órák hangulatát most is fel tudom idézni. Most is kellemes érzés, szeretettel gondolok rá.

Emlékeim szerint a konfirmációi istentiszteleten az volt a kiválasztott ige: “Ti vagytok a földnek sója, Ti vagytok a világ világossága.”  - én így emlékeztem, de ma rákerestem és nem egészen így van, hanem:  “Ti vagytok a földnek savai; ha pedig a só megízetlenül, mivel sózzák meg? Nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthetitek el a hegyen épített várost. Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és  fényeljék mindazoknak, akik a házban Vannak. Úgy fényeljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dícsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Máté evangéliuma, 5. rész, 13-16)

Nem egy ismeretlen rész, biztosan más konfirmáláson is választották már ezt, de hogy milyen  jó volt a prédikáció hatására arra gondolni, hogy értékes vagyok és én is világíthatok jó cselekdetekkel... Fennkölt volt na, 13 éves voltam és roppant megilletődött és büszke.

Hogy fénykép készült-e ott, ki emlékszik már? Nem volt ekkora fotózkodó világ, az biztos. De fotó nélkül is emlékszem, hogy otthon ebédeltünk, a Gura Câmpului negyedi kicsi blokklakásunkban, nem volt nagy felhajtás, a szűk családon kívül “csak” a nagymamáim voltak ott és a szüleim testvérei, természetesen mindenki családostól, sorolom:

• ·        Mamuka Sárosról és
• ·        Nagymama Martonosból.
• ·        Dícsőből Imre bátyámék 4-en,
• ·        Udvarhelyről sokan: előszöris Anikó nénnye, keresztanyám (ő már hamarabb jött, mert édesanyámmal ketten ők süttek-főztek meg mindent a nagy alkalomra)
• ·        Pista bátyámék mind az öten,
• ·        Jancsi bátyámék is 4-en és
• ·        Sanyi bátyámék, szintén 4-en.
• ·        Vásárhelyről eljött Feri bátyám, ha jól emlékszem másodmagával, 
• ·        és Kolozsvárról Jóska bátyámék 3-an.

 

Na ez volt akkoriban a nem túl tágas családunk, ha jól számolom négyünkön kívül alig 26-an. Mindenesetre mind ott kajáltunk a 3 szobás, nem túl tágas blokklakásunkban, a Tomis utcában, a Gura Câmpului-ban.

Mire emlékszem még: életemben először lett pénzem, mert kaptam ajándékot a rokonaimtól. Persze nem mindenki pénzt hozott. Anikó keresztanyámtól egy szép karórát kaptam. Kicsi hatszögű lapja volt, 2 csinos mánussal és vékony fekete bőrszíjjal. Az volt aztán az órám még fiatal tanár koromban is. Mikor elromlott, még őrizgettem emlékül, aztán valamelyik költözésnél elbúcsúztam tőle. De nem fogom elfelejteni soha.

Nagy jelenet volt, amikor Nagymama megérkezett Martonosból, három gyönyörű új, szőttes (természetesen saját szövésű) abrosszal a kezében lépegetett fel a második emeletre a lépcsőkön, úgy hozta a szőtteseket, mint valami szent ereklyét. Nem is adta a kezembe, nekem csak megmutatta, hanem édesanyámra bízott kettőt: a Rékáé és a Borókáé. A harmadik az Andié volt. Valamelyik fia a sok közül ugratta, hogy “de édösanyám, ma csak Réka konfirmál, a kicsik nem”. Mire az volt a válasz: “jól van fiam, ki tudja, élök-e még akkor, s ez lögyön mög.”

Egész pontosan EZ az az abrosz.

Valami sztori is élt azután, vihogtunk is rajta sokat Csannával és Anikóval, most mégsem jut egészen pontosan eszembe. Megettük a díszebédet, s folyt a hehe-haha, nagy hangos dumálás Pipás módra, s egyszer Pista bátyám azt mondja, hogy olyan finom volt az a második, hozzanak még, együnk! Csanna s Anikó pontosan tudták, h elfogyott minden kaja, amit aznap ebédre szántak. Szerencsére elő volt készítve… vacsorára vagy másnapra (mindenre én sem emlékezhetek) a töltött káposzta, s azt szolgálták fel, közben sürögtek s forogtak délután, hogy mire újra enni kell, újra legyen kaja. (1991 tavaszán bizony még nem úgy volt, hogy leszaladok a sarki boltba, kellett oda kreativitás bőven.)

Na, ilyenekre emlékszem a saját konfirmálásomról, és bár nagyon, nagyon, nagyon megfogyatkoztunk azóta… jól esett most újragondolni a nagymamáimat, nagybátyáimat, keresztanyámat, édesanyámat akkori fiatalon, és azt a szeretetet és biztonságot, ami minket körülvett abban a kis- és nagycsaládban.

33 év pontosan egy harmada egy évszázadnak.