Régi történet, új kezdet

 Remegtem a boldogságtól és a meghatottságtól azon a gyönyörű őszi napon, amikor a 18 éve pihenő osztováta alkatrészeit kihúztam a szoba sarkából. Ez nem EGY osztováta, hanem AZ osztováta. Nagytatám készítette nagymamámnak. Ha nem akartam volna szőni soha életemben, akkor is nagyra értékelném ezt a darabot, de hát még így, hogy a szövésre készültem.

az a gyönyörű őszi nap

Míg még itt vagyunk a szoba sarkában, hadd tegyek említést arról is, hogy micsoda körültekintéssel volt összepakolva itt minden. Itt Anikó nénnyémet és Sipos Ilonka nénit illeti a dícséret. Azóta már nekik sem tudom megköszönni. Egy zsákban a szövőszék alkaltrészei, másik zsákban nyüstök, bordák és csépök. Amikor néhány héttel később alaposan megszámoltam mindönt, hát 25 darab nádbordát és még 3 fémöt találtam, nyüsből pedig 8 párral. A képletbe nem volt beleszámolva az egér, aki néhány nyüstöt keresztülrágott. Másokat pedig az idő foga. Mindenesetre kiteregettem 2 jobbacska párat a nyárikonyhába szellőzni, vajon fogom-e tudni használni ezeket? Ez és még ezek kérdés vár válaszra, míg kiderül, hogy fogunk-e tudni szőni?

munkára készülő nyüstök

Hogy mi történt eddig? 

Nyáron elmentem a Kallós Zoltán Alapítvány kézműves táborába megtanulni, vagy újratanulni a szövés tudományát. Rájöttem, hogy mindent tudok, csak át kellett ismételni és bátorságot kellett gyűjteni hozzá. Ezután Sárosra szállítottuk a szövőszéket. (Firtosmartonos, Magyarsáros: két szép unitárius falu. Érdekesség: mindkettőnek Pákei Lajos tervei szerint épített gyönyörű temploma van! <3 ) S most, hogy a következő két hónapban sokat leszünk Sároson, úgy beszéltük meg Borókával, a húgommal, hogy megpróbáljuk felvetni, s elindítani a szövést rajta.

Így utazott...

Összeszereltük az alkatrészeket. Meglepődtünk, hogy ilyen kicsi? Gyermekkorunkból úgy emlékeztünk, hogy ez egy hatalmas valami. :)

A "kicsike"

A történetnek vannak szomorú részei is. Az idő megevett olyan fontos dolgokat, mint a vetőszög. Nagymama a pincében tartotta, mindig ott vetett fel. Na hát vetőszög nélkül felvetni nem lehet. De volt a válaszúti táborban egy másik kolozsvári hölgy, akinek, láss csodát, itthon Kolozsváron van egy ósdi vetőszöge. Felajánloatta, hogy menjek el hozzá és ott megcsináljuk a felvetésemet. Itt is hála Neked Kata, köszönöm a lehetőséget és a finom teát is :)

szegény... még körhintáztunk
is rajta a pincében,
amikor Nagymama nem látta

így néz ki a felvetés kalácsolva (ez egy kalács)

őszies színek

Kata vetőszöge elég régi, meghaljott,
mint a karácsonyfa februárban,
de jó szolgálatot tett,
hálás vagyok neki <3
Ja és a cica:
minden normális szövő asszonynak
van legalább egy macskája! ;)

Ó, a kalácsom <3

A fonalakat másodkézből vásároltam. Hogy a matringok letekerése gyorsabban haladjon, hát szükség lett volna egy tekerőlevélre, de a martonosi tekerőlevél egyszerűen nem került elő. Nyoma veszett. Na de azt "szereztünk" egyet kölcsönbe a sárosi asszonyoktól. 

a sárosi tekerőlevél

Ne mondjátok el senkinek, de nem fogadtam meg senki tanácsát, talán lehetnék kevésbé nagyképű. Mindenki azt javasolta, hogy kezdjek rongyszőnyeggel. Vastag felvetőszál kell hozzá, könnyebb kezelni. Hát de én eldöntöttem, h nem vagyok kezdő és vékony AIDA fonalat vetettem fel, 500 szálat. Tapasztalt szövők erősen csodálkoztak ezen, hogy én aidával akarok kezdeni, de... ejsze nem kellene ennyire magabiztos és nagyképű legyek, mert ezek a vékony szálak... hm... sokan vannak és kuszálódnak össze. 

