... vagy lehet, hogy egyegy részt elfelejtek, de hogy egész este a távirányítós autóval játszodtam, azt már nem felejtem el soha! - lelkendezett Tibor.
Bizony, amióta nem írom a blogomat, azóta Tibor lett. Itthon megengedi, hogy Tibikének szólítsuk, de megkért, hogy az iskolában, a társai előtt hívjam Tibornak.
Kislánykoromban álmodoztam ilyen Karácsonyokról, amilyenre az idei sikerült. Első alkalom, hogy nem utaztuk cikkcakkba az országot, hogy meglátogassuk a szüleinket/rokonainkat, vagy felkeressük a szívünknek oly kedves gyermekkori helyszíneket. És nem hinném, hogy ez valamiféle árulás lenne. Amikor a karácsonyfánk körül boldogan és nyugodtan játszanak a gyerekek, kötögetek-kávézgatok közöttük, Tibi is VÉGRE itthon van, nem a munkája miatt aggódalmaskodik, forraltbort iszogatunk, beszélgetünk, elvagyunk...
szóval ha jól meggondolom, azt hiszem, hogy kislány koromban így képzeltem el a majdani karácsonyaimat.
Nem főztem sok fogásos díszebédet, s amit főztem is, a kislánykori elképzeléseimből valók, ami nélkül nem volna az igazi:
-töltött káposzta, ami szigorúan az anyós receptje szerint készült. Ugye Apa sem kell megbánja, hogy nem utaztunk haza :)) - na jó na, vicceltem, nagyon finom az Ibolya töltöttkáposztája, tanusíthatja mindenki, aki kóstolta!
-húsleves, egy szép nagy finom házi kakasból, ami Sárosról repült hozzánk, nem saját szárnyával, hiszen levágva-megpucolva érkezett 4 keréken. (Köszönet érte.) Ha elfogy a töltöttkáposzta, akkor megesszük a kakashúst sülve, pityókával.
-sütinek ott a mézespogácsa, amit a gyermekekkel közösen nyújtottunk-vágtunk, nagy volt a "buli"), és egy
-zserbó
Beigli is lesz, majd, amikor elfogy ami van. Mert ha sok van egyszerre, úgyis csak megesszük... És decemberben nem kell félni a túl kicsi cukorszinttől.
A gyerekek nagyon várták az Angyalt, már napokkal előtte reménykedtek, hogy "hátha ma jön". Aztán nem jött hamarabb mégsem. 24-én délután akkora-de-akkora alvás volt, mind az 5en aludtunk együtt, én 2 órát, s én ébredtem elsőnek! Tibor azért feküldt le délután (régóta nem szokott már), hogy este ne kelljen korán lefeküdnie, hanem tudjon jó későig játszani. Aztán aludt vagy 2 és fél órát ő is. A lányok is.
5 körül uzsonnáztunk és elmentünk itthonról, s láss csodát, mire hazaértünk, megjött az Angyal! Akkora lázba lendültek a gyerekek, hogy alig tudták levetni a csizmát-kabátot. Aztán énekeltünk, (lelkesen fújták az éneket Tibor is, Jutka is, Zsuzsi pedig "táncolt", tapsolt és vigyorgott,) gyertyát és csillagszórót gyújtottunk. De már nem sokáig bírták, szedték szét az ajándékokat. Az Angyal nem akart túlzásokba esni, ezért nagyon igyekezett eltalálni... És úgy tűnik, hogy sikerült is. Tibor a távirányítós autójának örült a legeslegjobban, Jutka a karácsonyfának, Zsuzsi talán a fogkeféjének, mert egész este azt rágta. Én kötögettem, a gyerekek boldogan elvoltak a csodával, Tibivel forraltboroztunk, beszélgettünk és gyönyörködtünk a gyerekeinkben.
Úgy érzem, az idén valóban olyanra sikerült a Karácsony, ahogy kislánykoromban elképzeltem, hogy ha majd néni leszek...
Hálás vagyok, hogy ezt megtapasztalhattam.
Egyetlen fényképet sem készítettünk, holnap Karácsony másodnapja, majd holnap fogunk. :)
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése