2016. március 15., kedd

a mi Napunk

Oviba készülünk reggel, az előszobában fésülködünk. Zsuzsi van soron, nagy komolyan nézi magát a tükörben, én fésülgetem. Göndörödik a huncut kis fürtje a jobb fülecske mellett, majd a bal fülecske mellett. Akkor boldogan felkiált:
-Nap vagyok! Gyere Jutka nézd meg! Kijöttek a sugaraim!!!

2016. március 6., vasárnap

Nem csak a mesében: élőben is léteznek jótündérek! LÁTTAM!!

Az a hétvége azért nem lett tökéletes, mert elhagytunk egy laptoptáskát, benne egy laptopot és egy táblagépet.

Natehát: nem tudtunk enni sem, aludni sem, nem tudtuk, hogy mihez kezdjünk. Az anyagi kár felett izgultunk erősen azért is, hogy mi lesz a céges infókkal (Tibi dolgozni is használta) és személyes adatainkkal? Volt egy néhánybetűs password a windowson, az azért lett, hogy a gyermekek ne kapcsolgassák be, esetleg felügyelet nélkül... mindenesetre roppant hálásak voltunk annak a kis jelszavacskának.

Reméltük, hogy az a bizonyos megtaláló nem annyira elszánt, hogy szétcsavarozza, stb, hanem egyszerűen csak újraformázza. A tablettel nem nagyon törődtünk, mert azon tudtuk, hogy nincsen semmilyen fontos információ. Nagyon sajnáltuk, mert új volt, szép volt, jó volt, Tibi ajándékba kapta a cégtől. De legalább annyi, hogy azt még nem "laktuk be". De a laptop miatt nagyonnagyon búsultunk. Boróéknál éjszaka passwordokat cserélgettünk yahoon, gmailen, facebookon és minden létező fontosabb helyen. Tibi emaileket írt a rendszergazdáknak, hogy a fontosabb servereket is biztosítsák, né hogy jártunk... Szóval az izgalom nagy volt.

Másnap reggel 9-kor felhívuk az Ikeát, de hát oda nem vitte be senki, nem tudtak semmiről. Kértek egy telefonszámot, hogy ha véletlenül megtudnak valamit, értesíthessenek. És továbbra is sokat szomorkodtunk meg idegeskedtünk. Tibi felhívta az Ikeát még csütörtökön is, hogy biztos-é nem tudnak semmit azóta sem? Hát persze nem, dehogyis.

Közben kiírtam a Facebook-ra is, hogy eltűnt, gondolván, hogy ha valaki rájön, hogy a miénk lehet a laptop és nyomoz, akkor meggyőződhessen, hogy valóban a miénk.


Hatizsakban laptop es tablet. Ezt keressuk. Az IKEA parkoloban felejtettuk, Budaorson.
Közzétette: Réka Iszlay – 2015. december 13.


Kínunkban nem tudtunk ennél jobbat kitalálni. Persze velünk együtt mindenki tudta, hogy annak annyi, teljesen reménytelen az eset.

És akkor Tibi nekilátott új laptop után nézni, hetekig nézte a laptopul.ro típusú oldalakat, amíg végül kiválasztotta, s sikerült megvennie az újat.

És a történet február 29-én folytatódik. :)

Este van, lefektetjük a gyermekeket, én is bebújok, Tibi kinyitja a laptopját és hozza: Réka, Réka, RÉKA!!! Gyere ezt nézd meg!!! - Olyan extázisban volt Tibi, aki egyébként ritkán szokott érzelmileg kilengni, el sem tudtam dönteni, hogy most valami jót vagy rosszat fogok-e látni, de hogy különöset, az egészen tiszta volt számomra. És hogy mit láttam? Ezt:



Akkor ketten fogalmaztuk vagy 20 percig a 3 soros választ, gondolkodni is alig tudtunk. Hogy ezt a mailcímet soha nem használtuk, hogy tényleg a miénk a cucc, hogy megvan-e még? (Mi is ki tudjuk számítani, hogy 2 és fél hónapnál több, hogy elhagytuk...)
Akkor lefeküdtünk és ugyanolyan gyomoridegem volt, mint azon az első éjszakán, amikor felfedeztük, hogy hiányzik. Beszélgettünk, hogy hogy is nem jutott eszünkbe, hogy a táblagépen fogja látni a megtaláló azt az emailcímet, s ha jó szándékú, akkor ott fog minket keresni?

