Tehát Baki telefonált, hogy ezen a hétvégén megy a nagycsapat Homoródra.
Előszöris 1-2 órát keseregtem, hogy milyen kár, hogy nem tudok elmenni. Mert Tibi elviszi az autót, mert két gyerekkel nem tudok elbánni, főleg, h Jutka még nem is jár, tehát őt vagy bent tartom, vagy kint a hátamon. Tehát volt néhány nagyon jó okom nem menni. De persze kívánkoztam nagyon. Néhány óra kesergés és önsajnálat után elkezdtem azon gondolkodni, hogy tudnám megoldani a dolgot. Első lépés az lett, hogy még aznap elkezdtük a "nincsen már éjszakai szopi" nevű őrpjektet. Este szophatott és reggel, közben nem. Éjszaka Tibi volt szolgálatos. Eredmény: sokkal könnyebben ment, mint amire mi számítottunk. :)
És akkor azon a héten szerdán kezdődött az igazi kaland. Szerdán este, az egész család elrobogtunk Medgyesre, majd csütörtök hajnlaban Tibi visszajött, neki ti. munkanap volt a csütörtök. Ő csütörtökön elvonult Budapestre, pénteken megnézte a nagy koncertet, szombaton hazajött. Vasárnap pedig értünk jött Medgyesre.
Ezalatt mi a csütörtököt és pénteket ott töltöttük a szüleimnél, hogy Jutka szokja a terepet és a nagyszüleit :) (Bár már felismeri és elfogadja Őket, ehhez nem fér kétség.) Szombat reggel aztán reggeli után 10 órakor szopit kapott és mi Tibikével ketten, Csapjának az Aveojával meg sem álltunk Homoródig. Ott pedig rögtön felöltöttük a sícuccot és mentünk is ki a pályához. Béreltünk Tibikének egy kis bakancsot és lececskét. Nagyon jól állt a lábán. :) A tag nekem nem adott léceket, mondván, h nincsen az én méretemhez illő léc, csak hosszabb, ha tudnék úgy sízni, mint ahogy nem tudok, akkor adott volna egy olyant. De nem is baj, Tibikét én húzkátam valami lankás részen, lefelé szaaldtam mellette kézenfogva, felfelé húztam. Több mint egy órát sízett, nagyon lelkes volt. Figyelte Maját, ahogy az oktatóval sízik és azt mondta, h ő is szeretne attól a bácsitól megtnaulni sízni. Megbeszéltük Ernővel, az oktatóval, hogy holnap reggel 10 és 11 között Tibikével foglalkozik.
Aznap Tibike sokat nézte a felvonót, ezer kérdést feltett a működésével kapcsolatban... szemlátomást nagyon le volt nyűgözve ettől a fantasztikus szerkezettől. :)
(zárójel: kérdem Tibikétől, hogy mondjuk holnap a bácsinak, h te Tibike vagy, vagy Tibor? Válasz: -Mondjuk inkább, hogy Tibor, mert Tibike inkább csak a házinevem.)
Reggel 10 órakor már ott tündököltünk teljes díszben. Előkerült Ernő is, és hipp-hopp nagy bátran elindultak a felvonón felfelé ketten. Én lent maradtam, a pálya aljában és büskén néztem utánuk, hogy hééé, nem ismerek a fiamra, mintha nem is ő lenne. A kis óvatos, visszahúzódó, semmi újat ki nem próbáló fiacskám minden különösebb rábeszélés nélkül megengedte, h sílécet kössünk a lábára és egy vadidegen pasassal vonul felfelé. A gyerekek felvivése a felvonón úgy zajlott, h az oktató a lába között tartotta a gyereket. Tehát a 4 síléc párhuzamos egymással, a két szélső az oktatóé, a két középső a gyereké.
Büszke is voltam erősen a fiamra, gondoltam magamban, h csak lászik, h már majdnem 5 éves, már sokkal bátrabb és bizalommal fordul egy idegen felé. Tibit felhívtam telefonon és lelkesen magyaráztam, h micsoda kalandban van részünk! Azonnal jönnek lefelé. Hosszasan elbeszélgettünk telefonon, de feltűnően későre láttam meg őket, amint nagyon lassan araszolgatnak lefelé.
Valahogy leértek, csak azt nem értettem, hogy miért hozza Tibikét a lába között az oktató, másokat úgy hozott elsőre, hogy ő háttal jött, a síbotba kapaszkodott a tanítvány és így kanyargóztak lefelé.
Végre valahára leértek éééééééééééééééés akkor kiderült, h Tibike többször NEM fog felmenni.
Ami kiderült: amikor felértek, és a gyerek szembenézett a pályával, akkor annyira elkezdett reszketni, hogy az egész teste remegett. Az oktató mondta, h életében nem járt így, aki nem akar sízni, az a hisztit kiveri a felvonó előtt, tehát visszakerül a szülőkhöz, mielőtt feltennék a felvonóra. Az én Tibikém nem hisztizett, nem bőgött, nem csinált jelenetet, de agyon határozott volt abban, h nem fog újra felmenni. A kérdésre, hogy soha többet? az volt a válasz, hogy "de igen, amikor 5 éves leszek, akkor jobban fogok tudni sízni." Ernő bácsival haver volt, pacsit adott, és beszélgetett illedelmesen (nála ezek sem egyértelműek, simán lesüti a felét és egyetlen szót sem szól ahhoz, aki neki nem szimpatikus).
Nekem akkor hirtelen kettőt kellett vigasztalnom. Előszöris a fiamat, másodszor az oktatót, aki nem győzte magyarázni, hogy de higgyem el, h ő soha nem járt így, nem szólt gorombán a gyermekhez, stb, nehogy azt higgyem, h miatta alakult így a dolog. Én ezt tudtam pontosan, hiszen egyrészt ismerem a fiamat, másrészt előtte való nap volt alkalmam lefigyelni, hogyan foglalkozik a gyerekekkel. Ha nem tűnt volna szimpatikusnak, de főleg megbízhatónak, akkor nem bízom a kezeire a gyermekemet. Tehát ott álltam és vigasztaltam kettőt, miközben engem is vigasztalhatott volna valaki.
Ott két napig azt látom, h minden gyerek, beleértve a térdigérőket is, sízik és élvezi, hogy sízhet és elég nehéz leszedni ket a pályáról, mert üvöltenek, hogy mégmégmég... az én fiam meg...
A kérdésekre két válasz érkezett. Az egyik az, hogy félt, hogy leeseik a dombról, a másik pedig, hogy az volt a baj, hogy anya nem volt ott velem.
Ez a leesik a dombról... ez elég ismerős. Ugyanis Tibike nagyon félt a felfelé való mászástól már egészen pici korától. (Lásd 3 éves elmúlt, mire mert csúszdázni a játszótereken.) Teljesen úgy tűnik, h tériszonya van. Nem tudom, h a tériszonnyal születnek, vagy honnan lesz. Na én sem vagyok egy alpinista típus, de még soha nem féltem attól, h leesek egy dombról.
Na akkor a magam vigasztalása:
- tkp úgy indultam el itthonról, hogy ha sikerül ráimádkoznom a lécet a lábára, akkor már megérte odamenni. Nem voltam biztos abban, h ez sikerülni fog. Ehhez képest már menet az autóban aggódva kérdezte, h ő hogyan fog sízni, mert neki nincsen bakancsa és léce? Megbeszéltük, h lesz kölcsönző és már úgy mentönk oda, hogy na hol az a síszerkó?
- A gyereknek tetszett a felvonó és fel akart menni. Lelkesen várta, h az a tanárbácsi őt megtanítja sízni. Jószántából felment.
- Hiszti és jelenet nélkül, de határozottan tudta, h mi a véleménye. Tehát nem lehetett legyúrni a torkán, amit ő nem akart, ez végülis nem rossz dolog. Nem fogösszeszorítva végigcsinálja, amit elvárnak tőle.
- Végül nem azt mondta, hogy soha nem sízik többet, hanem azt, h jövőben még meg fogja próbálni.
- Na és mi a legrosszabb, ami történhet? Hogy nem tanul meg sízni! Hát élnek még a Földön olyan emberek, akik nem tudnak sízni. Mégpedig úgylehet boldogan élnek ettől.
- És ez kaland után még kérte, h sízzünk ott, ahol a tegnap próbálkoztunk. Ezek után még egy jó bő félórát csúszkált a lankás részen.
Vasárnap 2 körül indultunk Tibikével visszafelé. Medgyesen Apa már odaért. Jutka megörült nekünk, de meglepetésemre nem kért szopit. Nem csak akkor rögtön, hanem egész nap nem.
Ebédeltünk és ebéd után mindenkinek kiosztottuk a gyerekét, az autóját és szépen hazajöttünk. Este 9re holtfáradtan ugyen, de hazaértünk és ma már mindenki csinálta a maga dolgát.
Nagyszerű hétvége volt! Eldöntöttem, hogy ezután többet járunk sízni. Erre majd inkább spórolunk nyáron. :D
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése