2008. október 16., csütörtök

Feketetó

El vagyok késve ezzel a bejegyzéssel, de bármennyire is igyekeztem, csak most jutottam oda, h erről írjak. Nem tudom sikerül-e be is fejeznem, hiszen már elég régóta alszik a drágám.

A feketetói vásár a múlt 7végén volt, október 10-12.

Kimntünk előszöris pénteken, akkor csajbuli volt és sopping ezerrel :D
Dezső Enikő és a kis pocaklakója, Naphegyi Kinga, ALbert Kinga, valamint mi ketten Tibikével beültünk a Solenzába és meg sem álltunk Élesdig. (Ja, megálltunk Bánfihunyadon az átjárónál és mögöttünk a logan nem elég időben állt meg. Picit nekünk jütt. Megijedtem nagyon, de hála a jó istennek semmi-de-semmi nyoma nem volt a kis ütközésnek sem a mi kocsinkon, sem a másikén! Látszik, h cigányasszony ment át az átjárón! Szerencsét hozott! ;) )
Élesden megnéztük a Melániát, Enikő és N. Kinga vettek valami olcsó kis cipőket, azzal mentünk is vissza oda, ahová eredetileg is indultunk: Feketetóra!

Tudtam cipőt venni Tibikének, 3 pár bakancskát vettem, 2 bőr és egy Gore-tex. Kettő elephanten s a harmadik nem is tudom milyen márkájú, de profi!
A kajálás vicces volt. Kívántam a miccset, de csirkecombot vettem, hogy Tibike is tudjon belőle kajálni. De Tibike nem így gonolta, pár falat kenyéren kívül semmit nem evett! Pedig mostanában jó evő, pontosabban nagy zabagép, de aznap valamiért nem akart ebédelni.

Közben láttam olyan trombitás hegedűt árulni egy cigányt, tíz millát kért érte, én 3-at ígértem, majd eljutottunk aznap 7 millióig.

Amit még aznap vettem: Tibikének esőkabát 5 lejért, valami chicco játék, magamnak és Tibinek egy-egy szvetter...

Délután hazavonultunk, ekkor tényleg nem álltunk meg.
Ja: Enikő vett egy autósülést Samunak, alig fért be a csomagtartóba, ti. benne volt a Tibike babakocsija, amit nem is tudom, h miért vittem.

Szombaton megint mentünk, de csak 3an, a család. Itt a buli volt a lényeg, ti. ott voltak Filep Jutkáék, Trasher a feleségével és nem csak... ;) ... Szésziék és egy csomó-csomó ismerős. Azért még vettem Tibikének 2 pár bakancsot s egy gumicsizmácsakát, hogy biztosan ne maradjon mezítláb télire a kincsem. :))

Vettünk Attila nagybátyámnak 3 pár téli lábbelit, aztán Tibikének kezeslábast, harisnyákat, játékokat.

És egész délután a Borbi trombitás hegedűje után futkostam. Elég nagy menetben voltam, rátaláltam a Belényes melletti Codoban-néra, akiknek még egyetlen egy volt eladó. Sajnos fehér, sajnos picivel kisebb, mint a rendes. De a hozzáértők azt mondták, h jobban meg van csinálva, mint a másik, amiért a tegnap alkudoztam. Végül ezt vettem meg 500 lejért. Szerettem volna még többet alkudni, de ez is nagy dolog volt, elvégre 1300 lejről indultunk. Nagyon remélem, h Borbi meg lesz elégedve. Mindenesetre az én fülemnek úgy tűnt, h ez szólt szebben...

Sajnálom, h nem írtam meg a feketetói kalandokat frissiben, biztos izgalmasabb lett volna a leírás.

2 megjegyzés :

Zsófi és Matyi írta...

En is jartam Feketeton, egy alkalommal a testveremek arultak is valamit, az nagyon szorakoztato volt, pisiltuk ossz emagunkat a rohogestol ahogy o eladta a cuccokat. Aztan egy masik alkalommal mar nem volt ennyire bulis, rosszul is lettunk valami micitol...
De orvendek, hogy nektek ennyire jol telt, igy ahogy leritad meg sajnalom is hogy nem mentem en is bevasarolni... majd jovore.

Tunde írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.