Reggelre megérezett a válasz: megvan minden, persze. Csak két hónap után nem gondolta, hogy jelentkezi fogunk és megformázta. Holnap felhív. Fel is hívta Tibit. :)

Nos, kilátásban volt egy budapesti út, de most már NAGYON sürgős lett. És döntöttünk: szombaton elugrunk Pestre. Kialakult: Csilla itt lesz, elvállalja a gyermekeket, mi ketten megyünk, felváltva vezetünk. Főztünk, minden kaját előkészítettünk, hogy Csillának csak melegíteni kelljen. Péntek este Csilla már itt aludt, mi pedig 5kor keltünk, fél6kor elindultunk Kolozsvárról. Váradig én vezettem, onnan tovább Tibi. Elintéztük a dolgainkat, s a végén a Media Markt-ból felhívtuk a jótevőnket: itt vagyunk a környéken. Megbeszéltük, hogy negyed óra múlva találkozunk. És igen, negyed óra múlva ott áltt előttünk a jótündér, kezében a táskánk, az összes elvesztett cuccunkkal. Meg akartuk hívni egy kávéra-valamire, hogy kicsit beszélgessünk, de azt mondta, hogy dolga van, és otthagyott minket.

Azt mondják, hogy csak a mesében vannak olyan jótündérek, akik csak otteremnek a semmiből, kisegítenek, és azzal már el is tűnnek. De nekünk lehetőségünk volt igazából megtapasztalni, meglátni, hogy ez nem mese, ilyen létezik!! :)

Aztán még megebédeltünk a Budakert vendéglőben, és elindultunk visszafelé. Én vezettem Nagyváradig, be is sötétedett közben, onnan átvette Tibi és este 11-re hazaértünk. Gyerekek aludtak, Csilla várt és ő is hitetlenkedett, persze, hogy tényleg mindent visszakaptunk!

Mennyire jó érzés, hogy az emberrel ilyensmi történik. Azt hiszem, hogy alábecsültem eddig az emberek szívében élő jóságot! Ezen el kell még gondolkodnom. :) És hálás vagyok, hogy velünk ilyen hihetetlen módon megtörtént ez a csoda!

Köszönöm itt is annak a jótét léleknek, aki megtalálta, majdnem 3 hónapig megőrizte, majd visszaadta a dolgainkat!

A majdnem tökéletes hétvége

December 12-én Budapestre mentünk Tibivel bulizni, ami össze is jött: Amorphis, Arch Enemy, Nightwish. Csodálatos volt az a koncert, mondhatnám akár azt is, hogy tökéletes. Kicsit sajnálom, hogy addig napoltam a koncertbeszámoló megírását, míg egészen elmaradt, mert megért volna egy bejegyzést, az biztos.

De a bulizáson kívül egyéb dolgaink is voltak: angyaloknak segédkezni. Hát december közepén... tudtuk, hogy idén sok időnk nem lesz korzózni a plázákban, de mindent kinéztünk a neten, s ha már úgyis elmegyünk Pestig, akkor összekötjük a kellemest a hasznossal, s úgy jövünk haza, hogy karácsonyra már csak főzni kell, de vásárolni már nem. :)

A terv nagyon jó volt és aszerint is haladt minden:

péntek este elautóztunk Kolozsvártól Temesvárig mind az 5-en. Ott egyet aludtunk, majd  szombaton reggeli után, Boróra és Zalánra bízva a saját 2 fiúk mellé még a mi csapatunkat is, elindultunk Budapestre. Jól utaztunk, jó volt a kedvünk, rég nem kirándultunk kettesben :)
Pesten Szökiékhez érkeztünk, ott finom ebéddel, nagyonnagyonfinom kávéval vártak, kellemes hangulatban elbeszélgettünk estig, akkor mi Tibivel elmentünk a PappLászlóSporarénába és végignéztük kettesben a koncertet. És most kitolok mindenkivel aki várja, mert ezt angolosan átugrom. :)