...kuszálódnak össze...

Szóval valószínűleg igaza volt mindenkinek, aki a rongyszőnyeg kezdést ajángatta, ezt már tudom. De már késő bánat, az 500 szál félig már fel van húzva a hátsó hasajóra. Nem kell megijedni, a hasajó az egy rúd, amire felcsavarják a fővetött szálakot.

a hátsó hasajó

Mondja a férjem, hogy amikor a szövésről beszélek, akkor instant átmegyek martonosi tájszólásba. Megfigyeltem, hogy igaza van. Ma is azt mondtam Borónak, hogy "főmönyök a padlásra, s lehozom a csépököt". De hát erről csak így lehet beszélni, talán néhány olvasóm megérti ezt a jelenséget. :)

Azért van csak félig felhúzva a hasajóra az az 500 szál, mert ennyi idő volt. Azt hittük elég lesz 2 óra, hát nem volt elég.

A mai munkánk

És mi van még hátra amíg mi szőni kezdünk? Hát rengeteg minden: Előszöris meg kell küzdjünk a felvetőszálak maradék 1/3-ával, mert erőst kezdtek gobancolódni. Azután nézzük meg, hogy a nyüstök megfelelnek-e a célnak, s ha igen, akkor fogdossuk bé a nyüstbe. (igen, mind az 500 szálat) Ha a nyüst nem jó, akkor 1-2 hét ugrás következik, mert akkor meg kell várjam míg valaki nekem megköti az új nyüstöt s elküldi futárral, vagy valahogy el is kell jusson hozzánkig. Na de reménykedjünk, hogy használhatóak lesznek a nagymamájéi.

Azután bé kell fűzzük a bordába. (igen, újra mind az 500 szálat).

Ha ezekkel mind megvagyunk, akkor ki kell találjuk, hogy mivel helyettesítsük a ponkostort, mert azt a válsznat totál szétrágták az egerek. Az kendervászon szokott lenni, hátha egy régi törülközőt beáldozunk, s akkor meg van oldva. Aztán rá kell jönnünk még arra, hogy hogyan kell az 500 szálat tincsenként valahogy odakötözni ehhez a ponkostorhoz?

Mikor ezekkel mind megvagyunk, akkor kezdődhet maga a szövés.

Csakhogy még nem tudom mivel fogunk csőrölni, s mire?... Amivel Nagymama csőrölt... hát azzal nem fogunk, mert az is tönkrement sajnos...

vannak, amik nem bírták ki ezt a hosszú várakozós időt

És persze kiderülhet még azután is, hogy a felvetőszálakat befőztük, hogy nem jó a nyüst vagy a borda, akkor ki kell húzni és másikba fűzni... háááá... ha ez most sikerül... maga lesz a megtestesült csoda! De hát addig mind csináljuk, ameddig sikerül, ameddig meglösz valahogy. 

így várja az osztováta a hétvégét

KMN23: Mándoki, Kondor és a szilvásgombóc esete

Mindenekelőtt gratulálni szeretnék Fall Sándornak a Mándoki koncertes cikkéhez. Olyan beszámolót írt, hogy azt hiszem Lénárd Laci is elismerően bólogatna, ha olvashatná szegény.

Egy példával tudnám szemléltetni a kolozsváriak, kolozsvári magyarok és Mándoki úr történetét.

Fotó a  KMN facebook oldaláról

Példabeszédem alapgondolatát Kondor szolgáltatja, becsületes nevén Varga András. Igazi multikulti erdélyi figura volt, flottul beszélt három nyelven: magyarul, cigányul, románul. Magyarsárosi cigány ember volt ez a Kondor - Isten nyugtassa, hogy emlegetem. Mielőtt bárki is rám szökne, ő cigánynak vallotta magát, kijavított volna, ha bármi más nemzetiséget rá merek fogni. Bükszén vallotta. Nem akármilyen átlagember volt! A medgyesi Gaz Metanhoz tartozó Conducte Magistrale-nál dolgozott, legtöbbször sáncot ástak testvérével, Gyorgyival. Történt a ’75-’80-as évek tájékán, hogy elvitték őket munka ügyben Libanonba. (Nem írtam el. Igen, akkor, amikor senki ki nem tehette a lábát külföldre!) Meg nem mondom, hogy ott mennyi időt töltöttek, de ami egészen biztos: onnan Kondor egy arany foggal a szájában érkezett haza. Sok sztorit mesélt a távolban töltött életükről, egyik emlékezetes, ami még halála után is szájról-szájra terjed a faluban: mivel nem találtak ott semmiféle alkoholt, ezért narancsból pálinkát főztek. Kimostak egy 200 literes benzines tartályt, megszedték hullás-naranccsal, s valami primitív módszerekkel pálinkát főztek belőle.

Kondor, annak ellenére, hogy ilyen menő helyeken járt és dolgozott, soha nem élt anyagi biztonságban. Előfordult például, hogy egy reggel 9 óra tájban, éppen az udvaron készültünk reggelizni, amikor a kapunk előtt hatalmasat sóhajtott és roppant elégedettséggel konstatálta: Varga András felmászott a hegyre! Mindenesetre egy cigánybál után reggel 9 órakor ez nagy teljesítmény volt számára! (Aki járt nálunk Sároson, az tudja: azt a jó nagy dombot megmászva, éppen a mi kapunk elé érkezik az ember.)

Nyugdíjas korában eljárt napszámba. Egy szép napon a mi mezőnkön kaszáltak az akkor kamasz unokáival (fontosnak tartotta, hogy a fiatalokat megtanítsa kaszálni!), és az átdolgozott nap után megérkeztek hozzánk ebédelni. Édesanyám rendesen készült, főzött egy kiadós levest, amitől jól lehet lakni egy kaszásnak is, másodiknak pedig szilvás gombócot készített, méghozzá rengeteget és irtó finomakat, gondolta, hogy Kondor kamasz-unokáit is motiválja. Mikor aztán a leves után a szilvásgombócra került a sor, akkor a fiatalok gyúrták a gombócokat egyiket a másik után, de Kondor csak kettőt vett. Ímmel-ámmal megette, aztán édesanyámhoz fordult, és elszivarozott, rekedt hangján (most is itt cseng a fülemben) jelentőségteljesen azt mondta: Hát, tanárné, hallgasson ide! A cigánynak nem kell galuska. A cigánynak tudja mi kell? Fuszulyka, káposzta, vagy pityóka!

Vicc ide, vicc oda, jó kérdés, hogy milyen koncertet kell/érdemes/vár el a közönség/kinek szól egyáltalán… szervezni a KMN záróeseményére?

Üvölthettük valamelyik nap a kölyködvoltamot, üvöltöttük is, annak ellenére, hogy kicsit szégyelltük magunkat, amiért ott vagyunk annak a Pataki Attilának a koncertjén, aki elég nagy blődségeket nyilatkozgat mostanában, s mindennek a tetejében, már az éneklés is nehezen megy szegénynek. De jólesett a koncert, s szétnézve magam körül láttam, hogy jól esett a monostori kilencedik emeletről érkezőknek is és elég sokmindenkinek. De most komolyan, záróeseménynek elég lett volna ez nekünk?

Hasonlóan egy másik napon a rock legendái is eljátszották a slágereiket, persze csak a kötelező új-számok szett után, amit kicsit untunk az elején. Abba is beleüvöltöttünk ezt-azt, pl hogy mindhalálig rock’n’roll. A kérdésem ugyanaz: záróeseménynek elég lett volna ez nekünk?

A balra a második ajtóról jut eszembe: olyan záróeseményt akarunk, amit Lukács Laci… khm… konferál?... Khm… (Megj: szeretem Lukács Lacit és a zenéjét, annyiszor nézem meg élőben, ahányszor csak sikerül. Láttam a Vibe fesztiváltól Balantonvilágosig elég sok helyen, még Codespring szülinapi bulin is.)

Talán egyetért velem a kedves olvasó abban, hogy valami nagy, valami extra kell a zárónapra.

Úgy érzem, hogy Mándokinak csak az a bűne, hogy aznap a legtöbben bulizni szerettek volna, nem kulturálódni. Erre volt is alternatíva, a LetShow ugyanis valóban orcátlan bulit csinált a Bánffyban, éppen egy időben Mándoki bácsiékkal. Átmentem két szám erejéig (találkám volt a fiammal), és kicsit irigykedtem is az ottani hangulatra, de hamar meggyőztem magam, hogy retró bulit még találok Kolozsváron máskor is, vagy más magyarnapokon is, de ilyen kaliberű zenekart és ilyen minőségű kultúrát egészen ritkán. És nem, nem zárnám őket az Opera épületébe! Semmilyen épületbe nem zárnám be őket. Egy ilyen műalkotásnak csakis egy grandiózus szabadtéri helyszínen kell megszólalnia, esetleg valami aréna-szerű… mindenesetre nagy, méltóságteljes hely kell neki. Máshol egyszerűen nem működne. A szervezőknek esetleg azt lehetne felróni, hogy nem készítették fel eléggé a közönséget arra, hogy mire számíthatnak. De hogy a Világot elhozták Kolozsvár Főterére, az mindenképpen nagyszerű, dicséretet, tapsot érdemel. (Mindenesetre jövő KMN-ig jó lenne hozzálátni valami állóképesség-fejlesztő edzéshez!)

De tudjátok mit? Sok a duma, befejezem. Ezzel itt: kell a fuszulyka/káposzta is, és kell a szilvás gombóc is! Kell az önfeledt buli is, és kell a minőségi kultúra is. Mert a sok SMS és e-mail között nagyon jól tud esni néha egy-egy kézzel írott levél.

A válaszúti szövőtáborról

 Aki ismerte nagymamámat, „Pipás” Jolán nénit Firtosmartonosban, annak nem kell bemutatni, a többieknek írom: nagy szövőmester volt. Nem, nem olyan rongyszőnyeget szövögető nénike, hanem olyan szövőmester, aki komplikált mintákat tudott kihozni stikás nyüstbefűzésekkel. Igazi nagy szövőmester!

(De nem csak ennyi, mindennek mestere volt, ami fonal, ami textil, ami kézimunka. Tudott hímezni, szabni, varrni, paplant varrni, kötni hihetetlen mintákat, horgolni, bogozni, és még ki tudja miket nem, de most kimondottan a szövésről szeretnék írni.)

Még kislány koromban sokszor odaültetett, hogy segítsek neki. Először minden egyes felvetett szálat be kellett adogatni neki, amíg a nyüstbe befogdosta, azután a bordába fűzni kellett segíteni. Tudniillik a szövőszék felvetése, a szövés beindítása nem egyemberes meló. Mindig csodáltam, ahogy azt a millió szálat tette-vette, értette, hogy melyik honnan jön, merre megy és minden szál szót is fogad neki, olyan gyönyörűen illeszkedik mintába és alkot egy textilt a végén. Voltak részletek, amiket akkor megértettem, de soha nem láttam a folyamatot az első lépéstől az utolsóig, ez amolyan „bakancslistás” dolog volt, hogy egyszer majd odafigyelek és a folyamatot elejétől a végéig végigcsinálom mellette és majd tudni fogok mindent. Ne is mondjam, úgy alakult, hogy magával vitte a tudását. Ennek már sok sok éve, ám a szőhetnék soha nem halt ki belőlem, volt néha, hogy elhalványodott, máskor jobban előtört, de el nem múlik soha.

