2008. szeptember 12., péntek

Piacolás, őszi eltevés és hátha házvásárlás is lesz

Nagy dolog történt ma is. Ugyanis ma először voltunk gyalog a piacon! Nekem egyedül 3 perc lenne odamenni, de ketten mentünk vagy húszat is. Sok dolog akadt útközben: megnézni egy csomó autónak a kerekét, aztán a másik kerekét. Akkor biciklisek is jöttek-mentek. Sőt: egy lovacskát is láttunk. Addig álltunk mellette (hadonászva és "magyarázva") amíg a rajtaülő cigók kikukázták magukat. Remélem nem zavartuk őket :))
Vásároltunk őszibarackot, sárgadinyét, sőt, egy hirtelen elhatározásból egy kg áfolyát is vettünk, ebből szörp lesz, már útnak is indítottam.

Be vagyok pörögve, a tegnap ugyanis kompótot tettem el: sárgadinye és őszibarack kompót. A dunsztolástól kicsit féltem, de Csannával konzultáltam telefonon és rájöttem, h nem lehet elrontani.

És persze pezsgünk folyamatosan, egyre inkább meg akarjuk venni azt a házat (amit "Pika" árul Györgyfalván). Erről még mesélek. Nem most, mert felébredt Tibike és ideges, szeretné, hogy az
állatokat nézzük a könyvében, ne pedig a laptop-on írkáljak...

Nincsenek megjegyzések :