Este későn visszamentünk Szökiékhez, ott még megittunk egy kis sört, beszélgettünk és igazán jól éreztük magunkat. Vasárnap reggel pedig a reggeli és kávé után elindultunk. (Szöki meg van győződve róla, hogy én mindenkinek azt mondom, hogy a világ legfinomabb kávéját Ő főzi, de, hogy bizonyísam a dolgot, most hivatalosan is kihirdetem: Szöki a világ legfinomabb kávéjának a főzője! :)   )

Tehát elindultunk és térképekkel, "dzsépészével" és cédulákkal felszerelkezve, az utat előre kigondolva és optimizálva hipphopp: könyvesbolt, innen miiskell?, ez, kérjük, fizetjük, futás tovább.
Hipphopp játékosbolt, miiskell?, ez, kérjük, fizetjük, futás tovább.
Hipphopp Ikea, körbefutás, cikkszámok listáját pipálgatása, minden begyűjtve, önkiszolgáló kasszánál rövidebb a sor...
kijövünk az Ikeából, ünnepeljük magunka, hogy mennyi mindent megcsináltunk ma: minden sikerült, mindenhová elértünk, mindent megvettünk amit meg akartunk és még 6 óra sincs, hűűűdejó!! Bepakolunk a csomagtartóba, kicsit necces, mert alig fér a cucc, puzzlezünk, kivesszük-betesszük, stbstb, végül lecsukjuk a csomagtartót, mi sem hisszük, hogy még csak 6 óra és már készen vagyunk.

Felhívjük még1x Szökiéket, úgyis ott laknak közel ahhoz, ahol mi megyünk fel az M5-ösre, tehát visszaugrunk egy búcsúkávéra.
Este 7-8 körül elindulunk. Örülünk, hogy minden összejött, a koncert is olyan volt, amilyent elvártunk, vagy inkább még olyanabb, a bevárásárlás is összejött. És még az is nagyszerű, hogy látunk, nincsen akkora köd, mint amilyent jósoltak a tévében, tehát nem éppen araszolgatva nyomulunk az M5-ösön, Temesvár felé.

December 13-án, este 11-kor megérkezünk Boróékhoz, a gyerekek szépen lefektetve, mind alusznak, csak Boró s Zalán várnak, hogy igyunk egy pohár bort, s meséljünk mi is a kalandjainkról, s ők is az 5gyerekes hétvégéjükről.
Nade, a bor kitöltése előtt azt mondja Tibi, hogy teli van a csomagtartó, be sem lehet húzni, tehát látszik, hogy teli van mindenféle cuccal, az utcán fogja tölteni az éjszakát... nehogy valakinek valami eszébe jusson, legalább a laptoptáskát felhozza. Le is megyünk ketten a kocsihoz, kinyitjuk a csomagtarót. Tibi még be sem néz rendesen, s aszongya nekem: Réka, hogy a laptoptáska? Én nem tettem be! - Én pedig aszondom, hogy itt kell legyen és kihajigálok minden gondosan behelyezett cuccot és látom, hogy tényleg nincsen. Akkor nézzük egymást és eszünkbe jut, hogy ott hagytuk az Ikea parkolójában, nekitámasztva egy olyan bevásárlókocsi...tartó... kerítésének. Mert az Ikeás vásárlás után necces volt a pakolás, féltünk, hogy be sem fér és mindent kiszedtünk, hogy alul tehessük a nagyokat, stbstb... és közönkézül ottmaradt.

Az idegességtől nem is ettünk, nem is aludtunk... és utólag megbeszéltük, hogy nem lehetett tökéletes ez a hétvége... :( Pedig lehetett volna, minden esély megvolt rá. :(

S hogy mit kezdtünk laptop nélkül, azt a következő bejegyzésben olvasható.