Tudtam erről a válaszúti kézműves táborról, amit a Kallós Zoltán Alapítvány szervez, legalább 10 éve készülök is, hogy beiratkozok és elmegyek a szövőtáborba. Idén végre sikerült!

Olyan jó volt nekünk ott egy hétig, hogy elmondani sem tudom. Már csak az is milyen volt, hogy elénk tették a kaját. Senki sem rinyált, hogy mi lesz az ebéd, hogy mikor lesz kész, hogy nem szereti, vagy hogy mittudommilyenbaja van. Csak a megfelelő órában eléd tolták a finom, házias kaját. Tiszta all inclusive! De ez még semmi!

Megérkezett Páll Etelka, ő volt a szövősök mestere ezen a héten. Megkérdezte, hogy ki miért jött ide, ki mit szeretne megtanulni, mire kíváncsi és úgy alakította, hogy mindenki kaphasson abból, amiért idejött. Hát így alakult, hogy egy csodálatos hangulatú szövős héten vettem részt. Mindent csináltunk: volt egy nyüstbe fogdosott felvetés egy szövőszéken, azt befőztük a bordába. Rögtön mintásat. Hiába volt „csak” két nyüst, voltak szimpla szálak, dupla szálak, meg kellett fejteni, hogy hol kell egy bordába 2 szálat fűzni, s hová csak egyet. Négyen koncentráltunk, de végre sikerült! Mikor azt hittük, hogy készen vagyunk, akkor következett az alázat és bebújtunk mind a szövőszék alá, megnéztük, hogy Etelka hogyan köti össze a nyüstöket a lábítókkal. 😊

Másik osztováta üres volt, de elő volt készítve egy felkalácsolt köteg szál. Azt felhúztuk a kompostorra. Másnap ezt be is fogdostuk nyüstbe, befűztük bordába. Érdekes volt a fogdosás. Leültem a nyüsttel szemben, és ahogy ránéztem, tudtam, hogy mit kell vele csinálni. Egyszerűen tudták a kezeim hogy kell megfogni, hogy kell belebővölni a szálakat. Jajj olyan jó volt, sikerélmény a javából. Persze Etelka folyamatosan rajtunk tartotta a szemét, hogy jól csináljuk-e? Másik három szövőszék fel volt vetve, azok 4 nyüstösök voltak, szebbnél szebb mintákkal befűzve. Egyik barackmagos, másik fenyőmintás… na de a harmadik… az nem is tudom milyen nevű minta volt, de arra olyan vékony szálak voltak felvetve, legalább 900 szál futott rajta.

És még csomó keret is. Mindenki csinált valamit. Volt aki szőtt, egyik kockásat, másik csíkosat, harmadik borzosat… a barackmagos már nem is volt nagy szám.

Nem győztünk gyönyörködni a saját és egymás munkáiban és fürdőzni a sikerélményben.

Mindegyre megállapítottuk, hogy „Ojjan jó nekünk! <3 „

Persze jó hangulat volt a többi műhelyekben is, volt ott nemezelős csapat, vesszőfonós csapat, bútorfestők, és hímzők meg varrók is. Én nem azt mondom, hogy máshol nem volt vidámság és jó hangulat, de én igazán sehová sem kívánkoztam 😊

Valamelyik nap felvetőszálat vett elő Etelka és a vetőfát beüzemeltük, csináltunk egy 5 singes felvetést, 140 szál. Otthagytuk a kalácsot egyik üres szövőszéken, mert ne is mondjam, hogy kettőt is leszőttünk a héten. A többieknél még van szőnivaló, hagytunk a következő táborozóknak is :D

Úgy érzem, a szövés is részem lesz ezután, mert hogy szőni kell, az már egészen biztos 😊

Végül itt egy képen mutatom, hogy miket szőttünk egy hét alatt, de a tudás, mint felvetés, nyüstbe fogdosás, bordába fűzés, stb… az sajnos nem fotózható.

