2012. augusztus 6., hétfő

Augusztusi Advent

Itt vagyunk és várakozunk. Várjuk a születést. A kiírt időpontig még van 3 nap, de annak ellenére, h eddig mindkét gyerek 4 napot húzott rá... hát nem gondoltam, h ezúttal is kihúzzuk eddig. Igazán mondhatom, h jól vieltem ezt a terhességet is, hála Istennek. Persze amennyire az idei nyári kánikulában viselni lehetett. Na de nem dagadtam, nem lettem viszereslábú, nem híztam sokat, nem hánytam... és semmi különös nem történt. Most, az utóbbi néhány hétben nyillalgatott a hasam, fájogatott, görcsölgetett, de egy cseppett sem komolyan, említeni is csak azért említem, mert az előző 2 terhességtől eltérően itt léteztek.


Hol vagy Mona? Te jutsz eszembe sokszor, ezekben a várakozós napokban. Azt mondtad volt, talán még Tibike születése előtt, hogy "Nyugi, Kir, repülő az égen és gyermek az anyja hasában még sosem maradt. Meglátod, h ki fog bújni!" És láss csodát, úgy is lett, kibújt :)

Egyébként hajnalra beszéltem meg hugival, h előbújik. A dokink ma este hazaért a 3 hetes szabadságáról, a kedvenc bába nénink a szolgálatos éjszaka... Tehát egy nagyon jó kombináció adott.


Ráadásul Tibike és Jutka is végre hazakerülnek, ha megszületik a baba. Már nagyon hiányoznak...


Szóval kedves hugi, ha olvasod ezt a blogot: nagyon várunk, szüless meg! :)


Tibike szerint: ha megszületik a kicsitestvérel, anya, akkor két kislányunk lesz!
-Igen? Kinek nekünk lesz 2 kislánya?
-Hát Neked, nekem és Apának!

Jutka szerint: szegénykém... szerintem nem sokat érthet. Símogatja a hasamat és sokattudóan mondja neki: baba! Aztán símogatja a saját hasát, az is baba. Mi több, az Apáé is! Erősen kívncsian várom, h ő hogyan fogadja majd a kistestvért. Azt hiszem, h izgulok is egy kicsit.

4 megjegyzés :

Mona írta...

Hol vagyok, hol vagyok???
Várakozok, 16. hétben.....
Vilu tavaly ilyenkor született 3-án, az augusztus jó hónap születésre! :-)

És megvárta az összes szeder megérését, hogy légyen belőle lekvár!

De jó, hogy írsz, nagyon hiányzol!

Névtelen írta...

Hú csajok!
Én totál lemaradtam!
Kir-nél 3, Monánál 2 (vagy már 3, hogy is van ez?)? Aztaaaaaaa!
De jó lenne majd megint összejönni a Babanetes csapatnak és csinálni egy csoportképet. A meddő nők címmel. :)
Réka könnyű szülést neked! Monának meg gondtalan terhességet. :)

Rambóka

Mona írta...

Akkor pontosítsunk Rami kedvéért!

Ákos 1994
Nóri 2008
Vilu 2011
Névtelen-nemtelen 2013

Igen, meddő és terméketlen!
Pont úgy jártam, mint Kir, csak úgy, szopi mellett beköszönt az apróság.

A taliban benne vagyok!
Tavasszal esetleg?

reka írta...

Rami, ez a fotó ötlet nekem is tetszik. A címe is :)