Járdák, zebrák, forgalom, babakocsi. Kész bolondokháza!

Hát erről muszáj írnom. Most úgyis van időm, Tibi nézi a foccimeccset a cégnél.

Kérdem én: nagy kívánság-e az, hogy az ember elmenjen a tejboltig, vegyen 2 liter tejet s hazajöjjön? Már régóta tudom, h nem egyszerű feladat, noha igen közel van a tejbolt.

Indulás előtti logikázgatás: kendőben a gyermek már elég nehéz. Miért ne tologatnám a babakocsit, minthogy cipeljem a hátamon a 12 kilós csemetémet?... Babakocsi? De olyan hitvány a járda... és annyi a járdánparkoló kocsi... :(

És akkor következett a spanyol viasz feltalálása!
Aki ismeri a Marasti negyedet annak könnyebb elképzelni, de aki nem, annak elmondom: Mi a "gödörben" lakunk. Ez azt jelenti gyakorlatilag, hogy egy szinttel lennebb a főútnál. Szóval van a főút, amin jár a troli és mindenki más (borzasztó nagy forgalom van rajta egyébként, majdnem nonstop). Aztán az út mellett van egy jó nagy mart, s "alul" is van élet. :) Utcák, házak, tömbházak és minden egyéb, pl. épülő ortodox templom.
Nos a mi utcánk párhuzamos a fő úttal. (Csak ugyebár "lennebb" van.)

Eldöntöttem, h nem úgy megyek, ahogy szoktam. (A mi utcánkon végig, egyenesen át a zebrán, majd kicsit be a házak közé s ott fel a lépcsőn a magasabb szintre.)
Hanem felviszem a babakocsit a lépcsőkön itt a buszmegállónál, és a főúton, a jó járdán gurítom vígan végig a kocsit, s benne Tibikémet.
Csodálkoztam is, h ez annyira egyszerű megoldásnak tűnik, hogyhogy nem találtam ki hamarabb?

Szóval akkor:
negyedikről le,
kocsiból babakocsit ki,
Tibikét bele,
száguldani a buszmegálló felé, ahol a lépcsők vannak.
Eddig ok!
Ott véletlenül sincsen a lépcső mellett olyan izé, olyan meredekség, ahol lehetne a kocsit taszítani, dehogyis. És különben is minek? Ott fogom, kemény csaj vagyok, felkapom és kb. egy jó emeletnyit, felszaladok a lépcsőn mindenestől.
Valamiért azt hittem, h vége a bonyodalomnak, már csak el kell jutni egyenesen előre a tejboltig. De hogy hol volt az eszem, azt nem tudom. Vidám voltam, amíg eljutottam a hídig.

Ja igen, a híd! Ami 13 éven keresztül csak épült. Nem tudom kik építhették, vagy kik tervezték. De elég logikátlan és dísztelen. Hát a környéken nemhogy az nincsen kigonodolva, hogy mit csinál a babakocsis szülő, ááá, a babakocsis szülő az külön kategória, az mindenkinek nem juthat eszébe! De egyáltalán, h léteznek gyalogosok, szerintem ez sem jutott eszükbe az illetékeseknek. Hát ahhoz, h átjussak a híd egyik végéből a másikba, ahhoz kellett:
-elég sok lépcsőn kézben cipelni a babakocsit, és
-elég jó nagyot kerüljek.

Ha nem kerülök, akkor valahogy átevickélek zebrák nélkül, de olyan írtó nagy a forgalom és rengetegen úgy vágtatnak, úgy sietnek, h inkább kerülök.
(Bekerültem a híd alá, átmentem egészen, ott az átjárón, ami ahhoz a szintén logikátlan játszótérhez vezet, majd a mol benzinkút előtt el, ott át a zebrán.) Ezen szinte elütöttek, valamit kiabáltam is a sofőr után jó hangosan. Azt hiszem nem akarta hallani...
Utána megint átkecmeregtem egy girbegörbe aljú parkolón, és végül még egy zebrán. Na de ez luxus-zebra, van itt jelzőlámpa, csak meg kell nyomni a gombot s máris zöld a gyalogosoknak! Végül megérkeztem a Napolact-boltba, de másik irányból!

Hát nem akartam mérgelődni, el akartam felejteni az egész rémsztorit és már rég tudom (a hídalatt óta), hogy akármilyen hitvány is a mi utcánk, de ott megyek majd hazafelé, nem kóválygok a híd alatt!

Megvettem a 2 liter tejet és a tehéntúrót.

Aztán a hazafelé utat azzal kezdtem, h lementem a szintkülönbséget. Nemrégiben építettek az a lépcső mellett egy lejtőt, szóval itt már nem kell cipekedni.
Kiérek a házak közül, átmegyek egy zebrán s máris kezdődik a MI UTCÁNK (str. Dambovitei).
A kocsi rázkódik,
a kerekek ezerszer beakadnak a tankcsapdákba,
a kicsi éppen nem kap agyrázkódást, és
csakhogy elférek a felparkolt kocsik és a kerítések között.

Megint egy hitvány járdarész, itt ejsze bevezethették a gázt (vagy mit lehet tudni miért ástak) és szartak rá visszatömni rendesen...

Megint egy hitvány járdarész.

Megint.

Megint.

Felparkolt kocsi,

felparkolt kocsi,

felparkolt kocsi.
(Ezeknek legalább Tibike örvendett, mondta is, hogy "outó". Mindeniknek.)

Aztán amikor elérkeztem az Oncoshoz, ott már elszakadt a cérna. Ott ugyanis a hitvány járda elég széles ahhoz, hogy a kocsik KERESZTBE parkoljanak. A csúcs az volt, hogy az egyik zöldségárusnak nem volt elég polca a kipakoláshoz, még arra a maradék 3o centire ami a kocsi s a polc között lett volna, oda kirakott egy pityókásládát... gggggggrrrrrrrrrrrrrhhhhhhhhhhhh. Ezt megtalálja arrébb. Ugyanis jól belerúgtam. A kocsik mellett nem fértem el. De már annyira bedühödtem, h magyarul, jó hangosan szidtam a sofőröket, a pityókaárusokat, s midnent s midnenkit. EGy öreg leszólított, hogy hamarabb megöregedek, ne mérgelődjek. Aszonta menjek a polgármesteri hivatalba ("la primarie"). Aztán szembe evickélt egy másik anyuka babakocsival. Megálltunk, megbeszéltük, h ez tűrhetetlen. Aztán kicsit nyugodtabban mentünk tovább.

Nos hazaértünk.

Nem tudom más negyedekben hogy lehet közlekedni babakocsival, de én itt a környéken ezennel a próbálkozást befejeztem.

Hordozókendő rulez!