UI: köszönet a kedves férjemnek, aki végiggürizte a hetet, ellátta a gyermekeit, mert enélkül ez a táborozás totál lehetetlen lett volna.

UI2: kamasz-száj:
-Na, hogy volt itthon apáddal s a húgaiddal?

-Hááát (vigyor), anya, lehet nem ezt akarod hallani, de nagyon jó volt!

Konfirmálás, a nagynéni szemével

Kicsit nagyobb márketinget kellene csinálni a #nagynéniségnek. Sorolják (többek közt a feministák is) a női szerepeket: feleség, anya, ilyen-olyan szakember... a lista hosszú, de a nagynéniséget valahogy mindig kifelejtik. Pedig a nagynéniség! Egy igazán szép és hálás szerep. Teljesen más mint az anyaság és teljesen más, mint a barátnők gyermekeivel kapcsolatban lenni. 

Valahogy az anyatigris akkor is éber, amikor a testvérünk gyermeke(i) van(nak) fókuszban. Az a bizonyos rózsaszín szemüveg, az aktíválódik ezeknél a gyerekeknél is. Akinek van unokaöccse/unokahúga, szeretném bíztatni, hogy vállaljon minél nagyobb  szerepet annak életében. Szerintem a gyermekeknek is szükségük van a nagynénjeikre és nagybácsijaikra. Ha lehetőséget adunk ennek a kapcsolatnak, akkor egy nagyon szép történet alakulhat ki belőle. Ha egy településen laksz az unokaöcséiddel és -húgaiddal, akkor talán több lehetőséged nyílik arra, hogy elhívd ebédelni bizonyos napokon, vele tölts néhány órát időnként, menjetek bábszínházba, moziba, parkba, játszótérre, mindegy is hogy hová. Fordulj feléje figyelemmel és ismerd meg! Ha pedig nem ugyanazon a településen éltek, akkor is találj rá lehetőséget: menjetek együtt nyaralni, vagy nemtom. Hívd meg egy hétre, vagy csinálj valamit. Ha nem kelted életre ezt a kapcsolatot, akkor egy nagyon értékes kapcsolatról és sok sok gyönyörű kalandról maradsz le. Kár lenne.

Erről már régebben is akartam írni, de eddig mégsem került rá a sor. Most az hozta újra témába ezt a gondolatot bennem, hogy éppen konfirmált Laca, a legidősebb unokaöcsém a magyarsárosi unitárius templomban. Ott ültem a büszkeségtől dagadva, a meghatódottságtól könnyezve, a gyönyörűségtől lenyűgözve. Itt ez a gyermek, akivel együtt töltöttük a nyarakat és vakációkat, sőt a 2020-as kovidos karantént is. Akit elég jól meg- és kiismertem, de főleg nagyon megszerettem az elmúlt évek alatt. Annyira szép volt ezen az ünnepen, elegáns, okos és ügyes, hogy azt már fokozni nem is tudnám.

A tök, ami meg van csütörödve; a cukorlopás; Max és Moritz; a vége-hossza nincs Rumini kötetek; a garázsból az a rém koszos-rusnya nagykabát; a félelmetesen zümmögő méhek és darazsak; a kitérdesedett tréninggatyák; a vaskapu előtti vetődések; a kitaposott virágok; a talpnyi távolságra ültetett krumplik; a szórakozott elszólások; a szó szerint értett kifejezések; a kikerülgetett tyúkszarok; a nagyváradi kis jelenet a magyarságismereti versenyről; az íjazások, minden egyes elveszett nyílvesszővel együtt; a szánkózások és hóemberépítések; a szottyantott tehéntúró... és még mi minden... mind ott voltak a templomban.

Nem is szaporítom tovább a szót, csak muszáj valahogy elmondjam, hogy mennyire szép és mennyire érzelemdús volt ez a konfirmálási ünnepély. Hála, nagy-nagy hála a nagynéniségért!