2008. október 15., szerda

Vonatozás

Évek óta nem ültem vonaton. Annyira, h nem is tudom felidézni, h konkrétan melyik volt az utolsó vonatozásom. Tibike pedig még soha nem próbálta ezt a kalandot :) szóval itt volt az ideje.
De nemis csak az ideje. Régóta készülök a hugicámhoz Temesvárra. Most eldöntöttem, h végre eljövünk.
Legutóbb ketten autókáztunk, de az az igazság, h Tibikének már elég nagy a mozgásigénye, nem működik az, hogy 5 órán keresztül be van kötve. Ha lenne még valaki az autóban, aki nem vezet, hanem szükség esetén etet, itat, szórakoztat, akkor az más lenne. Nos, summa summárum vonat mellett döntöttem. Igaz, h 5 órás az út, de hát Tibike tud közben totyogni, én etetni, szórakoztatni... tehát minden logikus érv a vonatozás mellett szólt. Kivéve azok, amiket nem láttam előre...

hajajajjj...

Az utasok! Na igen, rájuk nem gonodltam. Rájuk, akik valamiért azt gondolják, hogy ha egy gyerek útnak indult az anyjával, akkor borzasztó nagy veszélyben van: bizonyára étlen hal, összekoszosodik, meg mittudomén mi nem történik vele, a felelőtlen perszóna (értsd: az anya) mellett!

Velünk szemben ült egy fiatal srác. Ő nem olyan nagyon bűnös. Csupáncsak a zenélő mobiltelefonjait akarta odaadni Tibikének, illetve amikor véégre majdnem elaludt, akkor elkezdte csiklandozni a hátát, talpát...

Az átellenben ülő idősebbecske házaspár... hááát... szerintem nem csak engem idegesítettek, hanem az egész vagont. Egész úton motyorgott Tibikéhez a fehérnép (nagyon "aranyosan" gügyügütt, felét nem értettem... hiába na, én nem a román dajkanyelven nőttem fel) be nem állt a szája. Amikor éppen nem Tibikéhez gügyörészett, akkor nekem osztotta az észt a gyereknevelésről.

Lacika, aki átellenben ült, csak egy rekesszel arrébb... ő rettenetesen köhögött. Hiába könyörögtem, h ne adjon pufulecet Tibikének, ő kézzel gyúrta a fiam szájába a "csemegét". Aztán újra beleköhögött a markába, majd ugyanazzal a kezével tovább gyúrta a fiam szájába a pufulecet. Írtó rossz kölyök volt egyébként, nem hallgatott a nagyanyjára (vele utazott), sem rám, sem senkire.

Túloldalon ült egy magyar nő, ő hívta Tibikét és gyúrta neki a sós(!) pereckéket. Hiába könyörögtem, h ne adjon, hát nem lehetett, kifejtette, h inkább egyék a gyermek, minthogy a beteg Lacikával barátkozzon.

Az idős házaspárral szemben egy elég fiatalnak kinéző pasas ült, ő nem szólt a gyermekhez, de kb. 6szor húzta ki erőszakkal a hüvelykujjat a szájából, és előadást tartott, h miért nem adok cumit a gyermeknek, milyen felelőtlenség hagyni, h az ujját szopja!

Ezen kívül olyan jelenet is volt, hogy Tibike leült a földre. AKkor a fél vagon szökött, hogy "nu-i voie, nu-i voie", kivétel a nagydumás öregasszonynak a férje, ő tudott annyit magyarul, hogy "némzobod"... A 3. leülésnél kitörtem, h van mosógépünk és mosószerünk is és ha a gyermek leül, akkor hadd üldögéljen a földön, mit érdekli őket. Erre fele megsértődött, másik fele pofákat vágott és a dumás öregasszony kifejtette, h mit nem csinálok jól és miért.

Amikor végre szerettem volna elaltatni Tibikémet (este fél11re értkeztünk Temesvárra), akkor aztán a dumás fehérnép nem tudom mit gondolt, de szentül hitte, h itt ő lesz az, aki elaltatja a gyermeket. "Si tanti face naninani, si baietelul face naninani", közben csukott szemmel rázta a fejét ritmusra. Hát Tibikém ezt annál érdekesebbnek tartotta, minthogy elaludjék ettől.

Aradon már tudtam, h ez nem az az út, ahol alszunk. Aztán megérkeztünk, várt Boró s "itthon" minden simán ment tovább.

Kifelejtettem az öregasszony férjét: el volt képpedve, h a gyermek nem tud románul! Valamennyire megnyugodott, amikor közöltem vele, h semmilyen nyelven nem tud. De csak rájött az öreg, h amit én magyarul mondok a fiamnak, azt érti, amit más románul mond, azt pedig nem. Tudomásomra hozta, h komolyan aggódik a gyerek jövőjét illetően és nem is érti, h mi magyarok, miért vagyunk úgy a román nyelv ellen. Próbáltam észérveket felhozni, menteni magamat, de hajthatatlan volt. Súlyos hibát követek el, hogy a gyermeket nem tanítom meg románul. Mindenesetre ő sem győzött meg engem: nem is fogom!

De lényeg: megérkeztünk Temesvárra és itt vagyunk!

5 megjegyzés :

Matyi és a család írta...

Nagy mereszseg volt vonatozni, nekem biza eszembe jutott volna az hogy hany es hany kellemetlen utas lehet meg korulottem. Mindig utaltam a vonat szagat, a budi szagat, de amikor fiatal voltam es boho, akkor ennek volt egy varazsa, akkor bulira mentem, vagy kepzesre. Most biztos nem indulnek el, vagy legfeljebb elso osztalyon, miert is nem ugy utaztatok?

Névtelen írta...

Kezdem a végén: jó, hogy megérkeztetek :)
Az utazás kalandos volt, egész jó kis csapat verbuválódott össze, nem is tudom melyik a kedvencem a sok önjelölt gyerekszakértő közül. Mindenesetre élénken magam elé képzeltem a jeleneteket :)
Igen, értem a román-nyelv párti bácsit, mi is találkoztunk ilyennel, közölte, hogy milyen kár, hogy a gyerekkel nem beszélünk románul, pedig milyen értelmesnek látszik...

reka írta...

Zsófi!
Ez intercity vonat, egész pontosan kéknyíl. Sokkal tisztább, mint más vonatko és a budi is tiszta benne, volt wc-papír, folyékony szappan... Sima accelerat-tal (pláné a Iasi-ival tutti nem indulok el.
Bea!
Nekünk sem első, hogy a román nyelv nemtudásáért "kaptunk"... már semmin sem lepődünk meg. Egyébként jó kérdés, h knek kellene megtanítania a gyerekeinket románul? Hmm... szerintem nem nekem... Majd erről is értekezhetnénk egyszer!

Tünde írta...

Tunde írta...

Jaj, borzaszto lehetett szamodra ez az utazas....de en nagyon jot szorakoztam a bejegyzeseden:::)))...mert eszembe jutott az az alkalom, amikor Dora 3 eves volt es en nagy mereszen vonattal akartam hazahozni Iklodrol....kar hogy nem irtam akkor bloggot...hasonlo elmenyben reszesultem en is. Pedig Iklod kozel van, 30 perc, de ugy tunt 3 orat jottunk.Es nem is akarmivel hanem az ugynevezett "TRENUL FOAMEI"-al:::)))
2008. október 21. 22:27

Névtelen írta...

Mi is többször fontolgattuk, hogy vonattal vágunk neki a Kvár-Brassó útnak, de még eddig nem került sor rá. Jó tudni, h. mire kell számítani. :)